Ronai and Ronai
AMERIKAI

Elvitetné Marx szobrát a nem létező párt alelnöke 2014. január 18. szombat 13:22 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Elvitetné Marx szobrát a nem létező párt alelnöke

Budapest – Nyílt levélben fordul a Budapesti Corvinus Egyetem vezetéséhez és az egyetem polgáraihoz Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke azt kéri, hogy távolítsák el az intézmény aulájából Karl Marx szobrát.

Rétvári Bence, aki súlyosbító körülményként nem csak egy mindössze papíron létező, valódi támogatottsággal nem rendelkező párt alelnöke, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is egyben, az MTI-hez eljuttatott levélben azt írja, hogy az 1953-1990 között Karl Marx nevét viselő Közgazdaságtudományi Egyetem a rendszerváltás után visszakapta eredeti, 1948-1953 között használt nevét, majd 2004. szeptember 1-jétől már Budapesti Corvinus Egyetem néven ismert.

Rétvári szerint, ha egy elsőéves, egy turista vagy egy érdeklődő belép a “Közgáz” aulájába, akkor megdöbbenésére mind a mai napig “a nyíltan fajgyűlölő és osztályharcos nézeteket valló Karl Marx ülőszobra tekint le rá”. Rétvári Bence szerint Karl Marx eszméi, különösen azok utóélete, megágyaztak a XX. század embertelen diktatúráinak és genocídiumainak. A fajgyűlölet és az osztályharcos kommunizmus totális diktatúráinak áldozatait több százmillióra becsülik, a hazánkban évtizedekig kötelező tantárgyként oktatott osztályharcos, szocialista ideológia, a marxizmus-leninizmus pedig a nevetség tárgyává vált.

Marx nézetei ugyanabból az irányból támadják az emberi méltóság tiszteletét, mint a kommunizmus és a nácizmus – fejtette ki, hozzátéve: egy demokratikus, polgári társadalomban kötelesség küzdeni az antiszemitizmus, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a rasszizmus minden formája ellen.

Nem vitatkoznánk Rétvári Bencével, mondatról mondatra cáfolhatnánk az általa előadott szöveget. Az államtitkár úrt nyilván, nem tudja, hogy mit beszél. De nem is ez a cél, kezdődik a kampány, tudjuk be ennek. Talán, ha egy nagy sötét autót küldetne Rétvári úr a Marx-szoborért… Hajnalban lehetőleg, hogy csak kevesen lássák, amikor elviszik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (23 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +32 ( 42 szavazatból)
Elvitetné Marx szobrát a nem létező párt alelnöke, 4.5 out of 5 based on 23 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

35 Reader’s Comments

  1. Közben persze Marxban megtalálta az ősfasisztát is ez az antikeresztény…
    http://endresy.blogspot.hu/2014/01/retvari-megtalalt-marxban-fasisztat.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (25 szavazatból)
  2. A horthy szobor meg a lova, meg annak a szerszáma nem zavarja ezt a nagy keresztényt?????? Valóban minden napra van egy téma, hogy ne is lássuk, mit művelnek, csámcsogjunk csak az általuk beadott cuclin. Borzasztó!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (42 szavazatból)
  3. A nem létező párt kap pártfinanszírozást, természetesen a mi pénzünkből??????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (36 szavazatból)
  4. Közlemény: Én, mint a szintén nem létező Magyar Racionalitás Pártja alelnöke, nyílt levélben szólítom fel a Semmelweis Orvostudományio Egyetem professzorait, hogy sürgősen távolítsák el Rétvári Bence férfiasságát, hátha ettől viszont megjön az esze. Üdvözlettel: emigrant, Segédmunkás és Alelnök

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (58 szavazatból)
  5. emigrant
    2014. január 18. szombat
    13:50

    Esetleh pótolják a fenntebb említett lóéval. A szellemiségének megfelelő kloakás jószágokhoz méltó modon: hátulról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (35 szavazatból)
  6. emigrant + Andy Mage

    Köszönöm, ez a nevetés visszaadta az optimizmusomat. Köszi nektek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (27 szavazatból)
  7. Bencuska te is akkora IQ Ninja vagy mint a gazdád :)

    Tanulmányozd a történelmet meg a gazdaság történetet is Rád fér fiam leülhetsz mert meg buktál :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (32 szavazatból)
  8. Ez semmit nem fog változtatni Marx nagyságán.
    De..jut eszembe..ki is ez a kisfiús nevű izéke ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  9. Geyza
    Ez egy senki, és még annak is kicsi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (31 szavazatból)
  10. A KDNP pártépítésben buzgólkodjon ez a Rétházi gyerök , Mutasson már nekem valaki egy épkézláb mezítlábas KDNP párttagot a parlamenten kívül ez a KDNP egy álszent hazug sumák sunyi társaság Rétvárival és a részeges Pálfival az élen….

    Rétvári minden megnyilvánulása olyan kisfiús butácska és álszenteskedő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (37 szavazatból)
  11. Marx tudott valamit.
    De mit tud rétvári bence? Hogy egy idézetéből vegyek, aki mára “népszemét” lett.
    rétvári fiam boncolgasd csak akkor a kereszténységet is, aminek a neve alatt rengeteg aljasságot elkövettek, és te pont annak vallod magad, sőt mi több egy hazug,nem létező párt tagjaként hinted a marhaságaidat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (40 szavazatból)
  12. Nagyra becsült Rétvári nertárs!

    Ne vigyék messzire a jelzett szobrot, mert ha mégis egyszer vissza kell hozni, ne kelljen azért túl messzi menni érte.

    Üdvözlettel: valaki aki már nem társ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (27 szavazatból)
  13. Szeretném megkérdezni az igaz katolikus Bencécskét ,aki a Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett jogi diplomát, hogy mi a véleménye a gyermekmolesztáló papokról, a molesztálást elhallgató (bűnrészes) püspökökről? Mi a véleménye arról ,hogy az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye alapján minden államnak öt évenként jelentést kell benyújtania, hogy mit tett a gyermekjogok érvényesülése érdekében. A Vatikán mág 1990-ben csatlakozott ehhez az egyezményhez, ám azóta csak 1995-ben, majd több mint egy évtizedes kihagyással, 2011-ben tett eleget a jelentési kötelezettségének, ám egy szó sem esett benne a papok szexuális visszaéléseiről. Mit szól ahhoz ,hogy a pápa szóvivője félreérthetetlenné tette, hogy a katolikus egyház a jövőben(!!!!) nem védi meg papjait a felelősségrevonástól. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a katolikus egyház mindent megtett azért, hogy eltitkolja a papok szexuális visszaéléseit.

    És igen szépen megkérem ,hogy mint Parlamenti államtitkárként ,KDNP párttagként és a Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökeként személyes garanciát vállalna arra,h nem fogják Magyarországon megvédeni azt a papot aki (ne adj isten) ilyet követ el.

    És ,hogy az önök által nagyra becsült Szakály Sándor szavait szabadon értelmezzem :”-nem illik azt mondani, hogy nem volt valami, ami Karl Marx gondolatait kiváltotta.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (36 szavazatból)
  14. Kellene egy marxista igazi ellenzéki párt; had provokálja a sok mocskos, kispolgári, reakciós, népnyúzó, fasiszta gazembert… No pasarán!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (29 szavazatból)
  15. emigrant- Lehetetlent ne kérjünk az orvosoktól.Megnézte már jól ezt az alakot?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  16. zumm zumm 2014. január 18. szombat 15:06

    Az első poszt linkjében van egy hivatkozás, hogy Rtvári miként viszonyl a gyerekekhez. Lehet, hogy szerinte az élettársi kapcsolatból, házaságon kivül születettek szabad prédát jelentenek.

    Alkalmasint persze érdekes lenne az is, hogy mi a véleménye a püspöke tesójának poziciójáról, amihez egy kétes végzettségen keresztül vezetett az út
    http://nepszava.com/2013/12/velemeny/egy-hallgato-homofob-pedagogia-a-vaci-foiskolan.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  17. AM++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Látom, nem vagyok egyedül a cikkek előbányászásával, ha valakinek a fejére kell olvasni az elfelejteni kívánt, szőnyeg alá söpört, kínos múltbéli dolgokat.
    Ne engedjük elfelejteni, a fideszesek összes szoáréját vissza kell önteni a fejükre!
    A sok nagypofájú hőzöngésük, politikai rövidlátásuk most zúdul vissza rájuk – már húzza őket lefelé, segítsünk be ebbe!
    Eddig is hülyének nézték az egész társadalmat, azt gondolva, hogy itt mindenki olyan feledékeny, mint a 2/3, ma ehhez, holnap ennek a fordítottjához tapsolnak!
    Hát nem, vannak, akik nem felejtenek – és ápoljuk is ezt a hagyományt!
    Sokan olvassák az AN-t, nem csak a nimnulla mínuszosok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  18. Rétvári nem találja a helyét. Miközben kereszténydemokratának nevezi magát, ebben a minőségében akár még oka is lehetne szóvá tenni, hogy mit keres egy keresztény templom területén egy Horthy szobor. De az nem bántsa szegény szemét. Csak a közgazdasági egyetem területén a Marx szobor. Mert ugyebár Marxnak semmi köze a Közgazdaságtanhoz. A Horthy szoborról azért nem kívánt állástfoglalni, mert az nem közterületen van. Tudtommal az egyetemi aula sem közterület. Még. Nem is értem, minek sétálgat arrafelé annyit ez a Rétvári, hogy bánthassa a szemét. Miért nem a templomba járkál, a Horthy szobroshoz? Vagy talán jár is oda, és keresztet is vet előtte?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  19. Kérdés Bence olvasta-e Marx műveit? Mert ha olvasta , fejet hajthatna Marx nagysága előtt.
    MIg Marx-ra emlékezni fognak mindig, Bence hirneve a süllyesztőben végzi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  20. Csacsicska Tamás

    Rétvári legalább annyira államtitkár, mint kereszténydemokrata politikus. Hogyan jön ahhoz egy államtitkár, hogy hazudjon? Úgy, hogy erre buzdítja őt a kormányzat elmebeteg vezetője, dr. Orbán Viktor. Államilag-kormányzatilag ihletett és támogatott hazugság-cunami: ez a mai Magyarország. 10 millió vevővel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  21. Döbbenetes, hogy ennyire tájékozatlan, műveletlen ez az ember. Semmit nem tud, de azt nagyon. Olyan mint a pártja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  22. bruckenbacker kapitány

    És a kasszához minden hónapban odajárul ez a szenny is és felveszi a nagy pénzt, miközben a tízparancsolatból a ne lopj -ot idézi….

    Da a minap hallott Prőhle Gergely sem jobb ,aki egy riportban azzal érvel, hogy valaki transszexuális…..

    És sorolhatnám még órákig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  23. “….a nyíltan fajgyűlölő és osztályharcos nézeteket valló Karl Marx ülőszobra tekint le rá”. Rétvári Bence szerint…..”

    Igen, Marx fajgyűlölő volt, gyűlölte azt ilyen Rétvári Bence féle primitív, műveletlen, s@ggnyaló senkiházikat, akik az éhező milliók, a gyermekek százezreinek nyomorán dőzsöl, dúskál a diktátor által neki nyújtott javakban. Ez a disznó nem tudja, hogy Európa fővárosaiban Marx sugárutak, terek, lakóparkok, városrészek léteznek, és hogy Marxot a 19. század legnagyobb közgazdasági zsenijének választották. És még ez az erkölcsi9 hulla meri magát kereszténynek és demokratának nevezni. Sehonnai bitang ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  24. “….. Prőhle Gergely sem jobb….” írja itt valaki.

    Herr Pröhle ist einfach ein Scheisskerl!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  25. Ez a marxtalanítás egy nagyobb program [projekt] része, amit nevezhetnénk Répássy doktrinának [ti.: a kétezres évek elején ő hirdette ki], mely szerint “Rendben, elismerjük a holokausztot, de akkor majd, amikor mi hatalomra kerülünk, azt egyenlővé tesszük a kommunizmus bűneivel…”
    ´
    Ez a relativizáció zajlik ma is – nap mint nap,
    ezt fújják mind;
    Répássy,
    Rétvári,
    SchmidtMári és a többi . p i á r i s t a .

    ´
    Marxnak semmi köze az . ú g y n e v e z e t t . k o m m u n i z m u s . bűneihez, különös tekintettel arra, hogy az általa így nevezett rendszer nem épült volna erőszakra, sőt létrejöttét a békés átmenet szerint feltételezte. Elmélet-rendszere szerint, még a szocializmus létrejötte sem valósítható meg nagyobb elnyomással, mint amilyen elnyomást és diktatúrát, az azt megelőző, korábbi társadalmi rendszerek (feudalizmus, kapitalizmus) uralkodó osztályai gyakoroltak a többi osztály felett…
    ´
    A marxizmus nevével eddig csak visszaéltek, ami tételesen és részletesen is bizonyítható. Erre most és itt álljon csupán egyetlen példa: a történelmi pillanat rossz kiválasztása olyan időpontban, amelyet nem indokolt . t ö r t é n e l m i . s z ü k s é g s z e r ű s é g., “1917. nagy októberében”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  26. Hát ez a Rétvári tényleg csak egy viszketeg exhibicionista hülye lehet.
    Ki a l#f#sz egy tényleg alig, azaz valójában inkább csak papíron, csak helyezkedési és hasonló látszatkeltési érdekekből létező párt x-edik vala- azaz senkije ehhez. Tulajdonképpen (leírni is szégyen ebben az összefüggésben) Marx-kritikához.
    .
    Ha ennek tényleg lenne valami (amúgy el se képzelhető) „alapja”, akkor talán ez a Rétvári legyen előbb a filozófiában vagy a közgazdaságtanban egy számon tartott „valaki” (mint pl. Heller Ágnes), ebben a minőségében legyen a vezére az általa életre keltett, Marx kritizálásával és cáfolásával foglalkozó iskolának, nyerjen meg ide olyan nagy alakokat, mint pl. Habermas (nehéz lenne…), Fukuyama, az ide tartozó területek néhány Nobel-díjasát, stb., és valamikor indítson el egy olyan, demonstratív állásfoglalásokkal megjelenő offenzívát, mely szerint helye lenne Marx szellemiségének leértékelődését akként is jóváhagyni, hogy eltávolítják a nyilvános helyen, különösen az egyetemeken, akadémiai épületekben látható szobrait.
    .
    Pedig amúgy semmi érzékem abszurd történetek vagy szituációk kitalálásához :-)
    .
    Talán ennek az akciónak méltó párja lehetne, ha a Krahács megyébüli bivalyb#sznádi disznóhizlalda éjszakai portása felemelné a szavát, hogy távolítsák el a Newtont vagy Einsteint ábrázoló szobrokat-domborműveket az egyetemi épületekből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  27. Hibajavítás: “…mely szerint helyes lenne…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  28. Marxnak annyi köze van a bolsevizmushoz, mint Jézusnak a Szent Inkvizícióhoz! A XX.század legnagyobb anti-marxistája Lenin volt! Megindoklom. Marx azt állította, hogy a kapitalizmus a legfejlettebb országokban (Nagy-Britannia, USA, Franciaország Németország, stb) fog megbukni, kb. egyidőben és megy át szocializmusba békés úton. Lenin EZT cáfolta! Azaz tagadta a dialektikus és történelmi materializmust! Szerinte a szocializmus felépíthető egy országban ( Oroszország), és nem kell ahhoz fejlett gazdaságú országnak lennie. És mi történt? Lenin elképzelése megbukott, tehát Marxnak igaza volt. Marx azt is leszögezte, hogy a kapitalizmus akkor fog megbukni, amikor már további fejlődésre nem képes. Mit látunk? A kapitalista országok gazdasága még fejlődőképes, ha némi válságok közepette is. Apropó! Marx a válságokat is megjósolta!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  29. Ha Rétvári nem tudja azt ,hogy Marx a kapitalista gazdaság működésének az elméletét kutatta és alkotta meg akkor valószínűleg a diplomáját olyan gyalázatos módon plagizálta mint a Semjén Zsolti .

    Ez az emberke egy magyar keresztény párt képviselője a magyar parlamentben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  30. Szegény Bencus örülhetne, ha annyi lenne a fejében mint Marxnak a kisujjában volt. Több szót ez már nem érdemel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  31. Nem tudom,ezek a ficsúrok,Gulyás,”Répa”,Rétvári,született hülyék,vagy Orbán által fertőzöttek,de amit mondanak azt okoskodó módon teszik.,ezáltal még undoritóbbak.Ezeknek nincs gerincük,ezek pojácák,igy kell kezelni kinyilatkoztatásaikat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  32. Za'Kant E-manual

    Már megint felülünk egy “forgalomelterelésnek”. Ez az idióta vagy tényleg ennyire hülye, vagy csak parancsra mondja az újabb abszurd hablatyot, mellyel valahogy elterelheti a figyelmet a sokkal nagyobb gyalázatokról. Egyik esetben sem ér annyit a dolog, hogy komolyan foglalkozzunk vele, illetve inkább komolyan kéne vele “foglalkozni”. Ásó, kapa, nagyhara(g).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  33. http://nol.hu/kulfold/felavattak_az_elso_hataron_tuli_horthy-szobrot?ref=sso#

    Az első Horthy szobor Erdélyben. Egy református templom kertjében. A gyülekezet állva tapsolt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  34. Sajnos Orbán fertőző beteg.
    Az egész környezetével együtt kellene kezelni,persze szigorú kalóriamegvonás mellett /kenyéren és vizen! /
    Vajon van tükör a Rétvári-félék lakásában ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  35. Rétvári indoklása hemzseg a tárgyi tévedésektő. Sok olyan dolgot tulajdonít Marxnak, amihez semmi köze.
    A britek és németek szerint Marx, mint filozófus, az évezred legnagyobb gondolkodója. A britek szerinti sorrend: Marx, Einstein, Newton, Darwin.
    Marx megállapításai ma is helytállóak. Nem véletlenül tanítják a világ nevesebb egyetemein.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A KDNP-nek tetszett Orbán beszéde 2014. február 17. hétfő

Már Marxra kenik a holokausztot 2014. január 18. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos