Ronai and Ronai
AMERIKAI

Papp Lajos megsértődött Kanadára 2014. február 20. csütörtök 1:30 Forrás: Kanadai Magyar Hírlap

  • Hozzászólások(98)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Papp Lajos megsértődött Kanadára

Budapest – Dr. Papp Lajos, a szélsőjobboldali kötődésű szívsebész bejelentette, hogy a Kanadai Magyar Hírlapban megjelent bírálatok miatt nem vesz részt a niagarai Magyar Világtalálkozón. Papp kijelentette, hogy még szimpla turistaként sem hajlandó Észak-Amerikába látogatni. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük barátunk, Christopher Adam írását, amely lapjában, a Kanadai Magyar Hírlapban jelent meg.

“Papp doktor a következőket írta:

Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában elhangzott előadásaim után, az elektronikus sajtóban megjelent írások egy része nagy fájdalmat okozott.

Egy Lázár György nevű személy 2014. január 31-én nagy nyilvánosság előtt (írása megjelent a Kanadai Magyar Hírlap elektronikus újságban) személyemben sértett meg, ezzel ismét nagy fájdalmat okozva.

Öregember vagyok.
Az én hazám a Kárpát-Haza, jelenlegi lakhelyem a Csonka-Magyarország. Ha itthon fájdalmat okoznak, el kell viselnem.
A gyűlölet, a harag, a hamis tanúság irracionális dolog. Nem harcolok a gyűlölet ellen, hanem hirdetem a krisztusi szeretetet.

A fájdalmat próbálom elkerülni, ezért ezen túl sem az Amerikai Egyesült Államokba, sem Kanadába nem kívánok még csak látogató utat sem tenni.

Kérlek, hogy minden műsortervből töröljetek, mert semmilyen kanadai programban a jövőben nem kívánok részt venni!

Papp lemondása után feltehetően törölni fogják a niagarai Magyar Világtalálkozót, mely rendezvényt – a főszervező elmondása szerint – a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége és Magyarország ottawai nagykövetsége is teljes mértékben, aktívan támogatott. Komáromi 10 percen keresztül reklámozta a világtalálkozót a CHIN FM 97.9 frekvencián működő ottawai magyar rádió február 9-ei adásában. Pár nappal később szólalt meg az Omega azzal kapcsolatban, hogy aláírt szerződés nélkül úgy reklámozták és árultak jegyeket a világtalálkozóra, mintha biztos lett volna a rockegyüttes koncertje.

„Dr. Pordány László nagykövet úr maga és nagykövetsége nevében teljes támogatással biztosította a találkozót” – hangzott el az FM 97.9-en. Komáromi azt is elmondta, hogy Benkő László, az Omega Zenekar vezetője szívügyének tekinti a találkozót. Ezzel ellentétesen fogalmazott Benkő a Blikknek nyilatkozva. „Mi csak olyan rendezvényen játsszuk el a dalainkat, amelynek semmilyen politikai színezete nincsen, és tessék, már benne is vagyunk a kabátlopási ügyben.”

Komáromi szerint Magyarországon már szerveznek csoportos utazásokat a kanadai világtalálkozóra, a dr. Feszty Dániel által vezett KMOSZ pedig egyhangúlag támogatja a nemzeti érzelmű rendezvényt. Vass Zoltán torontói magyar református lelkész is segített a szervezői munkában. Kizárólag nemzeti érzésű előadókat hívtak meg a találkozóra – ezzel nyugtatta az ottawai magyar rádió hallgatóit Komáromi Zoltán.

A 190 dolláros jegyárusításon kívül a KMOSZ alelnöke pénzadományokat is gyűjt, melyeket – elmondása szerint – vajdasági magyar gyerekek megsegítésére fog átutalni.

Komáromi legalább 5 ezer látogatóra számít, bár így az Omega és Papp Lajos nélkül feltehetően sokkal kevesebben lesznek, ha egyáltalán megtartják a világtalálkozót. “Több százezer dollár költséggel állunk szemben, minden adomány – kicsi és nagy – segíteni fog”–mondta Komáromi az ottawai magyar rádióban.

Oláh Lajostól, Magyarország ottawai nagykövetségének első beosztottjától is rákérdeztünk arra, hogy pontosan milyen formában támogatja a nagykövetség, vagy a nagykövet személyesen ezt a jobboldali találkozót? Amint megérkezik Oláh Lajos válasza, lapunkban természetesen azt is lehozzuk.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 25 szavazatból)
Papp Lajos megsértődött Kanadára, 4.3 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(98)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

98 Reader’s Comments

  1. dr. Papp Lajos nem utazik E.Amerikaba.
    Kinnt vagyunk az oesszes vizboel.
    Vagy talan: Good riddance – from bad rubbish!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (21 szavazatból)
  2. Elnézve a képet, úgy látom, hogy méltó párja az egyes számú szociopatának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (42 szavazatból)
  3. “A gyűlölet, a harag, a hamis tanúság irracionális dolog. Nem harcolok a gyűlölet ellen, hanem hirdetem a krisztusi szeretetet.”
    Ne is menjen, se Amerikába, se máshová szívsebész úr! A krisztusi szeretet hirdetésének számtalan helyszíne található itthon, ideje lenne végre meglátogatnia ezeket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (31 szavazatból)
  4. Ha nem megy, akkor nem megy. Azon pedig kár összeveszni, hogy milyen orvos. Azt teszi, amihez ért, amit megtanult, dicséretes, hogy szakmájának kiválósága. Sok ilyen kiválóság van még kis országunkban az élet minden területén.
    El is van ismerve. Nem kell isteníteni, mert nem az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (24 szavazatból)
  5. Micsoda csapás éri É.Amerikát Dr Papp Lajos nem megy el a Világtalálkozóra lehet, hogy nem is fog hiányozni különösképp az abroncs amit a fején visel. Nem biztos, hogy szerencsés a szélsőjobboldali eszmét, exportálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (34 szavazatból)
  6. Bartus Úr!
    Ezzel a cikkel okafogyottá vált az Önnek küldendő levelem. Pont erről szerettem volna kérdezni, erről többet megtudni.
    Ezért nem írok. Köszönöm!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (16 szavazatból)
  7. A krisztusi szeretet szerintem sem egyeztethetô össze semmiféle irredenta, revansista politikàval .
    Itt jegyezném meg, hogy a spiritualitàs, vagy szellemi-lelki megvalósítàs magas fokàn àllók nem tesznek különbséget emberek, népek, vallàsok között .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (23 szavazatból)
  8. kicsiroli.Fején találtad a szeget.Miért ment Pécsről-BPestre? Nem jött ki a kollegákkal? Mert ur Istennek tartotta magát? /haj-a pánt -a ruha -nem azt akarja jelképezni?Jó orvos volt, kár hogy ,beteglett,szivből sajnálom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (22 szavazatból)
  9. Gyula Bognar, Jr.

    Mély-magyar barom, erkölcs, tisztesség, felelősség és becsület nélkül, mint a Stadionos viktor és a koszos bagázs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (32 szavazatból)
  10. Grosics rendszerint a róla elnevezett XI. kerületi általános iskolában ünnepelteti magát. Ha valaki nem tudná, az az iskola a Bikszádi utcában van, ahol a kerület vezetői, és a körzet országgyűlési képviselője rendszeresen összejön a néhai kapus különféle évfordulójaikor. Természetesen a pogit, és a kólát a kerület adófizető polgárai állják. Grosics elhülyüléséről csak annyit, hogy egy néhány hónappal ezelőtti vele készített interjúban azt találta mondani, hogy valakik, -persze tudjuk kikre céloz a szerencsétlen-, még mindig lehallgatják a lakása telefonját, mert sokszor recseg a vonal, vagy olykor hiába hallózik, a vonal végén senki nem válaszol. De az igen jellemes és nagytudású Papp doktor baráti köréből azért emlékezünk meg a miniszterelnöki főtanácsadóról Kárpáti György vízilabdabajnokról is, egyébként fekete öves besúgóról, akivel egy levegőt szívni is kész gyalázat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (20 szavazatból)
  11. Hungarian citizen

    Akik megrokonyodtek, hogy ez a szanalmas feregge valtozott hullocsillag mitol lett ilyen balfek, annak azert adnek egy otletet.
    .
    Magyarorszagon hiresnek lenni es Amerikaban karriert farigcsalmi a magyar hirnevbol enyhen izzaszto feladat. Bizonyos tipus keptelen ezt feldolgozni, am kozel a gyogyszeres szekreny, konnyen csuszik ki belole a tudatmodosito ipari kiszerelsben.
    .
    Onnan meg mar csak lepes a szakmai meghasonlast paranoid modon tamadasnak nyilvanitani, es hat mi tamadnanak rajtad, ha mar egyszer neked putrifalvan azt mondtak, hogy zseni vagy? a magyarsagodat! Azt, es azert bantanak, pedig szakmailag te vagy a csucs.
    .
    Igy lenyomsz par evet, es pontosan ilyen hulye, szanalmas melymagyar valfek leszel, mint ez az ipse. Egy frusztralsagbol kovacsolt melymagyar senki. Mint oly sokan a jobboldalon. Nekunk meg hasznalhato jobboldalunk sincs. Csak ez a sok latens buzi es frusztralt senki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (25 szavazatból)
  12. Valoban nem lenne nehez talalkoznia es beszelgetnie, plane megertetnie magat peldaul amerikai-kanadai indianokkal (csak tollakkal kell ekesitse magat…), ha ok meg ma is egy “Karpat-Haza es Csonka-Magyarorszag”-hoz hasonlo gondolatficamok kozott elnek az eletuket.
    De mivel ez nincs igy, ezert valoban nincs ertelme miert odamennie…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (15 szavazatból)
  13. Anno, az Ázsiában vándorló ősmagyarság kétfelé szakadt. Az egyik csoport állatait legeltetve bandukolt nyugatnak, a másik ugyanígy kelet felé. Ez utóbbi – melynek egyik legszebb példánya a fotón is látható – egyesülve a nyenyecekkel, osztyákokkal, csukcsokkal és más hasonló nomádokkal, átkelt a mai Berring tengerszoros befagyott hágóján, majd Alaszkába érve megkezdték amerikai pályafutásukat, illetve megalapította az amerikai őslakosságot, amelyet a katolikus gyarmatosítók indiánoknak tituláltak és a tiszta krisztusi szeretet jegyében egy jelentős részüket egyszerűen kiirtotta, míg a másik részét megtérítve jó katolikust faragott belőlük.
    Persze sokukban ma is ott lobog az ősi sámánizmus és bálványimádás lángja, amelyet – mint a képen is szereplő egyed – megpróbál egyeztetni a katolicizmus szeretet-blöffjével, melyből törvényszerűen e fenti történetnek kellett kisülnie…
    Ha most mélyen belegondolunk Doktor Sámán-Pap(p) sértődöttségébe, azt jogosnak kell felfognunk, hisz a Kanada mai urainak halvány . …… . gőze sincs arról, hogy a Kárpát-Haza és Észak-Amerika tulajdonképpen ezen az alapon egy és ugyanaz, még pontosabban határtalan – Visegrádtól a Niagaráig terjedő ősföld, amelyre így aztán az ott élő ős és mély-magyar emigránsok is jogosan formálnak igényt, melynek igazi letéteményese természetesen a magyar jobboldal…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (18 szavazatból)
  14. A jobboldal előszeretettel gyűjt pénzadományokat a nyugati magyarságtól. De még soha egyetlen fillérről nem számoltak el. Az egyik legszemfülesebb adománygyűjtő Pozsgay Imre volt, aki a Nemzeti Demokrata Szövetség nevű pártjával tarhálta végig a nyugati magyarságot, nem kevés pénzt összegyűjtve, az összegyűjtött pénz sorsa azóta is ismeretlen.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_Demokrata_Szövetség

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  15. dubois. ez nem vicc. ezek tények. remélem te is annak szántad. olvastam, hogy valaki kimutatta amerika nyugati partvidékének indián őslakossága és a magyarok közötti rokonságot, sőt e szerint az inkák és a magyarok között is rokonság áll fenn, és ez a rokonság a magyarázata az inka piramisoknak, amelyek az ősmagyar sámánhit kőbe foglalt megtestesülései. az inka és perui szűz gyermek-áldozási szokások eredetét most inkább hagyjuk, nem venné ki jól magát a választási kampányban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  16. félreértés ne essék, a magam részéről én kifejezetten kedvelem az ilyen őstörténeti kutatásokat. baj csak akkor származik ebből, ha valakik ezt nem az emberiség közös kulturális kincseként, hanem területfoglalási jogalapként kezdik propagálni, és ez alapján a keresztényi szeretet jegyében igényt formálnak más népek által lakott területekre, az ott lakó népek ellen pedig gyűlöletet szítanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. Móricz János, a Vas megyei Horvátnádaljáról (ma Körmend) származó argentin kutató. Több éves szívós munka eredménye volt ez a felfedezés. Móricz János kutatásai során egy olyan íráshoz jutott, melyet egy spanyol szerzetes írt azokról a “jámbor” szerzetesekrõl, akik az összes levéltárat átkutatták, hogy kivakarjanak, vagy kitépjenek minden olyan írásemléket, mely a spanyol birodalomra veszélyes lehet. Mindezt, a spanyol Korona és uralkodóik “nagyobb dicsõségére” tették, ahogy a szerzetes írja rendkívül érdekes írásában, melybõl az, nyilvánvalóvá válik, hogy mindezt a Magyar Szent Korona nevében is tették, mert akkor Carlos uralkodott, aki magyar király és osztrák császár is volt. Tehát nem egy ismeretlen “barbár” írást, hanem az õsrégi magyar írásemlékeket kellett eltüntetnie a Spanyol-Habsburg uralkodó kedvéért,
    http://hungarianrealnews.com/tortenelem/oldal1.html
    ennyit a táltosok és a katolikus “keresztényi szeretet” összepárosíthatóságáról

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  18. Hogyan lehet egy egyetemet végzett, orvos ilyen?
    Nagyon nem szeretném, ha egy ilyen doki operálná meg akár a macskámat is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (17 szavazatból)
  19. Ez a hülye nagymagyar úgy néz ki, mintha most jött volna be a Verecke-szorosnál. Szerintem ennek elment az esze. Hány embert tett ez már lábalol senki nem is sejti. Pedig ez igaz. Elmebeteg. Rá kell csak nézni. Biztosan gatyába jár mint az ősmagyarok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (21 szavazatból)
  20. Ez a hülye nagymagyar úgy néz ki, mintha most jött volna be a Verecke-szorosnál. Szerintem ennek elment az esze. Hány embert tett ez már lábalol senki nem is sejti. Pedig ez igaz. Elmebeteg. Rá kell csak nézni. Biztosan gatyába jár mint az ősmagyarok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (18 szavazatból)
  21. Hazudtok, mert nem volt ilyen hozzászólás. Cenzuráztok már ti is. Szemetek vagytok akkor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  22. Azért mind kanadai, mint Amerikai barátaimat arra kérném, ne eresszek felárbocra a nézeti lobogujukat! Itthon már egy kisebb falusi kultúrház is csak félig telik meg eme gyarló. – de emberileg hibás termék – valami nevére……..
    . Ami viszont engem jobban érdekelne, az a ” kamu rendezvény szervezője, aki – velemenyem szerint – odakint jó pár embert csapott es csap be………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (14 szavazatból)
  23. Nem gondoljátok, hogy ez vadbarom túlértékelődik, ha ennyit foglalkoztok vele?
    Szerencsétlen hülye, akit ma már a műtők közelébe sem engednek. Talán nem kizárt, hogy munka közben egyszerre csak rázendít egy sámán dalra és körbetáncolja a műtőasztalt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (20 szavazatból)
  24. Papp Lajost már elég régen, vagy két évtizede meglátogatta Alzheimer bácsi és tartósan berendezkedett nála…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (18 szavazatból)
  25. Dr.PAPP TE MARAGJ MAGYARBAN NEKED OTT A HELYED A NACIK KOZOTT CANADANAK NEM HIANYOZOL NE TAKAROZAL KRISZTUSAL BENNED A GYULOLET ES A IRIGYSEG SZOLAL MEG

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (19 szavazatból)
  26. Hogy sajnálhatja egész Észak-Amerika hogy elszalasztották ezt a nagyszerű lehetőséget. Viszont nem értem hogy lehet az, ha már ilyen-olyan világtalálkozó és szövetség, akkor hogy csak a nyilaskás hajlanúak, ó és neo vannak rajta. Így aztán érthető is a rossz hírünk a világban, ha ezek alapján, nomeg a viktátor alapján ítélhetnek meg bennünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  27. Szót sem érdemelne ez az ember, mégis fontos a témáról beszélni, mert a mai világunk teli van önjelölt gurukkal, prófétákkal, doktorokkal. Egy részük a médiában is gátlástalanul “osztja az észt” és nem mindenki képes kivonni magát a hatásuk alól. A szélső jobbosok egyik ismertető jegye az, hogy rajonganak például Papp Lajosért és hasonló “gyógyítókért”. Még diplomások is találhatók közöttük…
    Ilyenkor azon gondolkodom, ki a hibbant? Én – a racionalista, vagy az irracionális világban élők?… Aztán eszembe jut egy ősi hindu bölcsesség: Aki nem tud, és azt hiszi, hogy tud, azt kerüljétek!. Viszont, aki tud, az tudja, hogy milyen keveset tud…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  28. AZ Ő KRISZTUSI SZERETETÜK
    ˙
    Szálasi Ferenc tárgyalása 1946.február 6. (jegyzőkönyvi részlet):
    ˙
    “Szálasi: Az én felfogásom az, hogy a jövő a Krisztus tana, a nacionalizmus és a szocializmus gyakorlati élete. (Nagy zaj. – Felkiáltások: Ne emelítse Krisztus nevét! Gyilkos! Csibész!)
    Elnök: Csendet kérek ! Krisztus nevére majd később térünk rá…, hogy az önök ténykeése mennyire felelt meg a Krisztus tanainak.
    Szálasi: Igen kétezer éve van az így, hogy Krisztus öktanát nrm…
    Elnök: Nemkell Krisztus nevét itt minden nap emlegetni, majd később lesz még szó erről is.
    Szálasi: Én nem emlegetem, hanem amióta élek, mindig szerinet élek. (Mozgolódás a teremben.)”
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  29. ˙
    Érdekes lett volna az Omega, ott a kanadai magyar nyilas végeken, például Mihály Tamás basszus-gitáros részvtelével,( akinek apukája Mihály András zeneszerző, az Operház egykori igazgatója), de abban a miliőben az egykori tagok is furcsán hatottak vona úgy, mint Presser Gábor, vagy Somló Tamás is…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  30. miaszösz.
    Köszönöm a kiigazitásodat.Egyetértek vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  31. Kanadában gyásznapot tartanak majd, mert nem mond beszédet ez a bomlott agyú fantaszta. A történelem hamisítókkal közöm: az ufók is a magyaroktól származnak, nem csak az inkák. A hülyeségnek nincs határa, jobban terjed, mint a vírus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (14 szavazatból)
  32. Enyhe hányingerrel küszködve ugyan, de végigolvastam a kommenteket. Leírhatatlan idegállapotba hozott itt egyeseket, hogy akad egy ember, egy magyar ember, aki büszke arra, hogy magyar. Orvos, sok száz ember megmentője. Senkit nem akar megölni, kirekeszteni, megsemmisíteni. Keresztény ember, humanista. Mi a baj hát vele, ti gyűlölködők?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (25 szavazatból)
  33. Clarita
    te mivel támasztod alá azt a vélekedésedet, hogy dr Papp “humanista” ?
    Vagy szerinted Hitler és Mengele is az volt ? Hiszen mindkettőjük a nemzetükért tett mindent.
    Hogyan lehet humanistának nevezni olyan megveszekedett őrülteket, akik 64 vármegyében képesek gondolkodni még ma is? Abban a 64-ben benne van például egész Horvátország is, amely a történelemben valóban a magyar királyság alá tartozott, de sohasem a magyarok uralma alá. A horvátok elfogadták kiralyuknak a magyar királyt, ennyi. És a király képviseletében egy bán kormányozta Horvátországot. Ha elfogadjuk azt, hogy Magyarország köztársaság, akkor kinek kellene ma szerinted alárendelni a horvátokat? A parlamentben vitrinben őrzött Szent Koronának? Nem vagytok képesek felfogni, hogy ez mekkora baromság? Hol van ebben a követelésben a humanizmusnak akár csak a csírája is? A humanisták nem szoktak betyárseregeket és masírozó gárdákat felállítani mások megfélemlítése céljából. De beszélhetünk Erdélyről is. Mert ezek a marhák arra is igényt formálnak. Azt ugyan nem tudják elmagyarázni, hogy milyen alapon (mármint a Trianon-mantrázáson kívül), miközben a történelem során Erdély saját maga függetlenítette magát a Szent Koronától, például Mo. török hódoltsága idején. A székelyek úgyszintén többször kinyilvánították magukról, hogy ők nem magyarok. Ennek ellenére csőstül kapják a magyar állampolgárságot. Így a székelyek most beleszólhatnak a Mo.-on élők életébe, ez utóbbiak azonban nem szólhatnak bele a székelyekébe. Ez lenne a humanizmus?
    Aki uralmat követel magának a szomszédos országok területeből, az humanista? Az nem számít, hogy mi erről a véleménye azoknak, akik ma ott élnek? Egy humanistának nem az együttműködést, egymás kölcsönös megértését kellene támogatnia a szomszéd népekkel? Mondj egyetlen egy olyan esetet, amikor dr. Papp ezért szállt volna valaha is síkra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (21 szavazatból)
  34. sajnos Lajos sámánt épp azért mentették fel (érdemei elismerése mellett!!!!!) minden sebészi munkája alól, mert kollégái a műtétek közben egyre több szimptómát fedeztek fel nála, amelyek arra mutattak, hogy nincs tudatában pillanatnyi cselekedeteinek. csak épp őt nem küldték el grazba kezelésre. van akinek megadatik van akinek nem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (14 szavazatból)
  35. Erdélyről még csak ennyit:
    Az 1848-as 12 pont valószínűleg mindenki előtt ismert. Mi volt az egyik követelés 1848-ban? Unió Erdéllyel. Azert kellett pontba foglalni, mert éppen akkor sem volt egy ország Magyarország és Erdély, hanem külön élték az életüket.
    Érted, Clarita? Unió. Ezt követelték a 48-asok. És mi van ma Európában? Leesett? Unió. Bizony. Ugy hívják, hogy Európai Unió. Magyarország és Erdély egy közös unióban van. Jöhet, mehet, vállalkozhat, élhet, dolgozhat szabadon aki ahol akar. Akkor ez most miért nem jó nektek, meg dr. Papp Lajosnak, a nagy “humanistának”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  36. EU-hoz tudom ajánlani – Századunk tanúja Habsburg Ottó c. Bokor Péter filmjéhez készült riportot, persze magát a filmet is.
    A szétszabdalt, összekevert Európa csak így élhetne békességben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  37. BB
    én szándékosan kerültem az összekeverését dr. Papp szakmai múltjának és nyilvánvalóan pszichikailag beteg (magán)személyiségének.
    egy ideig elment ez a trianonozás, még akár a rendszerváltás után is, mert az tény, hogy előtte nem volt lehetőség arra, hogy a magyar tásadalom megismerhesse a történelmi tényeket, saját múltját, torzítások nélkül.
    de eltelt 25 év, és ha valaki valóban szívén viselte ezt a kérdést (mint például én is), és írástudó, az vehette a fáradságot és volt ideje tájékozódni. aki pedig ezt megtette, annak pontosan tudnia kellene, hogy Magyarország akár még sokkal rosszabbul is járhatott volna, mint ahová triannnal jutott, minden ellenkező propaganda ellenére. természetesen, a trianoni határok helyességén lehet vitatkozni, de akkor is tudomasul kell venni őket. ott vannak, ahol vannak, és a magyaroknak semmi esélyük nincs arra, hogy ezt valaha is megváltoztassák. arra viszont lenne esélyük, hogy a szomszéd népek feletti 1000 évnyi uralkodás után ne követelőző egykori uralkodó népként, hanem modern európai, őszinte baráti együttműködő népként szólítsák meg a szomszédaikat. hozzáteszem, saját tapasztalatomból, hogy ezek a népek régóta várják, hogy a magyarok végre “leereszkedjenek” hozzájuk. ugyanis paradoxon, de az elkülönülésük és önrendelkezésük kivívása ellenére a mai napig felnéznek a magyarokra, komlexusaik vannak velük szemben, amit sokszor valóban nagyon rosszul komenzálnak. de ha a magyarok feloldanák ezt a kárpát-medencei görcsöt, akkor ezeknél a szomszéd népeknél aligha lehetne boldogabbakat találni. a konfrontációnak viszont tényleg nem engednek, és a kivívott jogaikból, területeikből teljesen természetesen nem engednek semmit.
    Igaz, tehát, hogy a magyarok kezében van a Kárpát-medence sorsa, csak éppen nem úgy, ahogy azt dr. Papp és a 64 vármegyesek elképzelik, hanem úgy, hogy nekik kellene kinyújtaniuk a kezüket először a többi nép felé, amelyek ezt a kéznyújtást egészen biztosan örömmel fogadnák, és mindjárt sokkal nagyobb megbcsülésnek örvendhetnének a határon túl élő magyarok is. Politikai értelemben a magyarok a nyakasságuk, önhittségük, vélt igazukhoz való értelmetlen ragaszkodásuk és a megadástól való oktalan félelmük miatt nem tették meg eddig ezt az egyébként vitán felül óriási lépést. Pedig ez szolgálná igazán a magyarság, mint nemzet, érdekét. És a magyar tévhittel szemben ez nem a nemzet lealacsonyodása, nem önfeladás és nem megadás lenne, hanem épp ellenkezőleg, a bölcs felülemelkedés a kicsinyes perpatvaron, amelynek elsöprése nyithatna utat a kárpát-medencei népek együttes kibontakozásának és egymás melletti békés fejlődésének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (17 szavazatból)
  38. a magyar orvosikarban a többségben vannak a papp lajos és csókay andrás féle zavaros fejü “humanisták” és “keresztények”. ezek az emberek tele vannak elöítelettel, cigánygyülölök. politikailag teljesen rá vannak fordulva a jobboldalra, ami vagy a fideszt vagy a jobbikot jelenti. a vizitdíjról szóló szavazásnál nem a saját vagy az egészségügy érdeke számított nekik, hanem a poltikai erötér. ha nem az “ö” oldalukról jön a javaslat, akkor azt még akkor sem fogadják el, ha a megélhetésüket kockáztatják. a “humanizmus”, a “kereszténység”, a “jobboldaliság” teljesen kitölti a tudatukat, ami miatt a szakmai tevékenységük és nagy mértékben sérül. nem véletlenül kellett pl papp lajost kivezetni a mütöböl. az épeszü, higgadt orvosok nagy része már külföldön dolgozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  39. Kedves Kommentársak !
    Mielőtt e témáról tovább lapoznátok javaslom, feltétlenül keressetek rá a Kanadai Magyar Hírlapra, majd azon belül is a Mi a baj Papp Lajossal ? című nemrég kelt, részletező esszére. Mindenre választ kaptok…
    Üdvözlettel. P(h)D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  40. Orbán Alaptörvénye éppen az előbb elmondottak miatt nem megoldása a magyar nemzet sorsának, hanem a viszály magjának elvetése, a szembenállás kőbe vésése. Éppen ezért nemzetellenes az Alaptörvény. A magyar nemzettel szemben is ártalmas és pusztító, főleg, ami a következményeit illeti.
    Ahhoz, hogy mindaz valaha is megvalósulhasson, amit a magyarok kárpát-medencei békéltető szerepéről előző hozzászólásomban írtam, helyre kellene állítani a köztársaság Alkotmányát, az irrredentizmust nemzetellenes bűncselekménynek kellene nyilvánítani, az össze 64 vármegyéző és szentkoronázó bandát és szervezetet be kellene tiltani, a Szent Koronát pedig a Nemzeti Múzeumban, vagy a budavári királyi Palotában kellene elhelyezni, mint történelmi relikviát, sőt, a leghelyesebb és legkövetkezetesebb az lenne, ha a Szent Koronát a kárpát-medencei népek közös kincsének tekintenék, és időszaki kiállításokon (természetesen a szükséges biztonsági intézkedések mellett) Zágrábban, Kolozsvárott és Pozsonyban is bemutatnák. Hiszen a Szent Korona mindezen népek közös múltja, közös kincse, és amióta Magyarország is köztársaság, semmivel nincs több joga a Szent Korona birtoklására, mint peldául a horvátoknak, akiknek ugyanolyan királyuk volt a magyar király és a Szent Korona az ő számukra pontosan ugyanolyan ősi ereklye, mint a magyarok számára. Ha a Köztársaság eszméjét komolyan gondoljuk, akkor pedig a mai románok és a szlovákok is ugyanúgy tekinthetnek a Szent Koronára, mint a mai magyarok. Ebben semmiféle jogosultságbeli különbség közöttük nincsen.
    Lenne tehát feladat bőségesen a magyarok számára, hogy végre megtalálják a BÉKÉS helyüket a világban. Az lesz majd egyszer az igazi magyar államférfi(hölgy), aki ezt megvalósítja. Nem Orbán Viktornak fogják hívni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  41. Csonka-Magyarorszagon el, sot Csonka-Magyarorszagon szuletett es talan ott is eszi el a fene….es pont az ilyen barmok miatt csonka, mint o….de az ilyenek magabiztossagat hivatottak erositeni a magyar hazak csokott agyu vezetoi, a kanadai magyar tv szerkesztosege es minden forum, ahol kozonseget toboroznak neki….”tamogatok”, azaz agyhalott aljas emberek, mindenhol szep szammal kepviseltetik magukat….csak eszak-amerikaban annyival kulonboznek az otthoniaktol, hogy itt agy nelkul is jo fizetesekre, nyugdijakra tettek szert, amit most az ujraeledo magyar neonacik finanszirozasara koltik….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  42. Öreg Titán
    “a Szent Koronát pedig a Nemzeti Múzeumban, vagy a budavári királyi Palotában kellene elhelyezni, mint történelmi relikviát,”
    .
    Jaj, ne! Vond vissza!
    Orbán évek óta a budai Várba akar beköltözni, azon mesterkedik a Nemzeti Galéria kitelepítésével. Már csak az hiányzik, hogy ott várja a korona!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  43. Jó orvos volt, sokakon segített. Orbán soha senkin, ha csak nem tekintjük eutanáziának a tevékenységét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Két haver beszélget. Képzeld a feleségem félre kefél a szódással. Na és te mit tettél? Megbosszultam. Hogyan? Kispricceltem három üveg szódavizét. Kb. ilyen Dr Papp Lajos válasza. ( szegény jól kitolt Kanadával).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  45. Öreg Titán! Köszönöm! Ha pontozhatnék, a hozzászólásaidat nem egy csillaggal, hanem sokkal többel pontoznám. Viszont így kár is lenne bármit hozzátennem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  46. Habibi,הביבי!
    Javítok:A hülyeségnek csak alsó határa van.Ezen kívül csak annyit,hogy imádkozzunk Kanadáért,hogy túlélje ezt a borzalmas veszteséget!Ezt a plébános barmot majd támogassa a kuruc in fos varga béka.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

Lázár János aggódik a zsidók miatt 2014. február 26. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos