Havanna – A kubai fővárosban a fellazulás árulkodó jeleként újonnan megnyílt, a Sárga Tengeralattjáróhoz címzett éjszakai szórakozóhelyén a hatvanas évek közepének atmoszférája uralkodik, és a banda élőben játssza a Fab Four slágereit.
You say goodbye and I say hello…
Még csak nem is magánkezdeményezésről van szó, mivel az egyelőre nem megengedett Kubában. A helyet a kultuszminisztérium nyitotta, s állami kasszába folyik be a nyugati szemmel mérsékeltnek tűnő, a helyieknek azonban meglehetősen borsos két dollár ötven centes beugró.
A Sárga Tengeralattjáró előtt, az utcán
A forradalmi Kuba annak idején semmit nem tudott kezdeni a rock and rollt forradalmasító Beatlesszel, részint mert gyanakvással tekintettek mindenre, ami angolszász, részint a Beatlest a hosszú hajjal, a farmerrel és a homoszexualitással együtt olyan fellazításnak tartották, ami magára a forradalmi rendszerre nézve is fenyegetést jelent. A jelenség az amerikai embargó miatt amúgy is eleve csak jókora szűréssel érte el a szigetországot; hanglemez-export egyáltalán nem létezett.
Több évtizedes mulasztást hoz be a maga szerény módján a Sárga Tengeralattjáró a maga gitármuzsikájával, kék-sárga enrteriőrjével és a falakon díszelgő Beatles-szövegekkel. A fiatalok örülnek, mert a bár a kikapcsolódásnak egy új formáját jelenti egy olyan országban, ahol a katonai junta teljes súlyával rátehénkedik a tájékoztatásra: egyetlen állomás fogható a tévén, az internetet még telefonon kell tárcsázni és csak a kiválasztottak számára van megengedve – hanem a zene, az ott van mindenhol, noha a kezdeti forradalmi hevületben Castróék még a dzsesszmuzsikát is betiltották.
Istenem, mennyi szép és jó nyílt meg előttük, én csak tudom, innen a (nekik) jövőből…