Ronai and Ronai
AMERIKAI

Zuschlag ötven misije megér egy misét 2014. március 8. szombat 19:12 Forrás: Nolblog

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Zuschlag ötven misije megér egy misét

Budapest – Zuschlag Jani házhoz jött a pofonért. Előmászott a csatornából, hunyorgott kicsit a fényben, ami nem csoda: ő maga is alig akarta elhinni, amit mondott. Hogy valamikor volt nála ötvenmillió forint. Még a szocialistáktól kapta 2006-ban, így vették rá arra, hogy ne induljon a képviselőségért. Nejlonszatyorban küldték neki a szocialisták az ötven misit, a Nokiás dobozok csak később jöttek a képbe.

Egy titkárnő vitte a pénzt, mind az ötvenmilliót: ment végig az utcán a titkárnő, befordult a sarkon, ahogyan a titkárnők szoktak ötven millióval vonulni, átment az úttesten, és még mindig nála volt a pénz, szerencse, hogy nem rabolta el tőle senki.

Nem önerőből mászott most elő a sötétből a Zuschlag Jani, voltak neki segítői. A Napi Gazdaság című újság támogatta abban, hogy a világosságra vergődjön, ez a lap közölte azt a vele készült interjút, amelyben elmondta az ötvenmillió forint történetét.

Arra nem volt kíváncsi a Napi Gazdaság, hogy miért fogadta el a pénzt a Zuschlag Jani, és hogy fizetett-e utána adót. Amúgy nem rossz fiú a Zuschlag Jani, és még az sem ront a renoméján, hogy bizonyos csínyek elkövetése okán hat évet ült börtönben-

Most mégis tisztán áll a Fidesz médiája előtt, mint a ma született igazmondó.

G. Fodor Gábor, aki a Zuschlag Janival készült interjút elkövette, hitt abban, hogy a Jani a börtönben megjavult. Nyilván abból kiindulva, hogy mindenkinek jár még egy esély, ezért nem kérdezte meg azt, amit tisztességes újságíró biztosan megkérdezett volna.

Innen is látszik, hogy G. Fodor Gábor nem újságíró, hanem a Századvég intézet stratégiai igazgatója. Ez a Századvég ugyanaz a Századvég, amelyről még egy retardált napközis is tudja, hogy Magyarországon mindenki másnál jobban teljesít. Ha nem így lenne, nem kapott volna Orbán Viktor kormányától az elmúlt években több százmilliós megrendelést. Ráadásul a szellem olyan óriásait adta a magyar közéletnek, mint például Giró-Szász András, aki ma már kormányszóvivő, vagy, teszem azt, Kumin Ferenc, aki államtitkári rangban számtalan nyugat-európai újság levelezője. De tőlük függetlenül is jelentős a Századvég, nem véletlenül lett ennyi sok pénze, amit azután nem földekre, vagy trafikra költött, hanem arra, hogy tavaly augusztusban megvásárolja a Napi Gazdaságot.

A Napi Gazdaságnak könyvkiadója is van, mely kiadó korábban főként gazdasági témákkal foglalkozott, de most – nyilván a századvéges befolyástól teljesen függetlenül – úgy döntött, hogy kiadják a Zuschlag Jani könyvét.

Hétfőn jelenik meg a Zuschlag Jani könyve, addig nem nyilatkozhat, mert a Napi Gazdaság megtiltotta neki. Nem tartója a Napi Gazdaság a Zuschlag Janinak, hanem a kiadója, ráadásul a Zuschlag Jani szabad ember, leülte a rá kirótt börtönéveket. Jobb híján csak arra tudunk gondolni, hogy az egykori ítéletnek volt egy titkos záradéka, miszerint a Zuschlag Jani szabadulása után csak a Napi Gazdaság engedélyével nyilatkozhat.

Kár, mert G. Fodor Gábor kivételével szinte mindenki más megkérdezte volna a Zuschlag Janitól, hogy miért épp most, a választás közeledtével jutott eszébe ez a régi történet. Miért nem mondta már el korábban mindezt? Az őt annak idején kihallgató ügyészeknek, rendőröknek, nyomozóknak? Újságíróknak, teszem azt.

Miért épp most öklendezte fel ez a rengeteg igazságot?

Mert így, G. Fodor Gábor kivételével természetesen, mindenki arra gondol, hogy a Zuschlag Jani megvilágosodása a választási kampány része, pártcélokat szolgál, más értelme nem nagyon van.

Nem lehet jó most Zuschlag Janinak lenni. Olyan ő, mint egy tehetségkutatóban feltűnt celeb: holnap új hősök jönnek, őt pedig elfelejtik megint. Aztán négy év múltán egy másik mesével megint előkerül, és lenyilatkozza, hogy 2014-ben a Fidesztől kapott ötven misit.

Ígérjük, azon is röhögni fogunk, mi mást tehetnénk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (43 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +55 ( 65 szavazatból)
Zuschlag ötven misije megér egy misét, 4.7 out of 5 based on 43 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. A könnyeket április 6-a utánra tartogatjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  2. Ez a mocsadék, vajon a börtönben vált ilyenné? – mert ha ott vált ilyen szemétté egy pillanatig nem csodálkoznék. A börtönök már csak ilyenek, a legnyomorultabból is bűnözőt csinálnak. Kivált, ha ott kapott egy rendes “férjet” magának.
    .
    De én azt gondolom, hogy ez a mocsadék már a börtönbe vonulás előtt is ilyen szaralak volt. Illetve, honatya volt. Szocialista honatya, valamelyik Bács megyei szoci szervezet delegáltja.
    Mielőtt képviselő lett, nem kellett volna alaposabban utánanézni, hogy ez az ifjú szaralak mégis kicsoda-micsoda?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (37 szavazatból)
  3. Haloványan emlékszem egy riportra, ahol bevágták, ahogy a holokauszt áldozatain viccelődik. Azt hiszem, hogy ő volt az, talán a sorsok háza előtt és egy fidessel, úgy rémlik. Hát, az nekem nagyon nem tetszett és furcsa volt akkor. Ez utóbbi tevékenysége így már nem is olyan abszurd, magyarázható. Magyarázható az emberi minőségével, meg a barátaival.
    Csak annyira ügyefogyott az egész, olyan magyarosch.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  4. Szegeny embert inkabb sajnalni kellene mint elitelni.Borton evek elott sem volt nala mentelisan minden rendben.FIDESZ nyilvan azert tudja az ertelmileg serult, illetve agymosott embereket maga melle allitani, mert tisztan gondolkodok erzik, latjak mi tortent regnalasuk alatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  5. “…„Gyurcsány és társai feláldoztak engem. Gyűlöltek, mert okos voltam…”
    Zuschlag

    Amikor felteszik a szart a polcra és lekvárnak képzeli magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +49 (55 szavazatból)
  6. Nem elég okos ahoz hogy hamarosan börtönbe kerüljön ujra,! Ha ilyen nagy mellénnyel lebegteti az ötven millcsit, vajon a NAV ?!-nál megtörtént -e az utánna járó adóbefizetés? Mert ha nem Börtönhöz vezet ujra az út!!! Ez az ember méghogy okos? Egy elvetemült senki aki saját hodfitársait nézi hülyének!!!!!!!!!!!!!!
    Àldozat?,majd ha lesz idöm sajnálni fogom szegény, mekkora balek a fidesz jo hülyére vette, cinkos a cinkosok között, 30 Judás Garas!!!! HU-ba 50 millcsi ! Fuj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  7. Regélt valami páncélszekrényről is, ami az MSZP székházában volt, és amiben több százmillió Ft-ot rejtegettek különböző célokra. Ja, a páncélszekrényen MSZMP-s “címer” volt. Címer, MSZMP-s címer – így mondta állítólag.
    A NAV-ot valóban meg kellene kérdezni, érdekli-e az az ötvenmillió.
    Az ügyészséget is meg kellene kérdezni, hogy indított-e vizsgálatot Z.J. szövegei miatt (nyomán). Merthogy kötelessége lenne, hiszen bűncselekmény jutott tudomására.
    Ha bebizonyosodik, hogy hazugság mindaz, amit ez az alak mondott, kinéz neki még pár év börtön a hamis vádjai miatt.
    Vagy majd a nevezett bértollnok leüli, ami ezért jár?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  8. Odartotta.
    Na és aztán , nagy dolog.
    Megszokta a sitten hogy oda kell tartani az erősebbnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  9. Ha Pintérhez vihették diplomata táskában a sok millát, ehhez a figurához is vihették hozzá hasonló alvilági egyedek.Pénz az volt. Becsület az nem. Az mszp-re gondoltam.
    A szarként polcra rakott, aki most lekvárnak képzeli magát… Csak ki ne derüljön, hogy lekvár volt akkor is, amikor a polcra tették,és nem véletlen, hogy akként is viselkedett(dik).
    Sokakat foglalkoztató kérdésekben állít valamit.
    Nem látom a cáfolatot!
    Nem látom, hogy a tényfeltáró újságírók ki akarnák deríteni az igazságot, akár ebben az ügyben, akár sok másikban!
    Csak azt látom, hogy az újságíró-társadalom el van ebben a közéleti szennyben, és nem érdekli semmi más, minthogy megússzák ezt a sok ellentmondással terhelt időszakot.
    Az a sok kis szarkupac, akiknek most áll a világ, nem tudna létezni, ha lenne legalább 10 olyan ember, aki tűzön vízen át harcolna az igazságért, és tenné ezt tényekkel alátámasztva!
    A fidesznél beindult a gőzhenger.
    Mindenáron bárkit bármilyen témában lejáratnak, ha nekik ez szavazatot hoz,mert ez a lételemük.
    Tegyék.
    Az ellenzék hozzá is segíti őket. A hallgatásával. Mert nem borítja ki a bilit, amiben lapulnak az egykor megkötött alkuk, kölcsönös disznóságok.
    Mi meg nézünk mint a moziban.
    Ha valakinek meg nem tetszik, abba belerúgunk. Jó magyar szokás szerint, mert a kolomp mindkét oldalon adja az irányt, onnan kilógni nem lehet.
    Összetartás elvtársak! Ennek isszuk a levét!
    Aztán jön egy lekvár, aki felborzolja az állóvizet, muníciót adva adva a szégyenteleneknek,hogy bizonyítékokat gyártsanak egy fikcióra,és lőn a nagy magyar kuss! Mert össze kell tartani.
    Hát tartson ezekkel össze az, akinek két anyja van!
    Ezekkel!!! és mindegy melyik oldalon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (31 szavazatból)
  10. Kedves “OLDSTER!”
    .
    Remélem hozzászólásodban az, hogy honatyának nevezed ezt a Zuschlag gyereket csak elírás volt (jóvanna, értem én az iróniát, csak piszkálódok).
    .
    Honatya. Az a Mikszáth-i Parlamenti napló beli megfontolt, az országért, az emberekért tenni akaró és tudó ember. Sok bölcsességgel, tapasztalattal, a világ ismeretével a háta mögött. Valami ilyesmi lehet a honatya (meg a honanya a “zászlóanya” Wittner Mariska).
    .
    Akkor most mondjuk ki a szót még egyszer:
    .
    HONATYA!
    .
    Azután tegyük mellé gondolatban Szíjjártó, Zuschlag, Kocsis Máté, Zsiga Marcell képét. Ők (is) lennének a mi honatyáink. Szüzmáriám, ki vagy a mennyekben! Az iskolapadból egyenesen a politikába. Életükben nem irányítottak még egy kubikosbrigádot sem. Nem főtt a fejük egy suszteráj működtetése miatt sem, de országot, azt igen, azt irányítani akarnak.
    .
    Honatya!
    .
    Lázár, akinek folyton a száját babrálja a keze (a testbeszéd ismerői tudják, hogy ez a hazug emberekre jellemző öntudatlan mozdulat),
    .
    Papcsák, aki soha nem néz beszélgetőpartnere, a riporter, vagy a nézők szemébe.
    .
    Rogán, aki lenéző mosollyal mond bármi baromságot, mert lezs@rja, mit gondol a másik.
    .
    Honatyák.
    .
    Nézzük végig a parlamenti padsorokat. Az elhízott, bambán maguk elé meredő, újságot olvasó, vagy szunyókáló “képviselőinket.” Nem lehet elhinni róluk már a kinézetük alapján sem (élükön a megszélesedett hátú-farú, csüngőhasú, zsebrevágott kézzel kacsázó Orbánnal), hogy bármi is érdekelné őket a saját “bajaikon” kívül.

    Signore Cesare Lombroso igazolni látná tanait.
    .
    Hát ha még meg is szólalnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  11. A Terror Házban Zuschinak a lófogú nyugdíjvédelmi megbízottnak és Fidesz szóvivő társainak , a rezsimmarhának , a felcsúti aréna vezérigazgatójának és egyéb Fidiótáknak egy külön termet kell majd biztosítani a tevékenységük méltó bemutatására az utókor számára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  12. A disznókkal lehet a baj
    http://endresy.blogspot.com/2014/03/a-disznok-nem-adnak-interjut.html
    Amúgy meg Habonytól csak iéyen véletlenekre fussa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  13. Bumburi!
    .
    Hozzászólásod egyik mondata: (Zuschlag) “Sokakat foglalkoztató kérdésekben állít valamit.”
    .
    Bocs, de ezzel vitatkoznom kell. Eddig ugyanis a kutya sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, mert nem is volt ilyen kérdés, erről az eltelt nyolc év alatt (nem azonos a zelmúltnyócévvel) nem is hallottunk. Attól lett foglalkozva vele, hogy most hirtelen “kiderült.”
    .
    Zuschlag ugyebár azt állítja, azért kapott ötven millát, hogy ne induljon a választáson (a Terror Háza előtti helytelenkedése miatt). Ezzel kapcsolatban írod:
    .
    “Ha Pintérhez vihették diplomata táskában a sok millát, ehhez a figurához is vihették hozzá hasonló alvilági egyedek.”
    .
    Hát éppen vihettek volna, csak minek. Elképzelem a jelenetet. Az MSZP három megnevezett főembere tele gatyával, egy sötét szobában (a galádságokhoz méltó színhelyen) a kezét tördelve sápítozik, hogy
    .
    - jaj, mit tegyünk, jaj mi lesz ebből!
    .
    Aztán valamelyik a másik homlokára csap és azt mondja:
    .
    -adjunk neki ötven millát és akkor nem indul a választáson, csak áll mint a cövek, meg vagyunk mentve.
    .
    És akkor mind örültek. Ámde akkor betéved a takarítónő és hallván a problémát csak legyint egy bölcset és így szól:
    .
    - minek ide ötven milla? Le kell húzni a listáról, ki kell rúgni a pártból, oszt’ kalap-kabát.
    .
    Ilyen egyszerű. Még spóroltak is

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  14. Ha kapnek 50 milliot zsebbe akkor arroo melyen hallgatnek ha masert nem hat azert mert ugye nem fizettem utanna semmilyen adot jarulekot stb. Az az ha elkezdek rola kajabalni akkor ugye visszamenoleg a kaatokkal egyutt fizetnem kene.

    Ez a lol az a szitu kivetel ha
    1.) Hulye vagyok
    2.) A hatosag elore mentesit ettol a feleleossegemtol ( es esetleg meg extra jutalomban is reszesit )

    Termeszetesen kilog a lolab. Nem kell ezen csodalkozni az egesz magyar politikai rendszer korrupt gerinctelen. Aki tegnap MSZp-s volt az ma FIDESZes es aki tegnap lberalis volt az ma jobboldali.
    Ilyen orszagban elunk. Ez sajna “alapertek”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  15. Zushclag idézi Gyurcsányt:
    .
    ” Zuschlag! Itt az a pont, amikor a biciklit el kell tolni! Nem, talán ez így nem érthető. Másképp fogalmazok: ha most végre nem takarodsz el, akkor beleb…szunk a földbe. A miniszterelnök szemhéja enyhén rángatózni kezdett. Az arca égővörös volt, a szája egyetlen vékony csíkká változott. Kegyetlen volt, rideg, közönséges… ”
    .

    Aztán Gyurcsány összeomlott, könnyekben tört ki és rimánkodni kezdett, hogy bocsásson meg neki és kárpótlásként legalább ezt az 5O milliót fogadja el. Zuschlagnak megesett a szíve, és elfogadta, csak azért, hogy Gyurcsány végre abbahagyja a szipogást.
    .
    hehehe … ez jó volt.
    .
    hmmmmm…Még mindig hamisan énekelnek a madarak. Zeneértő macskák a háztetőn fetrengenek ettől a daltól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  16. A Zuschlag idézet forrása
    .
    http://index.hu/belfold/2014/03/08/gyurcsany_zuschlag_fo_aruloja/
    .
    @Gonoszka jóvoltából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. steve roby
    Történetesen nem az 50 millára gondolva írtam, hanem egyéb állításaira, amik még megjelentek.
    Mondjuk a Gyurcsány vagyonnal kapcsolatban.
    A jobb oldalt, de a szélsőjobbot is lehet ezzel hergelni, mert ez a téma sincs nyugvóponton náluk.
    Érdekes módon Gyurcsány most ment neki Orbánnak a vagyonát emlegetve. Szerintem ez lenne a visszavágó. Orbán hívei így védenék meg a gazdit.
    Hogy mi mit gondolunk erről a dologról, az egy dolog.
    Hogy hogy történt a valóságban az meg egy másik dolog.
    De hogy ebből mit hoznak ki a talpnyalók, na az lesz majd a cirkuszi mutatvány!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  18. azon a spájzajtón lassan ki kéne cserélni a feliratot toalettre

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Azert barhogy is, ez az MSZP javara szol. Persze, hogy az MSZP sem all tavol semmilyen panamazastol vagy lenyulastol (volumeneben messze mas, es nem intezmenyesitett), DE ez a cuslag ez lepattant roluk, mint a doglott bolha.
    .
    Az ilyen ostoba, szanalmas szennyek csak a fideszben, csak az ostoba, tolvaj orban rezsimjeben viszik emlitheto szerepig – ahol aztan rendre csak rohogunk rajtuk, na de akkor is.
    .
    Cuslagrol egesz addig nem lehetett hallani MSZP+SZDSZ kormanyhirekben, amig le nem bukott ezzel az otvar ostobasagaval a kamerak elott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  20. @bumburi

    Már régebben írtam itt az AN en Gyurcsánynak címezve, hogy ne személyeskedjen Orbánnal, mert vagy visszavág, vagy azt fogja mondani, hogy Gyurcsánynak semmi programja csak azért indul, hogy bosszút álljon rajta.
    Inkább a lényegre kellett volna koncentrálni
    .
    Sajnos Gyurcsány valóban neki ment Orbánnak a vagyonát emlegetve, csak rosszkor, kicsit várhatott volna vele.
    .
    Egyébként valahol írtam, hogy a Zuschlag dologból és Orbánék mocskolódásából nagyot arathat az MSZP ha Werber is átlátja mit kell ezzel tenni.
    .
    Nem a hozzászólás rovatba való, de gondolom Werberék is rájönnek, hogyan fordítsák a javukra ezt a játszmát. Végül a Fidesz repertoárja nem változik, nem is változhat állandóan Gyurcsányon csüngenek és…. na nem folytatom nem segítem a Fideszt. teljesen mindegy győz a Fidesz vagy az MSZP ezt ki lehet használni és leamortizálni vele a marha Fideszeseket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  21. Eagle
    Ide is beteszem.
    Nem értem még mindig a Zuschlag ügyben miért hallgat az ellenzék.
    Adok tippeket.
    Egyenlítő TV Győr 1.rész
    Egyenlítő TV – Zuschlag- Szíjjártó ügy? 1/2
    Egyenlítő TV – Zuschlag – Szíjjártó ügy? 2/2
    .
    Ezen kívül is vannak kompromittáló anyagok.
    Erről miért hallgatnak?Mi készteti őket a kussolásra?
    .
    Az hogy Gyurcsány nekiment Orbánnak a vagyonát forszírozva, az lehet hogy hibás lépés volt. Az viszont – ha már elkezdte – még hibásabb, hogy hagyja elülni a témát!
    Óránként kellene emlegetnie, és szépen kinyírnák egymást.
    .
    Ehelyett eljárogatnak az ATV-be nyilatkozgatni, ami többet árt, mint használ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  22. Az ilyen alakokat azok is megvetik, akik kihasználják.
    Fideszék is tudják róla, hogy egy kis bosszúálló mamzer, aki saját állítása szerint is megvehetö.
    Felhasználják, aztán köpnek és lépnek.
    Semmi esetre sem fogják bevenni maguk közé.
    A Shoa meggyilkolt áldozatain való humorizálásakor már különbenis diszkvalifikálta magát. Azóta csak igazolja, hogy nyálkás csúszó-mászó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  23. @bumburi

    Gondolom lassan kezdődik a végjáték , most még csak próbálják tőrbe csalni egymást, azt hiszem ennek hamarosan vége kell, hogy legyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  24. Szegényt mindenki báncsa
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/zuschlag-szilvasy-is-cserbenhagyott-2241133

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Egy börtönviselt bűnözővel nem kell szóba állni pláne akkor nem ha a bűnöző provokálja ki a fecsegést. Az ilyen alakot a sárba kell taposni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  26. 50 misi olyan nagy ügy a fidesz szerint? Akkor ez mi?
    https://www.facebook.com/groups/158687154306855/262655663910003/?notif_t=group_activity
    .
    Titkosítások a bűnügyek takargatására. Ezt miért nem forszírozzák? Egy ország gazdaságának a megkárosítása elévül valaha?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  27. A fenti oldaldoz tartozik:
    https://www.youtube.com/watch?v=dG-3VDIe9a0

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  28. Jav:oldalhoz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  29. lovastengerész (2014. március 9. vasárnap 11:16)
    .
    “Egy börtönviselt bűnözővel nem kell szóba állni…”
    .
    Életem során volt alkalmam jó néhány bűnözővel beszélgetni.
    (Vagyis nem egy bűncselekmény miatt elítélttel, hanem több, súlyos bűncselekményt elkövető nehézsúlyúakkal.)
    Állítom, hogy ezek a nehézfiúk megvetik, lenézik, undorodnak az ilyen cusi féle szaralakoktól, s gyanítom, hogy ezt – a maguk módján – a börtönben is tudomására juttatták.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  30. oldster,

    Zuschi a börtönben rákapott az anális és orális örömökre , időbe telik neki amíg kialakítja az új ügyfélkört de most már a Fideszesekhez fordul meleg baráti szeretettel mert a maszopos demokráciában megrendült a bizalma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  31. “…Most mégis tisztán áll a Fidesz médiája előtt, mint a ma született igazmondó.”
    Előttük állhat tisztán, mert a vezetőikhez képest tiszta és igazmondó (sőt:) ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  32. lovastengrész@
    gusztustalan vagy, ha így is lenne, semmi közünk hozzá.
    Két dologhoz lehet közünk: ennek a gennyládának a hazugságaihoz, ami most Fidesz kampányát szolgálja, és amiért nyilván megkapja a jutalmát. Másodszor a megvádoltaknak és magának az MSZP-nek s úgy általában az “ellenzéknek” a röhejes passzivitásához.
    Az rossz duma, amit az MSZP szóvivője mond, hogy a megvádoltak (Lendvai, Szilvássi, Szekeres) majd eldöntik, perelnek-e, amivel az MSZP testületileg megint cserben hagy mindenkit, aki mellett ki kellene állnia, ahogy ezt a Kertész Ákos annakidején megírta már a Dunkerque cikkében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  33. Cusi olcso volt , es a nep mar kajalja is , kozben Garancsirol aki Orban stromanja egy szo sem esik pedig o 100 milliardot lopott el a neptol Orbannak ! Undorito ami a mediaban folyik es meg az allitolagos elkenzeki mediak sem logbak ezen a hatalmas csalason!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  34. Ez ennek a baloldalnak a veszte, hogy tele van ilyen szarhazi fergekkel, mint ez!
    Legalabb a narancs örs összetart barmi is legyen a kihuzott tetel!

    Ezen a kis patkanyon mar akkor csodalkoztam, hogy nem narancssarga a pizsamaja, amikor arcoskodott a terror haza elott – szoval min is vagyunk most meglepodve?

    Sebaj ennek is le lesz osztva a lapja es ha nem, akkor majd holnap – majd a sors rendezi őt is,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  35. Kimaradt a “ma” szocska…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  36. Ez a tartás nélküli piti bűnöző a regnálók szemében egy kábítószerrel teli, egyszer használatos fecskendő. A “drogfogyasztásra” hajlamosaknak beadják a kábítószert, aztán eldobják, mint üres fecskendőt.

    Steve Roby

    Lombroso a lángész és őrültség kapcsolatával foglalkozott egyik művében. Ön erre gondolt? Mert ha igen, akkor erre a gerinctelen alakra egyik sem illik. Se nem lángész, se nem őrült, csak egy közönséges, piti bűnöző – véleményem szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  37. A Cusi ügy több szempontból érdekes.
    1. A fityesz imádja a megtérteket. Pozsgai mestertől, Zűrösön át, Csintalan Bukfenc Matyin keresztúl egészen Cusiig. Valamenniyen hiteles, komoly és szavahihető uracsok. Legutóbbi különösen felettébb izléstelen zsidó viccek mesélésében és sikkasztásban jeleskedett, ezért tehát minden okés, amit állít. Pont megfelel arra, amire az ilyen figurák kellenek.
    2. A fityszesz elfelejtett eddig arról regélni, mit tartalmaz a választási programja, csak gyurcsányoz, simonozik és cusuizik éjjel, nappal. Nyilván ez a birka nyájnak a gyűlölködésre pont elég, a többi meg nem számít.
    3. a fityesznek lövése sincs, mivel byreje meg azokat, akik még nem csápolnak elég lelkesen, ezért az egyszer már lerágott és kiszáradt csontokon nyammog. De ez sem számí, mert a begőzölt turbómagyaroknak ez is okés. Hagyják, hogy Palira vegyék őket.

    Mindezek mellett ma a sajtó (még a dicső műellenzéki is) attól hangos, tutti kétharmad. Lassan ott tartok, mint a mesebeli bolond, aki azon mereneg, ki a hülye, ő, vagy akik kint szaladgálnak.
    Minden segítséget szívesen veszek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  38. byreje- magyarul: nyerje. Szori.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  39. “… őrizetbe vették Simon Gábort, az MSZP korábbi elnökhelyettesét. Simon februárban egy 240 milliós, Ausztriában tartott titkos bankszámlával bukott le, majd egy nyomozás során kiderült, a Sólyom korábbi vevője, Welsz Tamás segítségével máshol is tartott olyan összegeket, amelyek nem szerepeltek képviselői vagyonbevallásában. A nyomozás során előkerült Simon bissau-guineai útlevele is, amit egy hamis személyazonossággal nyitott bankszámlánál használt….”
    Na, ez a ba, nem a Zuschlag öcsi.
    Ezek nem tanultak.
    Drága ún. baloldal. Köszike, hogy megint a nyakamra hozzátok a kedves vezért.
    Az életben nem szavazok rátok, az biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. Ha ennyire zavarja ezt a kisköcsögöt az 50 millió, miért is nem viaszi vissza?
    Terry Black róla is a leghitelesebb portrét rajzolja. Következik Éliás Tóbiás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mesterházy: biztos, hogy lesz csalás 2014. április 5. szombat

Kivételezett helyzetben a TV2 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos