Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szilinek már nem minden jó az új alkotmányban 2011. április 6. szerda 0:03 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szilinek már nem minden jó az új alkotmányban

Budapest – Szili Katalinnak már nem minden tetszik a készülő új alkotmányban. Az egykori szocialista házelnök valószínűleg már bánja, hogy hallgatott a Fidesz és Szájer József szirénhangjaira, és nevét adta a nemzeti konzultációnak álcázott parasztvakításhoz.

Szili Katalin szerint az alaptörvény feladata az emberek biztonságérzetének erősítése, így az alkotmányban kell kimondani, hogy az állam előmozdítja a szociális jogok érvényesülését.

A független országgyűlési képviselő kapcsolódó módosító javaslatainak bizottsági elutasítása után még gondolkodik rajta, hogy azok befogadása nélkül támogatná-e a kormánypártok alaptörvény-tervezetét.

A politikus, aki a nemzeti konzultációs testület tagja, kedden sajtótájékoztatón kiemelte: a szociális biztonsághoz, a munkához és a lakhatáshoz való jog biztosítására nem elég törekedni, ezt az állam feladataként szükséges meghatározni az alkotmányban.

Szólt arról is, hogy egy XXI. századi alkotmánynak tartalmaznia kell a harmadik generációs szabadságjogokat, így például az egészséges környezethez fűződő jogot. Kapcsolódó módosító javaslatait ismertetve fontosnak nevezte, hogy a környezeti kár okozóját helyreállításra kötelezzék, illetve hogy az alkotmány biztosítsa: mindenkinek joga van rá, hogy tájékoztatást kapjon a környezet állapotáról.

Kitért arra, hogy miután a kormánypártok nem támogatták a kétkamarás parlament felállítását, kezdeményezte a társadalmi párbeszéd intézményesítését kormányzati és önkormányzati szinten. Hangsúlyozta azt is, hogy véleménye szerint meg kell őrizni a kisebbségi ombudsman és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának szakmai önállóságát.

Az MTI kérdésére, vagyis hogy ezután miképen viszonyul az alkotmányjavaslathoz, Szili Katalin úgy válaszolt: neki és az általa elnökölt Szociális Uniónak is el kell gondolkodnia arról, hogy támogatható-e így ez az alkotmány.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 3 szavazatból)
Szilinek már nem minden jó az új alkotmányban, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

20 Reader’s Comments

  1. Könyörgöm, árulja már el valaki, hogy ebben a Szociális “unióban” kik vannak benn a renegát Szili K-n kívül. Mert, hát az unió többesszámot feltételez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. Szili…Szili…Ismerős név.
    Nem az a kusza gondolkodású hölgyemény az Ország Házából ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  3. Ez a nő vagy nagyon buta, vagy nagyon naiv! Mégis mire számított?Azt hitte hogy majd a fidesz betart bármilyen ígéretét?
    Házelnökként nem tűnt fel neki a fidesz kompromisszumkészségének a hiánya???
    Hezitáljon még pár napig, legalább az ő nevével is fémjelezve lesz ez a gazemberség, amit nevezhetnek bárhogyan, nekünk, józanul gondolkodóknak, és demokratáknak, mindenhogy elfogadhatatlan lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  4. Ez ám az igazi színjáték . Rájött ,hogy keményen lejáratta magát ,mikor elfogadta ezt a pozíciót . Most már hiába ,mosakodik ,hitetlen ,álszent viselkedés !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  5. Szili Katalin mostani megnyilvánulsain csak ámulok. Ez a baloldal által még politikusi státuszban tartott Hölgy tényleg nem érti a valóságot. Naív és álomvilágban él. Velem az életben megtanították, azt régi történelmi tényt, miszerint ” Az ÁRULÓT az ELLENSÉG sem TISZTELI ” csak addig, amíg hasznot húz belőle. Utána eldobja, mintha nem is lett volna. Vagy a hatalmi vágy ennyire el tudja torzítani az EMBER személyiségét ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  6. Szili ámokfutása tovább folytatódik, s vele tart a láthatatal Szociális Unió is. Ez a hölgy a baloldal jelnlegi legnagyobb károkozóinak egyik vezető egyénisége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  7. Egyáltalán a hányingeren kívül érez még valaki valamit Szili iránt!

    Soha nem tartottam nagynak de ekkora amortizáción kevesen estek át!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. Szili nem bánhat semmit!
    Annyira nem lehet idióta, hogy ne látta volna kezdetektől, mire megy ki a Fidesz!
    Kellett neki egy „baloldali” bábú, amire Katinka büszkén, és boldogan jelentkezett!
    Szerencsétlen azt hitte, ettől fellendül ő-, meg a „pártja” népszerűsége…
    Katinka egy patkány, ami hol az egyik, hol a másik süllyedő hajóról menekül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. Lassan egy egész osztály tabló összeáll!
    Pozsgay, Szűrös, Csintalan, Szili… bocs ha most több nem ugrik be a dicső nevekből!

    Pozsgay szerepén, és ezen a Nemzeti Konzultáció Című gyalázatos szélhámosságon elgondolkodtam mostanában!

    Pozsgaynak hatalmas rutinja volt a múltban a parlamenti választások hitelessé tételében, Az Ő magasztos hívatása volt a Nép kegyét megnyerni!

    Akkor Hazafias Népfrontnak hívták a gittegyletet, ma Nemzeti Konzultáció!

    Nem párhuzam ez! Vagy csak én látom így!

    Akkor jelszó volt: Szavazz a Hazafias Népfront jelöltjére!
    akkor az egyetlen szavazólapon amit a kezembe vettem, egy jelölt volt, a neve:

    POZSGAY IMRE

    Nem dobtam az urnába sokáig megőriztem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. Régen láttam egy kísérletet: egy labirintusba tettek egy tengeri malacot, az útvesztő egy pontjára a kedvenc kajáját, amit az állatka megtalált és felfalt lelkesen, Ezt megismételték vagy háromszor, negyedjére áramot vezettek a z ételt tartó edénybe, ami megcsípte a jószág orrát
    Két kísérlet elég volt ahhoz, hogy a malac sikoltozva elmeneküljön az álnok kajának még a környékéről is.
    Sz.K. esete igencsak hasonló szerintem: az ő orrát viszont sokszor megcsípte a villany, de ő mégis visszament a kajás edényhez, vesztére.
    A kísérletből az következik, hogy az IQ-k harcában a tengeri malac toronymagasan győzött, bár ezt értelmes ember előre megjósolhatta volna…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. Szili rájött, hogy a választó polgárok többsége nem támogatja az alkotmánytervezetet, ezért elkezdte azt bírálni. Szerintem egyszerűen populista politikus. Persze aki egyszer az ördöggel cimborált….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  12. “thanos”, ez talált!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Elnézést kérek, “thanatos” helyesen!
    Nevetve nehéz he(j)esen írni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Nem csak neki….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Szili debilnek mutatja magát vagy tényleg az is? Senki nem hisz a Fidesznek,de ő 21 (!) módosító indítványt nyújt be a Parlamentbe,amiből egyetlen egyet nem vesznek napirendre… Mit képzelt Szili a Fideszről,ez demokratikus,ellenzék-és nemzetbarát párt? Rajta röhög fél Európa,kellett ez neki???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Kertészné Horváth Ilona

    Nem akarom védeni, de az elejétől fogva más elképzelései voltak ,mint a fidesznek.Ő még talán reménykedett abban, hogy elfogadnak valamit az ő javaslataiból.Így legalább látszik, hogy az MSZP javaslatait sem tűzték volna napirendre.Csak még mindig nem értem hogy a fidesz tudja, hogy az MSZP-ek tudják, hogy ők szemetek, akkor mit erősködnek, hogy az MSZP ott legyen.Szerintem a szocialisták alázását akarták gyakorolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. katóka egy hataloméhes némber, aki bármit megtesz azért hogy pozícióba jusson. szerintem ez egy kampányfogás volt, amivel azt akarta üzenni, hogy: “lám lám én vagyok az egyetlen aki felelős ellenzékként működik, majd szavazzatok rám ha eljön az ideje!”. csak hát egy kicsit hülyét csinált magából, gyanítom nem utoljára. katóka sok vidám percet fog még adni nekünk a hülyeségeivel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Érdekes, roppant érdekes…
    Le mertem volna fogadni, hogy aki qrvának áll, az nem csodálkozik azon, ha megdugják. Vagy csak az a baja, hogy nem eléggé?!…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Minek nevezik a “díszf@sz” női megfelelőjét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. Sz. Katalinnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Majtényiék levelet írtak Szájernek 2011. április 6. szerda

Gyurcsány leleplezi a médiatrükköt 2011. április 3. vasárnap | AN

A melegek is tiltakoznak az alkotmányterv ellen 2011. március 31. csütörtök | FH

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos