Ronai and Ronai
AMERIKAI

Segítséget kér a “hajléktalan” óvoda 2011. április 5. kedd 12:34 Forrás: AN

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Segítséget kér a "hajléktalan" óvoda

Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, amelybe hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik minden nap tiszta ruhát, élelmet kapnak és fürdetik is őket. Az óvodának, a gyermekeknek nagy szüksége lenne 98–146-os méretű ruhákra és 24–35-ös cipőkre, mondta Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető.

Az óvoda 2004-ben szükségből nyílt, hiszen a szabályok szerint ilyen gyermekintézménybe csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint Magyarországon mintegy ezer gyermeknek nincs állandó lakhelye – ők a szüleikkel lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat.

A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket. Az intézmény reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, majd enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem jut semmilyen ételhez.

Az óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt például olyan kicsi, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy krumplin kívül még semmilyen más zöldséget nem látott.

Aki tud ruhákat és cipőket küldeni, az alábbi címre juttassa el: Wesley János óvoda, 1086 Budapest, Dankó u. 11. Reméljük, megkönnyítjük az óvoda életét, és minél több hajléktalan kisgyermeknek tudunk örömet szerezni. Tartós élelmiszernek és játékoknak is örülnének az óvodában.

Svéda Dóra

JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány

1114 Budapest, Károli Gáspár tér 2.

http://www.jol-let.com

sveda.dora@jol-let.com

+361 3190331

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 8 szavazatból)
Segítséget kér a "hajléktalan" óvoda, 4.6 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Eddig nem tudtam, hogy van ilyen óvoda Budapesten. Sajnos nekem már nincs ilyen kicsi ruhaféleségem, de ismerőseimnek továbbküldtem a cikket, hogy ha tudnak segíthessenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  2. Szégyen, hogy gyerekek éheznek!A sok fölöslegesen kidobott milliárdból miért nem lehet juttatni nekik? Az embernek a szíve szakad meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  3. Nem értem hogy az RTL Klub a Való Világos marhasággal miért az egyébként nem éhező, hanem “csak” alultáplált gyerekeknek gyűjtötte a pénzt és miért nem például ennek az óvodának. Itt szerintem jobb helye lett volna annak a pénznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  4. http://8ker.blog.hu/2011/04/05/a_hajlektalan_ovoda

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. sajnos valószínű hogy ez egy újabb kamu mivel a magyar törvények szerint a hajléktalan gyerekeket intézetbe viszik így nem lehet hajléktalan gyerekeknek óvodát nyitni mivel bárkinek tudomása van fedél nélküli gyerekekről kötelessége azt a gyámhatóságnál jelenteni!
    A másik meg nehezen képzelem el azt hogy egy jóérzésű ember elengedné a gyereket az oviból ha tudja hogy nincs hova mennie ÉS AZ UTCÁN VAGY A PINCÉBEN ALSZIK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  6. Tisztelt audi,

    lapunk változtatás nélkül közölte a JÓ-LÉT Közhasznú alapítvány megindító felhívását. Itt pedig olvashatja Iványi Gábor pontosítását, pontosan annak szellemében, amit Ön mond.

    http://nepszava.com/2011/04/magyarorszag/ivanyi-gabor-a-szegenysorsu-gyerekekrol.html

    Üdvözlettel, Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. NE OSSZÁTOK MEG AZ ÓVODAI SEGÍTSÉG KÉRÉST!
    Minden kedves ismerősnek és ismeretlennek üzenem, hogy a mai napon, felkerestem azt az óvodát, melynek segítségkérését, jómagam is megosztottam az üzenőfalamon! Szerettem volna a hajléktalan programban résztvevő gyermekeket, meselemezzel, illetve egy ingy…enes gyermeknapi rendezvénnyel támogatni! Beszéltem az Igazgatónővel, aki elmondta: SEMMIFÉLE SEGÍTSÉGET NEM KÉRTEK, NINCS AZ INTÉZMÉNYBEN ILYEN PROGRAM, NINCSENEK HAJLÉKTALAN GYERMEKEK, SEM FÜRDETVE, SEM ETETVE…STB, A HÍRREL ELLENTÉTBEN! Vannak természetesen az óvodában, (VIII. ker.)- halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, de csak úgy, mint minden kerületben, vagy szegény településeken, vidéken! Ő több, mint fél éve vezeti az intézményt, azt mondja nem érti, talán az előző vezető “ÖTLETE” volt, de a lényeg, hogy nem igaz, sosem volt az, és nem időszerű ez a tartalom! Tisztelettel üzenem mindenkinek, hogy nem árt utána nézni néha a dolgoknak, és egyszerűen felháborító, hogy mennyire visszaélnek az emberek jóságával! Tényleg segíteni akartam, bár tegnap már elgondolkodtunk a párommal, hogy kizárt, hogy az állam, hagyná ezt és nem venné állami gondozásba az ilyen gyermekeket! Ha valaki ismeri azt a hölgyet, akinek neve a hirdetmény végén szerepel, kérem jelezze! Köszönettel: SZILASI ANDREA

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Kedves Khemiszti,

    mi hasonlóan éreztünk, mint Ön, amikor hozzánk ez a felhívás megérkezett, ezért változtatás nélkül közöltük. Erre reagált utána Iványi Gábor, az intézményt fenntartó egyház elnöke, amelyben pontosított, és amit mi közöltünk is azonnal:

    http://nepszava.com/2011/04/magyarorszag/ivanyi-gabor-a-szegenysorsu-gyerekekrol.html

    Iványi Gábor amellett, hogy pontosítja a helyzetet, azért jelzi, hogy noha nem hajléktalanok a gyermekek, nagyon rossz körülmények közül valók, és az intézményre ezzel együtt ráfér a támogatás, és köszönettel fogadnak mindenféle adományokat.

    Üdvözlettel, Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. DÖBBENETESEN HAZUG cikket közöl a mai Nészava (!!!) itt: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=412405 ; cikkében hangulatot kelt a tartós állástalanokkal szemben, akiknek állami támogatásáról durván hazudik: “bérpótló juttatásban ma 200 ezren részesülnek, ennek egy főre meghatározott maximális értéke 60 ezer 600 forint” EZZEL SZEMBEN:

    “Czomba Sándor: megszűnik a rendelkezésre állási támogatás (RÁT) és helyette bérpótló juttatás (BPJ) lesz. Ennek mértéke megegyezik a jelenlegi RÁT összegével, azaz a mindenkori öregségi nyugdíj minimuma: 28.500 forint.” És ezt a nagy összeget csak az egyik tartósan állástalan családfenntartó igényelheti!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  10. JÓL-LÉT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZLEMÉNY
    Tisztelt Olvasók!
    Ismeretlen okból tévesen a JÓL-LÉT Alapítvány feltüntetésével és az én aláírásommal kering az adományozási felhívás az interneten.
    A JÓL-LÉT Alapítvány munkaerőpiaci támogató szolgáltatásokkal foglalkozik,
    és elhatárolódik a továbbiakban a fenti felívástól. A felhívás eredményeképpen tömegesen hozzánk forduló adományozókat tovább irányítottuk az intézmény felé.
    Svéda Dóra

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. Én sem hiszem el,hogy ne kapna állami támogatást az intézmény,de ha tudunk segíteni a gyerekeken/SZEMÜNK FÉNYEI/akár csak egy kiló kenyér ,vagy egy pár cipő erejéig is,tegyük meg.NE az ÁLLAMTÓL VÁRJUNK EL MINDEN SEGÍTSÉGET,HISZ SOK KICSI SOKRA MEGY…….Enyhítsünk a bajon,ki ki pénztárcája és vérmérséklete szerint,a gyerekek nem tehetnek róla,hogy ilyen helyzetbe kerültek,és ne akarjuk,hogy elkallódjanak,hiszen Ők is a társadalom részei,hát NE TASZÍTSUK KI ŐKET BELŐLE………………………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  12. Kedves Svéda Dóra!
    Megijedt a kormánytól vagy az adományozóktól?
    Ildi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  13. A cikk kicsit tulzo de van valosgalapja.. Ettol fuggetlenul en adomanyoznek batran…Olvasd el az alabbiakat ha tudni akarod miert..
    http://nepszava.com/2011/04/magyarorszag/ivanyi-gabor-a-szegenysorsu-gyerekekrol.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Kedves Dora!
    Latom az adomanyozasi felhivas teves adatokkal kering.. elnezes ezert irtam korabban hogy tulzo a cikk..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Most igaz vagy nem? Ha valóban kamu lenne, mi az értelme annak, hogy használt ruhákat és játékokat kérnek nem pedig pénz? Ha pénz adományért könyörögnének, jobban el lehetne hinni, hogy csak csalásról van szó, de használt gyerekruhákkal mit kezdenének az állítólagos csalók?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  16. Kedves Mindenki!
    beszéltem telefonok az óvodával, és szeretettel várnak minden adományt,
    sőt még egész kicsi baba ruhákat is, mivel kapcsolatban állnak egy
    anyaotthonnal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Érdekes elolvasni a véleményeket.
    Érdeke az óvodának, hogy nagy dobra verje a hozzá járó hajléktalan gyermekek létezését?
    Jó az a kisgyereknek, ha (jobb ellátást ígérve) elszakítják a szüleitől és intézetbe zárják? (igen zárják, mert látom a nagyobbakat kimászni a falon az utcára rendszeresen).
    Tisztelt kormányunk nem foglalkozik Gyöngyöspatával, munkanélküliséggel, meg más szociális gondokkal sem. Gondolják azok majd megoldódnak maguktól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  18. A Dankó u 11 sz alatt volt hajléktalan szálló, igy elhiszem, hogy ott megnyithatták az óvodát.Én az összes ismerősömnek továbbitottam, remélem eredménnyel.
    Miért? Nekem koromnál fogva-75 év- volt módom, lelencnek lenni, zabinak akit csúfoltak..Akit a közép osztályú családom kitagadott, az édesanyámmal együtt.
    Ne itélj, ne itélj ember! Ha segiteni képtelen vagy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. Marta C.Schemadovits

    Valahonnan nagyon messze a hazamtol a Csendes Ocean kozepen ulve elnemulok azon, hogy hanyan nem veszik eszre a valodi segitsegre szorulast csak a cikk szovegen vitatkoznak, hogy mi igaz es mi nem. Koszonet azoknak akik jo szivvel adtak, akarmit is, mert segitsegre van szukseguk, es szamtalan ovodaval vannak kapcsolatban videken akik szinten halmozottan hatranyos helyzetu szegeny gyerekeket latnak el. Mindent tovabb ajandekoznak oda ahol szukseg van ra es idonkent alig tudjak kifizetni a sajat szamlaikat mivel az ovoda a lelkesz Foiskola termeiben uzemel, meg sajat helyseguk sincsen, es a Methodista egyhaz segiti a mukodesuket. Ha en ennyit megtudtam magamtol a vilag legmesszebb pontjan a 8. keruletol, akkor talan ennyit en is hozzafuznek. Isten vigyazza azokat akik adakoznak jo szivvel, es azok Jezus jobb oldalara kerulnek, akik gyerekeknek adakoznak akarmit is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Sajnálom, ha valakinek az a véleménye, hogy nem kell segíteni rajtuk, mert nincsenek olyan rossz helyzetben. Mi az a rossz helyzet? Lehet, hogy igazából nem is akarnak adni. Nekem mindig jól esik, ha segítenek, akármekkora is a szükségem. Mért várják meg az emberek, hogy nagy legyen a baj? És különben is, nincs jobb érzés mint örömet szerezni valakinek!!!!!!!!! Csak néha figyelni kéne egymásra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. Nem tudom, hány gyerek van ott naponta, pedig szeptember elején voltam ott, plüssállatokat vittem. Jó lenne a számot tudni.
    Igazság szerint egy is sok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  22. Nekem is lenne mit adnom de nem tudom el vinni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Èn sem tudtam erröl az ovodáról. Mivel én is egy kis ovodában dolgozom, beszéltem a kolléganökkel és meggprobálunk egy rendszeres segitséget hozo aktiot szervezni. HaBudapestre megyek, borzaszto néznem a hajléktalanokat és ha ez gyerekeket érint még megrázobb. Folyamatosan szerveznek segitö aktiokat Afrikaba vagy Keletre, de észre kell vegyük az ajtónk elött történö kataszrofákat is. Sokszor vannak visszaélések, de azok vigyék a lelki terheiket az Isten elé. Hol van a nagy “keresztény” világ?
    A TV-böl tudjuk, hogy az itt Németországban gyüjtött ruhákat drága pénzért árulján a világ több országában, talán az igy szétosztott ruhák és cipök több segitséget adnak, mint ha a konténerbe bedobjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Orbán tudja, hogy mi lenne Pintér dolga 2011. augusztus 14. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos