Jönköping – A magyar férfi kézilabda-válogatott 37-24-es vereséget szenvedett el szombaton a címvédő, olimpiai és Európa-bajnok francia válogatott ellen a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntős nyitányán. Mocsai Lajos együttese 20 percet bírt, a többi a franciákról szólt.
Bátor játékkal kezdték a magyarok a találkozót, amelynek első tíz percében fej-fej mellett haladtak a csapatok, sőt, a 11. percben 8-6 volt ide. A mieinknél Császár Gábor, Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás diktálta az iramot, utóbbi egészen pazar teljesítményt bemutatva, öt lövésből négyszer talált az ellenfél kapujába. A 21. percig minden rendben ment – ekkor Császár válaszolt Fernandez találatára (11-11) -, majd nagyobb fokozatra kapcsolt az ellenfél. Mikler Rolandot Fazekas Nándor váltotta a kapuban, akit rögtön felavattak három gyors góllal a franciák, a szünetben pedig már öt találat volt a különbség a javukra (13-18).
A második félidőt emberhátrányban kezdte a magyar válogatott, amit az ellenfél újabb három góllal használt ki (14-21). A mérkőzés innentől vált nagyon egyoldalúvá, a Karabatic vezette támadósor átlövésből, ziccerből, lefordulásból, betörésből egyaránt betalált, ráadásul a cserekapus, Daouda Karabouré is majdhogynem áthatolhatatlan volt – jól mutatja mindezt a húsz perc alatt dobott hat magyar gól (19-31). Az utolsó tíz perc már senkinek sem hiányzott, a franciák a cseresorral is több gólt dobtak mint a mieink, a vége kiábrándító, 24-37-es vereség lett.
“Húsz percig játszottunk jól, majd főleg a védekezésben elmaradt a csapat attól, amit vártam”, kezdte értékelését Mocsai Lajos, a válogatott szövetségi kapitánya. “A szünet előtt két-három kisebb sérülés történt, ezek miatt cserélni kellett, és ekkor már olyan hátrányba kerültünk, amelyről nem hittük el, hogy ledolgozható. Később több poszton cseréltem, igyekeztem mindenkinek bizonyítási lehetőséget adni. A franciák nagy iramot diktáltak, sokat hibáztunk ilyen tempó mellett. A németek legyőzték Izlandot, látszott, hatalmas a küzdőképességük, és remek fizikai állapotban vannak. Óriási fegyvertény lenne győzni ellenük. Segítségünkre lesz Perez Carlos is.”
I. csoport (Jönköping), 1. forduló:
Franciaország-Magyarország 37-24 (18-13)
gól: Karabatic 7, Accambray 6, Fernandez 5, Abalo 4, Roine 4, Gille 4, Honrubia 2, Guigou 1, Sorhaindo 1, Junillon 1, Joli 1, Bingo 1, illetve Mocsai 7, Ilyés 4, Császár 3, Nagy 2, Katzirz 2, Harsányi 2, Gál 1, Iváncsik G. 1, Törő 1, Lékai 1
Az állás:
1. Franciaország 5 pont (95-75)
2. Spanyolország 5 (86-79)
3. Izland 4
4. Németország 2 (74-80)
5. Magyarország 2 (76-92)
6. Norvégia 0