Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kertész Ákost befogadta Kanada 2013. november 14. csütörtök 22:14 | AN

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kertész Ákost befogadta Kanada

Montreal – Az 1951-es genfi konvenció értelmében Kanada elfogadta Kertész Ákos menekültkérelmét, védelmébe vette a Magyarországról menekülő írót, és feleségével együtt befogadta az országba. A döntés azt jelenti, hogy a szabad, demokratikus és független Kanada úgy ítélte meg, hogy Kertész Ákos valóban nincs biztonságban a hazájában, és egy idegen ország védelmére szorul. A döntés egyértelmű minősítése a mai Magyarországnak is. Kertész Ákos az Orbán-rendszer első politikai menekültje, akit nyugati ország befogadott.

Kertész Ákos az Amerikai Népszavában megjelent cikke után lett üldözött Magyarországon. A szélsőjobboldal és az Orbán-kormány a kezükben levő sajtó segítségével hazug kampányt indított Kertész Ákos ellen a lapunkban megjelent véleménye miatt. A harmincas évek Németországát és Joseph Goebbels propagandáját idéző stílusban uszították ellene a szélsőjobboldalt. Író véleménye miatt demokratikus országban még nem hangzottak el a fajvédelem kategóriáját súroló olyan parlamenti hozzászólások, mint Budapesten. Kertész Ákos a megtámadott írásában “genetikusan alattvalónak” nevezte a magyarokat. Az írása óta eltelt idő csak igazolta ezt az állítást.

Kertész Ákos ügyében maga a miniszterelnök is megszólalt, miközben nagy hallgatásai ismertek egyebek mellett a zsidókat haláltáborokba küldő Horthy Miklós szobrának avatása kapcsán. A Fidesz kezében levő főváros megvonta Kertész Ákos díszpolgári címét, a kizárólagos hatalmat gyakorló Orbán-kormány olyan törvény elfogadására készült, amely lehetővé tette volna Kertész Ákos Kossuth-díjának visszavonását. A hivatalos nyilatkozatok azt a hatást keltették, hogy Kertész Ákost nem illeti meg az állampolgároknak kijáró védelem, vele szemben bármilyen fellépés indokolt lehet.

A hivatalos propaganda olyan szélsőséges indulatokat és antiszemita érzelmeket korbácsolt fel, hogy Kertész Ákost egyre több fizikai atrocitás érte Budapesten. Az idős író egyre kevésbé érezte biztonságban magát, és az életét féltette, amely egyre inkább veszélybe került. A hivatalos Magyarország védelmére és józan kiállására, az indulatok csillapítására nem számíthatott. Ellenkezőleg: láthatóan a kormányzópártok burkolt antiszemita uszításra használták fel az esetet, és politikai célokból a szélsőjobboldal karmai közé dobták a Kossuth-díjas írót. A történtek megszólalásig Fábry Zoltán fasizmusról szóló klasszikusát, a Hannibál tanár úr című filmet idézték.

Kertész Ákos az életét mentve  2012. február 29-én menekült el Magyarországról, és Kanadában politikai menekültstátuszt kért. Kanadában éppen ekkor szigorították a menekültügyi törvényt, Magyarország diplomáciai lépéseket tett, hogy Kanada a menekültstátuszt tagadja meg. Ezért kétséges volt, hogy az Európai Unió tagországából menekülő író megkaphatja-e a politikai menekültstátuszt. Kanada bírósága körültekintő vizsgálatot folytatott az ügyben. Ezt követően megállapította, hogy Kertész Ákos politikai menekültkérelme jogos, esete az 1951-es genfi konvenció hatálya alá tartozik, és Kanada Kertész Ákost védelmébe vette Magyarországgal szemben.

A döntésnek Kertész Ákos személyi biztonságát meghaladóan messzemenő üzenete van. Magyarország ma életveszélyes hely egy író számára, ha a nacionalistáknak nem tetsző véleményt fogalmaz meg. Zsidó író nem bírálhatja magyar honfitársait. Magyarország nem szabad és nem demokratikus ország, amely megvédi a polgárait. Az antiszemita uszításnak a hatalom nem akar és nem képes gátat szabni. A magyar állam különbséget tesz polgárai között. A magyar miniszterelnök – aki demokráciáktól szokatlan módon személyesen vállalt erre kezességet – nem védi meg “zsidó honfitársait”.

Az Amerikai Népszava az első perctől kezdve mindvégig kiállt Kertész Ákos mellett. Az ellene indított támadásokat a sajtószabadság, a véleményszabadság, az emberi jogok  sérelmének tartotta, a kormányzat és a kormánypárti sajtó uszítását antiszemita propagandának nevezte. Miután az Orbán-kormány magatartása semmiben nem különbözött a legszélsőségesebb pártok és szervezetek megnyilvánulásaitól, Kertész Ákos ügye mutatott rá először az Orbán-kormány tatrtalmában fajvédő, antiszemita jellegére.

Kertész Ákos mellett a liberális és baloldali sajtó és értelmiség egy része sem állt ki. Helytelenítette, hogy félremagyarázott szavaival alkalmat adott a szélsőjobboldal számára az antiszemita propagandára. Ezzel szemben Kanada úgy ítélte meg, hogy egy írót semmilyen véleménye esetén nem érhetnek támadások, és az élete nem kerülhet veszélybe. A fasizálódó Magyarországon ezt a gondolkodást ma már a magát demokratikusnak nevező értelmiség sem érti meg. A gyávaság felülírja az emberi jogok iránti elkötelezettséget és a tisztességet.

A probléma gyökere az, hogy genetikusan alattvalók.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (84 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +83 ( 133 szavazatból)
Kertész Ákost befogadta Kanada, 4.3 out of 5 based on 84 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. Nincs kérdés….
    Ezeket a mocskokat a Nemzeti Féregirtás 2014.során el kell tüntetni a Magyar Köztársaságból!
    Hajrá DK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (92 szavazatból)
  2. Ennél szomorúbb és megalázóbb hír Magyarországról …………..
    Kertész Ákosnak és feleségének békés nyugodt öregkort kívánok.
    Ezennel hivatalosan deklarálta Kanada, hogy itt minden van, csak DEMOKRÁCIA nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (106 szavazatból)
  3. Az első ország, aki elismerte, hogy hazánkban nincs biztonságban az,aki nem a hatalom szája íze szerint fejti ki a véleményét.
    Az első… És a többi?
    Más országok nem látják hogy mi van itt kibontakozóban?
    Nem látják hogy hány ember hagyta már el az országot, mert a megélhetése, a léte nincs biztonságban?
    Nem mindenki a munkanélküliség végett hagyja itt az országot. Vannak akiket már fojtogat a kialakult fasiszta rendszer légköre, és köszönik szépen, de nem kérnek belőle.
    Amit Kertész Ákossal tettek, az gyalázat!
    Ennek ellenére egyre többen látják a “genetikusan alattvaló” igazságát,és nem félnek hangoztatni egyetértésüket az íróval.
    .
    “Kertész Ákos mellett a liberális és baloldali sajtó és értelmiség egy része sem állt ki, mert helytelenítette, hogy félremagyarázott mondataival alkalmat ad a szélsőjobboldal számára az antiszemita propagandára.”
    .
    A liberális és a baloldali sajtó szégyellje magát,ugyanúgy a többi írástudó, és értelmiségi, mert a segítségükkel, és hallgatásukkal bátorították az Orbán kormányt, és szélsőségeseit ennek a borzalomnak a kiteljesedésére.
    Kényelmesebb volt nekik hallgatni a komfortérzetüket védve, mint kiálljanak egyértelműen egy baloldali író mellett.
    Szégyellje magát azért is, mert a mai napig ezt gyakorolja,és ezzel segítik,hagyják az országot a fasizmus mocsarába süllyedni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (84 szavazatból)
  4. Egy elmebeteg es gerinctelen seggnyaloi fasiszta hordaik segítségével eluldozott egy EMBERT, kinek a cipotalpaig sem ernek fel meg akkor sem, ha egymas nyakaba ülnek! Szertnem hinni, hogy ez a szegyenunk nem az egész országra, hanem csak annak aktiv szereplőire száll vissza! De vajon mi mindent megtettünk, hogy ez a gyava, aljass tett ne erhesse el célját? Azt kell Mondanom, nem, igy a mi szegyenunk is, hogy szegényebbek lettünk egy nagyszeru EMBERREL!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (67 szavazatból)
  5. kertész ákos története magyarország igazi szégyene. nem is elsösorban a fideszé vagy a jobbiké, hanem azé a kamubaloldalé, ami néma maradt az ügyben mindvégig.
    ma az ebédnél valahogy magyarországra terelödött a szó (valahol svédországban). elmondtam a kollegáimnak, hogy magyarország ismét a 30-as években él egy minihitlerrel. nem keltettem megdöbbenést bennük, mert tájékozott emberek. ma már nem puskás az elsö asszociáció magyarországról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (81 szavazatból)
  6. bruckenbacker kapitány

    bumburi
    2013. november 14. csütörtök
    22:46

    Ugyanezt irtam le, de feleslegesen.
    Csak ismételni tudnálak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (39 szavazatból)
  7. bruckenbacker
    kapitány
    Nagyon sokan gondoljuk így, talán azért is vagyunk egy hullámhosszon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (37 szavazatból)
  8. bruckenbacker kapitány

    http://mnytud.arts.unideb.hu/tananyag/olvasni/makra.htm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (27 szavazatból)
  9. Egy ellenzéki tüntetésen a közelében állhattam. (Mondjuk 5 méterre.) A nejemnek felhívtam Rá a figyelmét. Boldog voltam, hogy „egy légtérben” lehetek Vele. Szinte az aurájában éreztem magam. Nagy élmény volt, ha visszaidézem, most is libabőrös lesz a karom. Jó egészséget Neki és feleségének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (48 szavazatból)
  10. bruckenbacker kapitány

    Ehess, ihass, ölelhess, alhass!

    A mindenséggel mérd magad!

    http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/ars.htm

    én inkáb ezt olvasom a fasiszta mocsok helyett….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (34 szavazatból)
  11. “A probléma gyökere az, hogy genetikusan alattvalók.” – hogy mennyire igaz volt minden sora Kertész Ákos írásának – ami miatt Magyarország kivetette magából (jobbról és “balról” egyaránt) – fényesen igazolták a cikk megjelenése után történt események. Magyarország saját maga bizonyította azt, ami ellen össznépileg felhorgadott. Kár ezért az országért – jobb sorsa lenne érdemes. De hát ha egyszer nem alkalmas rá, minek erőltessük…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (68 szavazatból)
  12. Azt hiszem, kedves kommenttársak, ránkcuppantak a genetikusan mélymagyarok: minuszolganak szorgosan. Mit mondhatnánk erre: sekély e kéj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (65 szavazatból)
  13. e-Vita
    2013. november 14. csütörtök
    23:39

    mandinerhuszárok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (36 szavazatból)
  14. Ki mondta jobberok hogy ide lőjetek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (39 szavazatból)
  15. Bumburi, csak “lőjenek”! Kertész Ákost igazolja minden mínusz klikkelés. Inkább köszönjük meg nekik. És kedves Bumburi, egyáltalán nem csak “jobberek” mínuszolnak itten, hiszen a magukat demokratának, baloldalinak fényezők is jobbra zártak Kertész Ákos ellenében. Ákos mellett még azok se álltak ki, akiket az övéniek hitt. Nem azért mondom, hogy magamat fényezzem, de 2010-re én már biztosan tudtam, hogy Magyarországon nem léteznek se baloldali, se demokratikus politikai, közéleti tényezők. Ezt 2002-től csak az nem vette észre, aki nem akarta. De hát egy művészféle hajlamos a remény utolsó foszlányaiba is a legvégsőkig kapaszkodni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (51 szavazatból)
  16. “Magyarország diplomáciai lépéseket tett, hogy Kanada a menekültstátuszt tagadja meg. ”

    No comment.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (44 szavazatból)
  17. Minden magyar állampolgár, ha nem náci, vagy fasiszta veszélyben van.
    Veszélyben van az ép elméje, veszélyben van az oktatásban részt vevő gyermek értékrendje, veszélyben van a kórházi ellátásra szoruló szülők élete, és veszélyben van mindannyiunk lelkiismerete, hogy garázdálkodni hagyjuk ezt a fosztogató, elaljasult csürhét, akik egy krátert, egy fekete lyukat hagynak az ország helyén és kiirtják a civilizációt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (61 szavazatból)
  18. Ehhez nem lehet mit hozzátenni.

    http://nol.hu/belfold/verdij__fenyegetes_buntetlenul?ref=sso#
    De egy bábuval való bohóckodás az uszításnak minősülhet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (27 szavazatból)
  19. a) attól tartok, nem Kertész Ákos lesz az utolsó, aki emigrálni kényszerül ezek miatt a… khm! Ez szomorú!
    b) még ha nem is lett volna igaz, (noha igaza volt) amit elmondott, akkor is egy idős ember, és aki képes fizikai támadást intézni egy senior iránt, az – milyen elmeállapotban van? Ez már nem a racionalitás területe, az ész trónfosztása már nem csak könyvcím! Megtörtént! Ez emberiséghez méltatlan állapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (40 szavazatból)
  20. “A kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben, az ugyanis elfogadhatatlan és eltűrhetetlen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a WJC közgyűlésének megnyitóján Budapesten.”
    .
    Na, ezt magyarázzák MA meg……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (29 szavazatból)
  21. betü szerint igaz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (28 szavazatból)
  22. A kedves négy minuszoló úr (kevés: szűken méri a zsoldot Alcsút, ha?) szerint tehát fizikailag inzultálni egy idős embert, az jó?! Ugyanezek a minuszoló urak halált kérnének az ároktői rablógyilkosokra, akik szintén idősekkel szemben mutatták meg, hogy milyen virtusos legények ők?!
    És hol a különbség? Mert én nem látok!
    (A rablógyilkos még hivatkozhat a szegénységére, de hol a neonácik mentsége? Se mentségük, se magyarázat – a józan ész és a jóérzés abszolút hiányán túl.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (35 szavazatból)
  23. Mikor mondjuk ki itt maradt demokrata nyugdíjas magyarok akik sajnos nem tudnak elmenekülni sehova, mert ezzel a nyugdíjjal bármelyik demokratikus országban éhen halnánk, hogy Magyarország most megint ujra egy fasiszta ország ahol mi ma most itt Magyarországon egy új fasiszta magyar nemzeti fdesz fasiszta diktatura alalt élünk. felsziget

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (34 szavazatból)
  24. Továbbra is egyet értek Kertész úrral. Elég beleolvasni egy otthoni lapba. Akármelyikbe, amelyikben kommenteket írhatnak felhasználók. Na ott igencsak dúl a sötétség. Ha ezeket megválasztják újra, akkor 2014-től indul majd meg csak igazán a menekülthullám.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (36 szavazatból)
  25. Ez igaz, hogy Mo. diplomáciai lépéseket tett, hogy Kertész Ákos ne kaphassa meg a menekültstátuszt???…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (20 szavazatból)
  26. Látom, rászállt ezt a cikket diszlájkolni a Goj Professzorok Batthyányi Köre (egy Nóbel dijast sem nézek ki belőlük) Ime a rogues gallery: http://www.bla.hu/profs/tagok_tab.php

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (30 szavazatból)
  27. Proud to be Canadian.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (25 szavazatból)
  28. “Magyarország diplomáciai lépéseket tett, hogy Kanada a menekültstátuszt tagadja meg. Ezért kétséges volt, hogy ”
    Szerintem ez komoly érv lehetett a menekültstátusz megadása mellett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (28 szavazatból)
  29. “Magyarország diplomáciai lépéseket tett, hogy Kanada a menekültstátuszt tagadja meg. ”

    Én azért kommentelném, mert világos példája hogy micsoda primitív ösztönlények, szolgalelkű (aljas) bürokraták játszanak a kormány kezére. Ennél egyértelműbb üzenet nem kellett Kanadának, hogy azonnal megadja a menekült státuszt. Ha egy bűntelen embert karmaival szorongat, nem enged a hatalom, vajon mit jelent?

    Mekkora marhák, még a patyomkinország, demokráciaparódia képzelt érdekeit sem tudják rendesen megvédeni. OMG

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (31 szavazatból)
  30. 2013. november 15. péntek
    00:20
    “Magyarország diplomáciai lépéseket tett, hogy Kanada a menekültstátuszt tagadja meg. ”
    A történet valahogy így zajlott:

    A kanadai magyar nagykövet felhíjja a kanadai külügyminisztert.
    - Hé ecsém osztán mit képzeltek magatukrul?- kérdi a magasan képzett nertárs.
    A telefon másik végén néma csönd, majd kattan a kagyló.Másnap közlik, hogy Kertész Ákos menekült státuszt kapott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (34 szavazatból)
  31. helyesen: menekültstátusz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  32. Hajdani ifjúkorom meghatározó élménye volt a “Makra” Az, hogy odáig fajult a helyzet, hogy egy kiváló írónak véleménye hangoztatásáért védelmet kell kérnie, nem szorul magyarázatra. Elég áttekinteni a kormány által szubvencionált magyar sajtót !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (22 szavazatból)
  33. BOLDOG VAGYOK HOGY KERTESZ AKOS MEGTALALTA AZT A ORSZAGOT AHOL KOLTOI IRASAIVAL SZABADON IRHAT ES KI FEJTHETI GONDOLATAIT ES EZ PEDIG CANADA KERTESZ AKOS AMIT LE IRT ORDITVA KIALTOTTA AZT EBREGYETEK FEL MAZGYAROK!!!! EGY UGY NEVEZET MAGYAR DEMOKRACIABAN CIGANYSAG ANTISZEMITA MEG NYILVANULASNAK NINCS HELYE ES AZ A IRASA INKABB A BALOLDALNAK IS SZOLT HOL VAGYTOK M.SZ.P SEK MIKOR A DEMOKRACIA ES A IGASSAGOT MEG KELLETT VEDENI? ITT A BIZONYITEK HORTHY SZOBOR NYIRO STB UNNEPLI MA A KORMANY ES A JOBBIK SZINPAIZALOK EZ KELL NEKTEK MAGYARORSZAG EBREGYETEK MAR FEL A DEMOKRA MAGYARORSZAG ERDEKEBEN!!!! ES BIZONYITJATOK BE A ELLENKEZOJET AMIT KERTESZ AKOS LE IRT ES EZERT EL KELLETT MENEKULNI ORSZAGABOL AMIT SZERETETT CSAK AZERT MERT LE IRTA AZ IGASAGOT EZ A BUNE KERTESZ AKOSNAK? DE CSAK MAGYARORSZAGON TORTENIK ILYEN AKOS ITT CANADABAN SZABADON IRHATSZ ALLAM ITT NEM FOG TEGED ELULDOZNI KIVANOK JO EGESSEGET NEKED ES K. FELESEGEDNEK 82 EVEDET ITT FOGOD CANADABAN UNNEPELNI BOLDOGAN

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (31 szavazatból)
  34. Volt ilyen kelet eu-ban az utóbbi 23 évben…??? (persze a romák közül sokan kaptak, szintén Kanadában…)
    Hitvány magyaroszág….!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (36 szavazatból)
  35. Az államtitkárság idevezényelte a megfelelő embereket nyomogatni a mínuszokat. Gondolom karöltve nyomják a gombot a gárdistákkal és az össze fajtájukkal egyetemben.

    Mekkora kielégülés lehet nekik. Ekkora élvezetet is csak az AN adhat… :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (25 szavazatból)
  36. Mégis mi az ördög tartott ilyen sokáig Kanadának?

    És Izsák-Bács Jeremiás Testvérünkkel mi lesz?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (16 szavazatból)
  37. “Kertész Ákos mellett a liberális és baloldali sajtó és értelmiség egy része sem állt ki. ”
    Nem dicsekvésből, de az igazsághoz hozzá tartozik:
    http://mandiner.hu/cikk/20110929_donath_ferenc_az_elso_fecske

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  38. Mint ahogy mások mellett is megszámolható kik álltak ki. Egy kiüresedett pusztaság az egész tartomány, lelket elvétve látni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  39. A mínuszok mutatják, hol tart az ország egyben igazolják az író véleményét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  40. Van igazság: ma kitüntették a goj Schmidt Pált – még a végén tagja lesz a Goj Professzorok Batthyányi Körének (egy Nóbel dijast sem nézek ki belőlük) Ime a rogues gallery: http://www.bla.hu/profs/tagok_tab.php .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  41. Ennek a személynek a kitüntetéséről írtam: “Levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnökhöz, arra kérve a kormányt, hogy vizsgálja meg az állami kitüntetések visszavonásának lehetőségét. Az Magyar Távirati Irodához eljuttatott levélben az államfő azt írta, „az állami kitüntetésre az válik érdemtelenné, és kitüntetését vissza kell vonni, akinek magatartása hazánk és nemzetünk alkotmányos értékrendjét megsérti”.
    .
    Éljen Donáth Ferenc !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  42. Kedves Donáth Ferenc,
    .
    Ön mégse értette – és mintha azóta se értené – hogy a 2011-es, 3. Radnóti Menet során miért is kellett – az előzetes tervvel ellentétben, a Menet történetében először – az egyik hagyományos állomását törölni, kihagyni az az útvonalból.
    .
    Akkor a “Magyar Nők Szövetsége” és a “Civilek a Szélsőjobb Ellen Mozgalom” nevekkel címkézett, de valójában a Mazsihisz által szponzorált, így ténylegesen a Mazsihisz által kontrollált, nagyszabású Duna parti rendezvényen a tervek szerint Kertész Ákos, a zsidó származású magyar író a Mazsihisz színpadára állt volna, hogy verset mondjon, emlékezve a nyilas terror akkori áldozataira, és figyelmeztetve a fasizmus újjáélesztésének aggasztó jeleire. Aztán hirtelen, különös időzítéssel (előző nap az illegitim fidesz-jobbik parlament előző nap tanácskozott arról, hogy az írót miképp is tudná még jobban a földbe döngölni, megalázni, erkölcsileg megsemmisíteni) a Mazsihisz nem engedélyezte Kertész Ákos fellépését. Tette mindezt a legvisszataszítóbb módon, a “Magyar Nők Szövetségének” akkor üdvöskéjére bízva a piszkos munkát, hogy valamilyen átlátszó ürüggyel “rázza le” az írót, lásd: http://nepszava.com/2011/10/velemeny/kertesz-akos-kossuth-dij-fosztas.html
    .
    Így hát, a szélsőjobbos (fidesz-jobbik) hatalmi (és így az állami pénzek, juttatások fölötti döntés egyedüliként “felhatalmazott” ) erőkhöz igazodva, az író megaláztatásához hozzájárulva, a legnagyobb, legbefolyásosabb zsidó szervezet nem állt ki egy olyan hozzá tartozója mellett, akit védelmébe vennie munkaköri kötelessége is lett volna. (Persze történt már ilyesmi a Hitler-korszak náci-nyilas tébolya idején is, és naiv ember azt hihetné, hogy a népek tanulni képesek a múltban elkövetett hibáikból.).
    .
    És nem tudok arról, hogy akkor a Mazsihisz eme abszurd húzása ellen az Amerikai Népszaván ill. a Menet szervezőin (Kohányi Társaság, MAL) kívül bármilyen magyarországi politikai, közéleti szereplő, média, civil szervezet tiltakozott volna legalább az általuk oly kedvelt nyilatkozatok, szónoklatok, publiciksztikák szintjén, pláne nem kézzelfogható tettel, mint ahogy a Menet szervezői: tiltakozásul a Mazsihisz rendezvényét elkerülték; és mert a Mazsihisz nagyszabású, látványos színpadi rendezvénye közvetlenül a Cipők mellett volt, így a gyalogos menetelők a Cipőknél akkor nem tudtak megemlékezni. Viszont talán a (az AN-nek köszönehetően) széles körben ismertté vált “Cipő-botrány” miatt a (Jászai Mari térre áthelyezett) záróeseményen talán akkor volt a legtöbb hallgatóság.
    %

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  43. % Kedves Donáth Ferenc,
    .
    Ön, akkor, a 2011-es Menet szervezése finisében ezt nem értette, azzal a felkiáltással, hogy hogyan is lehetnek a szervezők ilyen elfogadhatatlanul megosztók. Ilyen erővel, Kedves Donáth Ferenc, a szélsőjobbos fidesszel-jobbikkal is boruljunk össze, hogy ugyan ne osszuk már meg e kis ország “erőit”, mert a Szent Összefogás abszolút eszméje felülír minden mást elvet. Ön, kedves Donáth Ferenc azóta távolodott, zárkózott el a Menet többi szervezőjétől, majd ki is vonult a szervezésből, majd a részvételből is. Melynek okát a szervezők azóta se értik igazán, csak találgatni kényszerülnek. De már ennek sincs jelentősége.
    .
    A 2012-es Menet ugyan érintette a Cipőket, de az előző évi botrányt okozó szervezet(ek) ekkor is egy saját, hangos, látványos színpadi rendezvényt harangoztak be már jó előre, pontosan a Menet hagyományos záróeseményével egyező időpontban, ily módon ügyesen megkavarva, elvonva az embereket, akik azt hitték, az is a Radnóti Menet rendezvénye. Ezt a húzást a Menet szervezői képtelenek voltak ellensúlyozni, nem állván rendelkezésükre “pénz, paripa, fegyver”, mint a Cipősöknek (Mazsihisz, Magyar Nők Szövetsége,…), így hát a Jászai Mari téri záróeseményen minden korábbi évhez képest a legkevesebb résztvevő volt.
    .
    Most, az 5.Radnóti Menet esetében, ha cinikusra veszem a figurát, akkor azt mondhatom, hogy a Menet szervezői az illegitim szélsőjobbos fidesz-jobbik hatalomnak köszönettel tartoznak, hogy “megoldotta” az antifasiszták[(?)] közé ékelődő Cipős problémát azzal, hogy a Kossuth térnek a fasiszta-nyilas korszakbeli visszaállítása miatt fizikailag ellehetetlenítette a Cipők megközelítését, ill. ott bármilyen rendezvény tartását. És lelki szemeim előtt látom ahogyan az új fasizmust építő szélsőjobbos fidesz-jobbik emberei bosszankodnak, amiért akaratukon kívül segítettek egy antifasiszta rendezvénynek. De hát ennyi kis bosszankodás semmi ahhoz a hosszan tartó, hatalmas kéjhez képest, amit 2010 óta a bosszúállás édes íze okoz – igaz, kedves fidesz-jobbik?
    .
    És mert, kedves Donáth Ferenc, a fentieket a lehető legautentikusabb – de továbbra is meg nem nevezett – forrásból tudom, nem vagyok azzal vádolható, hogy másod-, harmad-, n. kézből származó, a valóságot elferdítő értesüléseket ferdítek még tovább. Az AN-en az erről megjelent cikkek is igazolásul szolgálhatnak, mint pl: http://nepszava.com/2011/10/magyarorszag/kertesz-akos-a-radnoti-meneten-beszelhet.html és a fenti, első komment-részbe írt link pedig Kertész Ákos saját beszámolója olvasható a történtekről.
    .
    De mindez már nem érdekes, kedves Donáth Ferenc, ne is törődjön velem, én már túl vagyok a reménytelen magyar politikai mocsáron, a lukas vödrökön. Csak még mindig nem tudom szó nélkül hagyni, ha az Olvasók nem teljeskörű képet kapnak. Bár küzdök ellene :-) Na meg hát én egy mezítlábas senki vagyok, kit érdekel, mit beszélek…. Nemde, Kedves Olvasóm?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  44. Szemét náci minuszoló horda, kívánom nektek, hogy olyan véget érjetek, mint koszos féreg elődeitek! Tetves gazemberek vagytok mind, alávaló és undorító zsarnok vezéretekkel együtt!
    .
    Mehhetek a zsoldért, seggnyalók!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (12 szavazatból)
  45. Kertész Ákos levelével elejétől fogva száz százalék egyetértettem, csak azt nem értettem, hogy miért kellett neki hat-hét évtized, hogy ráébredjen a magyar valóságra.

    56-ban fiatal kamaszként már ugyanez volt a véleményem a magyarokról, akiktől egyébként “kapitalista csökevényként” a bőrömön éreztem az izzó antiszemitizmust kisgyerek koromtól kezdve egészen addig, amig csak el nem sikerült menekülnöm onnan 56 novemberében, majd megszabadulnom az osztrák meg olasz menekült táborokból, ahol vadállatiasan dúlt a legsötétebb antiszemitizmus.

    2003-ban visszalátogattam Pestre egy elkerülhetetlen meghivás folytán. Semmi se változott ottan az emberek fejében, sőt. Nyilt volt a zsidózás és nyilvánvaló az ország fasizálódása annak ellenére, hogy úgynevezett “antifasiszták” voltak uralmon. Az emberek mentalitását abszolút kibirhatatlannak találtam, és alig vártam, hogy kirepülhessek onnan. A barátoknak, rokonoknak pedig megjósoltam, hogy Magyarország kevesebb mint egy évtized múltán egy totálisan korrupt, echte Horthysta fasiszta országgá fog válni. Ami be is következett.

    A magyarok undorral és viszolygással töltenek el, legyenek azok fasiszták, vagy úgynevezett “antifasiszták” (akiknek sorai között is épp elég véresszájú, illetve “úri” antiszemita rejtőzködik). Ma úgy tekintek magamra, mint morva és galiciai zsidók vallástalan leszármazottjára, aki történetesen magyar ajkúnak született, mert a dőre felmenői nem vették időben a sátorfájukat onnan.

    Kertész Ákosnak pedig – aki mára már minden bizonnyal jól megtanulta, hogy nincs menekvés a zsidó identitástól – sok-sok boldog, nyugalmas évet, jószerencsét és sikert kivánok szép új hazájában.

    :-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  46. Még egy pont a magyarokról.
    A magyar egy sötéten buta kelet európai parasztnép egy vékony réteg sötéten bornirt és mélységesen antiszemita keresztény értelmiséggel és egy még vékonyabb réteg odahülyült, ottragadt zsidóval, akiknek azonban remekül sikerült alaposan elsajátitani a magyarok legrosszabb tulajdonságait.
    Ha megkaparunk egy echte magyart, mindjárt rátalálunk a sváb, horvát, román, szlovák, vagy éppen zsidó vagy cigány felmenőkre.
    Ha pedig megkaparjuk a modern magyar történelmet, akkor a pozitivumok majd mindegyike zsidó származású.
    Csak ennyit.

    :-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  47. Mike:
    .
    - Azért annyit hozzátennék, hogy van – becslésem szerint úgy 20 % olyan magyarországi (mai orkbánisztáni) magyar – aki nem ilyen, mint akiket nagyjából jogosan kritizáltál.
    .
    Én, amikor hasonlóan nyilvánulok meg, mint most te (nagyrészt jogosan), ezt mindig hozzáteszem. Tudod, mi a pokoli? Az, hogy ez a kb. 20% tehetetlen, mert mit tegyen ennyi a többivel szemben? Ha szólni mernek, vagy pláne tenni is valamit, úgy járnak, mint az öreg Kertész, vagy Dániel Péter.
    .
    Jobb esetben “csak” a teljes környezete bélyegzi meg és mocskolja- gyalázza- fenyegeti- zaklatja folyamatosan őket, de még családtagjaikat is. Rosszabb esetben menekülhetnek a világ civilizált részére – ami elég strapás tud ám lenni, a dolog érzelmi oldaláról nem is beszélve.
    .
    És ez soha nem volt másképp. Ebből csak egy kiút van, a szó szerinti kiút, azaz, lelépni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  48. “…Ha pedig megkaparjuk a modern magyar történelmet, akkor a pozitivumok majd mindegyike zsidó származású…”
    .
    - Na, azért ez túlzás… vannak valóban nagy modern kori magyarok, akik sokat adtak országuknak, gondoljunk csak a 18. századvégi nyelvújítókra. Gazdasági, politikai nagyok is vannak, Kossuth, Széchenyi gróf, és társaik. 20. században is voltak nagy politikusok, tudósok, akik semmilyen értelemben nem voltak zsidók – és antiszemiták sem.
    .
    Mondjuk inkább úgy, hogy a zsidók erősen felülreprezentáltak voltak a tudományos, gazdasági, és ipari, kereskedelmi életben. Ennek természetesen történelmi okai vannak, már azon felül, hogy mindehhez ők értettek a legjobban, és rendkívül sok volt köztük a magasan képzett, bármilyen szakterületen – létszámukhoz viszonyítva ezért voltak felülreprezentáltak.
    .
    És ez volt a zsidógyűlölet egyik mozgatója, és most is ez az. Hogy az átlag magyar mindig is gyűlölte, aki jobb, tehetősebb, ügyesebb, okosabb, mint ő. Pláne, ha az ilyen tehetős – okosok nem mások szétrablásával lettek jobbak, mert mások szétrablása az már mindjárt kelet- európaibb, így magyarosabb is. Ezért van, hogy a mai magyar szennykormányt gyakorlatilag a népesség 80 %- a támogatja, mert a többség szemében mit ezek az állatok művelnek, az nagyon tökös. Ezért lehet teljesen nyíltan a legalpáribb szabadrablást véghezvinni, a lakosság többségének bármiféle tiltakozása nélkül.
    .
    Egyébként, hasonló, mint a zsidókkal Európában (durva kirekesztés, üldözés, időnként szervezett tömeggyilkosságok), történt a világ más részein, más népcsoportokkal is, majdnem ugyanilyen okokból. Pl. az örményekkel a török birodalomban, tuszikkal Ruandában, vietnamiakkal Kambodzsában (40 éve), hindukkal Indonéziában, stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  49. Nagyon rám izgult a minuszoló brigád. Ez már akkor népszerűség?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  50. Eldrad, csak Kossuth-ot ne említetted volna… Elítélt köztörvényes bűnöző (sikkasztó) és politikai szélhámos volt, aki gyáván, álruhában elmenekült az országból, amikor a felelősséget is vállalnia kellett volna mindazért, amit mondott és tett. Konkrétan: belevitte az országot egy teljesen értelmetlen és kilátástalan történelmi kalandba. (ez persze nem változtat semmit azoknak az embereknek a megítélésén, akik önfeláldozóan részt vettek az eleve bukásra ítélt forradalomban és szabadságharcban). Ja, és menekülés közben azért gondosan magával vitte a koronát…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Papp Lajos megsértődött Kanadára 2014. február 20. csütörtök

Heisler hazudik a közgyűlés tagjainak 2014. február 12. szerda | Bartus László

A Mazsihisz bojkottja nem zsidó ügy 2014. február 9. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos