Ronai and Ronai
AMERIKAI

A dunakiliti lövöldöző végzett magával a börtönben 2011. április 7. csütörtök 20:23 | AN

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A dunakiliti lövöldöző végzett magával a börtönben

Győr – Ahogy arról délelőtt beszámoltunk, felakasztotta magát egy rab a győri börtönben. Mint kiderült, az áldozat az az 58 éves férfi, aki a múlt hétvégén Dunakilitin lövöldözött.

A helyi regionális lap értesülései szerint az előzetes letartóztatásban lévő férfit a börtönben még újra tudták éleszteni, ám nem sokkal később a kórházban meghalt. Információjukat megerősítette Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szóvivője, aki elmondta: a helyszíni szemle során a rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Az elsődleges vizsgálatok szerint a szolgálatban lévő körletfelügyelő szabályosan végrehajtotta előírt ellenőrzési feladatait.

Az esettel kapcsolatban Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a lap érdeklődésére elmondta: a rendkívüli haláleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. Az emberölés kísérlete ügyében indított nyomozást pedig a rendőrség minden részletre kiterjedően lefolytatja. Majd vélhetően, a gyanúsított halálára tekintettel, lezárják az ügyet. A gyanúsított előéletével kapcsolatban a szóvivő elmondta: Magyarországon nem volt büntetve a férfi, és korábbi esetleges, ellene Szlovákiában hozott bírói ítéletről pedig nincs információjuk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

Rogán Tóni esete Eva Rezesovával 2013. december 6. péntek

Rogán kontra jogállam 2013. december 5. csütörtök

A Fidesz, az adócsalók pártja 2013. december 3. kedd | AN

A Győri ETO rosszabbul teljesít 2013. november 30. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos