Ronai and Ronai
AMERIKAI

A mostani rosszabb lehet a Nagy Válságnál 2011. augusztus 8. hétfő 14:35 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A mostani rosszabb lehet a Nagy Válságnál

Washington – A Standard & Poor’s leminősítésével újabb gazdasági-pénzügyi rémálom elé néz Amerika. Vannak szakértők, akik szerint az 1929-es tőzsdekrach és az azt követő, jó tíz éves gazdasági világválság kismiska ahhoz képest, ami most vár ránk.

Címlap 1929-ből

Nem hogy vége lenne, de még csak most kezdődik igazán a tánc. Fájni fog, sokkal inkább, mint jó nyolcvan évvel ezelőtt. Ha azt nézzük, amit az iskolában tanultunk a nagy gazdasági világválságról – ezt nem könnyű elhinni. A tények viszont azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság jelenleg lényegesen rosszabb állapotban van, mint 2007 decemberében, a recesszió elején volt. Rosszabb az összes mutató – foglalkoztatás, jövedelem, ipari termelés –, mint akkor volt, a növekedés pedig annyira harmatosra sikeredett, hogy szinte semmit nem hozott be.

Ismétli magát a történelem?

A hitelbuborék lassan kipukkadóban, ami pedig a politikacsinálókat illeti, ők a rendelkezésükre álló gazdasági eszközöket az eddigi kármentésre már felhasználták: nem sok választásuk maradt. Obama elnök a helyzet súlyosságát elismerve szombati rádióüzenetében kijelentette: az országnak sürgős feladata a gazdaság növelése és a munkahelyteremtés, míg Timothy Geithner pénzügyminiszter vasárnap a CNBC-ben azt hangoztatta, a „hosszú távon fenntarthatatlan pénzügyi helyzet” miatt „sok a dolog”. Konkrét tennivalókra azonban egyikük sem tért ki.

Megzavarodott tömegek a Wall Streeten

Az adatok elrettentőek. A válságévek alatt a munkaképes lakosság három százalékkal nőtt, ennyivel kellett volna tehát bővülnie a foglalkoztatásnak, ami öt százalékkal – 6,8 millió állással – csökkent. A recesszió előtti 5 %-os munkanélküliség ma 9 %, és aki dolgozik, az is kevesebbet dolgozik.

A nagy krach

Az inflációt figyelembe véve négy százalékkal csökkentek a jövedelmek, nem számítva a munkanélküli segély és egyéb szociális juttatások csökkenését. A gyógyulást általában vezető fogyasztás és lakásvásárlás is stagnál, holott a népességnövekedésnek köszönhetően ennek is nőnie kellett volna. Újotthon-építés lényegében nincs; az ingatlanárak 2007 decembere óta 24 %.-ot zuhantak. Rémisztő az ipari termelés visszaesése: ez a mutató 8 %-kal múlja alul a 2007 decemberi szintet.

Akkoriban a szövetségi adósság a gazdaság 64,4 %-át tette ki, ma a GDP 100 %-ára rúg, amire a második világháború utáni idők óta nem volt példa, csakhogy akkor a világgazdaság töretlenül ívelt felfelé egészen az 1973-as olajválságig – ilyesmire ma nem számíthat senki.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

19 Reader’s Comments

  1. Nekem folyton olyan érzésem van, hogy a kialakulóban lévő helyzet egyeseknek igen jó.
    Meg kell keresni ezeket az embereket és le kell rájuk csapni!
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  2. Na, de kérem, hát ki sem tud fejlődni a válság, mert 2012-re már világvégét jósoltak. :P
    (igaz már az ezredfordulóra is :D )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Van egy válságkezelő javaslatom, eddig fantasztikusan bevált :) Mentsük meg megint a bankokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  4. uzbence!
    Azokat a fityisz már “megvédte” egyszer. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. A helyzet még igen képlékeny, pillanatról pillanatra változhat a piacok hangulata, tehát közgazdasági jós-zseni legen a talpán, aki tud valami biztosat mondani.
    Én személy szerint azon a véleményen vagyok, hogy nem következik be tőzsdekrach.
    De persze minden előfordulhat, és mindennek az ellenkezője is.. na jó, mondjuk arra biztos nem lehet számítani, hogy Magyarország gazdasági szárnyalásba kezd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. USA iparának általam ismert külföldre telepítése.
    Tranzisztorok és elektronikai szabadalmak : Japánba.
    Rádió adóvevők elektronika : Délkóreába.
    Integrált áramkörök gyártása : Singapoorba , Malaysiába.
    Textilipar : Kínába és Északvietnámba.
    IBM-merevlemez-gyártás : Magyarországra. ( Azóta továbbléptek innen mert nemtudtuk kihasználni a lehetőséget , ami a fentemlített többi országot gazdaggá tette.)
    ÉSmég kitudja mennyi iparágat telepítettek a nagyiparosok más országokba , hátrahagyva ezzel a hazai munkanélküliség őriási növekedését.
    Egész városok néptelenedtek el emiatt Amerikában !!
    Viszont a munkanélkülisegélyeket meg osztani kellett.
    HÁT EZ itt Amerika tragédiája.
    És mostmár -láthatólag- szellemi innovációval meg ürrakéta gyártással nem tudja behozni az eladósodottságot.
    Talán a nagyipart kellene megregulázni és nem elkótyavetyélni a szabadalmakat !
    ( MA minden számítástechnikai termék legalább 15 USA licenc alatt gyártódik. Függetlenül attól hogy a világ mely táján lapátolják össze.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Talán egy újabb COCOM lista segítene valamennyit! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. A jelenlegi válságot évtizedeken keresztül nem fogják tudni megoldani az egész világgazdaság átszervezésére lenne szükség. Az elmaradott térségekben, elsősorban Afrikában hihetetlen mennyiségű fogyasztási igény halmozódott fel, fizetési képesség azonban nincs. Az ottani munkaerő képzetlen, ezért jelenleg nincs lehetőség termelő kapacitások odatelepítésére. Sürgösen hozzá kellene kezdeni az ottani munkaerő képzéséhez, és ennek előrehaladása ütemében beruházásokat kezdeni. Persze az ehez szükséges pénz előteremtése érdekében a fejlett világnak le kellene mondani a profit jelentős részéről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. És én még elhittem, hogy a modern világ; Internet, stb. kiszűri a “kapitalizmus ciklikus gazdasági válságát”. Úgy tűnik, hogy ezt a válságot éppen a legmodernebb eszközök gyorsították föl. Például ezred másodpercek alatt voltak képesek hatalmas vagyonok és pénzek gazdát cserélni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Vagy két-három éve láttam a Zeitgeist című filmet . A pénzről és a háborúról mondott el néhány dolgot, amit soha nem gondoltam volna. Napokig nem tudtam tőle aludni.
    Akit érdekel
    http://zeitgeistmovie.com/
    Érdemes időrendben menni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. Ez történik akkor, amikor a pénz önálló életet él!
    Egy ideig működik, de ha túlságosan eltávolodik a reálgazdaságtól, akkor jön baj.
    Újra kellene értelmezni a XXI. században megvalósítható gazdaságpolitikát és abban a pénz szerepét, működését a fenntartható növekedés érdekében, amely szerintem egy alacsony szintem fog csak működni.
    Emellett gondoljunk olyan egyre növekvő globális problémákra, mint a természeti katasztrófák, szegénység, bevándorlók…, amelyeket szintén kezelni kell és ezek sok-sok pénzbe kerülnek.

    Előbb-utóbb rájövünk, hogy az egész földet egy egységként kezelve tudunk normális életet biztosítani a föld lakóinak, vagy elkerülhetetlenné válik több millió embertársunk elvesztése, éhségháborúk, háborúk.
    Na de a pénz és a hatalom édes íze önzővé és butává teszi az embereket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. “vagy elkerülhetetlenné válik több millió embertársunk elvesztése, éhségháborúk, háborúk.”

    Az több milliárd, Animam. Most ezt a bili legalább kétmilliárd ember nyakába borul.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. A bankokon kell elverni a port!
    Vigyék ők el a balhét, hiszen ők idézték elő a virtuális pénzpiac létrehozásával a világválságot.

    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  14. Jézus eljövetele nagyon közel van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  15. Az aranyrudak ára két hónap alatt 2 millióval emelkedett.A kormányok töltik fel a készleteiket.Vajon ez hová vezet?Vannak gondolataim.Bár tévednék?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. A frank elpukkanása is okozhat még komoly galibát. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Svájc addig nem fog hathatósan lépni, amíg az exportőreik komolyabb veszélybe nem kerülnek.

    A banki működést nagyságrendekkel szigorúbban, részletesebben és szisztematikusabban kellene szabályozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Elő kell venni Marx tökét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Kedves Geyza!
    Nem könnyű olvasmány!
    Anno, párszor még el is aludtam mellette.
    Aki el szeretné olvasni, ne ágyban tegye és ne fáradtan! :)
    Na és egy kis előképzés sem árt hozzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

San Bernardino is bedől 2012. július 11. szerda | AN

Csődöt jelent egy 300 ezres város 2012. június 28. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos