Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán bekebelezte a Vasast is 2012. december 6. csütörtök 21:22 | AN

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán bekebelezte a Vasast is

Budapest – Több jel arra utal, hogy Orbán valamennyi sportegyesületre ráteszi a kezét, és szégyenszemre ez alól nem kivétel a Vasas SC sem, amely fennállása óta a baloldal egyik szimbóluma. A baloldal gyengeségét, morális züllését és szétesett állapotát mutatja, hogy a Vasast sem tudta megvédeni, és a fasiszta rendszer ellenállóinak otthonává tenni.

A baloldal teljes morális veresége, hogy Orbán Viktor avatta a Vasas új sportcsarnokát. Különösen fájó lehet, hogy a csarnok árának hetven százalékát TAO kedvezményből fizették, amelyet nyilván olyan vállalkozások adtak, akik nem Felcsútnak adták a pénzt, de ezt az összeget is a kormány támogatásaként könyvelik el. Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a beruházás teljes költségvetése 438 millió forint volt, amelynek hetven százalékát a társaságiadó-kedvezményekből (TAO) befolyt összegek biztosították, a fennmaradó harminc százalékot pedig a kormány támogatása adta. Ezzel a bővítéssel együtt a Fáy utcában több mint 1,3 milliárd forint állami vagyont növelő sportcélú beruházás valósult meg az elmúlt években.

Az eseményen több vezető tisztségviselő mellett részt vett Tarlós István főpolgármester és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is. A megnyitón Kovács Kokó István, a Fidesz és Orbán egyik üdvöskéje adott át egy bokszkesztyűt Orbánnak. Az MTI beszámolója szerint a Vasas edzőtermének megnyitásán baloldali személyiség már meg sem jelent, nem volt jelen a kerület országgyűlési képviselője, Szanyi (Kapitány) Tibor sem, hogy valami jó beszédet mondott volna a sport és a hatalom szétválasztásáról, a sportegyesületeknek az állampárt általi elfoglalásáról.

Ha lenne igazi baloldal, akkor a Vasast, a baloldal fellegvárát megtartotta volna a szabadság földjének. Orbánnal saját “pályáján” vette volna fel a versenyt, és egész évben arra készülne, hogy a Videotont öt góllal alázza. Minden mérkőzésen zúgnia kellene az “Orbán takarodj” rigmusnak, a Fáy utcának az ellenállás központjának kellene lennie. Ehelyett hagyták, hogy jobboldali, fasisztoid diktatúrát építő párt, és maga a diktátor tegye rá a kezét. Az érthető, hogy a fasiszta Fradi pályáján Orbán otthon van, de most nyakába akaszthatta szégyenszemre a baloldali Vasas szurkolói sálját is.

Orbán azt mondta, hogy a labdarúgás után a többi sportágat is szárnyai alá veszi a kormány. ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a piacot és a szabad versenyt felváltja az állami kontroll, és a labdarúgás után a többi magyar sportág is látszatversenyeket tart, és kiveszik belőle a versenyszellem. A magyar sportnak vége van.

Orbán azt is mondta, hogy a magyar fiatalokat a sportpályákra akarja terelni. Miután az egyetemekről kiszorította őket, munkájuk nincs, nem is nagyon tudnának hova menni, mint a sportpályákra. De nem azt választják, hogy Orbán császár gladiátorai legyenek, hanem inkább kivándorolnak, és szabad országban kezdik meg emberhez méltó életüket. Döntésüket csak helyeselni tudjuk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (19 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +19 ( 27 szavazatból)
Orbán bekebelezte a Vasast is, 4.2 out of 5 based on 19 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Tegyük élhetővé !

    10%-os parancsba adott nemzeti gázár csökkentési harcolásunk margójára
    .
    Valaki kifingta ezt , valahonnan , valamilyen VIDI-ballábból , ezért szív az egész ország
    .
    Aki ezt kifingta, az azt nem figta együtt ezzel együtt azt, hogy 10%-kal olcsóbban veszi a kifingó az idegen GÁZTULAJDONOSTÓL a gázt
    .
    szerintem nagylelküen bocsájtsuk meg a Nemzeti Kifingó tévedéseit, hisz soha életében nem dolgozott a versenyszférában ( még a Kedves munkatársai, kollégista , Maffia társai sem )
    , tehát tovább a KIFINGÓI ÚTON , a büdös semmibe !
    mert a magyar ezt a büdöst szereti. :-((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  2. Angyalföldre is betette az ellenség keze a sáros lábát?!?
    Szoci városrész. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  3. Mit lehet egy ilyen ellenzékszerűtől várni? Siralmas az mszp. Mi az oka? Nem látják a helyzetet? Talán félnek? Nem fogják fel, hogy ezzel a nyúlbéla hozzáállásukkal nem lesznek szavazóik. Tanuljanak a fidesstől, hogyan kell tüntetni ellenállni, stb. Elmebeteg vezetőnek az országa is lassan elmebeteg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  4. Ez Pasarét.Így már más!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  5. Drága az a kesztyű nagyon! Sokba került az nekünk,mert azt a huszon akárhány milliót amivel megajándékozta Kokót az is a mienk volt anno,amiből telik nagyon sok kesztyűre.
    Azért az nagyon beszédes, hogy egy min.elnök elmegy minden piti helyre,de ahol a kultúrát mérik ott meg sem fordul.De hát minek is menne?
    Elég ha a sport terén tesz látogatásokat..Most már ez is a büszkeségei közé került! A hülye impotens baloldal!!! Szó nincs rá, hogy mit érdemelnek, hogy lehetővé tették ennek a figurának, hogy még egyszer helyzetbe kerüljön.
    A stadionokról jutott eszembe.Nagyon sok embert tereltek már be a világ minden részén stadionba!Mikor milyen céllal…Nálunk mire fogják használni vajon?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  6. A bokszkesztyű stílusos ajándék. Orbán kiütéssel győzött. Mondhatja a baloldaliaknak: Megveszlek kilóra benneteket. Vagy beállnak a sorba, vagy kampec.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  7. Nem baj drága baloldaloskáim..ott a MAszop.-ban.
    “Minnél roszabb , annál jobb “…ugye ismerős ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (13 szavazatból)
  8. Ez a Chakon-gyerek szegény Kokót annyira kiütötte, hogy azóta se tért magához.
    Elfelejtette honnan jött, amatörként mikor mit kapott, profiként hol mit látott és tapasztalt, nem észleli, ezzel szemben ma mi van ebben az országban.
    De azért, köszöni szépen, így is jól elvan…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  9. A hazugságok tárházát gazdagítja az a cseppet sem elhanyagolható apróság, hogy míg állításuk szerint a Vasas esetében a TAO-t a kormány juttatta a klubnak, a felcsúti birodalomnak meglepően bőkezűen juttatott pénzek az adózók önkéntesen nekik szánt felajánlásaiból kerültek orbán köreinek a zsebébe. Legalábbis ezt próbálja bizonygatni minden létező alkalommal Szőllősi György, a fociakadémiának nevezett pénzszivattyú nyilvánvalóan közpénzekből fizetett kommunikációs igazgatója.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. telekis
    2012. december 7. péntek 05:58
    Szeretném emlékezetedbe idézni, -most is rázkódok a nevetéstől, ha eszembe jut a boxoló “művészneve”-, hogy Kovács “Kokó Kobra” István az akkor már éppen elkészült “BOXutca” nevű étterméhez utólagosan, egy nap leforgása alatt nem kevesebb, mint 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az előző orbán kormánytól. Szóval megvették őt már kilóra régen, a nemzeti lobogóba burkolózó mitugrász testsúlyának minden kilogrammja 3 milliót ért orbánnak akkoriban. A két ember habitusa egyébként eléggé hasonlít, ezért jól megértik egymást, hiszen mindkettő a legsötétebb mélységből küzdötte fel magát, de a pozíciójukhoz mérve az intellektusuk valahol a kőbányai mélyszegénység, és a felcsúti libalegelő színvonalán megrekedt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  11. Behódol az “ellenzék”? Naná, mi az hogy? Nagyon is! Ellenkező esetben bolhaürüléknyi esélyük sincs helyet találni a húsosfazék körül.
    Ez a magyar politika.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  12. commandante
    Lassan meg kellene találnunk Orbán Chaconját!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  13. “…Kovács “Kokó Kobra” István az akkor már éppen elkészült “BOXutca” nevű étterméhez utólagosan, egy nap leforgása alatt nem kevesebb, mint 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az előző orbán kormánytól…”

    Lényegtelen, hogy ennél az összegnél én jóval kevesebb kegydíjról tudok, mert az egész történés – Kokó hajdani dicsőségétől és kudarcától meg a pártszimpátiától teljesen függetleneül – nem csupán felháborító és hányingerkeltő, de egy állítólagos demokráciában minimum leleplező az ilyen anakronisztikus hűbérúr – vazallus viszony…

    Azt, hogy az efféle “gesztusoktól” idehaza sokan elájulnak gyönyörűségükben, már megszokhattuk, de az felfoghatatlan és – kilátásainkat illetően – kifejezetten kétségbeejtő, hogy az ellenzék rendre milyen bénán, bávatagon hagyja kihasználatlanul a bennük rejlő szemnyitogató lehetőségeket.

    Bezzeg a ‘milyenfeltételekkelkiveligenkivelnemfogokössze’ “egyeztetések” -leginkább csak a kinyilatkoztatások szintjén, és többet ártva, mint használva – rendületlenül folynak, miközben a regnálóknak kedvező idő csak rohan, csak rohan…

    Vajon képesek lesznek arra, hogy – balfék ragyogó metaforájával élve – felvállalják végre és beteljesítsék “Orbán Chakonjának” szerepét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  14. A cikk nagyon jó, a történet pedig hihetetlen, csak bámulok, hogy nincs semmi megküzdés semmilyen vonalon, tragikus ország, kotraszelektált politikusokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  15. Koko mindig is simulekony alkat volt , nem konfrontalodott senkivel ezert mindenkire mosolygott! Hosszu volt a nyelve ezert ma mediaban foglalkoztatott ex olimpiai boxolo. Orbannak mindig nyalt , elotte meg a fradi drukkkereknek. Soha nem volt valojaban fradi drukker ami nem gaz csak ezzel turbozta fel nepszeruseget. Hiaba seggnyaloke a vilag! Magyarorszagon biztos:(.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Balogh de nem balga

    Ez a hülye Gyurcsány már megint elkúrta!!!
    Nem kellene már elgondolkodni azon ennek a sok megvezetett baloldali baromnak, hogy még is ki az áruló és a kártékony a baloldalon?
    Egyre inkább úgy látom, nem a Gyurcsány.
    Viszont a baloldali pártoknak nevezett gyülevész horda szépen kinyalta a Viktor seggét és segített kinyirni egyetlen valamire való ellenfelét. A Szanyi kapitánynak úgy fröcsögött a nyála a Gyurcsánnyal kapcsolatban, hogy még a tökei is eláztak.
    Emberek jó lenne elgondolkodni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  17. Egy foci hír:
    Kieséssel is nyert a Vidi!
    Már ismerjük a fideszes észjárást: hogy a negatív eredmény is eredmény.
    +1 adalék, mert fő az optimizmus: Mi akkor is győzünk, ha nem győzünk menekülni.
    Balogh de nem balga: ügyesss, remélem, egészségére vált a Gyurcsányozás?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  18. Kokó, Kokó szánalmas vagy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. Balogh de nem balga

    Kedves csakén!
    Valahol kóborlásod során nem találkoztál az iróniával?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. A hülye az mióta számít iróniának, no csak azer, hogy kötözködjek))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  21. Bekebelezte – csak meg ne védje őket, mert akkor annyi nekik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  22. Nagyon szeretném kiprobálni azt bokszkesztyüt a mostani tulajdonosán!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. mustar
    Velem lehet beszélni! Legyen a fele, az is sok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos