Nyon – Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken öt mérkőzésről eltiltotta és 50 ezer euróra megbírságolta José Mourinhót, a Real Madrid portugál vezetőedzőjét az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntő első összecsapásán (0-2) kapott piros lapja és a találkozó után tett nyilatkozata miatt. A szankció az UEFA égisze alá tartozó sorozatokra vonatkozik. A fővárosi klub jelezte: fellebbez a trénerre kiszabott büntetések ügyében.
A Real Madrid pénteki közleményében jelezte, egy meccsre szóló eltiltást három szezonra felfüggesztett az UEFA, a maradék négyből pedig egyet már letöltött az edző, amikor kihagyta az elődöntő e heti visszavágóját (1-1).
Mourinhót a múlt szerdán megvívott, madridi összecsapáson azért állította ki a játékvezető, mert reklamált, amikor piros lapot kapott Pepe, a Real védője. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a portugál szakember élesen kritizálta a játékvezetőt, valamint arra utalt, hogy az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt különleges elbánásban részesíti a Barcelonát.
“Minden elődöntő ugyanúgy végződik. Miért?” – nyilatkozta Mourinho. “Ez a kérdés életem végégi elkísér, de remélem, egy napon választ kapok.”
A kontinentális szövetség múlt csütörtökön indított fegyelmi eljárást Mourinho ellen, s időközben a nyilatkozatai miatt a Barcelona is bepanaszolta az edzőt. A fővárosiak ugyancsak panaszt tettek az UEFA-nál a katalán együttes játékosainak “sorozatosan tanúsított sportszerűtlen magatartása” miatt. A szervezet mindkét panaszt elutasította, de a Real fellebbezett az ítélet ellen.
Az UEFA pénteken arról is döntött, hogy az első mérkőzés szünetében kiállított barcelonai cserekapus, Pinto nem szerepelhet a BL-döntőben, és a jövő évi kupaidény első meccsén sem. Ezzel szemben Pepe, Daniel Alves és a rasszista vádakkal illetett Sergio Busquets ügyét lezártnak tekinti a szövetség.