Ronai and Ronai
AMERIKAI

Minden eddiginél több cég szűnt meg tavaly 2014. január 1. szerda 16:52 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Minden eddiginél több cég szűnt meg tavaly

Budapest – Magyarország jobban teljesít. Ez az egyik cinikusabb hazugsága Orbán Viktornak és a Fidesz által vezérelt kormánynak. Ha csak a lakosság elszegényedését, a kilátástalanságot és a megszűnő cégek számát nem tekintjük sikernek.

Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A cégtörlések nagy számát a 2012-ben indított felszámolási és végelszámolási eljárások dömpingje magyarázhatja – jegyzi meg az Opten. Egy év alatt 33 137 céget töröltek a cégbíróságok, míg az eddigi rekordévnek számító 2010-ben 28 714 cég szűnt meg.

Az Opten szerint a törlések hátterében 61 százalékban a felszámolások, 19 százalékban pedig a végelszámolások álltak, és csak a dobogó legalsó lépcsőfokát foglalták el a kényszertörlések 5 százalékkal.

Ezek az arányok a közeljövőben alaposan átalakulnak, mivel a kényszertörlések szerepe erőteljesen növekszik: a 2012-es 6 022 kényszertörléshez képest 2013-ban 14 917 ilyen eljárást regisztrált az Opten, augusztus óta pedig a friss kényszertörlések száma minden egyes hónapban meghaladta a felszámolások és a végelszámolások együttes összegét – mutatott rá közleményében az Opten.

A felszámolási eljárások száma 2013-ban jelentősen visszaesett, ami alapvetően annak köszönhető, hogy kényszer végelszámolások helyét átvette a kényszertörlési eljárás, amely sokkal ritkábban fordul át felszámolásba.

A felszámolások csökkenése nem a gazdaság állapotának javulását mutatja, hanem technikai okokra vezethető vissza – idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját. Ezt bizonyítja, hogy a felszámolások a nagyvállalatokat sem kerülik el: a felszámolási toplista élén a 26 milliárd forintos árbevételű Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. áll, de a 10 legnagyobb eljárás alá került cég együttes éves árbevétele a speciális helyzetű Mal Zrt. nélkül is megközelíti a 100 milliárd forintot.

Tóth Tamás rámutatott arra is, hogy a stagnáló gazdaság és a szigorodó jogszabályok miatt a cégalapítások erősen visszaestek: 2013-ban mindössze 32 481 új vállalkozás alakult, így az újkori cégtörténelemben először kevesebb működő céggel zárta az évet az ország, mint amennyivel indította. Egy évvel korábban 38 512 új vállalkozás alakult, míg 2011-ben 50 344 céget alapítottak.

A kft-k kötelező törzstőke emelése 2013-ban még nem befolyásolta érdemben a cégfluktuációt, de 2014-ben, illetve 2015-ben már biztosan érezteti hatását a cégstatisztikákban, mivel várhatóan több tízezer vállalkozás fog az átalakulás vagy a végelszámolás mellett dönteni – mondta az Opten ügyvezetője, hozzátéve, hogy ez további megszűnési hullámokat indít majd, így idén várhatóan 40-45 ezer céget is törölhetnek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (13 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 25 szavazatból)
Minden eddiginél több cég szűnt meg tavaly, 4.9 out of 5 based on 13 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

25 Reader’s Comments

  1. A saját bőrömön éreztem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  2. Nesze neked unortodox gazdaságpolitika !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  3. Egy cégemnek a trafik mutyi tette be a kaput, háromnak a pt-gép mizéria.
    A négy cégnek én voltam a könyvelője, csinálhattam a megszűnési dolgokat.

    Ha igy haladunk én is megszűnök.

    Akkor hol is a jobban teljesités??

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  4. Minek ide ennyi cég? A Közgép&Kolesz ZRt mindent elintéz, oszt jónapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  5. Egy dolognak rendkívül örülök, hogy gyerekeim egy demokratikus ország állampolgáraként figyeli ezt a jobban teljesítő országot. És nem egy felcsuti őrült szájából hallja a mindennapi hazugságokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  6. Tessék? Mit mondasz Viktor? Hogy Magyarország jobban teljesít?
    Nyugszik a beteg. Beveszi szépen a gyógyszerét, és megnyugszik az egyeske…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  7. Reméljük áprilisban kiderül, hogy képes jobb teljesítményre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  8. “Minden eddiginél több cég szűnt meg tavaly”
    Ezek kozul a jelentosebbeket bekebelezte vagy ellehetetlenitette/tonkretette (miutan onkent a ceguket nem “adtak el” nekik…) a fideszes maffia-allam.
    Csak, hogy tisztan/tisztabban lassunk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  9. “Magyarország jobban teljesít”
    A bírkák ezt bekapják, nem?
    De!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  10. Már cég felszámolásokban is jobban teljesítünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  11. Ha emlékeim nem csalnak meg, Szendamnál láttam egy hofi-mémet, valahogy így:
    - Te, figyelj! Képzeld el! Magyarország jobban teljesít!
    - Tényleg?
    - Nem, de azért képzeld el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  12. Hofi orokbecsi szavaival szolva:
    .
    “Boldog uj NEPET!” kivanok, mert ezekkel a szavazokkal ez az orszag megdoglik hamar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  13. A cégmegszünések és cégalapítások is azt tükrözik, hogy Magyarországon a tulajdon- és piaci viszonyok gyökeres átrendezése zajlik. A fülkrforradalmárok gépezete az általuk nem kedvelteket tönkreteszi, csókosaik pedig nagy számban alapítják az adóforintokon hízó, új cégeiket.
    A magyar emberek ezt ugyan olyan némán és hallgatólagos egyetértéssel nézik, ahogy ezt a XX. századi történelme során tették, amikor zsidó honfitársaikat faji alapon kirabolták és fizikailag is megsemmisítették, vagy amikor a tőkéseket és a kisvállalkozókat Rákosiék ideológiai alapon (kollektivizmus) fosztották meg minden vagyonuktól. A közvéleménykutatások alapján úgy látszik, ma az emberek nagy része még örül is annak, hogy az orbán-csókosok mások tönkretétele árán gazdagodhatnak. Elmúlt, vagy eleve szelektív volt a 2010 előtt sokakat utcára vivő tocsik- és hagyó-fóbiájuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  14. https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/263831_489129301105333_146353509_n.jpg
    -
    Majd, ha ez bekövetkezik még több embernél akkor, esetleg, talán….
    -
    EC
    “A közvéleménykutatások alapján úgy látszik, ma az emberek nagy része még örül is annak, hogy az orbán-csókosok mások tönkretétele árán gazdagodhatnak. Elmúlt, vagy eleve szelektív volt a 2010 előtt sokakat utcára vivő tocsik- és hagyó-fóbiájuk.”

    Vannak pedig még mindig akik nem tudnak belőle kigyógyulni, nehéz lehet beismerni, hogy nem jó helyre tették az X-t vagy éppen miért is nem emelték fel az ülepüket és mentek el szavazni?
    Hiszen megígérte a vekkeres, hogy kis győzelem kis változás, nagy győzelem nagy változás – nekem ez nem volt annyira megnyugtató ígéret az ő szájából!
    -
    Emlékeztem a kormányzására, a zemútnyócévnyi ellenzékiségére, arra is, hogy egy EMBER azt mondta, hogy az Isten mentsen meg bennünket ettől a fiatalembertől, emlékeztem V. Havel mondására, mely szerint, ha még egyszer hatalomra kerül, még Európát is veszélyezteti….szóval nem én láttam csak a veszélyt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  15. A feleségem csak azért nem szünteti meg a kftjét, mert már arra sincs pénze. Nincs valami olcsóbb megoldás?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Unortodoxiában az úgy van, hogy a kevesebb vállalkozás több adót fizet az államkasszába, a kevesebb vállalkozásban nyilvánvalóan még kevesebben dolgoznak, az pedig nyilván többlet munkahelyeket teremt. A gazdaság és az emberek a csőd szélén tántorognak, ezért világos, hogy Magyarország jobban teljesít. Persze csak akkor, ha a teljes káosz a cél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Ödönke, keresd Schlecht Csabát, ő profi az olcsó megoldásokban! :-)

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Már megint az okozatról szolnak a hírek..Én az OK-ra lennék kiváncsi,miét is szüntek szünnek meg ezek a cégek, kft -ék.
    Lehet hogy közre játszott a híres unortodoksz Orbáni gazdaság politika??
    Mintha a választási kampány része lett volna a KKV-ék támogatása,-Kaptak is–
    nem is keveset ,volt aki bekerült a száz leggazdagabb magyar közé.
    Aki pedig elhitte az Orbán választási igéretét, és netán még rá is szavazott,most
    van min gondolkodnia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Próbáljuk meg pozitívan nézni a dolgokat. Ez nem kis teljesítmény, Európa, de lehet, hogy világrekord, és kifejezetten a Zorbán kÚrmánynak köszönhetjük. Ne becsüljük le, annál is inkább, mert Orbanisztánban a negatív növekedés is növekedés!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. ciganykodo szemfenyvesztes amit Orban es a FideszMaffia mivel!

    az O Magyarorszaguk azaz a valos FideszGazdasagiOligarcha valoban jobban teljesit a Nemzeti Vagyonok a Nyugdijvagyon a NemzetiGazdasagi eroforrasok atrablasaval atjatszasaval CSAK Orban es Vazallusai bunozoi kezere ennek ara amagyar nep 2/3-os megnyomorodasa elszegenyedese Nyugatra menekulse a magyar gazdasag lefojtottsaga a melyszegenyseg es altalanos szocialis es gazdasagi valsag

    igen Magyarorszag valoban “JOBBAN” teljesit
    Orbantol es alnemzeti NER diktaturajatol a millairdos Mutyiktol OROKRE meg kell szabadulnunk 2014-ben hogy Magyarorszag az uj MSZP Bajnai Kormany szakszeru es felelos iranyitasavala felzarkoztassaaz EU atlaghoz hazankat a Nyugati Demokratikus kozoseg bizalmanak visszaneyeresevel!
    Ez LET erdeke ma minden magyarnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. “Újraszámolták Matolcsyék – nem csökkent 80 százalék alá az adósság”
    .
    .
    .
    A magyar államadósság tavaly szeptember végén 23 089 milliárd forint volt. !!!!
    vö. az előző ciklus adataival.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Orban maffiafonok es csapata teljesen hulyenek nez mindenkit , marpedig ez a bukas jele az emberek annyira megsem hulyek csak nem rendelkeznek eleg infoval vagy csak a maffia mediait nezik mert nincs mas kulonben tenyleg nem nagyon van mas minden a kezukben van ATV NEPSZABADSAG, gyenge mint a harmat puhak finomak az emberek pedig ezt a stilust nem tudjak ertekelni sajnos inteligencia problema es meg ennel is jobban le akarjak butitani a jovo generacioit az iskolakban . Mar ott kezdik a az agymosast a szulok meg nem koltozhetnek el kulfoldre pedig celszeru lenne otton hagyni a Fideszt , szavazoit , kadereit, a fidesz rendszer haszonelvezoit gyulolkodjenek egymassal faljak fel egymast mert idovel ez is bekovetkezne az biztos. LE ORBANNAL LE A FIDESZMAFFIAVAL ELJEN A MAGYAR KOZTARSASAG UJRA 2014-ben..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Sajat magamat irasaimat likeolom ez normalis????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. *
    Ödönke! Keresd Iosip Tothot, vagy KayaIbrahimot, nekik lesz megoldásuk a bajotokra. Régi, kipróbált bútordarabjai az Orbán-klánnak…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Versenyszeraban nagyon nagy gondok vannak ! Egyszer csak elindul a Lavina es gaz lesz meg botrany .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Szép álmokat, Magyarország! 2014. április 8. kedd

Orbán barátja továbbra is bajban 2014. március 22. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos