Ronai and Ronai
AMERIKAI

A “neves személyiségek” nyírták ki Bajnait 2014. január 10. péntek 9:51 | AN

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A "neves személyiségek" nyírták ki Bajnait

Budapest – Radnóti Sándor levelet írt Mihancsik Zsófiának a Galamusra, amelyből az derül ki, hogy a “neves közéleti személyiségek”, akik Fischer Iván lakásán rábeszélték Bajnai Gordont, hogy lépjen vissza a nagyobb “összefogás” érdekében a miniszterelnökjelöltségtől, azt gondolták, hogy Mesterházy ugyanezt megteszi, és egy kívülálló harmadik személt tesznek majd meg listavezetőnek (talán éppen Bitó Lászlót, aki a motorja ezeknek az “értelmiségi” nyomásgyakorlásoknak. Ha ez így van, akkor ezek az “értelmiségiek” rendkívül károsan avatkoztak a pártpolitikába, és kegyelemdöfést adtak az ellenzéknek. Ez a mérhetetlen dilettantizmus kimondhatatlan felelőtlenséggel is párosul.

Így válik érthetővé, hogy a “neves közéleti személyiségek” semmiről nem szóló felhívásában, amelyet ugyanezek az emberek intéztek a nagyvilágba, és amelyhez aláírásokat gyűjtenek, azt írták, hogy “ha kell, javasoljanak új miniszterelnök jelöltet”. Ők kinyírták az egyetlen szalonképesnek tartott miniszterelenökjelöltet, és ezután felszólítják a nagyvilágot, hogy javasoljanak új jelöltet, miután ők a meggondolatlanságukkal egyedüli jelöltté tették Mesterházyt. Valakik hozzák helyre azt a borzalmas helyzetet, amit ők állítottak elő.

Bajnai Gordont az ág is húzta, mert olyan emberekkel (Szigetvári és társai) van körülvéve, akik bő egy év alatt lenullázták, mint pártpolitikust. Ennek ellenére megmaradt a politikai palettán, mert a kínálatból é az egyetlen szalonképes ember, aki már volt miniszterelnök, és egyéves működése alatt bizonyított, hogy ezen a poszton megállja a helyét, és megnyugtató garancia mindenki számára. Bajnai Gordon visszatérésének nincs és nem is volt más értelme, minthogy az ellenzék közös miniszterelnökjelöltje legyen. Színrelépésének minden lépése elhibázott volt, végül bekerült az MSZP halálos ölelésébe, de meg tudta tartani még azt a pozícióját, hogy ő az egyik (és az egyetlen lehetséges) miniszterelnökjelölt. Erre jött a csúcsértelmiségi brigád a jószándékú, de a politikában abszolút dilettáns Bitó László vezetésével, és rábeszélte Bajnait arra, hogy mondjon le a miniszterelnökjelöltségről.

Mint Radnóti Sándor Mihancsik Zsófiának írt leveléből kiderül, hogy arra számítottak, majd Mesterházy is hasonló elegáns lépést tesz: “Kívánatos lett volna, hogy hasonló áldozatkészséget és nagyvonalúságot mutasson volt légyen partnere is, megértve, hogy nem normális választásokról van szó, ahol magától értetődően a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a miniszterelnökjelölt. Ez nem történt meg.” Az ész megáll. Amit az MSZP és Mesterházy fél éves küzdelemmel nem tudott elérni, és nem tudta Bajnait totálisan és véglegesen ledarálni, ezt megtették helyette naiv és szereptévesztésbe került értelmiségiek. Hogyan gondolhatták, hogy az a Mesterházy, akit semmi más nem érdekel, csak az, hogy jelölt, és egyszer talán miniszterelnök legyen, majd visszalép ettől, ha Bajnai is visszalép? Nem látták, hogy a haját fésülgeti, öltönyöket próbál a tükör előtt a nagy feladathoz? Hogy ez az ember nagy ívben tesz az országra, a népre, a szegényekre, a betegekre, csak az érdekli, hogy “valaki” legyen belőle? Művész emberek, írók, ennyi emberismerettel nem rendelkeznek?

Mesterházy nemhogy nem lépett vissza, hanem kapva kapott az alkalmon, és cézárrá kiáltotta ki magát. A “neves értelmiségi” társaság ezzel olyan csapdahelyzetbe állította Gyurcsámyt és pártját is, hogy nem maradt jó lépése, és kiszolgáltatott helyzetbe került az MSZP-től. Az MSZP most már bármilyen ajánlatot tehet, muszáj elfogadni, vagy ők lesznek az okai az “összefogás” elmaradásának. Vagy ha Mesterházyt annyira meghatotta, hogy ő lehet a listavezető, hogy ministránsnak eltűri Gyurcsányt is maga mellett, a DK bele kerül egy lábasba, amelyben lefojtja az MSZP fedője, és elveszíti mindazt, amiért ma támogatják. A nyilvánvaló választási kudarcért pedig lehet majd a bűnbak: “megmondtuk, hogy Gyurcsány megosztó”, miatta nem szavaztak a csodálatos “összefogásra”.

Ha azonban a DK és Gyurcsány megőrzi a tartását és a gerincét, és nem hallgat a saját pártjukban levő korrupt helyezkedőkre, akik már a listás helyeket osztják egymás közt, hanem visszautasítja az MSZP várhatóan megalázó ajánlatát, akkor a Bitó-Heller-Radnóti-Závada-Parti Nagy-Konrád brigád annyit tett, hogy bevégezte az MSZP stratégiáját, kinyírta az egyetlen reális miniszterelnök-jelöltet, bedaráltatta Bajnait a pártjával együtt az MSZP fogaskerekeivel, és segítő jobbot nyújtott Orbán Viktornak, hogy a demokrácia díszletének általuk életben tartott MSZP kinyírja az összes ellenzéki erőt, és maradjon állandó fügefalevél a diktatúra meztelen testén. Miközben a voltaképpeni cél, az ellenzéki “összefogás” sem jön létre. Ekkora hülyéket lasszóval is keresni kellene.

Radnóti Sándor levelének utolsó mondata árulkodó: “További logikai lehetőséget nem látok, föltéve ha az összefogás a kényszer.” Bravó. Eddig láttak, az orrukig, de beleütötték az orrukat. Miközben az orruk előtt van a megoldás. Azt írja a szerző: “föltéve, ha az összefogás kényszer”. Hát ez az, hogy nem kényszer. Ezt a kényszert Orbán Viktor és a diktatúra hozta létre az új választási törvénnyel, de ez egy olyan kényszer, amit nem lenne szabad elfogadni. Ilyen kényszer szabad választások esetében nem lehet. Ez azt jelenti, hogy nincsenek szabad választások, nem lehet leváltani a kormányzó hatalmat. Ezt kellett volna a csúcs nagyokosok társaságának felhívásban közzétenni, levonni ebből a következtetéseket (bojkottot hirdetni), és ehhez aláírást gyűhteni. Azonnal elvált volna, kik az ellenzékiek, és kik Orbán bábjai. De ennyi esze nem volt a neves grémiumnak, a tehetségükből csak az egyetlen valamire való, és az MSZP ellensúlyát jelentő miniszterelnök-jelölt kivégzésére futotta. Miért gondolják egyesek, hogy ha szakmájuk kiválóságai, akkor mindenhez értenek? Nekik legfeljebb morális útmutatást kellene adniuk, de az éppen az ellenkezője lenne ennek a pártpolitikai pusztításnak, amit előadtak.

Mindez nagy tanulság nemcsak Bajnai Gordonnak, hanem a hasonló kivégzés előtt álló Gyurcsány Ferencnek is: nem szabad hasra esni az “értelmiségi” nevek előtt, nem szabad megfelelni ennek a botrányos szinten álló pesti értelmiségnek, mert katasztrofális szellemi és morális szinten állnak. Ezek hülyézik azokat, akik az Orbán-rendszer tényleges ellenfelei, és tisztán látják, mi történik. Ezek hajtják bele a még valamire való pártokat és politikusokat a hülyébbnél hülyébb helyzetekbe, amelyekből süt a butaság. Ennél a manővernél jobb bizonyíték nem kell ehhez.

Az alábbiakban közöljük Radnóti Sándor és Mihancsik Zsófia levélváltását:

Radnóti Sándor levele

Kedves Zsófi,

mivel írásokat csak lájkolni lehet, én meg diszlájkolni szeretném a Magáét (Gratulálok Bajnai Gordonnak), ezért írok. Nem szép dolog, hogy bátor, önálló és kitűnő ember létére beáll abba a sorba, amely a valószínű – s ahogy látom, az Orbán-adminisztráció elkeseredett ellenfeleinek körében még annál is biztosabbnak tartott – választási vereség esetére kijelöli a bűnbakot. Bajnai Gordon megtett egy a jelen helyzetben logikailag elkerülhetetlen lépést, hogy megakadályozza a demokratikus ellenzéki pártok egymás elleni föllépését. Mivel ő tette meg, ezzel áldozatot hozott és nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot. Kívánatos lett volna, hogy hasonló áldozatkészséget és nagyvonalúságot mutasson volt légyen partnere is, megértve, hogy nem normális választásokról van szó, ahol magától értetődően a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a miniszterelnökjelölt. Ez nem történt meg. További logikai lehetőséget nem látok, föltéve ha az összefogás a kényszer.

Nincs kifogásom ellene, ha ezt a pár sort megjelenteti a Galamuson.

Szeretettel üdvözli
Radnóti Sándor

.

Mihancsik Zsófia válasza

Kedves Sándor,

A dolgoknak, mint tudjuk, történetük van. A szóban forgó másfél éves történet az én nézőpontomból arról szól, miért nem működtethető a politika nagyvonalúsággal és áldozathozatallal. Sohasem, mert a politika művelése – noha normális esetben nem gengsztermódszerekkel folyik, ahogyan ma azt a kétharmad előadja – érdekharc, és különösen egy dörzsölt ellenféllel szemben nem működtethető életképes taktikák és stratégiák nélkül, a kompromisszumokat kikényszerítő helyzetek előállítása nélkül. Amikor felrémlett bennem, jó háromnegyed éve, hogy Bajnai Gordon a hatalmi játszmákban profi ellenfelével csak a nyíltságát, őszinteségét, polgári erényeit és remélt meggyőzőkészségét tudja szembeállítani, megírtam a félelmemet, hogy Bajnait meg a pártját így fel fogja zabálni az MSZP. A történet kanyarjait és egyéb szálait most mellőzöm, de szerdán végleg eljutottunk ehhez a helyzethez. Mert Bajnai Gordonnak, különösen az elmúlt félév után – ahol szerintem még mindig módja lett volna megerősíteni a saját ellensúly-szerepét az MSZP-vel szemben, de mert ő ilyen alkat, ezt is elmulasztotta – végképp nem maradt eszköze Mesterházyval szemben. Így aztán szerintem Bajnai nem „áldozatot hozott” szerdán, hanem levonta a saját sikertelen kísérletéből adódó következtetést. Ami, persze, szintén ritka polgári erény ebben az országban.

Tudatosan nem írtam hosszú elemzést a Gratulálok helyett, ahogy most sem fogok ennél többet írni. Talán majd ha túlleszünk a választáson, mert ami történt, szerintem alapos végiggondolásra érdemes, természetesen nemcsak Bajnai szereplése miatt.

Az viszont igencsak bánt, hogy feltételezi rólam, bármikor és bárkivel szemben a bűnbakképzés eszközéhez folyamodom. Sohasem tettem. Gondolkozni szoktam, nem önkényesen csoportosított tények alapján hamis értelmezéseket előállítani, és mélységesen megvetem a bűnbakgyártás össznépi szokását. Egyebek mellett azért sem tartom az MSZP-t felelős pártnak, mert önreflexió helyett még ma is a bűnbakképzésből él (az ő bűnbakját Gyurcsány Ferencnek hívják). De miért kellene elhallgatnom, hogy Bajnai kísérletének kudarca a politika nyíltabb, demokratikusabb és tisztább művelésére – ami másfelől a partnere gátlástalanságáról és törtetetéséről szól – ismét előállította azt a helyzetet, amelyben 2010-ben voltunk, mi, akik akkor is pontosan tudtuk, hogy Orbánt a hatalom közelébe sem szabad engedni? Azaz hogy bejött az MSZP számítása: ismét elővehetjük a gumikesztyűt, az orvosi csipeszt meg a szájmaszkot, miközben „Mesterházy miniszterelnökségére meg a szövetségben domináns pártjára” szavazunk, csak hogy Orbán meg a rendszere eltűnjön. Mindössze annyi a változás, hogy 2010-hez képest egy reményt is elveszettünk, amely Bajnaihoz fűződött. Ezt el lehet hallgatni a remélt (és kényszerű) választási szövetség érdekében, csak nem érdemes. Legalábbis ha úgy gondoljuk, hogy vannak olyan választók is, akik nem puszta indulatból, hanem józan mérlegelés alapján dobják be, még így is, a szavazólapjukat.

És bocsánat a maga levelénél némileg hosszabbra sikerült válaszért.
Mihancsik Zsófia

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (35 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +48 ( 68 szavazatból)
A "neves személyiségek" nyírták ki Bajnait, 4.7 out of 5 based on 35 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

34 Reader’s Comments

  1. A Jóisten mentsen meg bennünket a ” tisztaszeműektől ”
    / Géjjza örökös fohásza /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  2. Zsófia : Sándor 1:0

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  3. Az írás jó és igaz. Egy régebbi ötlet talán még használható lenne: a szövetség megkötői ideiglenes kormányzásra szövetkezzenek, amely csak az alkotmányos rendszer visszaállításáig (alkotmány-fékek-ellensúlyok-választási törvény-tolvajok elítélése, stb…) marad együtt. Utána a kormány lemond és a remélhetően új köztársasági elnök kiírja a választásokat. Mindezt akkor teszi, ha megfelelő arányban megnyeri a választásokat, vagy más módon leváltja a Fideszt. De akár tetszik, akár nem, erre nem csak Mesterházyval, Bajnaival az élen sincs már esély.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  4. Radnóti Sándor eltévesztette a történések fonalát.
    Vonuljanak már vissza, ha csak ennyire képesek!
    Magyarország elveszett!
    Mert ilyen az értelmisége. Akkor mit várhatunk a kis emberektől?
    Ezek az emberek akarnak irányt mutatni?
    Jézusom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (55 szavazatból)
  5. Ez kimaradt.
    Most, ebben a helyzetben egy olyan párt mint a DK, eldöntheti az ország sorsát!
    Vagy megalkuszik egy rosszul értelmezett diktátum alapján, vagy nemet mond, és
    reményt ad egy demokratikus felépítésű ország jövőbeli létezéséhez.
    Vagy elveszünk a korrupció, és a csúszómászók mocsarában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (61 szavazatból)
  6. Valóban ez a látszat. Magyarorzág értelmiségi elitjének viselkedésében, politikai kultúrájában a mérhetetlen dilettantizmus a leg jellemzőbb.
    Azért írom külön kiemelten látszatnak minősítve ezt, mert ellenkező esetben, ha valóban el kell fogadnom önmagam előtt is, hogy ez bizonyHELYZET, akkor minden remény elveszett.
    Ezt az országot ugyanis a kisember nem fogja kihúzni a szörnyü bajából.
    -Még a szavazatával sem, akárki akámit is próbálna állítani erről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  7. Aki ezt nem ért az Hülye! Ezért üldözik Gyurcsány Ferencet? Na az akkor nem az országot képviseli!
    https://soundcloud.com/szabad-g-bor/a-teljes-sz-di-besz-d-nem-csak?utm_source=soundcloud&utm_campaign=share&utm_medium=facebook&utm_content=http%3A%2F%2Fsoundcloud.com%2Fszabad-g-bor%2Fa-teljes-sz-di-besz-d-nem-csak

    Sajnos tudtam, hogy Bajnai Gordont rendesen kicsinálták, nehogy már az Országnak jó legyen! Ez a magyar ellit :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  8. Bocsánat érte, de megjegyeznék valamit.
    A kép illusztrációként nem jó, ha tyúknak van nevezve.
    Tojás-csirke-jérce-tyúk a fejlődés során elért megnevezésük.
    A képen látható madár a JÉRCE fázisban van még csak.
    Gondoltam MEGÍROM.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  9. Remek,öszite,jóakaratu,valóshelzetet megmutató irás ez.Gratulálok a szerzőnek.Én nem csalodtam “neves értelmségiek???”-ben.A mai magyar értelmiség már sokszor bebizonyitotta,hogy alkaklmatlan a jópélda megmutatására.Gondoljunk csak a “Békemenetelők seregére”, a Professzorok Bathyányi Köre tagjaira és az Un.”országértékelésen” résztvevő,lelkesen tapsolókra.Ez a neves “grénum”felelőtlenül viselkedik hazánk sorsa iránt.Ezt tette most az a társaság is,akik “kinyirták”Bajnai Gordont.Én annyit tennék hozzá az iráshoz,hogy,ha változást akarunk-márpedig sokan akarunk,akkor a miniszterelnöknek BAJNAI GORDONNAK kellene lenni,a kormány mögött álló frakció vezetőjének,pedig GYURCSÁNY FERENCNEK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (41 szavazatból)
  10. Ha én gyurcsánynak lennék, maradnék öszödnél.
    .
    Őszintén kijelenteném: Attila, te alkalmatlan vagy miniszterelnök-jelöltnek. Együttműködhettek velünk, a DK-val, ha megállapodunk egy közös miniszterelnök-jelöltbe, például …-ba. Aki javaslatot tesz nekünk, milyen arányban jelöljünk képviselőket. Hiszen ezeknek a képviselőknek a feladata lesz majd a … leendő kormányfőt támogatni, akinek messze nem mindegy, hogy kik is támogatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (57 szavazatból)
  11. Bajnai saját magát nyírta ki, amikor összeállt ezekkel a takonyzabbantó szigetvárival meg a többi furkóval
    Embernek ennyi esze ne legyen….
    elkúrta
    csőcselék nép a magyar
    oszt jónapot

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (36 szavazatból)
  12. Ugyanez a társaság nyírta ki a szadeszt is. Öntelt, skolasztikus, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő társaság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  13. A sportban is mérhetetlen károkat okoz a hozzá nem értő, de helyzetbe hozott potentátok beavatkozása. Miért gondolják magukról egyesek, hogy ha más területen szaktekintélyek (vagy csak annak látszanak), akkor már az országos politikába is okosak lehetnek? Persze figyelve Mesterházi, Juhász, Szigetvári és más, a politikából élők megnyilvánulásait, könnyű ebbe a csapdába esni, és elveszíteni az önkontrollt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  14. Erzsébet Anna Fekete

    Bajnait a rossz szövetségesek , de elsősorban az MSZP nyírta ki. Aki a filozófusokra próbálja kenni a dolgot, az tisztességtelen és igaztalan. Mikor múlott a politika alakulása Magyarországon kiművelt emberfőkön? Utoljára a reformkorban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  15. Bitó László tegnap Bolgárnak már telefonált, hogy nem lesz jó MA miniszterelnöknek. De már elkúrták.
    Lehet, van az pénz, amiért ugye korpásodik a haj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  16. Meg az is undorító, ahogy Bolgár meg az atv-n is állandóan sulykolják az agyakba, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak kell adni a miniszterelnököt. KELL ADNI! Miért? Persze ez csak kötői kérdés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  17. Csak ismételgetni tudom ,Gyurcsány F-nek követelnie kell Mesterházy A vissza lépését,– a Bóni gfoffal egyértelmű a bukás,-DK- nak jók az esélyei-ne bukással kerüljön be a parlamentbe–hanem a szavazói által –az lesz a igazi nyerés a DK-elismerése.–Nem tudom mi lesz a megállapodás eredménye, de egy független talpra esett, új miniszterelnököt látnék szívesebben, akár- Nőt is.
    Naponta több órát töltök el politikai rovatok írások olvasásával.és be kell ,hogy
    valljam magamnak–hogy nem tudok semmit.–Pedig mi-mindenről kellene
    pontos ínformációval rendelkeznem, ahhoz,hogy megnyugodva jelöljek a választási íven.–azért nem adom fel , megvárom a Fletó-mire fog jutni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  18. Gyurcsány most vizsgázik.
    A helyes válaszért oldster 01.10.12:51 már megkapta a lájkot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  19. Kell hozzá kommentár?
    “Két dolgot szeretnék tőletek kérni, részint pár napig legyetek türelemmel, adjatok nekünk egy kevés időt, hogy sikeresen befejezhessük a tárgyalásokat. Másrészt pedig arra kérlek benneteket, hogy nyilvános és magán megszólalásaitokban, beleértve az internetes felületeket is, a közösségi oldalakat továbbra is támogassátok az összefogás ügyét és készüljetek arra, hogy reményeink szerint közösen fogunk elindulni. A sikerhez pedig az kell, hogy támogassuk partnereinket is, illetve azok vezetőit.

    Készüljünk arra, hogy egy csapat leszünk.
    Barátsággal
    Gyurcsány Ferenc”.
    .
    Működésbe lépett a pápai gyors…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  20. Esetleg tudja valaki, hogy az ATV-n mikor lesz Bajnai prezentációja? (program-hirdetés).
    Azt mondták tegnap, hogy ma a ZÁTÉVÉ egyenesben nyomja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  21. A cikkben foglaltakkal teljes egészében egyetértek, bár megjegyezem, hogy Bajnai az elmúlt másfél évben azt bizonyította, hogy nem ért a politikához, azaz alkalmatlan az ellenzék vezetőjének, ahogy Mesterházy is az.
    Érdeklődéssel várom a DK és Gyurcsány megnyilatkozását. Bajnai hétfői bejelentése óta ők mélyen hallgatnak, honlapjuk és facebook-oldaluk kiüresedetté vált. A jelenlegi helyzetet, függetlenül a neki állított csapdától csak a DK, s elsősorban Gyurcsány tudja feloldani, vagy végérvényesen elrontani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  22. EdCarping
    Nézd meg a 16:53-as hsz-t. Egyenlőre ez a helyzet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  23. .
    Számomra az is észbontó, hogy a a baloldali és demokratikus erők a belső ügyeiket nyilvánosan – ez esetben a Facebook-on – tárgyalják meg, beszélik ki magukból !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Pedig az ilyen technológiai munkafolyamatok szakaszában a legnagyobb hülyeség kifelé (is) beszélni. Hát csak figyeljük meg, hogy a fid-SS csak néha-néha tesz egy-egy gúnyos megjegyzést az ő próbálkozásaik, vagy inkább tehetetlen vergődésükre… Miért? Csupán azért, mert bár egymás között hangosan röhögnek e laikus kapkodás napról napra kínálkozó tragikomikus jelenségein, van annyi eszük, hogy nem hívják fel az ellenség(ük) figyelmét annak sajátmaga ellen viselt háborújára. Ezért nagyokat hallgatnak. Sőt ha tehetnék még meg is dícsérnék leginkább ezt a buta Mesterházyt, hadd folytassa tovább az önmaga hozsannázását, hadd ássa bele a pártját méginkább az önelégültség útvesztőjébe…- mert ez csak orbaniniéknak kedvez.
    És ahol elkezdem ott folytatnám azzal, hogy a “fiatal demokraták” soha nem beszéltek kifelé, mert tudták, hogy azzal csak és kizárólag az ellenfél malmára hajtanák a vizet…
    Erre kritikára szokta volt mondani az MSZP-s agitprop kórus, “jah kérem mi annyira demokratikusak vagyunk, hogy már szinte elvből fecsegünk kifelé, még a kockázatot is vállalva, szemben a Fidesszel, ahol mindent a vezér izlése és előírása szerint tálalják a külsőkre tartozó anyagot is – lásd “papagály-kommandó”. Mi meg vágjuk rá, de azonnal, hogy a papgálykommandó sokkal politikusabb, mint locsifecsi kifecsegés politikája, mert ez utóbbit nem a választók becsülik nagyra, hanem az ellenfél használja ki – de az nagyon.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  24. Szervezéselméleti szempontból a tőkés vállalatot kell alapnak tekinteni, mert ott azért általában(!) mégicsak a ráció szüli a cselekvést. Röviden, ott a kifecsgés a lesúlyosabb vétségnek számít, mivel súlyosan árt a szervezet érdekének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  25. ” Kívánatos lett volna, hogy hasonló áldozatkészséget és nagyvonalúságot mutasson volt légyen partnere is…” Én csak három és fél éve távoztam nem teljesen önként Magyarországról, de akkoriban még nem volt ilyen fejlett az anyanyelvünk. Megint lemaradtam valamiről. Ha latinból fordították volna, azt mondom, hogy elég ügyetlen volt a fordító, és hát ezt sikerült kiizzadnia a furcsa múlt idejű accusativus cum infinitivós feltételes módú imperativusos szerkezetből. De hát ez az ember ezek szerint így gondolkodik magyarul. Mi lehet még ennek a fejében? Hát csodálkozunk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  26. Már elnézést, hogy ideteszem a csizmát az asztalra. Sőt
    . NEM MINDEGY AZ ITTENI OLVASÓKNAK, HOGY KI NEM BOJKOTTÁL?!
    Nem értem miért gondolják felhevült olvtársaim, hogy egy harmadik negyedik nem bojkottáló ellenzéki jelölt alkalmasabb lenne a nembojkottra mint a jeles M.A.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Nagyon nem éártek most egyet Bartus írásával. Nem kell ennyire sajnálni Bajnait. Keményen megdolgozott a bukásért, nem kellett neki ehhez külső segítség. Már a kezdésnél elcélozta magát. Sajnos ebben is Gyurcsánynak lett igaza így utólag. Rossz színpadra állt fel már a kezdésnél, a nem létező mérsékelt jobbot megcélozva, egy zűrzavaros ideológia mentén. Azután ernyőszervezet helyett politikai párt lett. Elkezdődött apávatánc az összefogásról, értekezlet értekezlet hátán, hogy milyen nemzeti minimum alapján alakuljon ki a széleskörű és teljes együttműködés. A második intő jel, hogy valami nem stimmel, amikor Rogánnal egy színpadon állt ki az antiszemitizmus ellen. Majd a széleskörű tárgyalások hirtelen kétoldalúvá váltak az mszp-vel, atöbbiek meg azt sem tudták, mire várnak. Persze közben voltak apró malőrök, amikor Berlinben megvédte orbánt. Végül anyár végére eljutottak az mszpvel a többieket kirekesztő paktumig. Itt kezdődött az igazi erodálódása az ő erkölcsi tőkéjének és innentől kezdve zuhanórepülésben fogyott el. Ahogy a pártja is.Ha ő szilárd erkölcsi és ideológiai alapokkal tért volna vissza a politikába és mégis megtörténik ez a pozícióvesztése, akkor igazat adnék Bartus úrnak. Így azonban csak azt kapta, amit megérdemelt. Több mint egy éven át becsapta a jószándékú embereket és nem mondhatja azt, hogy nem szándékosan tette, mert akkor viszont oly rendkívül butának és naívnak kéne lennie, mint a négyhónapos kisunokám. A kisunokám viszont nem akar becsapni senkit és nem akar indulni a választásokon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  28. öregszeder,
    szerintem is így van, ahogy írod. Ráadásul ezen már B. L. is túl volt egyszer. Megírta. (Nem bírok ettől a Magyar Krónikustól elszakadni, lelkembe égett, borzalom.)
    A kérdés most már csak az, Gyurcsány is fellép-e a rossz színpadra, amitől Gordonkát úgy óvta. Még reménykedem(de már csak alig), hogy ez a facebook bejegyzés, amit bumburi ide is másolt, csak utolsó védvonalnak kell, hogyha elküldi őket ahova a szomszéd javasolta, akkor ez ott legyen, hogy nem rajta múlt. Ha nem így lesz, akkor ő is kuka. Mi meg nyúlhatunk a sebészkesztyűért meg a maszkért, de nem ahog M. ZS. gondolja, hanem hogy saját magunknak vágjuk le inkább a kezünket, mint hogy erre a bagázsra szavazzunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  29. A történelemben, sajnos nem először igazolódott be, hogy ha a “szellem” emberei (bármekkora nagyságok is) a való élet, a realitások talajára tévednek, bizony-bizony el-el csúsznak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Sajnos azt kell mondanom, hogy Bajnait nem kellett kinyirni, ő saját magát nyirta ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  31. Én, meg magunkat sajnálom. Sajnos, borítékolva látom, a választási eredményeket, és nem azért mert az ellenzék képtelen összefogni, vagy mert alkalmatlan miniszterjelöltet találtak. Ezek olyan jelentéktelen dolgok. Orbán, nem hagyja, hogy leváltsák, ez egészen biztos. Most csak a médiát mozgósította, de biztos, hogy a háttérben a szavazatszedők is készen állnak.
    Magunkat sajnálom, mert nincs kiút ebből a pokolból.
    Bajnai hátralépett? Na és? Lehet, sokkal okosabb, lehet, csak rávették. Mesterházi ragaszkodik a miniszterjelöltséghez? Hát, ez az ő baja. Akinek nincs önkritikája, és nem látja, hogy alkalmatlan annak majd sokkal fájdalmasabban kell szembesülni a ténnyel.
    Mi most, akik reménykedünk abba, hogy talán jobb élet jön, tudnunk kéne reálisan végig gondolni, hogy most nincs rá esély. Orbán olyan helyzetet teremtett, hogy itt ha véletlen veszítene, akkor is nyerni fog, hiszen mindenben megkötötte a leendő kormány kezét. Mire azt feloldanák, addigra a békemenetük és a “szabadcsapataik” lángokba állítják az országot. Mivel a mi oldalunk, sokkal békésebb, így nem akarjuk, hogy magyar, magyar ellen harcoljon, tehát Viktor mindent visz. Így, Mesterházi bukik. hiszen ő az összefogás első embere.
    Ha Mesterházinak lenne egy csöpp esze és nem lenne akkora a hatalomvágya, akkor most ő is hátralépne, és majd akkor jelentkezne miniszterelnök jelöltnek, amikor már egy igazi, demokratikus választást nyer meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. A magyar értelmiség és az ellenzék politikai vezetői Bokrostól Bajnain át Gyurcsányig képtelenek felfogni, hogy az MSZP társadalmi elutasítottsága olyan mértékű, hogy velük összefogva képtelenség választást nyerni. Ehhez elég volna végignézni a 2010-es választási eredményt és minden közvélemény kutatást azóta. A pártpreferenciával nem rendelkező bizonytalan többség soha többé nem szavaz a hitelességét teljesen elvesztett MSZP-re. Nincs értelme összefogni velük; a bizonytalan választók új, hiteles ellenzéki pártra várnak. Bajnai induló- és Gyurcsány eddig növekvő támogatottsága a bizonyíték erre. A jelenlegi rezsim leváltásához a választóknak kell összefogniuk egy új, széles körben elfogadható ellenzéki erő mögött. A kormányváltás érdekében összeállt, de egyebekben kiegyezni képtelen mai ellenzéki pártok nemhogy 500, de 50 napig se tudnák elkormányozni az országot. Ezért is kellene elfelejteni az összefogás erőltetését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  33. Mesterházyval borítékolom a vereséget. Ennek talán két pozitívnak nevezhető hozadéka van. Mesterházy lemegy végre a lefolyón és Orbán a következő években megeszi (sajnos mi is), amit főzött, majd végleg oda kerül, ahová való.
    Fájdalmas lesz és hosszú a kilábalás De sok az alattvaló fideszbirka, ezeknek kell először elfogynia. Így, vagy úgy.
    Bajnai szalonképességét, hozzáértését, tisztességét sajnos felülírja a lúzersége. Egy profi stábbal nem itt tartana. És mi sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Részben egyetértek Mihancsik Zsófiával, részben nem. Bajnai nagyot hibázott, mikor elfogadott egy olyan helyzetet a maga számára, amelyben jobb esetben is egyenrangú volt a közvélemény számára antipatikus Juhásszal, amikor minden előzetes egyeztetés, tárgyalás nélkül kikiáltotta magát az ellenzéki összefogás vezérének, mikor valótlanságokat nyilatkozott a DK-ról és Gyurcsány Ferencről. Egy őszödi beszéd után és az orbániáda beteges autokráciája után a választók elvárása sokkal nagyobb annál, mint amit Bajnai produkált. Mesterházy valóban a legrosszabb megoldás, me. jelöltségéért súlyos felelősség terheli a presszionáló értelmiségieket. Valóban egy külső, pártoktól független me. lett volna a legjobb megoldás. Bajnai alkalmatlanságát az is igazolja, hogy bizalmával ajándékozta meg Mesterházyt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Vezéráldozatot hozott a ifjúbaloldali maffia 2014. május 29. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos