Ronai and Ronai
AMERIKAI

Üzenet a náci történelemhamisítóknak 2014. január 23. csütörtök 4:56 | AN

  • Hozzászólások(48)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Üzenet a náci történelemhamisítóknak

New York – Magyarországon a “keresztény-nemzeti” fasiszta Orbán-kormány a holokauszt 70. évfordulóját arra kívánja felhasználni, hogy Magyarország szerepét megszépítse és a felelősséget kizárólag a német nácikra hárítsa. Nekik küldjük az alábbi visszaemlékezést, amelyben Grüner Miklós holokauszt-túlélőtől megtudhatják, hogy kik gyűjtötték be, kik rabolták ki a deportált zsidókat, kik hajtották őket a vagonokba, mint a marhákat. Ezek mind magyarok voltak. A haláltáborokba küldött zsidók a megérkezésig németet nem is láttak. Meghallgathatják azt is, mi vár azokra, akiket Horthy Miklós legitim kormánya elküldött a német haláltáborokba. A filmet az Amerikai Népszavának Boncz Ádám készítette New Yorkban.

“Négy nappal a deportálás előtt a házat már elvették tőlünk a magyarok, avval, hogy bele lett írva a tulajdonba, hogy zsidók.” A magyar csendőrök durván bántak az öregekkel, miután betereltek bennünket egy pajtába, állandóan csak az érdekelte őket, hogy “mennyi pénzed van, mennyi aranyod van, adjál le mindent, mert úgysem kell ez már neked többet”… “Ha valaki meghalt, begöngylték egy lepedőbe, és félre dobták a pajta mellé.”… “A csendőrök, rendőrök, fegyveres erők ellenünk voltak.” … “A marhavagonokba behajtották az embereket, a mi vagonunkban volt 93 ember és két halott. Azokat az embereket, akik meghaltak, akiket betekertek lepedőkbe, azokat betették hozzánk a vagonba.” … “Két üres vödörrel, víz nélkül.” … “Kiabáltak, hogy pénzt ne tartsunk magunknál, az bajt fog nekünk okozni. Mikor elindult a vonat, és ránk zárták azokat a tolós ajtókat, tudták, hogy elviszik elégetni őket.” … “Rátették a lakatot kívülről. A halottak elkezdtek bűzleni, négy napot és öt éjjel utaztunk víz nélkül, amíg Auscwitzba nem érkeztünk.”

Ezt csinálták a magyarok. Ezt a magyarok csinálták.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (46 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +44 ( 66 szavazatból)
Üzenet a náci történelemhamisítóknak, 4.5 out of 5 based on 46 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(48)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

48 Reader’s Comments

  1. Olvastam, ennél jobban nem tudnám leírni:
    -
    “A német népet akarjátok besározni, hogy tisztára mossátok mocskos hóhér mancsotokat.. sötét náci társaság!!!!”
    -
    Ezt nem értik sokan…..de: senki sem annyira vak, mint aki nem akar látni!
    A Kossuth tér átrendezése, a Horthy-kultusz istápolása, szobrok hurcolása, terek, utcák átnevezése, a Nyírő hamvakkal futkosás, az irodalomi tananyag feltöltése hozzá hasonló írókkal – eddig nem tűnt fel?
    MIÉRT????
    Pedig sokan kiabáltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +77 (103 szavazatból)
  2. Hogy miért?
    Mert megtehetik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (42 szavazatból)
  3. Miért nem érti meg a “művelt és demokratikus ” nyugat, hogy ez nem belügy????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (76 szavazatból)
  4. Magyar csendőrök…..
    Ráadásul a Gestapoval együttműködve, mint azt éppen az a Holocaust-kutató is kiemelte, akivel Szakály szemét mentegetni akarta magát.
    Idézetekkel:
    http://endresy.blogspot.se/2014/01/torteneszi-magyarazkodas-szemetladabol.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (44 szavazatból)
  5. Öreg pg 2014. január 23. csütörtök 09:01

    Egy prvokatív kérdésként feltetted már azt a kérdést, hogy megéri-e megérteniük?
    Tudom, utólag volt ejnye-bejnye, meg felzudulás, de azért nem is olyan régen kéksapkások lábhoz tett becsülettel álltak a népirtások kellős közepén a dél-szláv háborúban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (31 szavazatból)
  6. Mindezt tudja minden magyar.
    A politikusok is.
    És kussolnak csendben!
    És választásra készülnek!
    És eszükbe nem jut, hogy ez milyen következményekkel fog járni!
    És nem képesek mozdulni!
    És nem képesek összefogni a magyar embereket, hogy választás nélkül elzavarják a jövendőbeli náci kormányt!
    És ezért nem szégyenlik magukat!
    .
    Majd kiadnak egy közleményt, hogy elítélik, fel vannak háborodva, és el fogják zavarni őket a választás után.
    .
    ( Mintha nem tudnák mekkora a látens antiszemitizmus ebben az országban!
    Mintha nem tudnák, hogy ezek a jobboldaliak hogyan képzelik a jövőt! )
    .
    Aztán szépen leülnek a terített asztalukhoz, és megebédelnek, majd szalvétával megtörlik becses ajkaikat,és elégedetten hátra dőlnek.
    .
    Hülyék ezek, és mindenkit annak néznek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (70 szavazatból)
  7. @Öreg pg, @Andy Mage:

    Sajnos, ami ma Mo-n történik, a legteljesebb magyar belügy. A jelenlegi társadalmi-politikai tünetek csak az ország történelmi-társadalmi evolúciójának jelenlegi állomását tükrözik. Lényegében most ott tartunk, mint pl. Németország közvetlenül a háború után, azzal a különbséggel, hogy ott a már meghaladott feudalizmus befolyása valamivel kisebb volt. A külföld persze beavatkozhat, de minél kevesebbet tesz aktívan, annál jobb. Ezt a magyaroknak maguknak kell lejátszani, kerül amibe kerül, mert csak így lehet valódi ocsúdás, ébredés. Minden más esetben csak az önkábítás és a másokra (külföldre) való mutogatás marad, tovább odázva a kilábalást. A külföldi nemzetek felvilágosítása a magyar helyzetről az ő médiájuk-poloitikai osztályuk dolga, de pl. éppen a németek ebben sokat tettek már. Viszont Mo-ra külföldi beavatkozást szabadítani műhiba. Nézzétek meg az ukránokat! Ők képesek kiállni magukért, a magyaroknak is el kell jutni idáig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (43 szavazatból)
  8. Érdemes megszerezni néhai Szirtes Ádám, kitűnő színművészünk önéletrajzát, amelyben fiatal falusi suhancként véletlenül belecsöppen a józsefvárosi holokauszt részleteibe. Szemtanújává válik nemcsak egy iszonyatos vérengzésnek, de a deportáltak kifosztásának is a II.Jánospálpápa téren…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (41 szavazatból)
  9. Orbánék eszményképei a magyarság nevében, faji alapon rabolták ki és fosztották meg életüktől honfitáraik egy részét. Megbékélés és az elődök felelősségével való szembenézés azért marad el, mert sokak a hullabrók leszármazottjai, akiknek ősei nem saját teljesítményük, hanem a zsidóktól elrabolt vagyonokból gazdagodtak.
    Orbánék ma nem gyilkolnak, nem deportálnak, de elődeik nyomdokain járva tulajdonítják el és oszják szét maguk és csókosaik között mások megtakarításait és vagyonát, ahogy példaképeik tették.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (54 szavazatból)
  10. Tessék elolvasni megint Kertész Ákos sorait:
    .
    “Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”
    .
    Kimondta az igazságot ezért mennie kellett.
    .
    Persze kezdhetnénk Mohácsnál is. A 150 éves török elnyomás nem ám az egymással marakodó főurak vétke, hanem a Habsburg-török “kommunista” összeesküvés eredménye.
    .
    Az 1848-1949-es szabadságharcot nem azért verték le, mert Kossuth és társai az akkori Magyarország nagyobbik részét maguk ellen fordították (nemzetiségi politika, jobbágykérdés, nemesség előjogainak meghagyása), hanem megint a német-orosz “kommunista” összeesküvés.
    .
    A magyar genetikusan alattvaló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (67 szavazatból)
  11. “S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
    Népek veszik körűl,
    S az ember millióinak
    Szemében gyászköny űl.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (32 szavazatból)
  12. “Bal sors, akit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbünhödte már e nép
    A multat s jövendőt!”
    .
    .
    Ez a magyar lélek, sajnos. Kölcsey jól írta: “báncsák a magyart”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (36 szavazatból)
  13. Üzen a ma: a lemínuszolásokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (28 szavazatból)
  14. Deathstick!

    Azt hiszem, félreértettél! a könyököm sem kíván külföldi csapatokat látni Magyarországon. Egyszreűen arról van szó, hogy nagyobb politikai nyomást gyakorolhatnának erre az egyre nyíltabban az EU-val szembeforduló, fasizálódó kormányra. Ha kell, akkor a hitelcsapok elzárását, a fejlesztési pénzek felhasználásának fokozott ellenőrzését is be lehet vetni. Ekkor újabb rétegek aktíválják magukat a belpolitikában, és talán a többség észhez tér.
    Tudm, hogy idealista vagyok, de nem hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (34 szavazatból)
  15. Egy tanulságos beszélgetést ajánlok mindnyájatoknak egy okos történésszel:
    http://www.atv.hu/videok/video-20140123-friderikusz-2014-01-22
    .
    … demokratikus ellenzék alig egy éve tért észhez, és csak néhány napja jutott el oda, hogy tudomásul vegye: muszáj szövetkeznie …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (25 szavazatból)
  16. orbán a következő választást megnyerve,azt fogja kijenteni hogy a haláltáborokban a zsidók irtották a fasisztákat,továbbá a szövetségesek támadták meg a békés németeket.Ha europa és hazánk nem ébred fel idejében ez az orbán még nagyon nagy bajt fog okozni a világnak,szerencse hogy nincs hadserege,egyenlőre!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (30 szavazatból)
  17. Orbán és a tanácsadói…mit akarnak ezek? Nem volt még elég? És mégis, mit képzelnek, az Unió megtűr egy náci fészket Európa közepén? Már nem az a helyzet, ami a két világháború közt volt.
    Történeteket akar? Azzal is szolgálhatok. A nagyszüleim a mostani XI. ker. Bartók Béla úton laktak. A Feneketlennek nevezett tóba lőttek náci csürhék magyar állampolgárokat, mert zsidónak gondolták Őket. A családom mentett egy rokon, 5 éves gyereket. A pincéből fel kellett menniük, mert némely szemétláda fel akarta jelenteni Őket. A gyerek megmenekült, ma is él. A családom is közvetlen életveszélyben volt, maguk miatt is. Mit rejt, vagy rejtett az a tó?
    Köszönöm szépen, hogy újra helyre akarják a legfentebb nevezettek állítani azt a társadalmi rendet, amely lehetőséget teremtett a genocídiumra, holokausztra, népirtásra.
    Nem lehetne mindezt megelőzni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (30 szavazatból)
  18. Az ATV műsorából igazán ez a megdöbbentő beszélgetés illik ehhez a cikkhez: http://www.atv.hu/videok/video-20140122-gellert-adam
    mellbevágó, amit ez a fiatalember elmond az 1941-ben történtekről, ami teljesen elletmond a kormány által felkent történelemhamító Szkály Sándor állításainak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (24 szavazatból)
  19. Nagy-Magyarország térképpel álmodozók, jól nézzék meg, hasonlítsák össze a mai Magyarország térképével és gondolkodjanak el, lehetünk-e még kisebbek, talán az egyik fele mehet a keleti részbe, a másik a nyugati részbe – jó lenne, ha ezt nem provokálnák ki!
    -
    Talán okulhatnának a jobboldal által elkövetett hibákból: I, II. vh. és mindig a rossz oldalon a végsőkig – és most teszünk a nyugati “halódó” demokráciára, igyekszünk a keletiek felé – biztosan ezt akarják?!
    Játékszerek lenni a rossz oldalon?!
    Akik a nem leszünk gyarmat felirattal vonulgattak végiggondolták, hogy volt-e olyan gyarmatosító, amelyik döntötte a pénzét az “ilyen” gyarmatra?
    Okt. 23-i üzenete a vezírnek nem jót sejtetett, készüljenek az övéi…talán csak nem azok ellen, akik nincsenek velük?!
    Nem ártana néha odafigyelni, meghallgatni és megérteni a 8-10 évesek szintjén elmondott beszédeire, de a cselekedetei mindig előrébb járnak, nem árt arra is figyelni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (29 szavazatból)
  20. “A szimbólum a kormányzó Fidesz értelmezését követi. Már az 2012 óta hatályos új alkotmányban is – amelyet Orbán vitt keresztül kétharmados többségével – az áll a preambulumban, hogy Magyarország 1944-ben a német bevonulással elvesztette a „szuverenitását”. Ezzel az értelmezéssel a magyarok elutasították, hogy bármiféle felelősséget viselnének a magyarországi holokausztért.”
    *
    http://www.168ora.hu/itthon/die-welt-orbanek-szobra-aldozati-pozban-122962.html
    *
    “A Die Welt című konzervatív német lap Magyarország kizárólag Hitler áldozatának akarja látni magát címmel közölte Florian Stark cikkét. Budapesten a tervek szerint új emlékmű fog arra emlékeztetni, hogy Magyarország az áldozat szerepét töltötte be az 1944-45-ös német megszállás alatt. A bírálók a tervvel szemben a holokausztban való intenzív együttműködést hozzák fel.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (19 szavazatból)
  21. .
    .
    Zappa !
    .
    ..És akkor ehhez még hozzátették, és teszik, hogy Tianonért a Magyar Tanácsköztársaság és a zsidók a felelősek, holott egyedül a tanács hatalom küldött csapatokat a felvidék védelmére. Horthyék pedig vonaton belovagoltak Budapestre, az Antant által számukra frissen vetett ágyba befeküdve, aláírták a Trianoni békekötés okmányait.
    .
    Más.
    Említetted a török elnyomást is…
    Hát Buda visszafoglalásakor, 1686[?]-ban a várba betóduló osztrák és magyar seregek Szavoyai Jenő dicső vezetésével kardélre hányta az ott élő . ö s s z e s – több-száz – zsidót, gyerekestől, öregestől, egyszóval nem kímélve meg senki életét…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  22. ezt írja a cikk szerzője:

    “Ezt csinálták a magyarok. Ezt a magyarok csinálták.”

    ez így hazugság.

    a helyes megfogalmazás ez lenne:

    “Ezt csinálták magyarok. Ezt magyarok csinálták.”

    óriási a különbség!

    pont akkora hazugság, mint amekkora az , ha néhány zsidó származású bűnözőre hivatkozva az ordítja valaki, hogy minden zsidó bűnöző.

    mindegyik hazugság, mert egyik sem igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (19 szavazatból)
  23. Egy erősen szimpáti-kuss, majdnem szeretetre méltó, nyomorék lelkű rohadék, és még sorolhatnám…..
    Olvassátok!

    http://www.hir24.hu/nagyinterju/2014/01/21/kover-laszlo-utalnam-oket-ez-eros-kifejezes/

    http://www.hir24.hu/nagyinterju/2014/01/21/kover-laszlo-2.-el-lett-ez-fuseralva/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  24. Most jött el az az időpont amikor fel kell lépni Orbán rendszere ellen. A magyarok sajnos nem képesek megvédeni magukat a mindent leuraló kormány ellen. Veszélyben a szabadság hazánkban. Kérdéses tiszta lesz-e a választás?
    Amerika segits a félénk magyarokon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (22 szavazatból)
  25. rustic behaviour 2014. január 23. csütörtök 16:41
    Nincs igazad.
    A magyarok ebben az esetben az éllamiságra való kiterjesztés szerintem. Márpedig a magyar államiság vastagon benne volt.
    Hány tömegtüntetés volt Horthy rendszere ellen? Hány ember halt meg a német csapatok _elleni_: mozgosítás következtábeen? A magyarok, cakk pakk behódoltak az akkori rendszernek. Az állmaiság szintjén mindenképpen, és az államalkotó tömegek szintján is. Tudom, voltak egyes emberek, akik zsidókat cigányokat, illetve általában emnbereket mentettek. De tudhatóan nem érték el az ingerküszöböt. annak ellenére, hogy maximális nyagyrabecsülésem az övék.
    Aztán teltek az évtizedek, és a magyarok, mint államiság, továbbra sem “gyónták meg bűneiket”. Nem azt hiányolom feltétlenül, hogy x-et vagy y-t nem koncolták fel, mint gestapo -besúgót. De azt igen, hogy a magyar állam szembenézzen a magyar múlttal. Úgy ahogy van.
    S miután ezt lerendeztük, lépjünk végre odébb. Ellenkező esetben a magyarok itt fognak taposni a történelmi dágványban emberöltők múlva is. A magyarok ma sem követelik ki ezt a szembenézést. Sem a kormánytól, sem az ellenzéktől, sem önmaguktól.
    Mint államalkotó tömeg tehát a mai napig sárosak vagyunk az ügyben. Mi is, akiknek a családjában vagy volt keretlegény, vagy nem. Vagy tudja a család, vagy nem, vagy előkerül egy zenélő doboz, vagy nem. De ettől kell függnie az egész történelmi jövőnknek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (15 szavazatból)
  26. Ha elfogadjuk, hogy az ország 44-ben vesztette el szuverenitását, akkor egészen addig a szuverén magyar állam küldte a halálba saját honfitársait. Hol van itt a németek felelőssége?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (18 szavazatból)
  27. csaken 07:55 “MIÉRT????”
    MERT az Orbanisztán lakosságának 80-90%-a NYILAS érzelmü.
    Ennyi az egész! Miért olyan nehéz ezt felfogni?!
    Fogadjuk el ezt a tényt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (17 szavazatból)
  28. Az ilyen cikkek gerjesztik az antiszemitizmust. Szélsőségesen magyarellenes, uszító írás. Nem csak azért, mert nem igaz, hanem csak gyűlöletkeltés, de azért is, mert még ha igaz volna, ez nem a megbékéléshez vezetne. Arról nem beszélve, hogy az 1919-es vörös terrort, az 1945-1989-es kommunista diktatúra minden terrorját – benne az 1956-os forradalom megtorlását – zsidók követték el. Erre már azt lehetne mondani, hogy “ezt csinálták a zsidók. Ezt a zsidók csinálták.” Arról nem is beszélve, hogy az 1919-es vörös terror miatti bosszúban (az un. “fehér terrorban”) a büntetés végrehajtók közül sokan zsidók voltak. Igen, a vörös terror bűnöseinek a kivégzését sokszor a kommunizmus miatt felháborodott zsidók végezték lelkesen és meggyőződésből. És bosszúvágyból. Úgy, hogy nekünk, magyaroknak, lenne mire mutogatnunk, hogy milyen gazemberek voltak a zsidók, gyilkosok, diktátorok, verőlegények, tolvajok, hazugok, hazaárulók, magyarellenesek, a törvény megszegői. De minek mutogassunk a zsidókra? Nem lesz belőle megbékélés köztünk, ha mindig az ellenünk elkövetett bűneiket kérjük számon a zsidókon. Persze ez fordítva is igaz. Ha zsidó részről megbékélést akarnak, akkor nem a fenti – magyarellenes, hazug – cikket írják meg, hanem azt, hogy mit köszönhetnek a magyaroknak. Csak jót, csupa jót. Meg nem érdemelt jóságot kaptak tőlünk. Legyenek érte hálások. Ha nem tudják megköszönni, és felsorolni azt a sok jót, amit tőlünk kaptak, akkor nem karnak jóban lenni velünk, nem akarják a békességet. Vagyis uszítók, gyűlöletkeltők, a társadalom rendbontói, rákos daganat az ország testén.
    Zsidó Testvéreim! Rajtatok áll, hogy a békességet keresitek-e? A fenti cikkel mindenesetreb nem a megbékélést munkáltátok, hanem mind két részről az ellenségeskedést gerjesztitek. Mert, ha van olyan, aki a fenti cikket elhiszi, és gyűlöletre uszítható, az zsidó részről lesz ellenséges. Aki pedig a fenti cikk szélsőséges magyarellenességén felháborodik magyar részről lesz ellenséges. Hely de ördögi az, aki a fenti cikket megírta, megjelentette, a megírására megbízást adott. De, ha mi egyik részről se ülünk fel a zsidókra rossz fényt vető fenti cikkre, akkor az ördögi gyűlöletkeltők sikertelenek maradnak.
    Azt kívánom…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (50 szavazatból)
  29. Tisztelt Olvasóink,

    tájékoztatásul engedtük fel “Hun Király” hozzászólását, mert jól reprezentál egy széles körben elfogadott hamis gondolkodást. Mellesleg, az általa kétségbe vont szövegrészletek a videóból szármznak, ahol egy túlélő mondja el. Szövegéből jól látszik a hamis tudat, a náci propaganda által sulykolt hazugságokkal a “zsidók” szerepét illetően, és a jóságos magyarokról. Tanulságos. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (31 szavazatból)
  30. “Csak jót, csupa jót.”
    Hű, de jó volt!
    “idegenrendészet”, numerus clausus, pogromok, gettó, marhavagon stb.
    Radnóti is hogy örült neki!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  31. Hun király
    http://nepszava.hu/cikk/1008840-bocsanatot-kert-a-magyar-allam-neveben-a-holokausztert-hazank-ensz-nagykovete
    .
    Azt amit itt fölöttem előadtál az hatalmas szégyen.
    Tájékozódj, tanulj, mert van mit.
    Szégyenlem hogy ilyen magyarul tudó ember él a világban.
    Szégyenlem a múltat, a jelent (a hozzád hasonlók végett) és szégyenlem a jövőt, ha ilyen figurák hirdetik a saját hazugságait!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (32 szavazatból)
  32. Hunkirály.
    Én lehánylak téged.
    Sajnos csak gondolatban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (24 szavazatból)
  33. Én keresztény vagyok,de nem tehetek róla…oda születtem.Mind ezzel együtt tiltakozom a vallási alapon történő bármely megkülönböztetés ellen.Bár én nem tehetek róla de szégyenlem magam azért amit honfitársainkkal művelt a régmúltban és a közelmúltban ennek az országnak a volt és jelenbeli vezetői.Ilyen cikkeket olvasva szégyenlem,hogy magyar vagyok.Pedig ez nagy szó egy hazafias érzelmű világra nyitott embertől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  34. sammy
    2014. január 23. csütörtök
    20:25
    Én ezzel tisztában vagyok – de nem is itthonra értettem, mert amiről írtam külföldnek is meg kellene látnia – és nem értem, hogy miért nem látják?
    Minek kell még megtörténnie, hogy felébredjenek?
    Belügy lenne – aztán később már nem az, pl. Londonba megy Vona és akkor ott tiltakozhatnak-e a látogatása ellen?!
    Mi itthon már kevesek vagyunk, mert a médiák lenyúlva (a turisták átverése egy jó példa erre, mit támogat Tarlós c. cikk), a 2/3 mindent elhallgat és mindent lesöpör, de akkor mit néznek itt a külföldi tudósítók és a nagykövetségek, tudom a szép magyar lányokat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  35. A videók nagyon tanulságosak voltak!
    Ma ugyanez zajlik Mo-on. A kormány nem egyszerre, hanem fokozatosan, mindig egy kicsit-kicsit vesz el a szabadságunkból, tiltakozás minimális.
    Elképesztő ez a szobor ügy is. Javaslom, hogy akadályozzuk meg az építkezést, állítsuk meg a diktátort!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  36. Egy kis adalék. Érdemes megnézni!http://hadtorteneti.blog.hu/2012/01/16/a_budapesti_getto_megmentoje

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  37. Tájékoztatásul…köszönöm, ilyenekkel osztozunk ezen a hazán, mint pl. a Hun Király is….a hazai oldalakon az ember már nem igazán lepődik meg, de azer azon igen, hogy az AN oldalán olvasgatva, még idejön mérgezni.
    Tudom, nincs a Kossuth téri banzáj, ahol kaja, pia volt és dőlt a lé, most ezt kell tenniük, pedig a szétfolyt gerincnek az itt olvasottak ártanak))))….bár itt finoman kapják a kiosztást, de azer megkapják!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (9 szavazatból)
  38. “Nyáry Krisztián két levelet mutatott be a Facebookon arra reagálva, hogy a kormányzati Veritas Intézet vezetője “idegenrendészeti eljárásnak” nevezte a zsidók deportálását.”

    http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/24/megrazo-level-egy-fiutol-ha-apu-nem-fog-eljo-nni-akkor-e-n-is-meghalok/~~fokusz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  39. UNGVÁRY KRISZTIÁN: A pesti gettó megmenekülése, 1945

    A második világháború sötét oldaláról, a nácizmus bűneiről egyre több publikáció lát napvilágot. Az 1980-as évek óta a német történettudomány szisztematikusan tárta fel a német gazdasági, politikai és katonai elit felelősségét a Harmadik Birodalom bűncselekményeiben. Ezeknek a kutatásoknak az eredményei sokkolták a német társadalmat, hiszen nagyon sok köztiszteletben álló személyről derült ki, hogy tevőleges részt vállalt emberiség elleni bűncselekmények kivitelezésében. Különösen lesújtó volt a kép a német tábornoki kar esetében, ahol többükről súlyosan terhelő adatok kerültek elő. Annál magasabbra értékelendő, ha egy német tábornok nem illeszkedett bele a bűncselekményeket tudomásul vevő, vagy azokat elősegítő személyek sorába. Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy közéjük tartozik.

    Schmidhuber 1894-ben született. Az első világháborúban tartalékos tiszt, a háború után leszerelt, 1934-től reaktiváltatta magát. Zászlóalj- és ezredparancsnokként Franciaországban és a Szovjetunióban szerzett hadi tapasztalatokat. 1944. szeptember 9-én a 13. páncéloshadosztály parancsnokának nevezték ki, október elsején vezérőrnagyi rangot kapott, 1945. február 11-én este 10 óra körül a Széna téren a kitörés során elesett. Nevéhez több embermentés is fűződik.

    1944. október 16-án a Tiszántúlon német tábori csendőrök elfogtak 20-30 magyar katonaszökevényt, akiket ki akartak végezni. A katonaszökevények közül Nagy Miklós értett németül, így egy fiatal német főhadnagy kihallgatta és Schmidhuber elé vezette. Schmidhuber, akit a szemtanú megjelenése alapján “tipikus porosz úriember”-ként jellemzett, az iránt érdeklődött csak, hogy a magyarok tapasztaltak-e valamilyen atrocitást a német csapatok részéről, mivel ő meg akarja büntetni azokat, akik fosztogatnak. A katonaszökevényeknek nem lett semmi bántódásuk, hallgatólagosan szabadon engedték őket. [...]

    1944 novemberétől megkezdődött a budapesti zsidóság gettósítása. Nem csak a VII. kerületben és az Újlipótvárosban, hanem másutt is összeköltöztették a zsidó lakosságot. Az Abonyi utca-Domonkos (ma Cházár András) utca sarkán épült zsidó iskolában (ma Radnóti gimnázium) több száz embert zsúfoltak össze. 1945. január elején mindenkinek az udvarra kellett menni sorakozóra. Dénes Gábor akkor gyerekként élte itt át az eseményeket, de ma is jól emlékszik a történtekre: “Fegyveres nyilasok cikáztak, ordítoztak minden irányban. Sokan attól tartottak, hogy ott helyben lelőnek mindenkit, mivel már hírből tudni lehetett, hogy Budapesten is tömeges kivégzések vannak. A ház parancsnoka a német parancsnokságra telefonált, és ennek köszönhetően hamarosan német katonák érkeztek teherautókkal az udvarra. Ettől kezdve német katonai őrség maradt az iskolában, akik soha nem zaklattak senkit, védték a zsidókat a nyilasoktól.”

    Sajnos pontosan nem ismert ennek az akciónak a története. Tekintettel arra, hogy a pesti oldal vezénylő tábornoka Schmidhuber volt, valószínűsíthető, hogy ő adott utasítást arra, hogy a katonaság vegye át az iskola őrzését. Ez annál is inkább valószínű, mivel segédtisztje, Ernst Schweizer főhadnagy naplójában maga is megemlít egy esetet, amikor Schmidhuber egy gettót fosztogató SS-katonát letartóztattatott. [...]

    Schmidhuber legnagyobb hatású tette a VII. kerületi gettó megmentéséhez kötődik. Amikor Szalai Pál, a nyilaskeresztes párt rendőrségi összekötője megtudta, hogy a nyilasok merényletet terveznek a gettó ellen, őt kereste fel, mivel ekkor már Szalai számára is ismert volt – amint később a népbíróság előtt is megfogalmazta -: “Schmidhuber távol állt a náci tisztektől”. Szalai tájékoztatta Schmidhubert az akcióról, amire ő parancsot adott katonáinak a gettó lezárására és megakadályozta a nyilas pogromot. Az egyik részt vevő SS-rendőrtisztet a helyszínen letartóztatta és német őrséget rendelt a gettóba.

    [...] Nem tudhatjuk, hogy a Városházán, ahol Szalai Schmidhuberrel találkozott, pontosan mi hangzott el kettejük között. Valószínűtlen, hogy a német katonai parancsnokkal szemben Szalai zsaroláshoz folyamodott volna. Ezzel nem ért volna el semmit, ha Schmidhuber nem érzi magáénak az ügyet. Formailag nem is ő volt illetékes, hanem beosztottja, Dörner SS-Standartenführer, illetve a magyar rendőrség parancsnoka, Sédey Gyula vezérőrnagy. Hivatkozhatott volna tehát arra, hogy neki ezekhez a dolgokhoz nincs köze, forduljanak az illetékesekhez. Nem ezt tette.

    A budapesti gettóban, amely a világháború utolsó ilyen intézménye volt, 68 ezer ember élte túl az ostromot. Az, hogy őket nem gyilkolták halomra, több együttes tényezőnek köszönhető. Egyrészt már korábban Hindy Iván altábornagy, a budapesti magyar csapatok parancsnoka, illetve Sédey is intézkedett arról, hogy a gettó bejáratait őrizni kell. Wallenberg svéd követ folyamatosan nyomást gyakorolt a nyilas pártvezetőkre. Szalai Pál az utolsó pillanatban tervezett pogromról időben kapott hírt, és ezzel a megfelelő emberhez fordult.

    Vannak, akik aggódnak amiatt, hogy egy német tábornok embermentése kisebbítheti a nácizmus rémtetteinek súlyát, mások szerint csak azok a németek cselekedtek helyesen, akik átálltak a szovjet oldalra. Szerintük Schmidhuber végső soron felelős Budapest elpusztulásáért, és ezért méltatlan arra, hogy nevét megörökítsék.

    Szerintem ezek az aggodalmak tévesek. A náci bűncselekmények súlyát csak növeli, ha rámutatunk arra, hogy nem voltak szükségszerűek, mert aki akarta, az még német tábornokként is tehetett ellenük. Schmidhuber tette sajnos ritka és magányos cselekedet. Annál inkább okunk van arra, hogy ezt szembe állítsuk azokkal a német tábornokokkal, akik jobb tudásuk ellenére sem cselekedtek. Téves elmarasztalni Schmidhubert Budapest elpusztulásáért. Egyetlen adat sincs arra, hogy civilek kárára “túlteljesítette” volna feladatát. Másrészt azzal, hogy valaki a “rossz” oldal egyenruháját hordja, máris méltatlanná válik? Ez a szemlélet kizárja azt, hogy akármelyik hadsereg egyenruháját is hordta valaki, módja volt arra, hogy ember maradhasson.

    http://www.historia.hu/archivum/2006/0603ujvary.htm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  40. mozigépész,
    Köszönöm.
    ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  41. admin 2014. január 23. csütörtök 21:56

    Tényleg tanulsásgos….
    Más esetben azt mondanám, hogy Hun nem vérszegény, hanem hülye szagény. A jelen hazai helyzet ennél sokkal rosszabb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  42. Kliot időnként sajnos meg szokták erőszakolni, de hamisítani nem lehet.
    És Klio néha tiltakozik. L. Gömbös szobor, Metrópol szálloda, stb

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Roppant érdekesnek találom a sok szavazatot, amelyből több a mínusz, mint a plusz. Történelemből, irodalomból mindig jeles osztályzatokat szereztem, nem nagyon hiányos a tudásom, mint ahogy azoknak sem, akik itt blogoznak.
    Mégis úgy gondolom, hogy a nagyszüleim, apám, nagynéném, akik végigélték – becsületes, tisztességes emberekként azt, amiről írtam, – az igazat mondták, és szimpla állampolgárként azt kellett megélniük /másokkal együtt/, hogy úgy kellett menekülniük, ahogy gyilkos bűnözőknek kellett volna, mindeközben – valójában gyilkos bűnözők elől menekültek.
    Ezt akarja vissza Magyarországon a jobboldal? A törvényesített numerus clausust? És mi ezzel a céljuk? Ki a faj magyar szerintük?
    Szerintem senki, ebben az országban már mindenki genetikai keverék, amely már István király országában – sőt, már az ázsiai sztyeppéken elkezdődött.
    Itt mindenki magyar, aki magyar állampolgár, és része az ezer, – vagy akár a több ezer éves történelemnek, akár zsidó, akár cigány, akár szlovák, német, vagy bármilyen származású.
    Ideje lenne észhez térni.
    És most csak tessék nyugodtan mínuszolni. Fütyülők rá, megvan róluk nekem is a magam véleménye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  44. Amikor Kovács András elkészítette a “Hideg napok” c. filmet hinni kezdtem valamiben…. De rájöttem nincs remény… Ez egy ilyen hitvány ország…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  45. Cobold
    Az izék nem olvasnak, csak nyomják a mínuszt, oszt jó napot!
    Számtalan eset volt arra, hogy olyanra is mínuszt nyomott egy nyomott, pl. ahol valaki e-mailt kért admintól!
    Ha olvasnák az itteni szöveget, még megvilágosodnának – tehát nekik az olvasás TILOS!
    Vannak közöttük hozzászólók, de aztán itt megkapják a felvilágosítást, hogy az itt jelenlévőket nem lehet vakegereknek szóló szöveggel megtéríteni, egy ideig még nyomatják, aztán elhúznak, a rámenősebbeket pedig kitiltják, mert azer olyanok is vannak, próbálkoznak – de az AN nem az az oldal, ahol vevő lenne bárki is a jobboldali vakításra!
    Egyébként pedig a Kossuth téri nemzethy vizelde megszűnése óta nehéz egyesek megélhetése, bérbékemenet sincs, lássuk be, valamiből élniük kell ezeknek a szánalmas bérmínuszoknak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  46. Anyám ez év májusában lesz 90 éves. Évek óta halogattam, hogy leírom mindazt, amit az utóbbi években elmondott nekünk, gyerekeinek a borzalmakról. De most elhatároztam és január 14-én hozzáfogtam, magnóra veszem elbeszélését.
    Ép ésszel felfoghatatlan, emberi agy el nem tudja képzelni, mik történtek vele és családjával, és a többi sorstársával. Magnóra mondja, amire emlékszik, én részletekben beírom a számítógépembe. Lassan haladok, mert sírás nélkül nem lehet ezt a “vállalást” elvégezni.
    Csak különös véletlenek és csodák következménye, hogy Anyám életben maradt és visszajött az auschwitzi pokolból, a munkatáborból, a lichtenaui bombagyárban hónapokig végzett kényszermunkából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  47. Kedves irkomirko
    Én is sírva fakadok, ha eszembe jut a nagyapám, aki mindezt végigélte, és nekem elmondta, miken ment át a család. És elsírom magam, ha meglátom ezeket a képeket, – a lesoványodott, agyongyötört embereket, és összehasonlítom a jobboldal kihízott, elégedett politikusaival.
    Kedves Csakén
    Igen, a mínuszolók is megélhetési népség, csak kevesebbért végzik ezt a szemét munkát, mint a fentebb nevezett országgyűlési busók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  48. Mennyit fizethetnek egy “mínusz” klikkelésért…?? Vagy csak “szorgalomból” teszik…? Talán az utóbbi még ostobább, és elkesíeríőbb…. 44′-ben is “szorgalmasabbak” akartunk lenni mint a német nácik….
    Ebből persze nem sokat értenek úgy sem akiknek szól…(Ha bemegyek egy elmegyógyintézetbe, hiába mondom a szemébe ott minden lakónak az állapotát…. meg fog sértődni….!!!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ez volt az “idegenrendészeti eljárás” 2014. január 26. vasárnap | AN

Orbán megásta a saját politikai sírját 2014. január 24. péntek | Bartus László

Kinek a nevében beszélt az ENSZ-nagykövet? 2014. január 24. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos