Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rogán kontra jogállam 2013. december 5. csütörtök 0:35 Forrás: AN

  • Hozzászólások(78)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rogán kontra jogállam

Budapest – Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, civilben ötödik kerületi polgármester megint nagyot dobott. Ezúttal nem a rezsicsökkentés terén alkotott maradandót, hanem az igazságszolgáltatás boszorkánykonyhájába kontárkodott bele valamelyest. Nem nagyon, épp csak annyira, amennyire tisztességes országban egy politikusnak nem illik.

A Facebookra tett föl videó-üzenetet Rogán Antal, ott mondta meg a tutit. Hogy fel van háborodva, amiért ez a Rezesová nevű hölgy börtön helyett házi őrizetben múlatja az idejét. Nagyon nem tetszett a Rogánnak ez a dolog, hogy a magyarok át lettek vágva már megint. Ezúttal nem a bankok és az IMF volt a bűnös, hanem a törvény, ami megengedte, hogy Rezesová házi őrizetbe kerüljön.

Miközben ők verejtékes munkával a rezsit csökkentik, Rezesová luxuslakásban vár a jogerős ítéletre. Népakaratot fejezett hát ki Rogán Antal, amikor Rezesová bérelt luxuslaka előtt pózolva kijelentette: felháborító, és elő ne forduljon ilyen többet! Irgum, és Burgum!

És lőn: nem sokkal később, alig néhány óra telt csak el, Rezesovát máris kivezették a luxuslakából, és visszavitték a börtönbe. A bíróság döntött így, másodfokon, jogerősen. Szabadon, minden politikai ráhatás nélkül. Utóbbi mondatot tessék idézőjelben érteni.

A jogvégzett emberek, akik még emlékeztek arra, milyen volt egykor a jogállam, kiakadtak rendesen. Hogy a Rogán minek üti bele az orrát abba, amihez semmi köze. És, hogy a bíróságok miért hódolnak be egy politikusnak. Hogy az igazságszolgáltatás miért engedi, hogy a politika megrendelőként lépjen fel vele szemben.

A bíróság szóvivője szerint véletlen egybeesésről volt szó, mint mondta, már javában üléseztek, amikor Rogán a Facebookon szólt az ő népéhez.

Hisszük, ha akarjuk. De nem akarjuk, mert nem szokásunk magunkat becsapni. Hogy is írta Esterházy? Nehéz hazudnia annak, aki tudja az igazságot.

Nem Rezesovát sajnáljuk, hanem magunkat. Az elveszített jogállamot, a demokráciát, és úgy általában mindazt, amit tisztességnek szokás nevezni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (32 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +46 ( 52 szavazatból)
Rogán kontra jogállam, 4.9 out of 5 based on 32 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(78)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

78 Reader’s Comments

  1. Ha valakinek gondja támad a bíróságon, szóljon szerverantinak, fb-n elintézi pillanatok alatt az ügyét!
    Oszt jó napot!
    Ha óvatosabb lesz a későbbiekben, akkor csak feltöri a bíró számítógépét, netán telefonon intézkedik….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  2. vikmeki
    Tudatosan fogalmaztam úgy hogy tehetős a család,hogy még véletlenül se legyen olyan kicsengése,hogy dögöljön meg a nálam gazdagabb.
    Bár az újságok iparkodnak ebbe az irányba orientálni az olvasókat.
    Nálam ez nem jön be.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  3. vikmeki 2013. december 5. csütörtök 16:12
    .
    Tetszett ennek a hozzászólásnak a tartalma és a tárgyilagossága.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. oldster

    Gyekujem peknye. Kösz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  5. Tessék elképzelni ennek az adottságtömegnek a politikai karrierjét azokban az időkben, amikor a Bölcsek Tanácsa felügyelte a közügyek intézését…
    Lehet ennél mélyebbre süllyedni?!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Ez a Rogán már annyi borsot tört a nép orra alá, hogy ép ideje lenne kinyomni mind a két GÜLÜ szemét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Tényleg egy számitó képmutató tetü. A baltás gyilkosnál egy szava sem volt.
    És a balatonfüredi ( Pásztor) kézilabdás esetében sem . 70/80-al ZEBRÁN!!!!!
    halálragázolt valakit ,kapott 8 hónapot. ( 8 hónap egy emberért / Rezesova minden egyes áldozatért 18 hónapot kapott. !!!!!!) Na akkor most mi van????
    Egyébként tök mindegy mit mond ez a Magyar Vizslás torzszülött. Úgy néz ki mint egy vizihulla, a dülledt ,vizenyős szemeivel :Beszélni se tud , percekig tart mire kinyög egy mondatott mert állandóan : őőőőőőőőőőő,….. őőőőőőő,………
    Pfujj…..Azért se állok be a szlovákozó ( akkor is magyar!!!!!),luxusozó, lincselős tömegbe, MERT EZT AKARJÁK!!!! Minden kapóra jön nekik ami a napi disznóságaikról eltereli a figyelmet. Mindig is voltak ilyen balesetek ( SAJNOS!!!!) és ez után is lesznek , de baltás killer nem terem minden bokorban. És az nem egy 60 m2 -es ÁTLAGOS lakásba ment ideiglenesen , hanem egy ország ünnepelte nemzeti hősként és elárasztották minden jóval , ÉS VÉGLEGESEN. Azokat is sajnálom ,akiket sikerült EZEKNEK bepalizni, és felhasználni. Rám ne számitsanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  8. vikmeki
    Megértem a felháborodásodat.Nyugi,még felmegy a vérnyomásod!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  9. bumburi

    Nem az a baj ,hogy én fel vagyok háborodva,hanem az ha valaki nem!!!
    A k…….. életbe, meddig lehet ezt eladni ,meddig lehet ezt még csinálni????
    Meddig akad erre vevő,az összes többi hülyitéssel együtt? A csibegyilkos azzal hülyiti az idegen nyelvet nem beszélő többséget ,hogy orbán remekül beszél angolul. szerintem meg egyáltalán nem . elpötyög igy ,úgy, de ez minden csak nem remek angol tudás. Hasonlitsa valaki Mészáros Antónia vagy mondjuk Bombera Krisztina angol tudásához. Előre megirt szöveget én is eltudnék igy mondani. Do not be affraid, my blood pressure is ok. Vic

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  10. Ez az eset csak egyetlen egyet jelent. A fideszes Rogan nem engedelmeskedik a mai “fuggetlen” magyar birosagnak, annak a vizsgalati eredmenyeit nem fogadja el, es nem nyugszik bele az iteletben. Vagyis a jogi avegzettseg nelkul, erzelmi alapon hozhat ma MO-n dontes egy politiku sa birosag feje felett. Na ha ez nem Dikatura akkor mi az ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Arogánsszerverantinak üzenet:
    -
    Az azeri baltás köszöni, jól van….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. vikmeki
    Ez az izé nem ö-zik, hanem valójában ee-zik, nyekeg, hogy pontosak legyünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Az önkéntesen kötelező átadások (lenyúlások) korszaka folytatódik.

    Ez a diktatórikusan működő demokrácia. Amíg azt teszed amit mondok, addig nincs bajunk egymással. Ha megmakacsolod magad, akkor is azt teszed amit mondok, csak fájni fog. Ennyi a különbség.
    Ja, még valami. A választások után ez annyiban fog változni, hogy ha nem teszed azt amit mondok, eltűnsz és onnan teszed azt amit mondok.
    Ez is jogállam. A FIDESZ jogának az állama.
    .

    A NAV segíthet megvenni Lázárnak a céget
    http://index.hu/gazdasag/2013/12/05/a_nav_segithet_megvenni_lazarnak_a_ceget/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. csakén

    eeeeee….. csak …eeeee azt ….eeee…. akarom eeeeeee……mondani,hogy eeeeeeeeee
    igazad van…..eeeeee ( EEEEEEE!!!!!!) . Nekem kell elnezest kernem (eeee)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  15. vikmeki!

    Hagyjuk mán ezt az ő-zést, ee-zést! Nem ez a gond! Megyóból is miniszterelnök lett, pedig Ő sem egy ő, ee, Ciceró!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. piros
    Csak annyiban gond, hogy a 8-10 évesek szintjén szólnak az emberekhez és azok még tapsikolnak is hozzá és felgyújtják értük még a fővárost is, aki pedig elmagyarázná, hogy miről szól az ország helyzete, az ripacs, hazug és tűnjön el!
    -
    A “Megyó” pedig szintén tudott valamit – úriember volt és mégis egy bugris mondhatta neki, hogy úgy áll, mint egy rakás szerencsétlenség!
    -
    Ezt azér valahol láttatni kell az emberekkel, de valóban nem csak ez a gond!
    -
    Az az “amortizálás”, amit a narancsék mindenkivel szemben megengednek maguknak, már bocsánat, de nem a pillangót hozzák ki az emberből!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. piros De ez még vizihulla is!! Undoritó, és az a sok bal……… ellenzéki egy szinpadra állt
    vele a Kossuth téren. + Louis Vuitton+ Hublot+ Safarov. + server+ magyarvizsla. stb….stb…..Ez már több a sokknál!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. http://www.168ora.hu/itthon/adocsaloknak-bortonben-helye-121404.html
    -
    Ha van valami konkrétum, azonnal megindítjuk a vizsgálatot!
    -
    Kik, ők – a két fejével?!
    Ő, a joghézagviktor és a vizsgálat , hát jót nevettem volna, ha nem itt élnék!
    Polt miért nem ugrik rá a témára, mint az a cseheknél megtörtént?!
    Tán megvárja, hogy ez is elévüljön?!
    -
    Olvasgattam a hsz-ket a fenti cikknél és az összemosók szerint mindegyik ilyen!
    Én pedig biztos vagyok benne, ha ilyent ellenzéki elkövetett volna – már ülnének….még azokra is rákattantak, akikre nincs bizonyíték és már rendesen kicsinálták őket, de elítélni mégsem tudják!
    Akkor hol egyformák?!
    -
    Ez olyan, mint az ügynökmúlt kivizsgálása, a másikra kenik, hogy az nem akarja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. http://www.168ora.hu/itthon/adocsaloknak-bortonben-helye-121404.html
    -
    A felséges többesszám – tudom, a joghézagviktor két fejjel gondolkodik….
    -
    És mikor akarnak konkrétumot találni?!
    Amikor már ez az ügy is elévült vagy éppen 180 évre sikerül titkosítani?
    -
    A hsz-kben sokan mosónőszerepben tetszelegnek.
    Csak egyet felejtenek el, ha valamelyik ellenzéki politikusra lenne már valami konkrétum, azt már régen vezetőszáron mutogatnák.
    Ez már akkor is megtörtént, amikor semmi konkrétum nem volt, csak a vezetőszáron történő mutogatás úgy a választások idején – mocskos egy banda, de reméljük van még egy-két szemét ügy, ami a fejükre borul!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. http://www.stop.hu/belfold/leallitja-a-rezsicsokkentest-a-fidesz/1199008/
    -
    A szolgáltatók majd keményebbek lesznek a követelményekben – ha egy lakóházban rossz a vezeték és a lakók nem tudják megjavíttatni a közös költségükből, akkor szépen lekapcsolja a szolgáltató a vezetéket a rendszerből, mert nem biztonságos!
    Akkor aztán valóban lesz rezsicsökkenés, mert fogyasztás sem lesz!
    Aztán lehet örömködni, hogy mennyit spórolnak, a milliós felújítással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Ebben az ügyben Rezes Éva (magyar, és nem szlovák!) vádlott személye teljesen érdektelen, mint ahogy az is, hogy milyen a vagyoni helyzete (a törvény előtt mindenki egyenlő, és ez azt is jelenti, hogyha valaki történetesen kőgazdag, azt se enyhítő, se pedig súlyosbító körülményként nem veheti figyelembe a bíróság). Az elsőfokú ítélet 6 év, ami nem kevés: a vád ugyanis nem gyilkosság, még csak nem is emberölés volt, hanem “gondatlan veszélyeztetés következtében előállt, több ember halálát okozó súlyos testi sértés”. (A vádat pedig nem a bíró, hanem az ügyész emeli…). A házi őrizet pedig elrendelhető akkor, ha a vádlott szökésétől nem kell tartani. A bíróság első fokon úgy ítélte meg, hogy nem kell. (Szerintem ebben igaza volt: a vádlott részéről ez teljesen ésszerűtlen magatartás lenne, ennek részleteibe most nem mennék bele).
    .
    Valószínűsíthető, hogy valaki(k) “leszóltak” a bíráknak, akik ezt “megértették”, és nyomban változtattak a dolgon. Persze, ezt vissza is jelezték, mire Rogántóni megrendezte a Nagy Demagóg Showműsort, megfelelően kihegyezve a magyar zemberek ostobaságára és irigységére. Az egész nem más, mint egy primitív, populista hecc.
    .
    Ami viszont rettenetes: ott tartunk, hogy a hatalom megrendelést adhat az igazságszolgáltatásnak!
    .
    Rákosi elvtárs boldogan vakargatja tart koponyáját a túlvilágon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. http://nepszava.hu/cikk/1004912-viktor-hol-van-a-penzunk
    -
    Megvédték – a manyup tagoktól, oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Observer

    Na ,végre valaki aki objektiven végiggondolta az egészet. Tökéletesen egyetértek veled, mindenben.Primitiv populista hecc. Igy igaz, az meg ,hogy BELEPOFÁZNAK a biróságok munkájába ,az minősithetetlen ,kezdve a nyalinkás /gnóm / törpe seggdugasz a Kúriának cimzett megrendeléseivel ,ELVÁRASAIVAL(?????sic!!!!) fenyegetőzésével ( ha navracsics nem elég ,majd jövök én!!!!), A pest ( vagy mi?) környéki törvényszék a ” bazi nagy fóti bohockodás” cimű tragikomédiájával és most a Luois Vuitton (500.000 HUF)
    tatyós ” luxusozásával”. Csipjetek meg, ilyen nincs!!! vikmeki

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. vikmeki: ezek címeres gazemberek, ami önmagában is elég nagy baj. Tudatosan rájátszanak a magyar zemberek ostobaságára, korlátoltságára, irigységére. Azonban ennél is nagyobb baj, sőt, katasztrófa, hogy tevékenységük minden jel szerint nagyonis eredményes… Állandóan oda lyukadunk ki, amit Kertész Ákos is megfogalmazott e nép természetéről. Sajnos, hosszú királysága lesz a Mi Boldogságunknak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Igazad van ,kivéve,hogy hosszú lesz . Nem lesz az. Pontosan a mértéktelensége és,gátlástalansága miatt . Meg persze a totális DILETTANTIZMUSUK miatt. A természetnek és a fizikának vannak törvényei. Ez valahol a szerencsénk is a tragédiában. De ,hogy a vége csúnya lesz az hótziher.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. http://www.stop.hu/belfold/nsa-botrany-benyujtotta-vizsgalobizottsagi-kezdemenyezeset-a-fidesz/1199323/
    -
    Most majd kapnak az USA-ból választ, hogy igen megfigyelték a 3xbóvlis vekkerest és koleszos haverjait és mindent tudnak, azonnal át is átküldik a megfigyeléseik eredményét, csak adja meg a különböző pártokból alakult bizottság a pontos email-címet…..
    Ha van égi ügyintéző, akkor ez következik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Másoknak ez miért nem tűnik fel?!
    http://www.168ora.hu/itthon/junge-welt-orban-messze-eltavolodott-jogallamisagtol-121460.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

MTI: éjjel, nappal, minden hullámhosszon 2014. április 6. vasárnap

Rogán ezúttal egy vidéki házat talált 2014. április 4. péntek

Minden nap tovább gyarapodik Rogán vagyona 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos