Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bejött a papírforma: Orbán nem vitázik 2014. március 16. vasárnap 14:13 Forrás: AN, Fidesz

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bejött a papírforma: Orbán nem vitázik

Budapest – Amint az várható volt, Orbán Viktor nem áll ki vitázni Mesterházy Attilával. Orbán Viktor gyáva és nem demokrata, ezen kívül, nincs muníciója egy ilyen vitához. Ráadásul korábban már alaposan megégette magát, 2002-ben Medgyessy Péterrel szemben maradt alul, négy évvel később pedig Gyurcsány Ferenc szabályosan feltörölte vele a padlót.

Orbán ebből nem kér, ami nem meglepő. A Fidesz a közvélemény-kutatók szerint tetemes előnnyel vezet, s ha ebből az előnyből levonjuk, hogy Magyarországot ma a félelem és a hazugság uralja, s ezért egyre kevesebb ember válaszol az őket felkeresők kérdéseire, az előny még akkor is tetemes.

Orbán és a Fidesz persze nem ezzel indokolja, hogy nem áll ki a vitára. Közleményükben azt írják, hogy nem tudják, ki a baloldal valódi vezetője. Ha tényleg nem tudják, nagy a baj: a baloldali ellenzék hivatalosan megnevezett miniszterelnök-jelöltjét Mesterházy Attilának hívják. Ha Orbán ezt nem tudja, akkor nincs más megoldás: kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

A Fidesz közleménye:

A demokrácia lényegéhez tartozik, hogy legyenek az ország jövőjéről folyó viták. A viták tehát fontosak, de valódi jelöltek és kormányzóképes erők között.

Máig nem tudjuk, hogy ki a baloldal valódi vezetője: Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon. Máig nem tudjuk, hogy mit és mikor tudtak a baloldal vezetői Simon Gábor MSZP alelnök százmillióiról, mert nem hajlandóak elmondani. Azt tudjuk, hogy egymással többet vitatkoznak, mint politikai ellenfeleikkel.

Azt is tudjuk, hogy szeretik megváltoztatni kéthetente a saját nevüket. És azt is tudjuk, hogy egymást a gázrezsóra ültetnék fel, viszont ezek nem elegendőek kormányképes alternatívának!
Mivel tehát nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon, ezért vita feltételei sem állnak fenn.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (31 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +30 ( 40 szavazatból)
Bejött a papírforma: Orbán nem vitázik, 4.6 out of 5 based on 31 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

130 Reader’s Comments

  1. Ego !
    Igen, Te a fideszt állítod példaképnek.
    Hazugságot terjeszteni és hatékonyan csinálni – ezt hogyan lehet jól csinálni -úgy,hogy meg kell tanulni hazudni !
    Aki bankot rabol, betör valahová – az is “a maga szempontjából jól csinálja” – merthogy ez által lesz neki pénze ! ! ! ? ? ?
    Ugyan kérem !
    A fidesz jól kommunikál – mondják sokan.
    Én pedig azt kérdezem : a becsapást hogyan lehet jól kommunikálni !?
    A kormány és csapata jól tud hazudni.
    A baj az, hogy a népség beveszi ezt és a z t h i s z i , hogy ez a jó kommunlkáció.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  2. heveske
    Álljon már meg a nászmenet, mert töke van a menyasszonynak!
    Ego, és Sarah csupán azt mondják, hogy az ellenzék kommunikációban nagyon el van maradva a fidesz mögött!
    Nem a hazugságok kommunikálásában, hanem a frappáns fogalmazásban, ami a híveknek azonnal érthetővé teszi az elérni kívánt eredményt!
    Már csakén-nek is írtam, hogy funkcionális analfabétának kell annak lennie, aki nem ért meg egy érthetően leírt szöveget!
    .
    Kéretik nem kiforgatni a szavak eredetét, és annak megfelelően értelmezni, amilyen szándékkal azok íródtak!
    Nem akarlak megbántani sem Téged, sem mást, de ennek vessünk véget!
    Itt bőven nem arról van szó, hogy a fideszt állítaná bárki példaképnek, hanem arról, hogy az ellenzék még ahhoz is hülye, hogy ütősen fogalmazza meg a mondanivalóját!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (9 szavazatból)
  3. Orbánnak legalább két oka van a lapításra:
    1) Egy autoriter személyiségnek az érvelés vitatkozás olyan gyötrelmes kínos mint ha Schmitt Palinak a magyar helysírás Kazinczy díjkiosztón kellene díszvendégként megjelenni.
    2) Egyébként sem tud logikusan vitatkozni érvelni , önálló gondolatok híján papír nélkül csak a betanult szlogeneket tudja vég nélkül ismételgetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  4. heveske (2014. március 17. hétfő 17:22)
    Na akkor elmondom, hogyan képzeltem volna az ellenzék politizálását azután, hogy a Fidesz elrabolta a mágánnyugdíjakat, fülkeforradalomról beszélt és megírta a NYENYI-t:
    Az egész rendszert tőből elutasítottam volna. Be sem tettem volna a lában a parlamentbe, amely gúnyt űz önmagából. Az utcára szólítottam volna a népet,. amely akkor még aktív és fogadókész volt erre. Ideológiát, célokat adtam volan nekik. Minden nap elmoondtam volna, miért teszem, amit teszek. Minden erőmmel azon lettem volna, hogy hallatni tudjam a hangomat a médiában, az utcán, mindenütt. Aktivista-köröket hoztam volna létre. Minden erőmmel azon dolgoztam volna, hogy még jobban meggyőzzem és megtartsam a tömegbázisomat. Mindehhez elszántság, bátorság és folyamatos célratartás kell.
     
    Na és tudod, ki csinálta ezt így? Megmondom: Orbán 2002-ben az elvesztett választás után. És a maga szempontjából kiválóan csinálta, lásd a történelmet. Lehetetlenné tette egy hatalomban lévő kormánynak, hogy kormányozzon, folyamatosan tematizálta a közbeszédet, óriási média- és tömebázist épített ki. Hatalomtechnikai szempontból tökéletes munkát végzett. (Ezzel morálisan és gazdaságilag évtizedekre tönkretette az országot, de most nem erről beszélünk.)
    Ha az ellenzék 2010 után ezt tette volna, most nem tartanánk ott ahol tartunk, és ez a rezsim már megbukott volna. Ehelyett báván úgy táncolt, ahogy Orbán fütyült, és a közelmúltig még azt sem értette, mi és miért történik. Négy év verés után kezdi kapisgálni. Ez az ellenzék nem ért a hatalom megszerzéséhez vagy nem is akarja megszerezni, nem tudom, melyik a rosszabb. Pedig még az az óriási előnye is meglett volna, ami Orbánnak nem volt: hogy mellette szólt volna az igazság.
    Bizony, hatalomtechnikából bőven lenne mit tanulnia Orbántól. Egy szervezetlen, világos célok nélküli, belharcoktól gyengített, gyáva, elvtelen, agyatlan, kommunikációképtelen párt halálra van ítélve. Bal- és jobboldaltól teljesen függetlenül, pusztán mint politikai akaratot kifejezni akaró szervezet, mint párt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  5. Ego
    Hiába minden.
    Az ellenzék hibáit látni nem akaróknak hiába minden szó.
    A hibákról mélyen hallgatnak, ezzel felmentve az ellenzéket minden felelősség alól,és csak Orbánt hibáztatva tudják tudomásul venni a jelenleg kialakult helyzetet.
    Ezért nem fogunk eljutni soha semmilyen célig, mert ez a felfogás még több, és nagyobb hibák halmozására ad előre felhatalmazást a kedvenc politikusoknak.
    Már teljesen mindegy melyik oldalról beszélünk.Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  6. bumburi (2014. március 17. hétfő 18:54)
    Pár perce írtad, és máris 2-ből két mínuszod van. Azért az szégyen, hogy már az Összefogás-fanok is mínuszolnak (mert ezek ők), persze érvek nélkül. Leülhetnének sörözni a Fidesz-fanokkal.
    Egyébként igazad van. Nem baj, majd a “választás” után meglátjuk, mit gondolnak a valóságról. Jó eséllyel mi leszünk a hibásak. Ha mi beállunk a sorba. Ha minden nemfideszes rájuk szavaz. Ha az öreganyámnak gatyája lenne. Akkor biztosan nyertek volna. A belső ellenség bomlasztott. Le velük. És máris összeért, ami összetartozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  7. Ajánlom a cikket elolvasni,legfőképpen a képet szemügyre venni,én több ilyet láttam aug 20.-án Áder mondta a beszédet a nagy ő függönynél állt különböző képeket produkált.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Bumburi !
    Olvasd el még egyszer hozzászólásomat..
    Egy szóval nem foglalkoztam az ellenzék hozzáállásával, mert én is tudom hogy nagyon rosszul “szövegelnek” :
    Ego kijelentését bíráltam, vagyis ezt :” a Fidesz a maga szempontjából nagyon jól és hatékonyan csinálja”, ezt ego jelentette ki, tehát én csak másolni tudnám., de nem teszem, mert az az időszak az, amikor gondolkodni kell MIT ÍRUNK LE.
    Én pedig így írom Hozzád mondatomat :álljon le a GYÁSZMENET / fontos időpont = legalább a választásokig/ !
    Ego ! Egyébként őszintén írom : minden tiszteletem a Tiéd, de jelzett mondat mellbe vágott !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. Ego
    Tudom hogy a “mieink” minuszolnak. A választás után meg majd átmennek tagadásba.
    A belső hitemet akkor sem tudják megingatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  10. heveske
    Tudom hogy fontos időpont.
    Csak nekem nem azért amiért Neked.
    Te mész a kolomp után, ami jelen esetben egy hazug összefogás, az én gyomrom meg ezt nem tudja bevenni, s árulásként gondolok a választásra. Minden eddig hangoztatott “elvet” meghazudtolnak az összefogás képviselői.
    Én részemről maradok aki eddig voltam, egy “szabad”, befolyásolhatatlan ember.
    Remélem nincs ellene kifogásod.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  11. bumburi, Ego: kíváncsiságból kitöltöttem egy “Pártkereső” tesztet.
    Kiderült belőle, hogy liberális vagyok. Váratlan fordulat.
    A második helyen, szorosan utánuk a DK végzett. Szintén szorosan mögöttük a 4K. Mind a három párt 74-78%-os szimpátia-tartomány a válaszaim alapján.
    Az egy dolog, hogy én eleve nem fogok szavazni, és ha szavaznék, akkor se lennék hajlandó olyan pártra, ahol akár Gyurcsány, akár Fodor van.
    Az viszont kiderül belőle, hogy mekkora hülyeség ez az összefogás.
    Mert például az MSZP 50% körül volt nálam, és az Bajnai-féle élelmiszer-adalék (E) sem futott be jól.
    Vagyis: különböző értékrendű pártok erőltették egymásra magukat. Az egyik potenciális szavazónak az egyik tetszik, a másiknak a másik, viszont az egyik a másikat nem szereti, a másik meg az egyiket.
    Remélem, érthető.
    Ez a a nagy összeborulás láthatóan kontraproduktív.
    Sokan lesznek, akik azért nem szavaznak, mert kinek az egyik, kinek a másik párt vagy annak a vezetője unszimpatikus.
    Oké, szerintem eleve nem kéne szavazni, de izoláltan vizsgálva az “összefogás” ötletét, azt kell mondjam, jó nagy hülyeség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (14 szavazatból)
  12. Sarah
    Nekem is az a véleményem, hogy összefogás résztvevői kioltják egymás
    esetleges előnyeit.
    Szerintem ez nem “jó nagy hülyeség”, hanem elvtelenség akárhonnan nézzük.
    Mert mi lehet a CÉL?
    Az ország megmentése azzal hogy kormányt akarnak váltani?- rendszert kell váltani, nem kormányt.
    Parlamentbe kerülés?
    Nem alázták még őket eléggé 4 évig biodíszletként?- pénzért mindent…
    Mire esküdtek fel ezek a politikusok?
    Sehol semminek nem tudtak érvényt szerezni. Vagy nem is akartak.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  13. Bumburi !
    Te megsértettél engem.
    Azzal intézem el, hogy most általad én vagyok soron.
    Akkor lenne igazad, ha ezen árulás ellen a 2010es választás másnapján / az éjszakai szavazás utáni másnapon/ hangoztattátok , hirdettétek volna, hogy BOJKOTT, merthogy akkor ért volna valamit..
    Egyébként ilyen hangú levelet nem vártam volna tőled, egy “szabadon gondolkodó ember” nem sérti meg azt, akit nem ismer.
    Bevettél az agyadba valamit és úgy gondolod, hogy ott van az örök igazság.
    Amit ti hangoztattok – azt nem nekem kell megírni /azt én bőven tudom/, írjatok levelet Mesterházynak /ahogyan én teszem/ , vagy élő kampány-gyűlésen vesszetek úgy össze Szanyival, ahogy én tettem a fóti pm választás előtt/, avagy a 2012 január 2-i tüntetésnél /tudod az Operaháznál, ahol közvetlen az első sorban álltam a kifeszített kötél mögött / téged is úgy tolt volna hátrafelé a kis rendőrök csoportja, ahogyan velem tették, ahogyan rettegtünk mert úgy nyomtak hátra, hogy már nem kaptunk levegőt/ aztán a magasabb férfiak hóna alatt védtük magunkat/. . .
    Ott az Operaháznál – mi húztuk lefelé a kötelet, hogy a nyilas író /Szentmihályi Akárki és felesége/ át tudja lépni,/szinte menekültek/ hogy be tudjanak menni, mint meghívottak./hátulról keveredtek arrafelé/
    az író felesége /gyönyörű szőrmebundájában/ nyomott maga elől elfelé.Esetleg – amikor Mandúr házelnokhelyettes szemébe vágtam – annak idején / , hogy főnöke szili nemzetes asszony rosszul csinálja dolgát
    Sorolhatnám tovább… nem teszem.
    “Te mész a kolomp után ” – írod. Én pedig megsúgom : akkor is, ott – két marha nagy reflektor lámpával néztünk szembe.
    Soha nem volt előttem kolomp.
    Első levelemet egyébként sem neked szántam – ezt figyelembe kellett volna venned !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. Kimaradt !
    A legutólsó polgármesteri választás előtt – szinte minden nap – ott róttuk az angyalföldi utakat /” . . a Váci út s a Lehel út között. . ..”/ és mi voltunk a legboldogabbak, hogy nagy ívben nyertünk.
    Nem volt előttünk kolomp.
    Vidámak voltunk
    Nagyon sok esténk ezzel telt el !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. Kimaradt !
    A legutólsó polgármesteri választás előtt – szinte minden nap – ott róttuk az angyalföldi utakat /” . . a Váci út s a Lehel út között. . ..”/ és mi voltunk a legboldogabbak, hogy nagy ívben nyertünk.
    Nem volt előttünk kolomp.
    Vidámak voltunk
    Nagyon sok esténk ezzel telt el !
    Ego !
    18.35 időpontban írott leveleddel teljesen egyetértek – de hiszen én n e m e z z e l a t é m á v a l v i t a t k o z t a m !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. heveske
    Nem állt szándékomban megsérteni.
    Dicséretes amiket leírtál, de mire mentél vele?
    Írhatnám én is az “akcióimat” ebben a mocskos rendszerben, de én sem mentem vele semmire.
    Tudod miért?
    Mert az ellenzék segítette a megalkuvásaival Orbán és bandája megerősödését, és ezen akciók hatástalanságát! Mert nem volt erő, és nem volt összefogás akkor, amikor kellett volna, olyan igazi, mindent elsöprő.
    Most meg esszük egymást, hol ezért sértődünk meg, hol azért.
    Igazi összefogás meg sehol.
    Amíg éreztem a változás lehetőségét mozdultam, mert reméltem hogy jóvá akarja tenni az ellenzék a sok elbaltázott lépését,de már belátom, hogy ennyi elvtelenség után nem lehetek még mindig belátó, mert akkor saját magamat köpném szembe.
    Eddig, és nem tovább!
    Majd ha igazi szándékot látok, majd ha azt látom hogy elvek mentén politizálnak megalkuvások nélkül, az ország érdekét mindenek előtt szem előtt tartva,akkor választok, mert az már magában hordozza a szabad választások lehetőségét.
    Most azonban nem vagyok hajlandó sorba állni, az előzőekben leírtak végett.
    Egy szabad választáson ugyanis nem a csorda szellem működik, de kényszer sincs, hogy vagy behúzom az x-et, vagy vállalom hogy az x-elők HAZAÁRULÓNAK tituláljanak nagy lelkesedésükben.
    Engem, aki ragaszkodik a szabad választáshoz, és nem azokat a politikusokat – akár kormányon, akár ellenzékben -, akik az esküjüket megszegve létrehoztak egy diktatúrát koprodukcióban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  17. heveske 22:55

    gratulálok (bocs ,bumburi) én is le vagyok megalkudózva meg ,hogy kollaborálok
    stb……. Ezt a hülyeséget. Pontosan azt mondom amit te. Itt néhányan a fejükbe vették ,hogy náluk van a bölcsek köve , és aki mást gondol és pláne mond is az koprodukcióban hozza létre a diktatúrát a zombikkal. Agyrém.
    Már többször megírtam ,hogy alapvetően én is bojkott párti lennék ,de nem így ,nem (csak) most. Már a nyugdijkassza lenyúlásakor, de legkésőbb a kotmány kiöklendezésekor meg kellett volna csinálni. De ahhoz egy fasza nép is kellett volna ( úgy biz’ ám bumburi).
    Ja ,meg MINKET akarnak meggyőzni olyanoról amiket mi is tudunk ( lehet,hogy még jobban is. Itt ha valaki azt mondja,hogy bojkott ( persze megoldás nyista) utána annyi hülyeséget mondhat amennyit csak akar a
    “fánklub”,úgy védi mint egy anyatigris.De az sem baj ,ez is belefér , ha jószándékú, de azt kikérem magamnak ,hogy bárki is hülyének nézzen és kioktasson demokráciából. Azért ott még nem tartunk.
    Bravo ++++++++++++++ heveske. Üdvözlettel : vikmeki

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  18. vikmeki
    Már meg sem tudsz lepni.
    ++++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  19. bumburi

    Te se engem , de azért nincs harag? Üdv. vikmeki
    Remélem egyszer még “élőben” is találkozunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  20. bumburi! Lehet itt sok mindent cikizni a demokratikus ellenzékkel kapcsolatban, de könyörgöm vedd számitásba ami a lényeg: a Fidesz által kialakitott rendszeren belül kellene leváltani a rendszert. Ezen munkálkodik régóta minden nagytudásu alkotmányjogász, de ezzel aproblémával nem lehet kampányolni egy intellektuálisan leamortizált országban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. heveske (2014. március 17. hétfő 22:26)
    Ezt írtad:
    “Ego !
    18.35 időpontban írott leveleddel teljesen egyetértek – de hiszen én n e m e z z e l a t é m á v a l v i t a t k o z t a m !”
     
    De igen:

    heveske 2014. március 17. hétfő 17:22)
    Ego !
    Igen, Te a fideszt állítod példaképnek. (…)
     
    Egyébként gratulálok a bátorságodhoz (ne keress ebben iróniát, őszintén mondom). Csak azt sajnálom, hogy elfecsérlődött, és nem a te hibádból. Hanem az “ellenzék”-éből, amely mellett most kiállsz. Ennek az ellenzéknek az lett volna a dolga, amit fentebb leírtam. Ehelyett olyan volt és olyan ma is, amilyennek szintén feljebb leírtam, plusz visszaélt azok bizalmával (a tiéddel is), akik azt hitték, hogy egy tényleges ellenzék mellett állnak ki és kockáztatnak.
    Az elhibázott cél melletti bátor kiállás paradox voltát Hasek tökéletesen fogalmazta meg a Svejk című könyvében:
        …Az ágyút odafenn
        csak tölti szünte – szünte…
         az ágyút odafenn
         csak tölti szüntelen.
         Jön egy bősz golyó sivítva,
         mindkét karját leszakítja,
         de ő nem pihen,
         csak tölti szünte – szünte…
         az ágyút odafenn
         csak tölti szüntelen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  22. Sarah (2014. március 17. hétfő 21:30)
    Példádon felbuzdulva én is kitöltöttem a Pártkereső tesztet. Minden kérdésre vagy Igennel, vagy Nemmel szavaztam. Ez nyilván torzítja az értékelést. Ez jött ki (kissé kerekítve):
    88% DK
    81% 4K
    77% MSZP
    40-60% a többi mínusz Fidesz
    25% Fidesz
    &nbsp
    Nem is tudtam, hogy az MSZP a határon túliak szavazását “lezárt ügynek tekinti”. Sem azt, hogy a vatikáni szerződés kapcsán “nincs álláspontjuk”. Ezek bármelyikéért eleve nem szavaznék rájuk, úgyhogy kétségeim vannak a Pártkereső pontosságát és az Összefogás hasznosságát illetően.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  23. olgacska
    Ne csináljunk már úgy, mintha én nem érteném a lényegét a dolgoknak.
    “a fidesz által kialakított rendszeren belül kellene leváltani a rendszert” mondod az ellenzék védelmében.
    Ezt a rendszert az ellenzék hagyta “megcsinálni”!
    Most nem érted a lényeget, vagy nem akarod érteni, mert az más.
    Ez már köd harapás amit Ti csináltok. Ebben nem leszek partner.
    Azért kösz, hogy fel akartál világosítani…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  24. Ki tudja miért ilyen magabiztos Vona?
    http://hvg.hu/itthon/20140317_Vona_titokzatoskodik_de_biztos_benne_hogy
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  25. bumburi! Indulatosan én is tudok reagálni ahelyett, hogy a kommenteléssel a vélemények megosztását tartom helyesnek.
    Nagyon sajnálom, hogy a sok segiteni akaró jogtudós Majtényi, Vörös stb helyett nem téged kértek fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. olgacska
    Meg fogsz lepődni!
    Vörösre, és Majtényire sem hallgatnak.
    De ne búsulj, Gyurcsány már nélkülem is hezitál hogy bojkottáljanak e.
    Egyébként részemről befejezettnek tekintem ezt a témát.
    Már így is többet foglalkoztam vele, mint amit megérdemelt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  27. Ezért is kellett volna jelentkezned. Most már én is elköszönök.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. Mi a fidesz programja?
    Mire kér felhatalmazást a választóktól???

    Vasárnap óta tudjuk, kiplakátolták:
    Nemzetiszín lobogó előtt ov képe és a szöveg:
    “Magyarország miniszterelnöke”
    Ennyi a program
    Erre kérnek felhatalmazást.
    Mit tesznek az országért?
    Azt amit eddig.
    Lerabolják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. http://jovaros.blog.hu/2014/03/19/kadar_nepe

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Mégiscsak lesz miniszterelnöki vita
    http://hartay.blog.beol.hu/2014/03/19/megiscsak-lesz-miniszterelnoki-vita/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Vezéráldozatot hozott a ifjúbaloldali maffia 2014. május 29. csütörtök | AN

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos