Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megrongálták Budapesten a hanuka-gyertyatartókat 2013. november 30. szombat 21:34 Forrás: AN

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megrongálták Budapesten a hanuka-gyertyatartókat

Budapest – Magyarországon nincs antiszemitizmus, a kormány, és személy szerint Orbán Viktor megvédi zsidó honfitársait. Most is elmondják majd nyilván a szokásos szöveget, amelyet természetesen ők maguk sem hisznek el. Mert mindig akkor mondanak ilyeneket, amikor a zsidóságot valami újabb gyalázat éri.

Egyébként meg nincs antiszemitizmus Magyarországon, csak úgy látszik. Most megrongáltak két hanuka-gyertyatartót, egyet a Nyugati téren, a másikat a Deák téren, néhány hete Miskolcon Radnóti kötetet égettek, Horthy szobrot avattak a református lelkész vezette templomban, az országgyűlés egyik képviselője pedig egy tárgyaláson azt kérdezte a bírónőtől, hogy zsidó-e vagy?

Jelenleg mindössze annyit tudunk, amennyit a szűkszavú rendőrségi közleményből kiderül: azt, hogy ismeretlenek megrongálták szombat hajnalban a budapesti Nyugati téren a hanuka alkalmából felállított gyertyatartót, s azt megelőzően, szerdán a Deák téri gyertyatartót.

A rendőrség tájékoztatása szerint mindkét esetben egy-egy táblát szakítottak le a gyertyatartókról, s rongálás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.

A tettesek, ne legyenek illúzióink, ismeretlenek maradnak. Talán elkapnak egy-két szerencsétlen hülyét, akiket a náluk fifikásabb gazemberek belerángattak ebbe a gyalázatba, de az igazi bűnösöket nem fogják megtalálni Pintér Sándor rendőrei. Rosszul járnának a rendőrök, ha megtalálnák őket, az igazi bűnösök ugyanis a konkrét elkövetőknél jóval magasabb helyen lapítanak. Akik, ha nem is közvetlenül bízták meg a szerencsétlen hülyéket a hanuka-gyertyatartók megrongálásával, de magatartásukkal, cinikus megszólalásaikkal és sunyi hallgatásaikkal gyakorlatilag biztatták őket a tett elkövetésére.

A hanuka-gyertyatartókat majd helyreállítják, az élet pedig megy tovább. A jövő héten majd más csínyt eszelnek ki az agyatlan gazemberek. Tehetik, az igazi bűnösöket nem találják meg soha.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (40 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +44 ( 58 szavazatból)
Megrongálták Budapesten a hanuka-gyertyatartókat, 4.8 out of 5 based on 40 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. "tisztelthölgyeimésuraim"

    .
    .
    cobold !
    .
    Köszönöm, Grespiknek hívják. Egyébként ott, ugyanazon a tárgyaláson, ahol kvázi lezsidózta a bírót, a felperest és ügyvédjét elkezdte a sajátmaga által ott gyúrt kenyérgalacsinokkal bombázni, majd – bírói kérdésre – azt a választ adta az ügyvédúr, hogy “ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”…
    No comment.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  2. “tisztelthölgyeimésuraim”
    2013. december 1. vasárnap
    16:16
    “ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”…
    Grespik ezt megtette a Nap TV műsorában is. Szerinte bibliai idézet volt, biztos sokat olvasta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  3. ja igen, a minek gyertyatartót állítani.?
    Mert a jog megvan hozzá.

    Ja, és én aláírnám, méteres betűkkel:

    Molon labe!
    http://www.tacticalstore.hu/3D_Patch_Molon_Labe

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  4. Horthy-szobor Budapest szívében 24 órás “bekötött” rendőri felügyelet alatt, na ezt magyarázza meg a “köcsög” Orbán kézi-vezérelte rendőrfőfőnök a főnöke helyett…EZ MI??? BARÁTOM??? FÉLREÉRTÉS??? ÜZLET??? … komolyan MINDENKI meghülyült, vagy én vagyok félretájokozott?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  5. féloff:
    http://nol.hu/belfold/20131130-talan_tobbet_tudunk_a_halalukrol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  6. Az antikrisztusok eljövetele. A kereszt apostolának napján gyalázni meg Jézus eszméit.
    http://endresy.blogspot.com/2013/12/szent-andras-es-hanuka-gyalazok.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Lemondott a Mazsihisz ügyvezető igazgatója 2014. április 10. csütörtök

Kivételezett helyzetben a TV2 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos