Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mire költötték Lézer Jánosék a tankönyvpénzt? 2011. augusztus 27. szombat 18:36 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Mire költötték Lézer Jánosék a tankönyvpénzt?
Budapest, Fidesztán – Az MSZP megdöbbenéssel tapasztalta, hogy vannak olyan iskolafenntartó önkormányzatok, amelyek elköltötték az ingyenes tankönyvre juttatott állami forrásokat – mondta Nyakó István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton. Budai Gyula feljelentésügyi kormánybiztos nyaral, vagy csak lankad az ébersége?

A politikus Bölcskei Gusztávnak, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökének az egyház oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján elhangzott szombati szavaira reagált. A református püspök beszédében többek között értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy több iskolafenntartó az ingyen tankönyvekre kapott pénzt elköltötte, és erről a nyilvánosság előtt vita folyik.

Ezzel kapcsolatban Nyakó István úgy fogalmazott, az MSZP is megdöbbenéssel tapasztalta, hogy egyes önkormányzatok elköltötték a tankönyvre kapott pénzt. Példaként azt mondta, nem értik, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere “hogyan juthatott ilyen döntésre”. “Bölcskei úrral együtt kérdezzük, hogy hová lett a pénz?” – fűzte hozzá.

Bölcskei Gusztávnak az új közoktatási törvényre vonatkozó szavaira Nyakó István megjegyezte, pártja is nagyon várja az új jogszabályt, de az MSZP-t aggodalommal töltik el az azzal kapcsolatos hírek, ugyanis “pontosan látszik, hogy a Fidesz és a KDNP álláspontja nem egyezik”, s így az egész kormányzati viselkedés kaotikusnak tűnik a kérdésben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +5 ( 7 szavazatból)
Mire költötték Lézer Jánosék a tankönyvpénzt?, 4.2 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. “így az egész kormányzati viselkedés kaotikusnak tűnik a kérdésben.”
    Nem annak tűnik, hanem az és nemcsak ebben a kérdésben!
    .
    Kérjük listázni az összes lopást, a végelszámolásnál szükség lesz a listára. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  2. Hogy is mondta egy “öket” jol ismerö közember?

    “HA EGYSZER HATALOMRA KERÜLNEK, MEG A TÖRÖTT SZEK LABAT IS ELLOPJAkK”.

    Annak idejen ez egy kicsit tulzasnak tünt, most mar tudjuk, hogy igy igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (40 szavazatból)
  3. Az a pénz immár a fideszes ebek harmincadja… Bottal ütheted, de csak a nyomát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  4. Gyanítom hova tűnt a pénz!
    Egy új autó, de ez egy Forma1-es a gyereknek had jácon apuci szeme fénye.
    A többi gyerek meg annyit ér amennyi van neki!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  5. Lázár János biztos úgy gondolta, aki nem “kapar”, az nem ér semmit , így ingyen tankönyv sem jár neki.Vagy gyűjti a fiának, hogy még jobb party legyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  6. @:gm:

    Hozzászólásod nagyon tetszett, de (sajnos) nem kell itt félteni egyik pártot sem. Ha közpénzről van szó, akkor politikusaink nem ismerik az erkölcsöt,, csak a pénzt. Ez viszont 1990. óta pártfüggetlen. Mindig az aktuális hatalmon lévők nyúlják. Sajnos…. A mi generációnknak teljesen ki kell hozzá halnia, hogy ez a mentalitása a politikusainknak megváltozzon. (…talán…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  7. Lopnak, mert tűrjük. Egyre többet lopnak, mert többet tűrünk.
    De…
    A választások előtt a Fidesz prominens képviselője azt mondta, hogy:
    “Aki lop, annak le lesz vágva a keze.”
    Emlékeztek?
    Kíváncsi vagyok, levágják-e bárki kezét?
    Ha igen, akkor a sajátjaik közül is levágják a tolvaj kezét?
    Biztos vagyok benne, hogy:
    1. A lopások száma és nagyságrendje nőni fog.
    2. Senkinek nem vágják le a kezét.
    Csak a hazugságok száma nőtt ezzel a választóknak szóló mondattal is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  8. T.anyone!
    ” A mi generációnknak teljesen ki kell hozzá halnia, hogy ez a mentalitása a politikusainknak megváltozzon. (…talán…) ”
    .
    Ahhoz 2 – 3 “arva” generacionak kellene felnoni!
    .
    Mert sajnos minden szinten ez megy, es meg az ideologiat is meggyartjak hozza :
    “Valahogy boldogulni kell! ”
    De erdekes modon, mindenkinek csak a masik sunnyogasa a bun, a magae nem, azt mindig meg tudja “magyarazni”.
    Mindenki viszi, amihez hozzafer, a kicsi a kicsit, a nagy a nagyot.
    Tisztelet a ritka kivetelnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. anyone,
    úgy tudom az ingyenes tankönyveket eddig még nem senki nem lopta el. Lehet most sem, csak adminisztrációs zavarról van szó. Akkor csak élcelődünk.De szerintem Mo-on így-vagy úgy , gyakorlatilag mindenki lop.A legkevesebbet a cigányok lopják, mert ők a hierarchia alján vannak. A legtöbbet , a Fidesz.”Elismerem”, a politikához gazdasági hatalom is kell, és mi másból gazdagodott volna meg a “jobb oldal”, ha nem közpénzből, nem hiszem, hogy csak szorgalmas munkából.A Fidesz nem Zuschlág szinten játszik, sokkal nagyobbakban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  10. Okádék banda!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  11. Nem úgy vót az! Lézer jankó szétosztotta a lóvét, H.mezővásárhelyi ,pógári körös, öreglányoknak,20 ezresekben, osztán az önkormányzat alagsorában, egy asztal tetején, bőrtangában táncolt, oszt a vénasszonyok,bedugdozták a tangája szegélye alá.Oszt aszonta a jankó: mindenki annyit ér amennyije van, osztán etünt a pincébű!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  12. gm.!
    A gyerekek számára ingyenes tankönyveket az állami költségvetésből finanszírozzák az önkormányzatok a kiadók felé. Mi van, ha az önkormányzat “eltéríti” a keretet? – Lopás!!!! :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  13. gets,
    értem, de ezt nem hiszem még a Fideszről sem.Nem azért mert olyan tisztességesek, csak mondom, ilyen kis tételekkel ők nem foglalkoznak már, /azelőtt igen/, pláne most a hatalomban, már csak PR-ból sem.De lehet, hogy tévedek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  14. Orbán András Lajos

    A pénz eltulajdonítása LOPÁS teljesen mindegy hogy 500,vagy 500000 ft. tulajdonítottak el így is úgy is LOPÁS……….Lázas, lézer, Lázár Jankó, a te neved az emberi végbél termék, meg Jankó, TE ENNYIT ÉRSZ, BÁRMENNYI SUSKÁD VAN TE EZ MARADSZ, OSZT.JÓNAPOT!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  15. gets
    2011. augusztus 27. szombat
    21:54
    Figyu!!!!!!!!!!!!
    Aki a kicsit nem becsüli ,a nagyot nem érdemli.
    Vagy tévednék?
    Nem hiszem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. A pénz jó kezekben van. A fülkeforradalmárok kezeiben, zsebeiben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  17. @anyone
    Teljesen igaz. De ennek semmi köze a generációkhoz. Ez mindig és mindenütt így volt a történelem során. Ez bizony hozzátartozik az emberi természethez.
    Természetesen az tud lopni, aki hozzáfér (lásd: “Aki a tűz mellett ül, az melegszik”).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  18. Oki! Tévedsz,mert az ő gyerekeik azt látják,amit ők művelnek, a mieink meg amit mi.Eleve bekódoljuk a génjeikbe a cselekvési mintákat,erre ráfejel az iskolai rendszer,ami beléjük sulykolja majd a helyes, követendő példákat. szerinted így mikor lesz vége?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  19. T.Mano!
    Gondolom, tisztaban vagy az “arvagyerek” fogalmaval!
    Ha “arva”, a szuleitol nem lathatja a rosz peldat! (A rendszer tobbi elemetol – iskola -meg igen)
    Olvasd el figyelmesen, amit irtam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Lenyúlták az 1,2 milliárdot , amit szolidaritásból a lajkosság adott össze a vörösiszap-károsultaknak , komyhabútorra , új számítógépre , tévére , heverőre , dunyhára. Mikor megkérdezték hogy miértcsak 250 millió került kiosztásra , azzal jöttek hogy kell az infrastruktúra helyreállításra. Vagyis községhházára , okmányirodára , forgószékekre , hivatalokra.
    Tehát az Állam egyszerűen lenyúlta a pénzt saját céljainak érdekében.
    Aztán.
    A lakosság összeadott szolidaritásból 1 milliárd Forintot , parlagfűirtásra. Hozzá se fogtak !!! Régebben Pest közepén elviselhető volt a levegő pollen szempontjából , mostmár talán rosszabb mint kinn a mezőkön.
    Ugyanis a legelőket kezdik hasznosítani de a zöld közterületeken derékig ér a gaz. Pl. a II kerületi Pasatér környéke maga a fertő. Meg más helyeken is pokoli.
    Akkor tehát :
    Miért pont a tankönyvek árát ne nyúlták volna le ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Figyu!!!!!!!!!!!
    Boltocskázáshoz is kell induló tőke!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. “Nyomtató lónak nem lehet bekötni a pofáját’
    Egyébként is legkönnyebb pénzt “szerezni” a közbeszerzések és beruházások intézése során. Ezeket meg nagyrészt az Önkormányzatok intézik,(a technika az un. visszaosztás) azok meg az elmúlt években majdnem mind narancsosak voltak. Hát Istenkém! Annyira belejöttek az önkormányzati fütyik a lopkodásba, hogy már nem tudnak disztingválni, és most a gyerekek pénzét is lenyúlták. Lásd még: VAN ITT PÉNZ, CSAK ELLOPJÁK!
    Egyébként a bűncselekmény minősítése inkább a hanyag kezelés (ha meg saját zsebbe került pl “költségtérítésként”) akkor hűtlen kezelés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Lázár, bece nevén Lézer János talán nem a luxus audira, vagy más egyéb luxusra költötte -e el a tankönyvek árát? a kockáról, kockára épitkező Lézer, Lázár , a beteg ember halálát megjövendölő , r mit mond erre? Talán csak nem azt, h Gyurcsány volt az aki ebben ludas? fideszre szavazó emberek , mikor ébredtek fel, Merz a fideszre szavazóké a fő felelősség, mert Orbán meséjét benyalták rendesen…Akkor most lökjék le már a trónjáról, a mesekirály Orbánt, a kolbásztöltő nagymestert. A kezét kézcsókra nyújtó Orbánt küldjék már a tartalékosok közé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Lázár János is holokauszttagadó 2014. február 6. csütörtök | Bartus László

Hoffmann meséi 2013. december 27. péntek

Orbán kormánya nehezíti a nyelvoktatást 2013. december 14. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos