Ronai and Ronai
AMERIKAI

A TEK az internetes hozzászólók nyomába eredt 2011. április 15. péntek 12:53 | AN

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A TEK az internetes hozzászólók nyomába eredt

Budapest – Lapértesülések szerint az Orbán Viktor pretoriánus gárdájának, személyes testőrségének tekinthető Terrorelhárítási Központ, népszerűtlenebb nevén a TEK végre talált magának elfoglaltságot: olyan facebook-hozzászólók nyomába eredt, akik a netes felüleleten életveszélyesen megfenyegették a miniszterelnököt.

Amióta – nyilván csak átmenetileg – a TEK felhagyott a vadonatúj Audi Q7-esek ripityára törésével (zárójelben: azóta se tudjuk, ki, miért, hol és mikor zúzta totálkárosra az egyik luxusdzsipet), tettvágytól égő vezetőjük, Hajdú János dandártábornok és nem kevésbé unatkozó beosztottai bosszút lihegve üldöznek egy vagy több ál- vagy valódi nevű internetes hozzászólót. Dániel Péter ügyvéd, az internetes blog írója még a botrány kirobbanása előtt, csütörtökön törölte a provokatív hozzászóLásokat (köztük állítólagos barátjáét, Nyári Zsoltét is, amely kiváltotta a jobboldal hisztérikus reakcióját). Pénteken már mindketten attól tartottak, hogy a TEK elmegy értük (mint annak idején a fekete Pobjeda). Reméljük, erre nem kerül sor.

Egyébként pedig a teljes magyar ellenzéki spektrum azonnal elhatárolódott az Orbánt fenyegető kommentároktól, de a Fidesz, és megmondóembere, Szijjártó Péter mégis így fogalmazott egy sajtótájékoztatón: “Gyurcsány Ferenc, valamint baráti, üzleti köre elképzelhetetlennek tűnő határt lépett át a fizikai megsemmisítésre vonatkozó kijelentéssel.” Hogy szegény Gyurcsány hogy jön ide, azt csak Szijjártó(nak) tudná(k) megmondani. A felettesei. Az az egy.

A Hír TV, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap egyként és haladék nélkül nekiugrott az internetes illetlenkedőknek (bár Dániel saját elmondása szerint ma is jó szívvel vállalja a véleményét, amely semmiféle fenyegetést nem tartalmazott). Az a jobboldali sajtószegmens, amely előszeretettel közöl gyalázkodó cikkeket Bayer Zsolt vagy akárki más tollából, a lényeg az, hogy üssenek a szocikon, a legnagyobb ellenzéki párton, s Orbán Viktor kétszeri legyőzőjén. (Egyszer a tévévitában, egyszer a 2006-os választásokon).

Az Interror-ellenes Központ valódi feladata tehát nem a fizikailag is Orbánt vagy környékét fenyegető veszély elhárítása, hanem az internetes szólásszabadság gyakorlói utáni hajsza, amelynek végén – tévhite szerint – mindannyian meghunyászkodunk majd. A péntek délutáni-esti sajtószabadság-tüntetés remélhetőleg segít majd eloszlatni ezt a tévhitet is. No, nem Orbán Viktor és a TEK vezetői körében, hanem a szélesebb közvéleményben. Most tényleg intellektuális öngyilkosság közönyösen és gyáván otthon gubbasztani, s megvárni, mi sül ki mindebből.

Ha nem leszünk ott, akkor biztosan semmi.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (22 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +32 ( 32 szavazatból)
A TEK az internetes hozzászólók nyomába eredt, 5.0 out of 5 based on 22 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

32 Reader’s Comments

  1. Tényleg! Lehet tudni, hogy mi van a TEK Q7-essel? Más felületeken, sem írott, sem elektronikus sajtóban nem találtam róla egyetlen sort sem.
    Üdv. Gábor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  2. Milenne vele jól kijavítják és szolgálja tovább a Hont.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  3. Én ott leszek.
    törpehitler ezek szerint tényleg kezdi érezni a népszerűségvesztés hatását?
    Ez már tényleg a politikai ámokfutás kezdete. ÉBRESZTŐ EMBEREK !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  4. Ez igen! Ferfiaknak valo munka, ehhez kell is a draga auto, es a terrorelharito felszereles, mivel az internet bongeszese igen veszelyes feladat.
    Kutakodni es merges, ketsegbeejtoen keseredett szavak kiforgatasahoz nagyon kell ez az apparatus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  5. Nem Nyári volt az. Valaki visszaélt a nevével…
    http://www.facebook.com/notes/ny%C3%A1ri-zsolt/a-leg%C3%BAjabb-fideszes-elterel%C3%A9s/213518765340986

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  6. Áhháááá…..szaal Gyurcsányt Bajnait lehetett és lehet mocskolni és fenyegetni végnélkül a NET .-en, deha Bölcsvezért éri valami , mindjárt jön a Gestapó !
    ( Miért nem hallottam én olyat hogy a NET.-es nácik nyomába eredt a Nemzetvédelmi Hivatal ? Peg örömmel olvastam volna..Csak nem ez is a végtelenül elnyomó gonosz komenyisták trükkje volt ?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  7. én pl szurkolok viktornak ..
    változatlan hosszú életet kivánok neki családja közelében
    csak kicsit távol a Magyar NÉP Köztársaságától

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  8. Állitólag a laktanya udvarán tolattak neki egy oszlopnak.Gyakorlás közben. Szerencsétlen banda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  9. Nem érthetek egyet azokkal, akik bárkit életveszélyesen fenyegetnek. Undorítónak, gyáva akciónak, pótcselekvésnek tartom! Mindegy, hogy melyik oldalon ki követi el. Azonban a gondolatrendőrség színrelépése sajnos törvényszerű. Egyébként nem lennék meglepve, ha ez az egész provokáció lett volna, pontosan azért, hogy a gondolatrendőrség megjelenhessen és legalizálhassa magát. Szép, új világ, olyan Orwelli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  10. Biztos nem látott rendesen a sofőr. Rossz volt a símaszk. Venni kellene új, jobb maszkokat 5-600 millió forintért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  11. Nincs semmi baj , Kubatov lista mellett ,Orbán lista . Micsoda megtiszteltetés lesz ,mind kettőn rajta lenni . / az egyiken már úgyis rajta vagyok /
    A paranoia ,úgy látszik ,egyre jobban elhatalmasodik ,a felcsúti operett jobbágyon .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  12. Ahogy bem helyes emberek és embercsoportok politikai okoból való üldözése és védtelen embercsoportok kormányintézkedésekkel való megnyomorítása, úgyanúgy nem helyes a politikusok életveszélyes megfenyegetése, még viccből sem.
    Ennek ellenére értelmetlen és indokolatlan a páttestörséget a kormányzati hatalomra krülés utn, őrületes nagyságú kincstári forintokból finanszírozni, és a hivatásos kormányőröket elkergetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  13. Hány km-el ment az az oszlop? Ahogy a kocsit elnézem 100 körúl lehetett.
    Tolatás közben? A háta alig sérült, legjobban oldalt tört.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. Ez a magyarázat, kb. olyan mint az egyik régi haveromé. Ő is ilyen képtelenséget próbált meg beadni az apjának amikor összetörte a kocsit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  15. Mi mindnyájan fenyegetést jelentünk a pusztítók számára.
    Ranschburg Jenő is fenyegetést jelentett. Nyíltan kimondta az FN-en, hogy a szemét a parlamentben ül, hogy nem lesz több szabad választás, hogy orbán autokrata. Már nem él. Pedig nem volt betegsége. Ne mondjátok, hogy öreg volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  16. Kedves Olah Zsuzsa, én sok hosszú életet kívánok orbánnak, mert egy élet alatt ennyi szemétségnek a büntetését nem lehet elviselni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  17. Bocs, Tóth Zsuzsa, nem Olah.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. noname1956 látja jól a dolgokat, — igen biztos , hogy provokáció volt !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  19. Milyen érdekes lesz, amikor “sajátmagukkal” találja magát szemben a TEK! A provokátorok csak így járhatnak. Ha nincs mit hazudnia OV magyar hangjának, akkor csinálnak egy kis balhét, hogy ne vegyük észre az alkotmányt.
    Apropo: ajánlom Ungváry cikkét az alkotmányról.
    http://index.hu/velemeny/jegyzet/2011/04/15/1944_megitelese_a_fidesz_kdnp-alkotmanyban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  20. Csatlakozom noname1956-hoz. Az ilyent így szokták csinálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  21. Ja, ahogy elnézem a fotót, a – valószínűleg alkoholos befolyásoltság alatt álló – fa figyelmetlenül, körültekintés nélkül lelépett a járdáról, és százzal belegyalogolt az ott parkoló Audiba, majd az ütközés következtében megtántorodott, és kissé körbehömbölögte a vétlen járművet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  22. elolvastam Nyári Zsolt reagálását, amit
    Jimbo
    linkelt be. Korrektnek tűnik. Ha a facebook-os admin, gépház, vagy akármi van ott, igazolja a az állításait, már meg is van az újabb FideSS-bukta.
    “Góg és Demagög fia vagyok én…” Ugye kedves jobboldali bértollnokok? Merthogy az “újságíró”, az valami egészen más.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  23. Úraim. Hol tanult ez a mini diktátor, már a választások előtt megcsinálták anem kommenista és nem keresztény forradalmárokkal a Gondolat Rendőrségüket mindehez mivel Pobjedákat már nem gyártanak Q7 voltak kénytelen vásárolniNiNcs Új a nap alatt. A Nap királynak is leáldozott!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  24. Mindenkinek ajánlott a TOR használata. TEK ellen TOR.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. http://www.torproject.org/index.html.en

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. remélem ezután a tüntetés sorozat után ez a csuti kiskondás sűrűbben fogja látogatni a Grazi intézetet, ill. a kezelő orvosát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. Hihetetlen mennyi szar ember van akinek nem fontos egy autó…..
    Az ő testét kellet volna így össze zúzni a hogy a Q7-nek adott ez a hülye …..!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. Egy biztos; ha ezek a tekések kocsival erednek az internetezők nyomába, akkor biztonságban vagyunk. Még a legközelebbi sarokig sem fognak eljutni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. Valaki komolyan vette az amortizáció szót. Le akarja amortizálni OV-t. Így már szalonképes, nem ? Még akár a Parlamentben is el lehetne mondani. Van rá példa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  30. Csodálkozom, hogy a demokrácia és a bal oldal ilyen gátlástalan taposása még nem termelte ki a szélsőbalt!
    Félek, hogy egyszer megjelenik Orbán hatására mint ha nem lenne elég a szélsőjobb, fekélynek az ország testére!
    Elfogult vagyok de azt hiszem ez a késlekedés is a bal oldali gondolkodás békésebb, konfliktuskerülő, megegyezésre hajlamos gondolkodását bizonyítja!
    Őszintén, tisztelet a jobb oldali beállítottságú, hasonló stílusú embereknek akiket alighanem ugyan az az erő nyom el mint bennünket, ezért nem nyilvánulnak meg hangosabban!
    Jó lenne ha egyszer kezet foghatnánk a lövészárkok felett átnyúlva az országért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. A TEK inkább a szebbjövőt terroristákat üldözné. Az közelebb állna a feladatukhoz. Én nem a szegény beosztottakat értem TEK alatt, ők dolgoznak a pénzükért. De a vezetőjük a testőrtábornok ne kergessen fantomokat az interneten. Azok akik harcias mondatokat írtak,békés emberek, csak élvezik abalhét. Most pedig éppen röhögnek a főtestőrön. Ha meg unatkozik, Írhat ő is a főnökéről dicséreteket a facebookon,
    Ami pedig sz@rgyártó közleményeit illeti: madarat a tolláról, szófosót pedig a főnökéről.
    Ja és még annyít: én nem használok álnevet a kommentjeinhez. Valódi nevemen szerepelek. Lehet hogy a tábornok értem is elküldi az A7-et? Jó buli lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Van valami friss hír a TEK-ről? Karamboloztak már a Q7-tel az infiomációs szupersztrádán? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Per az állam és a szélsőjobb ellen 2012. április 9. hétfő | Kende Péter, Nyári Zsolt, Vajnai Attila

Tabajdi megvédte Orbán “méltóságát” 2012. január 18. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos