Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán Pekingben hülyének nézte a kínaiakat 2014. február 12. szerda 14:22

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán Pekingben hülyének nézte a kínaiakat

Budapest, Peking – Négyszázalékos gazdasági növekedést tűz ki célul 2016-ra a magyar kormány – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT) pekingi székházában tartott kínai-magyar üzleti fórumon. Szerinte Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol hamarosan megszűnik a munkanélküliség. A kínaiak csak néztek, mint a moziban.

Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba, mondta Közép-Európára utalva a kormányfő a mintegy 250-300 üzletember – köztük több mint száz magyar vállalat képviselője – előtt. Hozzátette, Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol komoly termelési központ jött létre, és kiépült egy fontos kutatás-fejlesztési hálózat.

Azt is hangsúlyozta, hogy az a cég, amely jelen van Magyarországon, jelen van az 500 milliós EU-s piacon is. Magyarország gazdasági helyzetéről szólva a miniszterelnök emlékeztetett az EU-val folytatott vitákra, majd megjegyezte, hogy a magyar gazdaságpolitikát unortodoxnak szokták nevezni. “A helyzet úgy áll, hogy megtaláltuk azt a valóban szokatlan elemeket is tartalmazó gazdaságpolitikát, amellyel versenyképessé tettük Magyarországot” – mondta.

Kormánya intézkedései közül megemlítette a 16 százalékos személyi jövedelemadót, az alacsony társasági adót és a munkaalapú gazdasági rendszert, amellyel kapcsolatban közölte: a cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani, így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget – mondta Orbán Viktor.

Felhívta a figyelmet egyúttal arra, hogy Magyarországon megvan a politikai stabilitás, ami manapság kulcskérdés, Kínának is ez óriási előnye. Az április 6-i magyarországi parlamenti választásra utalva hozzátette, jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni.

A kormányfő a magyar gazdaság területei közül a kínai üzletemberek figyelmébe ajánlotta a víz- és hulladékgazdálkodást, a közlekedésszervezést, a környezetvédelmi károk kezelését, az autóipart, a mérnöki szolgáltatásokat, az energiaszektort, a turizmust, az orvosiműszer-gyártást, a gyógyszer- és élelmiszeripart, valamint a mezőgazdasági termesztési rendszereket.

Közölte továbbá, hogy szeptembertől kétszázzal növelik a kínai fiataloknak kínált magyar állami ösztöndíjak számát.

Orbán Viktor beszámolt a kínai központi bank, a Bank of China elnökével szerda reggel folytatott tárgyalásáról is, amelyen megállapodtak: a Bank of China Magyarországon hozza létre regionális központját, és egy fiókhálózatot is kiépít a közép-európai aktivitást mutató kínai cégek pénzügyi kiszolgálása érdekében.

Szavait azzal zárta, hogy “Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai” eredetű nép, ezért ma “jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba”.

A CCPIT és a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által közösen szervezett fórumon Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kabinet nevében a kínai Wanhuával, a BorsodChem tulajdonosával. Emellett több más vállalatközi egyezmény is született a tanácskozáson.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány keleti nyitás stratégiájában nagyon fontos alappillér a kínai kapcsolatok stratégiai szintre emelése. Kijelentette: a kabinet az egyik legversenyképesebb befektetési környezetet hozta létre Magyarországon, és készen áll, hogy a kínai befektetőknek közvetlen támogatást nyújtson, továbbá hogy tíz éven keresztül fejlesztési adókedvezményt adjon a Magyarországon munkahelyeket létrehozó cégeknek.

A kormányfő ezt megelőzően, reggel külön is találkozott a magyar üzletember-delegációval. Rövid köszöntőjében jól megalapozottnak nevezte a kínai-magyar kapcsolatrendszert. Kifejtette: Kína törekszik kiépíteni kapcsolatait Közép-Európával, de az a fajta nyitottság, amely nem gyanakvással fogadja a kínaiakat, csak Magyarországon van meg.

A pekingi látogatás céljai között említette Kína és a közép-európai országok turisztikai együttműködésének budapesti regionális központjáról szóló végleges szerződés aláírását, valamint hogy közelebb kerüljenek a Magyarország és Kína közötti közvetlen légi járat visszaállításához. Megjegyezte, a mezőgazdasági együttműködés kiszélesítése is tervben van, hogy Magyarország többfajta állat húsát is exportálhassa az ázsiai országba.

Emellett rámutatott arra, hogy az EU következő hétéves költségvetési ciklusát nézve megállapítható: az unió gyakorlatilag abbahagyta Közép-Európa infrastrukturális beruházásainak finanszírozását, a közösségi büdzsében szinte alig szerepel út- és vasútépítés, energiarendszer-fejlesztés. Ezért itt a lehetőség, hogy Kína, ha akar, részt vegyen Közép-Európa infrastruktúrájának fejlesztésében – hangsúlyozta, felhívva a figyelmet ezzel kapcsolatban a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal kínai közreműködéssel történő modernizálására.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (20 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 29 szavazatból)
Orbán Pekingben hülyének nézte a kínaiakat, 4.2 out of 5 based on 20 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

59 Reader’s Comments

  1. De jó lenne, ha a hülyeség fájna is!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  2. “A kormányfő a magyar gazdaság területei közül a kínai üzletemberek figyelmébe ajánlotta a víz- és hulladékgazdálkodást, a közlekedésszervezést, a környezetvédelmi károk kezelését, az autóipart, a mérnöki szolgáltatásokat, az energiaszektort, a turizmust, az orvosiműszer-gyártást, a gyógyszer- és élelmiszeripart, valamint a mezőgazdasági termesztési rendszereket.”

    Szoval megigerte nekik, hogy hozhatjak hozzank az ipari es meg a jo eg tudja milyen eredetu hulladekaikat, esetleg a legkornyezetszennyezobb technologiaval gyartsanak autogumit, a tobbi teruleten meg szabadon ellophatjak a szabvanyositott know-how-t. Gyonyoru.

    Amugy meg kicsit rovid a memoriaja: az azsiai eredetrol azota erosodott fel a polemia, miota o maga behozta a magyarok onmeghatarozasaba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  3. Akkor most a Sólyom Air hozza Magyarországra azt az évi 1 millió kínai turistát, vagy valaki más?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  4. A baráti Irán fogja finanszírozni és építeni a felcsúti Orbán atomerőművet.
    Az fogja működtetni Széles Gábor energiacelláját, ami rengeteg energiát termel, csak működése közben nem szabad kihúzni a konnektorból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  5. Aszencségit neki…..
    ( Én is csak nézek most kifelé a fejemből..)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  6. A mindenit! Egyetértenek abban, hogy valamennyien pöttyös seggűek vagyunk.
    Áder elvtárs ezt is aláírhatja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  7. Orban tanulhatna toluk , korrupcio buntetesi tetele hala ! Szarul nez ki Kinaban Orban valoszinu nem erzi kenyelmesen magat , ott ahol a korrupcioert allami penzek elsibolasaert halal bunti jar ott valoban nem lehet kellemes neki tudjuk miert!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  8. Horváth Béláné

    Olyan jó, hogy mindig külföldről üzen a hívőinek, osztja az észt, ami nincs neki!
    Komolyan Háry János ha élne nagyon sárga lenne az irígységtől!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  9. Szerintem a kínaiak is hülyének nézik Orbánt, és hülye gyerekként kezelik.
    Gondoljunk a régebbi ígéreteikre, és azok meghiúsulására.
    Most odamegy ez az idióta, hablatyol a jövőbeni elképzeléseiről, ezt nincs ki komolyan vegye,még a kínaiak közül sem.
    Szerintem is inkább a hazaüzenésre kellene figyelmet fordítani.
    Lesz még itt olyan egypárt rendszer, hogy arról koldulunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  10. Mindenkit hülyének néz mindenütt ezt az ócska protokollszöveget nyomja.

    .
    Egyébként nem tudom lehet, hogy a megvilágítás rossz de ezen a képen elég halálközeli állapotban van. Nagyon lerobbant állapotban van Orbán. Nem mondom, hogy rákja van de nagyon betegnek néz ki. Ez nem a munka okozta lestrapáltság. Egyébként az elmeállapotán felül én — persze csak fényképekről — már régen valószínűsítettem nála urológiai, esetleg máj, és nagyobb valószínűséggel érrendszeri vagy alhasi problémákat. Képről nézve fogalmam sincs mi lehet az de nagyon valószínű, hogy nem csak elmebeteg, hanem fizikailag is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  11. @ Leo Klein

    Ott is csak peldat statualnak az idonkenti korrupcios halalbuntetessel, hogy mindegyik tudja, hol a helye a part- es lenyulasi rangsorban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  12. Ezek a kijelentések is a skizofréniát bizonyítják. Nem a való világban él, hanem egy általa elképzelt, benne lévő világban. arról beszél állandóan.
    A külső és a belső világa között óriási a távolság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  13. Teljesen logikus a következő: ha Magyarországon egy bizonyos pont fölé megy (és lehetséges!) a kínaiak befolyása, akkor valósággá válhat itt a yüan-alapú “elszámolás”. Annál is inkább, mert olvastam a neten, hogy Kína kb.15 éven belül megelőzheti az USÁ-t. Utánanézni érdemes, hogy 2010.körül a kínaiak többségi tulajdont szereztek a MÁV-ban… A keleti nyitással az a legnagyobb baj, hogy a “gazdasági trójai faló” behozza Európába a diktatórikus ideológiákat… Mit csinálnak az EU vezetői?! Csak élvezik az Életet? Dolgozni is kéne cserébe! A rémálomra a gyógymód a hidegzuhany! Orbán zseniális ellenfél! Ébresztő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  14. ˙
    (Kép alávaló:)
    ˙
    Orbán: Végre valaki, aki nem magasabb nálam…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  15. Eddig nem is tudtam, hogy milyen csodálatos a jövőképünk, főként ha van képünk ilyeneket mondani, sőt elhinni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  16. ˙
    Na és, mit mondtak a kínaiak ??
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  17. Orbán most mondta meg a kínainak ,hogy az EU már haldoklik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  18. A kínaiak azt mondták Orbánnak ,hogy Simicska pályázhat a Nemzeti selyemút autópályává szélesítésére és mellé a Nemzeti trafikmutyisták is kapnak 8500 trafikot .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  19. Sajnos a “több,mint száz magyar üzletember”viszont elhitte a fönök kijelentését.Már mi is megszokhattuk volna,hogy a fidesz politikusai nagyon “jö josok,akik bele látnak a messzi jövőbe.”Gondoljunk csak a Rogának az energia termeléssel kapcsolatos kijelentésére.Egyébbként is josolni könnyü,ha nem jönbe,azért majd a baloldal lesz a felelős.Esetleg személy szerint Gy.F.Ezeknek a josoknak “van képük ilyeneket mondani” és sokan vannak szerencsétlen hazánkban,akik ezeknek a Háry Jánosoknak hisznek is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  20. Ha Magyarországon túlságosan berendezkedik láthatóan keleti normák szerint, akkor mondok újat: minek a magyarok elmúlt kb.ezer éve? Lekaraktergyilkolja Szent Istvánt is! Hányan haltak meg ezalatt?!… Vegyék már észre, hogy ez a zseni a saját önzése miatt ELŐSZÖR fordítja Kelet felé a magyarokat a honfoglalás óta! Ez nem csak magyar belügy! Ha a folyamatok visszafordíthatatlanná válnak, akkor az egész térség destabilizálódik, pld.az araboknak is fog ez tetszeni, de Izraelnek nem hiszem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  21. Egyedül a pekingi kacsa export bővítésében járt sikerrel a delegáció , Felcsúton felépülhet a hanyatló Európa legnagyobb pekingi kacsa telepe.
    Felcsút Sanghajhoz csatolásában viszont nem sikerült előrelépni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  22. ˙
    Eagle !
    ˙
    Amit a diktátor egészségi állapotáról írsz, hát szóljon belőled a próféta…!
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  23. Ez az Orbán-mondat sem smafu:
    “Aki a magyarokkal köt üzletet, az az EU növekedési motorjával kerül kapcsolatba.”
    Ez akkora orbitális baromság, hogy talán még a kínaiakat is meglepte.
    Amikor az ember beszél valakivel, implicite feltételezi, hogy az illető agya a normalitás keretei között mozog. Ha mégsem ez történik, csak áll az ember és levegő után kapkod, mert mit lehet erre mondani? Azon kívül, hogy “hát te teljesen hülye vagy”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  24. Volt már Magyarországon magyar narancs. Igaz, hogy az apró is volt, savanyú is volt, tulajdonképpen éretlen citrom is volt, – de mégis a miénk volt. Most is ezt a narancsot esszük.
    Csak az a baj, hogy hozzá velünk megetették a kefét is. Lehet, hogy azt a kefét majd Kínából kapjuk hozzá?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  25. Azért a kínaiak sem hülyék. Azok az üzletemberek, akik kapcsolatban vannak Magyarországgal, tisztában vannak a a gazdasági helyzettel. Tudják, hogy semmi jóra nem számíthatnak. Egy olyan országban, ahol az adótörvényeket – akár visszafelé is – évente többször is változtatják, az még egy kínai számára is rémisztő. A különféle kereskedelmi kamarai (USA-Magyar, Kínai-Magyar) mindig a stabilítás szükségszerűségét vetik fel.
    .
    A politikusok meg bőven tudnak mindent. Azért van itt nagykövetség, hogy mindenről tudjanak.
    .
    Ehhez képest, ha egy hibbant elmegy pénzt kunyerálni, gondolom meglepi őket a viselkedése. Előadja nagy mellénnyel a tahó formáját. Mintha ő akarna kölcsönadni.
    .
    .
    Mint már írtam, Orbán megbukott. Egy fuldokló ember utolsó kapálódzása ez a pénz kunyerálás. Ahogy látszik nincsen eredménye. Gazdasági csőd. Ez vizsont valószínűbb.
    .
    Hazafelé beugranak még Iránba is, hogy ott is kunyizzanak? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  26. A cikket olvasva elszomorodtam. A Magyar emberek egy részét nem értem, hogy ilyen senkiházi egyetemistákból lett barmokat választottak és kényszerítettek ránk. A vajdasági 3+2 zenekar nótája jut eszembe: ” Hogy mi lesz a vége ? Nem tudom. Ha majd egyszer kis falunkban nyugovóra térek, Anyám mondj el egy imát ! Avagy mindnyájunkért !
    Van egy mondás: Az igazi SIKER az, hogy egyik hibát a másik után követjük el. Töretlen lelkesedéssel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  27. tényleg nem fülkeforradalom volt, hanem puccs

    a kínaiaknak a gazdasági adatok meghamisítása terén nem nagyon tudott újat mondani Röfi, ott azt nagyüzemben gyakorolják. max. mosolyogtak egy nagyot, meghallgatták a rizsát és közben dörzsölték tenyerüket, hogy hamár idáig futott, akkor lenyomnak a torkán egy jó kis kínai üzletet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  28. A Putyin pincsije cím nem elég, pekingi öleb is lehet Orbán

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  29. Ahova az Z Orbán be teszi a lábat, ott mindig történik valami!

    Erős földrengés rázta meg az északnyugat-kínai Hszincsiang térségét szerdán, írja az MTI.

    Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint a földmozgás 6,9-es erősségű volt, míg az illetékes kínai hatóságok 7,3-es erősségű rengésről számoltak be.

    A földmozgás ritkán lakott térséget érintett, sérültekről, anyagi kárról egyelőre nem érkezett jelentés.

    http://index.hu/kulfold/2014/02/12/durva_foldrenges_volt_kinaban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  30. Ha valamilyen csoda folytán ezeket felelősségre vonnák, ez a szöveg jó lesz vádbeszédnek is. Hát valóban nem lehet egy olcsó vadászt találni?
    “Kormánya intézkedései közül megemlítette a 16 százalékos személyi jövedelemadót, az alacsony társasági adót és a munkaalapú gazdasági rendszert, amellyel kapcsolatban közölte: a cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani, így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget – mondta Orbán Viktor.” Ezzel csalogatja ide a kínaiakat?
    Kérdéseim: Mit akar ez szemét elérni ? Az EU meg csak néz??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  31. Hogy nėz ki ez a tahó… A zasszony meg mint egy gyári munkásnő…

    http://kep.cdn.index.hu/1/0/551/5513/55139/5513914_21b9bf90e397d6fca6a3e05a4fddab75_wm.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Orbán hazánkban is akkorát hazudik, hogy a meglepetéstől, majd hanyatt dobja magát az ember, hát még ahol nem ismerik Orbánnak val. a fideszeseknek a vérében van a hazugság úgy mint a a MÉRHETETLEN GŐG.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  33. Neked5
    2014. február 12. szerda
    17:47

    Hogy nėz ki ez a tahó… A zasszony meg mint egy gyári munkásnő…

    Ne becsüljük le a gyári munkásnőket, ők sokkal jobban néznek ki. A tahó és az ő méltó párja…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  34. “Orbán Viktor beszámolt a kínai központi bank, a Bank of China elnökével szerda reggel folytatott tárgyalásáról is, amelyen megállapodtak: a Bank of China Magyarországon hozza létre regionális központját, és egy fiókhálózatot is kiépít a közép-európai aktivitást mutató kínai cégek pénzügyi kiszolgálása érdekében.”

    És ez nem fujjkijönabelem bank?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Komolyan mondom, elnevettem magam ezen a dilettáns és
    minden hájjal megkent Orbánon:
    .
    “Szerinte Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol hamarosan megszűnik a munkanélküliség. A kínaiak csak néztek, mint a moziban.”
    .
    Ez a Föld, – értsd az egész Föld nevezetű bolygót – még nem hordott nagyobb hazugot és képmutatóbb politikust mint Orbán Viktor.
    Ez tényleg Grazi elmegyógyos!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  36. Viktorom, ezúttal ne kövess el hibát:
    ne dicsérd majd nekik folyton Sonny Chibát!
    S ne nézz ferde szemmel a Li Ko-Csiangra,
    mert ha tökön rúg, már nem kell a Viagra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  37. Ha a hüleség növesztene, Orbán ülve nyalná a holdat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  38. Ez a sültbolond már el is hiszi amit mond.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  39. Geyza: Pedig Neked nem szokott elakadni a szavad!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. A hazát árulja ov.
    *
    Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy csak akkor tudjuk meg, hol kevereg a “kedves vezető”, amikor már ott van valahol? (Nemhallottam hírt korábban arról, hogy Kínába fog utazni ov, csak arról szólt a hír, hogy már ott van. Nem először történik így – ahogy én tudom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  41. Internet izeee: abszolut nem tudja felfogni mi az.
    Emberek nem csak a Kossuth Radiobol es Magyar Nemzetböl tajekozodnak, föleg nem az üzletemberek, csak az Orbanistak halgatjak es olvassak az agymeneseit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  42. Ady látnok volt:
    http://mek.oszk.hu/05500/05551/html/adypr0183.html

    ( Menjünk vissza Ázsiába!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  43. Érdemes lenne az elmúlt 10 év profiljait bemutatni OVI-ról, nekem ezen a képen is igen betegnek látszik. Az a mosoly igen gyanús. A kínai meg röhög rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  44. Tele a média, milyen baromságokat hordott össze megint a miniszterelnök.
    De hát nem ő kérte, hogy ne vegyék komolyan, miket beszél?!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. A BoC, egy diktatúra állami bankja. Valszeg az ottani pártapparatnyikok sikkasztott pénzeit fogja itthon tisztára mosni.
    Ennyi erővel jöhet Irán bankja is, nem? Kipaterolja a nyugati bankokat, bejönnek a diktatúrák bankjai, jó sok sikkasztott, fekete, terrorista tőkével.
    A többi szövege is agymenés, nem is kommentelem, akkora hazugságok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  46. Beteg, na, most mit izéltek? Kíváncsi vagyok, mikor kezdi majd keverni, hogy kinek adjon kézcsókot? Az lesz a szép világ :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  47. A messzirol Kinaba erkezett ott nagy idegen, azt mondott amit akart…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  48. ” talán még a kínaiakat is meglepte.”
    Nem hiszem!
    Látszólag minden szép, és jó. Hajlonganak, mosolyognak.
    Nem hülyék a kínaiak, tudnak rólunk mindent.
    Mint hídfőállás jók leszünk. Talán.
    Ami itt van, mint egy rossz álom. Sajnos ébren is ua.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  49. „Ma jókat mosolygunk azon, hogy sokszor a gúnyként emlegetett ázsiai származásunk milyen kapós lett a világban” – ezt mondta Orbán Viktor Pekingben.
    Erre pedig csak Czeizel Endre genetikus szavait tudom idézni: “bennünk ma már semmi keleti gén nincs. Egy vizsgálat viszont kimutatta hogy a honfoglaláskor a vezérek keletiek lehettek, de az általuk vezetett nép nem.”
    Na erre mit mondasz?
    Azt hiszem , Magyarországnak VÉGE!!!!
    Most már lassan kezdjen el az is szedelőzködni, aki ezidáig nem tette!
    Keserves négy év következik ismételten, de ki tudja , ki marad talpon e hazában, ki és kik fogják tudni még elviselni ezt az ámokfutást?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. kivanka

    Szerintem fáj, és erre szedi a kábítószert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos