Ronai and Ronai
AMERIKAI

DSK szabad, visszatérhet a politikába 2011. augusztus 24. szerda 9:11 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
DSK szabad, visszatérhet a politikába

New York/Párizs – Szabad ember Dominique Strauss-Kahn: a manhattani ügyészség a várakozásoknak megfelelően arra kérte Michael Obus bírót, ejtse a vádakat, aki ezt meg is tette, noha nem minden jogi csavar nélkül: kikérte egy fellebbviteli bíróság véleményét is azzal kapcsolatban, hogy a sértett ügyvédei a jelenlegi vádlók eltávolítását és különleges ügyész kinevezését kérték. A fellebbviteli bíróság két idegtépő óra után mondta ki, hogy nincs jogalap a jelenleg eljáró ügyészek eltávolítására.

Élete eddigi legkellemetlenebb három hónapját tudhatja maga mögött DSK, a Nemzetközi Valutaalap elnökeként májusban egy feljelentés nyomán letartóztatott bankár-politikus, akit a múltban is nem egyszer megvádoltak már azzal, hogy képtelen szexuális vágyain elvárt módon uralkodni.

A kezdetben egyértelműnek tűnő ügy állása rövid időn belül fordulatot hozott, megdőlt a gyermekét egyedül nevelő, szegény és becsületes szállodai alkalmazott legendája. DSK védelme hatalmas energiákat fektetett abba, hogy feltárja Nafissatou Diallo múltját, de jelenében is olyan részleteket találtak, amelyek láttán Cyrus R. Vance manhattani kerületi ügyésznek nem volt más lehetősége, mint a vád ejtése.

A DNS-vizsgálat tanúbizonysága szerint valóban volt szexuális kapcsolat a két ember között, azt azonban aligha lehetett volna minden kétséget kizáróan bebizonyítani az esküdtszék előtt, hogy DSK ezt erőszakkal kényszerítette volna ki. A sértettről kiderült ellenben, hogy valótlanul állította menedékkérelmében, hogy származási hazájában, Guineában tömeges erőszakot követtek rajta. Kiderült az is, hogy alvilági körökkel tart kapcsolatot, bankszámláján akkora mennyiségű pénz van, amit munkájával nem kereshetett meg, még akkor sem, ha a takarítás mellett prostitúcióval is foglalkozott, mint egyes lapok állították.

A francia Szocialista Párt, amelynek egyik lehetséges elnökjelöltjeként tartották számon DSK-t, üdvözölte a fejleményt. Sokan azt sem tartják kizártnak, hogy Strauss-Kahnból ismét elnökjelölt legyen, noha legalább két eljárással szembenéz. A polgári pert Diallo indította ellene Bronxban, a büntető feljelentést – és politikailag ez tűnik veszélyesebbnek – Tristane Banon író, újságíró tette Párizsban. Banon azt állítja, DSK 2002-ben tett rajta kis híján erőszakot.

A Le Point magazin által hétfőn közzétett Ipsos közvélemény-kutatás szerint DSK megítélése romlott. Míg júliusban a franciák 57 százaléka tartotta személyét elfogadhatatlannak, augusztusra ez az arány 61 %-ra nőtt. Egy másik, múlt havi felmérés szerint a franciák kétharmada nem venné szívesen, ha Strauss-Kahn indulna az elnökválasztáson. Ezen azonban még van ideje fordítani: a választás csak jövőre lesz.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

11 Reader’s Comments

  1. Strauss-Kahn jó elnök lenne.van tehetsége a politikához., ért a pénzügyekhez, és egy tökös fickó, aki röptében még a legyet is……, ahogy mondani szokták, általában sikeres is. Gondoljatok csak Kennedire, vagy klintonra! Egyikük sem vetette meg a pipihúst.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  2. Bocsánat Klintonra

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  3. Nyul! Helyesen: Kennedy és Clinton :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Ha valaki komolyabb karriert akar, annak bizony nem árt, ha kordában tartja
    nemi ösztöneit.
    Mindezek ellenére, nagyon jó szakember hírében áll.
    Kár lenne érte!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  5. “Tristane Banon író, újságíró tette Párizsban. Banon azt állítja, DSK 2002-ben tett rajta kis híján erőszakot.”
    :lol:
    Nyuszika sírva megy az erdőben.
    Miért sírsz?-kérdi a róka.
    Mert tegnap előtt a medve megerőszakolt.
    Meg tegnap is.
    Meg most is oda megyek…..
    :lol:
    Aki impotens az ágyban, az fokozottan impotens a politikában!
    :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  6. A közvélemény kutatásban azok is részt vettek – azok a szavazók – akik a másik oldalra szavaznának. Naná, hogy ezek “nem látnák szívesen őt” a politikában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  7. Minden merénylet undorító, de különösen amelyet impotensek követnek el tehetséges konkurenseik ellen. (áldozatok: Clinton; Kennedy 1.és2.;Đ.Strauss-Kahn stb.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. No, a 2/3-os Orbánunk bizton nem fog ilyen bűnbe esni.
    Gondolom az ágyban is impotens, mert a politikában nagyon.
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  9. Örülök, hogy szabad. Ez a sex. kapcsolat azért nem ugyanaz, mint Clintoné vagy Kennedyé…ez méltatlan. Minden sex. kapcsolatnak kell valami emberi tartalom,még akkor is ha valaki un. tilosban jár.Az sem tragédia, ha nem lesz elnök.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Vajon milyen sokba fáj ez a visszanyert szabadság Strauss-Kahnnak? Pár százezer dollárral biztosan könnyebb lett. Gondolom, lazán belefér, jut is, marad is alapon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Ennyit írni egy dugásról, ami lehet, hogy meg se történt,
    ügyesek ezek az újságírók. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

DSK diplomáciai mentességére hivatkozik 2011. szeptember 27. kedd | RR

Strauss-Kahn: otthon, édes otthon 2011. szeptember 5. hétfő | RR

Strauss-Kahn hamarosan otthon 2011. augusztus 31. szerda | RR

Merre tartanak a francia szocialisták? 2011. augusztus 29. hétfő | Nagy Barnabás

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos