Ronai and Ronai
AMERIKAI

U21: nehéz ellenfelek a csoportban 2011. február 3. csütörtök 12:41

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
U21: nehéz ellenfelek a csoportban

Nyon – Az UEFA nyoni székhelyén csütörtökön délben sorsolták ki a 2013-as U21-es Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. A Róth Antal vezette magyar korosztályos válogatott a hetedik csoportba került az olasz, a török, az ír és a liechtensteini együttes mellé – áll a szövetség (MLSZ) honlapján.

A magyar U21-es válogatottat a 23. helyen rangsorolták a csoportok kialakítása előtt, ami azt jelentette, hogy a harmadik kalapba kerültünk, vagyis két olyan riválist kaptunk, amelyek az utóbbi időben jobb eredményeket értek el nálunk. A szerencse ezúttal nem állt mellénk, az első és a második kalapból is az erősebb csapatok közül jutott ellenfél, és nemcsak az olasz és a török, hanem a negyedik kalapból a csoportba kerülő ír válogatott is kemény riválisnak ígérkezik.

“Már az alap pozíciónk is azt sejttette, hogy nem kaphatunk könnyű ellenfeleket, hiszen a harmadik kalapba kerültünk, vagyis tudtuk, hogy két elénk rangsorolt riválist mindenképpen mellénk sorsolnak. Ezzel együtt kaphattunk volna minden kalapból könnyebb ellenfeleket, még a mögénk sorolt ír csapat is igen erős rivális lesz. Nehéz a csoportunk, a most kezdődő időpont egyeztetéseken igyekszünk minél jobban érvényesíteni az érdekeinket” – mondta Róth Antal a sorsolás után.

A selejtezőkből a tíz csoport győztese, valamint a legjobb négy csoportmásodik kerül a play off körbe, ahol párokba osztják a csapatokat, amelyek továbbjutói vehetnek részt 2013 júniusában az izraeli kontinensviadalon.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

Román-magyar: csak a szégyen 2013. szeptember 9. hétfő

Orbán bekebelezte a Vasast is 2012. december 6. csütörtök | AN

Csődtömeg maradt a magyar futball 2012. szeptember 12. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos