Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Századvég főnöke készítette a Zuschlag-interjút 2014. március 7. péntek 14:11 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Századvég főnöke készítette a Zuschlag-interjút

Budapest – Kilóg a lóláb. Nem kicsit, nagyon. Már az is érdekes, hogy a börtönből néhány hónapja szabadult Zuschlag János éppen most világosodott meg, és tálalt ki a szocialistáktól állítása szerint kapott 50 millió forintról.

Az pedig hab a tortán, hogy az egy ideje Fidesz-közelinek számító Napi Gazdaságban megjelent interjút G. Fodor Gábor, a több százmillió forintos állami megrendeléshez jutó Századvég igazgatója készítette Zuschlaggal.

Zuschlag Jánosnak egyetlen szava sem igaz – jelentette ki Budai Bernadett MSZP-szóvivő pénteken sajtótájékoztatón.A szocialista párt szóvivője azt mondta: a Fidesz érdeke a tíz évvel ezelőtti Zuschlag-ügy felmelegítése. Szerinte Zuschlag János a jövő héten megjelenő könyvét szeretné reklámozni.

Zuschlag János a pénteken közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Azt állította, a visszalépésről Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal állapodott meg. “A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő” – jelentette ki.

A szocialista párt szóvivője erre reagálva azt mondta: Zuschlag János egyetlen szava sem igaz.
Arra a kérdésre, beperelik-e Zuschlagot, Budai Bernadett úgy válaszolt: ezt a hírbe hozott politikusoknak kell mérlegelniük.

A szóvivő szerint az interjú időzítése nem véletlen, a Fidesz nem akar arról beszélni, hogy mi van ma Magyarországon, ezért próbál olyan “lejárt szavatosságú” ügyeket elővenni, mint az őszödi beszéd és a Zuschlag-ügy, és elterelni a figyelmet az ország állapotáról.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (29 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +28 ( 40 szavazatból)
A Századvég főnöke készítette a Zuschlag-interjút, 4.4 out of 5 based on 29 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

33 Reader’s Comments

  1. Tartalmas es a lenyegrol szolo beszelgetes lehetett…
    Majd megnezem…majd!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  2. De hülye… na mindegy.
    Érdekes ez a hármas szám a szocialistáknál… ja a Gyurcsány kiszivárogtatás is három emberes volt… ez is három emberes mutatvány. A három meseszám.
    Ez az egész meg meseszámba megy. :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  3. A rezsim egyre erőteljesebben árasztja méltó színelyének, egy harmadosztályú focicsapat öltözőjének láb-és sörszagát. Ha mégis pontos a közvéleménykutatás, a magyarok jelentős többsége nem akar ablakot nyitni, kifejezetten rajong ezért a bűzért. Mit lehet tenni ilyen helyzetben, négy héttel a választás előtt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (42 szavazatból)
  4. Választást lehet nyerni ebben az országban az ilyen ügyek szajkózásával!
    A hasba rúgó Habony Árpi-féle kommunikáció e honban nyerő, nézd hülyének a zembereket, tartsd őket a 8-10 évesek szintjén, többet nem érdemelnek!
    -
    Mivel miniszterelnök-jelölti vitába nem mernék beleengedni a fülkeforradalmárt, ilyen terelésekkel azt meg is ússza!
    Fidesz programja egyébként is:
    öszöd-nemöszöd, zemútnyócév, Cusi – ezzel teljesen kielégül az egyébként sem túl kíváncsi tömeg, nekik a lényeg, hogy azok lopnak, akiket hatalomra juttattak a 2/3-nyi eszükkel, oszt jó napot!
    -
    Cusi és a Fidesz egymásra találtak – ez a párt a minden sarkon álltak már izék gyűjtőhelye, közéjük való, a fázós viccével már megmutatta az arcát, most már csak mélyen kereszténnyé kell válnia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (42 szavazatból)
  5. Ejnye gyermekem Cusi! Hát hogy is volt ez? Mai szemmel nézve pitiáner összeget, de akkoriban sikítottál egy jókora summát holmi pályázatok takarásában. Jó, rendben van, megmázsáltak érte, egy részét vissza is fizetted. Fátylat reá!
    .
    Akkor most viszont a NAV-nak kellene a helyzet magaslatára kecmeregni és utána kapirgálni ennek az újabb 50 millának. Vajh szerepel-é valahol ez az adóbevallásodban? Vagy meg tudod-é mutatni a vén családi diófát, minek tövébe elhantoltad?
    .
    Ja, hogy ez már elévült? Akkor rendben. Azért rendes dolog volt a Fidesz-es mókamesterektől, hogy figyeltek erre az elévülésre és nem hoztak remek ötletüket a szádba adva kellemetlen helyzetbe.
    .
    Most már lenyugodhatsz. Orbán után – a könyvedből befolyó óriási haszon révén -már neked is lesz magyarázatod a további pénzeid eredetére.
    .
    Kissé megkésett, de azért csodálatosan éppen most időszerű coming out-odat első lépésednek tekintem a Fidesz akolba vezető úton.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  6. steve roby
    Honnan tudjuk, hogy nem végig a Fidesz akolban volt-e?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  7. Balfék!
    .
    Tényleg gyanús. Nagyon gyanús.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  8. Az a másik párt előbb lebunkóz aztán magához emel.
    Cuslágnak biztosított a kis gusztustalan karrierecskéje ebben a rendszerben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  9. Arra azért kíváncsi lennék, hogy adózott-e az 50 MFt után…..
    .
    Érdekel, mikor jelzi a NAV, hogy vizsgálódik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  10. A pénzt most kapta, egy nullával kevesebb, a nájlonzacsiban meg előtte narancs vót. A többi stimmel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  11. “Zuschlag János a pénteken közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. ”

    Ha ilyet mondott, akkor magáról állított ki egy bizonyítványt, miszerint korrupt és megvesztegethető…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  12. Nem tetszik nekem ez a gyerek,meg aztán hol van az a szatyor ?
    Talán felirat is volt rajta,vagy ujjlenyomatok ?
    Én nem dobnék ki egy ötvenmillás szatyrot,hátha jó lesz valamire.
    Vajon a nokiás dobozon voltak ujjlenyomatok ?
    Ezt csak úgy mellékesen kérdezem.
    A “titkárnő” pedig sürgősen jelentkezzen,hátha Zushlag “felismeri”.
    Ha valaki nekem adna 50 millát,hát jól megjegyezném az arcát.
    Azért választási “terelésnek” nem rossz a sztori,sok birka be fogja
    szopni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  13. Ez egy együgyű ember saját magát üti, nagy összegű vesztegetésben való bűnrészességben való részvétel miatt + 6 év. Jöjjenek majd az ügyvédek “OSZT” védjék meg. Valószínű a fidesz által fizetett lejárató kampány célját szolgáló KÖNYV megjelentetés tisztelet díja. A szerző ezt az együgyű embert csőbe húzta, az állításait nyilván bizonyítani is tudja majd a Zuschlág, a perek kapcsán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  14. Nyugi, szilvásssssssy azért nem az a biztos pont (antall-csurka embere és a Gyurcsány is bedőlt neki), Lendvay biztos, hogy hazugság, szekeresről hááát…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (15 szavazatból)
  15. Jellemző a Fideszre már egy köztörvényes bűnözőt is képes a kampányában felhasználni !

    Zuschlag élménybeszámolókkal segíti majd a Fidesz bűnözőinek a beilleszkedését a börtön életbe a bukás után .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  16. Azoknak a fideszes politikusoknak, akik zsidókról ÉS magyarokról beszéltek hirtelen bekattanhatott, hogy ez a volt MSZP-s gyengeelméjű szarházi, aki annak idején jót mulatott egy holokauszt rendezvényen , hogy a zsidók itt már nem fázhattak, – valami ilyesmire emlékszem.
    Ezek az agytrösztök rájöhettek, hogy ez az idióta gyereket most jól fel lehetne használni, itt lehetne keresni valamit a jobbik is örülne. Ami a lényeg be lehet fűteni Gyurcsánynak. És lőn!
    Lehet ezt egy összeesküvés elméletnek kikiáltani, de szerintem nem állok messze a valóságtól.
    A szennyáradat elfojtja az egész országot, én már fulladozom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  17. Kijött a sittről, és pénzre volt szüksége. A szocik nem állnak vele szóba, nem égetik magukat vele. Priusza van, állást nem kap. Egyértelmű, hogy attól fogad el pénzt, aki ad neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  18. “A selejt (Zuschlag) bosszúja”, amiért kirakták a frakcióból a “viccelődése” miatt.
    Gátlástalan bűnöző volt, az is maradt. Odabent csak tovább képezték. Ilyenekre bukik a regnáló kormány, mert a korlátolt, vakhitű híveit könnyedén be tudja etetni az olyan bugyuta szövegekkel, mint ezé a börtöntölteléké. Remélem, hogy nem nagy a táboruk, mert az szégyen lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  19. Hát mikor volt már a Zuschlag? Már nem is emlékeztem rá. Miket elő nem szednek a lomtárból!!
    .
    Zuschlagot, az őszödi beszédet, mi lesz a következő? Gondolom valami olyasmi, hogy Rákosi a szovjetektől valami halálcsillapító port kapott és még mindig életben van. Nagyon öreg ugyan de vissza akar jönni, védjük meg Magyarországot a gyarmatosító EU tól, terrorista ukrán népi felkelőktől, a dekadens MSZP-től, a túlbuzgó Rákositól.

    .
    Éljen Putyin , Oroszország, a testvéri Irán népi forradalma, éljen a hős Zuschlag, éljenek a katolikusok, éljenek a muszlimok, éljen a magyar és iráni nép megbonthatatlan barátsága, az azerbajdzsáni baltás gyilkos, favágó Tiborc, arccal Paks felé, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
    .
    Na remélem maradt még egy kis Unicum, megyek megnézem, kell valami hányinger csillapító.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  20. Remélem tudjátok, hogy az 50 millát nem az MSZP ajánlotta fel, hanem a vezír gárdájától kapta, a szennyes nyilatkozatért !
    Nem buta ez a gyerek – biztosítva van egyenlőre a jövője.
    A másik kis gazember /Fodor Gé/ – már régen zsebre vágta a maga 50 milláját.
    Manapság így mennek a dolgok Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  21. Eagle,
    Erre ia csuszik az unicum :)
    http://www.life.hu/bulvar/20140306-csajos-estet-tartott-orban-felesege-levai-aniko-es-lanya-orban-rahel.html

    A magyar ujságirás szégyenei.. Anya, lánya jó viszonyt ápol, annak ellenére, hogy a lány kirepûlt – ugy tudom, a férjhezment lányok eskûvő után is jóban szoktak lenni az anyjukkal.. Csakugy itta az édesanyja szavait.. Demég mennyire! Mint a fater a pálinkát, vagy a bort mig a zasszony cédulákat gyűjtött.. És micsoda felségsértés! A mangalicatenyésztők hangosan beszélgettek! Nade Ráhel kedvesen csendre intette őket – a Gazsi gyerek is szeliden rántotta le az ellenfelet a pályán.. Mer ezek mind olyan kedvesek és szelidek.. – maradt még egy kis unicum?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  22. “Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, az újabb ügyön nagyon meg vannak döbbenve.”

    Hogyne.. Annyira meg vannak döbbenve, és olyan váratlanul érte őket, hogy reggeli hir volt, aznap délutánra már frissen legyártott, szines, nyomdában készûlt plakátokkal és képekkel várták Mesterházyt Szombathelyen.

    http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/mesterhazy_kampany_szombathely

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  23. Neked5
    2014. március 8. szombat
    05:58

    Nem tudom kire hasonlít a lány de Orbánra egy cseppet sem. Lévai keménykötésű akaratos nő, lehet, hogy túléli elmebeteg férjét?
    Mindegy nem az én dolgom.
    .
    Nem tudom hogyan végzi majd az Orbán klán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  24. Orbán-lány-anya-csajozós est.
    Most akkor foglalkozzanak velük az emberek, vagy hagyják békén őket?!
    Lehet a médiát manipulálni, hogy csak a “cukis” cikkekről írhatnak, de nem biztos, hogy ez mindig bejön!
    -
    Sokan tévedésben vannak, hogy csak egy kicsit nyilatkoznak – mert elindítanak valamit és abból már nem lehet kiszállni, a dicséretet és a kritikát utána már egyaránt tűrni kell, ezt az elején kell végiggondolni!
    -
    TGM-nek kár volt a védelmükre megszólalnia – ez a “csajos este” híre a bizonyíték rá!
    -
    Cusiról pedig annyit – most már csak mélyen hívővé kell válnia és akkor végre hazatalált, megtalálta az övéit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  25. Baby !
    Azt a bizonyos kijelentést, hogy “ők már nem fáznak”, a FidSS által szervezett alapvetően hazug holokauszt kamu-megemlékezésen szájleolvasás útján “leplezte le” a jobboldali (értsd: fidSS) média, méghozzá a terrorháza előtt. Már akkor is ők tematizálták a naiv – és ettől oly tehetségtelen – baloldali társaságot ezek a gátlástalan zsarolók…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. Ui.:
    Naívságuk bizonyítéka, hogy hittek ebben a Scmidt Mária (nácinő) féle holokauszt változatban, valamint a imádkozó sáska Pokornyi féle holokauszt napban…
    Ha pedig ez nem naivság, akkor annál rosszabb, mert csak azért mentek oda, hogy mit szólnak a választók, ha nem mennek el…
    A naivság egy politikus esetében mindenképp, de egy bizony életkor felett bárkinél, már kimeríti a bűnösség fogalmát. [A politikus tettein milliók sorsa függhet.]

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. A leenyeg, hogy Gyurcsany neve ,minnel tobbszor elhangozzek!
    Korvonalazodik hosunk 2. konyve, amely majd 4-5 ev mulva jelenik meg!
    Akkor, majd pontosan leirja, hogy hogyan kornyekezte meg a fidesz
    ot 2014-ben a valasztasok elott
    Majus 25.en akaar indulhatna is az EP valasztason fidesz logo alatt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  28. (a kép alávaló :)
    ˙
    LOPAKODÓ
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Vajon mennyit fizetett a Zorbán által kistafírungozott Századvég ennek a nyomorultnak, hogy 6 év után, éppen most jutottak eszébe ezek a dolgok?
    Mért nem a bíróságon pakolt ki a kis csíra, amikor törvény adta lehetősége volt rá, és legfeljebb a hat évéből veszthetett volna.
    Nagyon átlátszó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  30. Vontolla, jó vagy! Az öltöző hasonlat csaknem költészet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Ezek az alapítványok ! Huhhhhh ! Q@ra függetlenek és objektívak. A nevüket is úgy agyalták ki a fidSS-esek, hogy olyannak lássék az egyszerű mezei allampóógaaar szemében, hogy ott meccsoda tudományos munka zajlik… A legkevésbé is “objektív tudományt” gyakorló, úgynevezett politológusokból összeválogatott gárda a megrendelő minden igényét kielégíti, akárcsak a q@ák a kupleráj tulajdonosáét.
    A médiumok és a sajtó sokszor hivatkozik a Századvégre, anélkül hogy hozzátennék, hogy a legfidSSesebb, és így legelfogultabb forrásra támaszkodnak. Persze a legtöbbször ezek valamilyen függő viszonyból adódóan elkötelezettjei a fitataldemokratákszövetségének…
    A Századvég áltudományos maffia intézményére tekintve “neves alakjai” közül elég ha mindössze két nevet, két vezető munkatársat hozunk fel példa gyanánt, hogy a fenti állításokat igazolva láthassuk: Stupf István és Giro Szász András…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. yorki
    “A leenyeg, hogy Gyurcsany neve ,minnel tobbszor elhangozzek!”
    -
    Ez balzsam mindenkinek ebben az országban, már csak külföldnek kellene átvennie, hogy teljes legyen a kör: a saját hibáikat rávetítik és akkor tisztul a lelkiismeret, mert “a Gyurcsányahibás, oszt jó napot!
    -
    Ez az ország és ez a nép az Orbán-féléket érdemli, aki hülyének nézi, megalázza a hablatyolásával őket és ezt még észre sem veszik, mert jól beszél sokak szerint.
    Azt gondolom, hogy ilyen szinten-csak, ha a vakondok is érdeklődik- egyetlen egy ország népét sem merészelik megszólítani a vezetőik!
    Akiknek ez tetszik – szerintem azok az igazán hazaárulók, mert eltűrik, hogy honfitársaikat a sötétségbe, tudatlanságba lökjék és ott tartsák, mert nekik ez az érdekük és nem a kiművelt emberfők, akiktől netán egyszer a haza fényre derülne!
    -
    2011. március 15-én Petőfi versét cenzúrázva elszavalta egy neve nincs művésznő – akkor azt hiszem sokat nem kell találgatnunk, hová süllyedtünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. Erről tettem említést: 2011. március 15.
    -
    http://kepviselofunky.blog.hu/2011/03/17/minek_olyan_hosszan_a_sajtoszabdsagrol_szavalni
    -
    A minisztérium pedig közleményt adott ki, hogy a sajtószabadságról szóló Petőfi verset miért is rövidítették meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mesterházy: biztos, hogy lesz csalás 2014. április 5. szombat

Kivételezett helyzetben a TV2 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos