Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kövér letiltotta a parlament MSZP-s alelnökét 2013. november 5. kedd 7:24 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kövér letiltotta a parlament MSZP-s alelnökét

Budapest – A parlament szocialista alelnöke szerint az Országgyűlés Sajtóirodája és Kövér László házelnök munkatársai vagy tudatosan hazudnak, vagy súlyosan tévednek, amikor azt állítják: kérésére változott meg a hétfői ülésvezetési beosztás.Kövér László annak idején tanulmányai során valamit nagyon félreértett, Lenin nem azt mondta, hogy hazudni, hazudni, hazudni.

Az ügy előzménye, hogy Rogán Antal a Tavares jelentéssel kapcsolatban alákérdezett minden Fideszes közös gazdájának, Orbán Viktornak, a miniszterelnök megnyugtatta az „aggódó” frakcióvezetőt, az elnöklő Ujhelyi István pedig így kommentálta a „párbeszédet”: a többit beszéljék meg a frakcióban. Ez vághatta ki Kövér Lászlónál a biztosítékot, aki pedig ennél a megjegyzésnél nagyságrendekkel durvább kirohanásokat enged meg magának.

A Népszabadság online kiadása hétfőn azt írta: Kövér László házelnök döntése értelmében mégsem Ujhelyi István vezeti a hétfő délutáni plenáris ülést, amikor Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a hozzá intézett kérdésekre. Az országgyűlési sajtóiroda közlése szerint az e heti és a következő heti ülésvezetési beosztás viszont éppen Ujhelyi István kérésére változott meg.

A Ház MSZP-s alelnöke közleményében azt írta: november 5. és 13. között hivatalos úton Washingtonban és Pekingben tartózkodik, ahol többek között a Kínai Népköztársaság külügyminiszterével közösen nyit meg egy globális gazdasági fórumot. Ugyanakkor – jegyezte meg – ez a hétfői ülésnapot nem érinti, amint azt október 22-én jelezte is.

“Akkori hivatalos jelzésemet az Országgyűlés illetékesei nyugtázták és visszaigazolták. Kövér László munkatársai csak október 31-én közölték velem telefonon, hogy a hétfői ülésnapon – elnöki döntés értelmében – más vezeti a plenáris ülés azon részét, ahol többek között Orbán Viktor miniszterelnök is válaszol az ellenzék kérdéseire. Erről írásbeli tájékoztatást kértem, amit azóta sem kaptam meg” – közölte Ujhelyi István.

Hozzátette, sajnálatos, hogy az Országgyűlés és fideszes vezetése “ilyen kicsinyes eszközökhöz nyúlt annak érdekében, hogy ne egy szocialista levezető elnöke legyen a mai plenáris ülésnek”, és hogy ennek igazolására súlyos valótlanságot állítottak a nyilvánosság előtt.

“Bízom abban, hogy gondatlan tévedésről és nem tudatos hamisításról van szó” – tudatta, hozzáfűzve, sem Kövér Lászlótól, sem az Országgyűlés illetékeseitől nem vár bocsánatkérést, kezd hozzászokni “a nemzeti együttműködés demokratikus rendszeréhez”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 23 szavazatból)
Kövér letiltotta a parlament MSZP-s alelnökét, 5.0 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

25 Reader’s Comments

  1. “Gondatlan tévedés….” Sztopka, te kis naiv.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Dicsőséges nagyurak….védheti őket sereg, a belső félelem, ami eszi őket, nem a védőseregen múlik, tudják, hogy amit elkövettek, azer mi jár!
    Nagyon el akarják hallgattatni az ellenkező véleményeket, ha rajta múlna nem is ülnének ott a patkóban….fene abba a NER-es lelkületébe!
    -
    http://www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  3. Letiltotta?
    Jól tette!
    Ez a fizetségük!
    Teccettek volna mozdulni, amikor kellett volna! Nem kellett volna a parlamentben pöffeszkedni a NER bevezetése után, féltve a megélhetési jutalmat!
    Van képük magukat legnagyobb pártnak nevezni! A megvetés is a legnagyobb lesz, amivel szembe fogják találni magukat az emberek részéről!
    Megélhetésiek!
    Nem most kéne felháborodni! Persze hogy Kövér mindent megtesz, hogy támadás ne érje a legcsekélyebb mértékben sem a gazdáját,az Orbán nevezetűt! Ez a feladata, ha nem vették volna még észre!
    Kezdetektől nem volt egy szavuk sem ellene, akkor most ne reklamáljanak, tűrjék, mert ők hívták ki maguk ellen a fidesz haragját,a megalkuvó politikájukkal.Becstelenségben szorosan Orbán után következnek a nagyra nőtt óvodással az élen.
    Tegyenek ellene, ne a szót szaporítsák!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (37 szavazatból)
  4. pálfy istván új megvilágitásba helyezte 1956-ot,szerinte keresztény(keresztes) forradalom volt mert vezetöi között voltak olyanok akik ellenezték az egyház és a papok üldözését.Ilyen alapon cigányforradalom is lehetet mert sokan támogatták a cigányokat,sőt még a bünözök forradalma is lehetet volna hiszen a szabadon engedet köztörvényes bünözök is részt vettek benne igaz legtöbb csak rabolt ,gyilkolt.pálfy elvtárs talán nem kellene a történelmet meghamisitani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  5. Philip Marlowe

    Az alábbi Bëlga nóta 2000 tájékán íródott, amikor még közel sem volt NER,új tákolmány,trafik-,föld és egyéb mutyik,szabad rablás-, amihez csak a fidesz hozzáfér és kell neki.Ebből is látszik,hogy az élet felülmúl minden képzeletet.Az biztos, hogy 1989-ben az MSZMP-t és a párt tagjait nem gyűlölték.Ezzel szemben a fideszt ma már nagy tömegek-ne szépítsük-gyűlölik az agresszív,rabló, gátlástalan módszereik miatt. Ma mit írhatna a Bëlga?
    https://www.youtube.com/watch?v=GdwQ5gGofYc
    Ps.: Csurka István nyugodjon békében!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  6. Nem értem a problémát.
    Az Újmagyar Nemzeti Demokrácia megszokott elintézési módjával találkoztunk..
    Ki és miért van meglepve?
    .
    Ha Orbán Viktor megjelenik valahol, ott minden előre meg van rendezve.
    A feltett kérdésektől a moderátoron át a tapsolók darabszámáig..
    Még a zászlók milyensége és mennyisége is a tudatos tervezés részét képezik.
    Javaslom Balázs Péternek egy pályázat beadását a rendezői állásra. Hátha akad még egy szabad hely!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  7. Kedves Bumburi !
    2013 nov. 5 kedd- 8:55
    Ennyire magaménak még nem éreztem hozzászólásodat , mint amit e pár sorban leírtál !
    Csak hogy . . .
    Minden szoci képviselőt kötelezni kellene ennek elolvasására!
    Személy szerint én írom leveleimet nekik – viszont nem vagyok biztos elolvassák- e .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  8. “Újmagyar Nemzeti Demokrácia” (Csipcsirip)
    Inkább Újmagyar Nemzeti Szocialista Demokrácia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. Philip Marlowe

    @Csipcsirip “Újmagyar Nemzeti Demokrácia”. Király!
    Annak idején volt az ún. “szocialista demokrácia” és mindenki tudta mi a különbség a jelző nélküli demokrácia és e között.Volt is egy vicc:
    -Mi a különbség a demokrácia és a szocialista demokrácia között?
    - ??????
    -Mint a ba…ás és kib..ás között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  10. Kedves girbegurba!
    Na ne! A szocialistát hagyjuk meg mint a szép de nálunk kivitelezhetetlen kategóriát.
    A fasisztát meg gondoljuk hozzá, nem volt kedvem nagy kezdőbetűvel leírni ezt a szót.
    .
    Kedves Philip Marlowe
    Modernebb formájában a viccnek.
    Egyikben foci van a másikban stadion.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. Nem is értem, a parlamenti őrök miért engk be az MSzP tagjait. Mert nem kellene. Megtehetnék, nem? Ha Kövér mondja , ….
    Nem tudjátok mit tegyetek? DDDDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. az egykori MIÉP-es dögkútból áradó szellemeiség teljesen elárasztotta Magyarországot
    a csurkapista féle arogáns és elmebeteg kövérek
    meg a kocsis-nyilas-csákmáték országa lettünk
    ne hagyjuk, hogy az ilyen lázár, (a)rogán. vak komondornyik félék teljesen szétzülleszzék az országot
    az itthoni és a külföldre távozni szándékozó újnyilasoknak is a nyakára kell lépni
    ha elemenkülnének, visszahozni őket, elítélni és példás büntetésben részesíteni az összeset
    ez mindannyiunk érdeke
    http://www.168ora.hu/itthon/tanulatlan-kozmunkasok-tanulatlan-gyermekei-tapsolhatnak-bekemenetnek-120325.html
    nem elég már szavakban küzdeni az illegitim orbáni junta ellen
    a tetteknek kell következnie
    Szabadságharc lesz, igen
    csak nem úgy, ahogyan a csúti törpe-mongoloid elképzeli
    ezt mi fogjuk megvívni, ellene
    ma még csak verbális fajüldözés folyik a másként gondolkodók, más vallásúak ellen,
    de
    az “ORBÁN-ÁRJA”, 1/2 ázsiai sáskahad bárkinek neki megy, ha azt a törpemussolini úgy kívánja
    és már nem csak rettenetes, trágár és obszcén szavalat skandálva, sípolva, kereplőzve, vért és brutalisát követelve,
    hanem erőszakosan, önmagából kivetkőzve, mint a futballhuligánok és a sósavas állafélék tették
    íme,
    itt a kocsiSS féle takony
    http://www.fapuma.hu/terezapu/kepes_ifi/web_archiv/2318/csendes_tavasz.htm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  13. Focialista szotyializmus épült ki itt Orbaltanisztánban a NENYI, a NER vagy mi a francnak nevezzem ennek a gránitba vésett tákolmánynak “alapeszméit”!
    Melyet aztán úgy módosítanak, hogy lassan már szélkakasnak is beválik!
    A nehezen kezelhető 1/2ázsiai piros pöttyös ülepűeknek, 2/3-nak erre van gusztusa, na azer, oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. orbánék törvényének gyakorlati alkalmazása rámutat arra, hogy kövér egy suttyó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. Gondtalan tévedés az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Csacsicska Tamás

    Mit keres még mindig a hajlékony csontozatú MSZP a magyar Országgyűlésben???? Miért legitimálja a jelenlétével a náci-fasiszta Fidesz-Jobbik “törvénykezését”? Kövér minden ténykedése arra irányul, hogy az ellenzék összes megnyilvánulását megakadályozza – ehhez kell asszisztálnia az ostoba Mesterházynak?
    .
    A végén még el fog menni az Orbán által kezdeményezett frakcióvezetői találkozóra (amerikai lehallgatási botrány): képes lesz leülni egy asztalhoz a diktátorral, csak azért, hogy a neve belekerüljön az újságokba? Miért nem nyilatkozza az MSZP azonnal ezerrel, hogy nem ül egy asztalhoz Orbánnak, a háborúra uszító fasiszta Fideszessel?
    .
    Mi az újs Szanyi pajtás: a bátorság csak a vidéki lakossági fórumokig terjed? Ki mertek állni nyolc nyugdíjas elé okoskodni? Legalább annyi vér lenne a családalapító szervetekben, hogy 3 MSZP-s képviselőt átléptettek – érted haver: nyilvánosan átléptettek! – a DK-képviselők közé, hogy Gyurcsány frakciót alakíthasson! Kedves kollégátok, Orbán kormányzó úr Gyurcsánytól úgy fél, hogy görcsbe rándul a gyomra és remegnek a térdei, ha csak meghallja Gyurcsány nevét. Ha semmit sem csináltok a Parlamentben, legalább tegyétek lehetővé, hogy Gyurcsány direkt konfrontálódjon Orbánnal. Hogy a választásokig álljon a balhé! Ez politika gyermekek – nem zsúrfiúk teadélutánja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. Ez a Kövér egy nagy tévedés,csak rá kell nézni,látni rajta honnan jött,és hová tart !
    Nem vennék tőle még porszívót sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  18. Rég óta úgy gondolom, hogy nincs értelme kutatgatni, elemezgetni Orbán és a
    haverok politikai szereplését és teljesítményét, mert ezek a kalandorok nem
    a tisztes neveltetésben részesülő, és az egészséges lelki világgal
    szocializált részét reprezentálják a magyar társadalomnak!
    Ezért mindig is irritált az, hogy Orbánékat bohócoknak, butáknak, vagy
    egyenesen hülyéknek állítják be, a helyett, hogy az önös célokat követő,
    gátlástalan, a lelkiismeret, a felelősségtudat nélküli gazembereket akarták
    volna keresni bennük! Főként pedig az általam már igen csak kissé tisztelt
    “elemzők”, “politológusok” és “politikai szakértők” irritálnak leginkább,
    akik a tudatos félrevezetés része ként nem az ország jobbítása, vagy az
    ország gyarapítása mércéjével mérik a politikai elit kormányzási érdemeit,
    hanem ama torz, önkényesen kiválasztott mércén keresztül, hogy azok milyen
    sikeresen “adják el” magukat a választási harcokban, és hogy ezt hazudozás,
    demagógia és populizmus árán érik el, a társadalom hatalmas kárára, az
    számukra nem bír érdemleges tartalommal!
    Rég óta firtatom azt a szinte egyedüli, “nagy magyar képtelenséget” is, hogy
    egy egész társadalom elfogadhatónak ítéli meg azt, hogy egy egyetemi időkben verbuválódó diákcsoportból a legkisebb kételyek nélkül (!) kinőhet egy olyan pártvezetői trió, amelyből majd később, egyazon időpontban, egyszerre A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HÁROM FŐMÉLTÓSÁGA kerül ki, azaz, EGYAZON ALOMBÓL KINŐVE!
    Ennek a jelenségnek egy verseny-, és teljesítmény orientált társadalomban 0%-s esélye lehet csupán, de a bugyuta magyarok köreiben ezt teljesen természetesnek fogadják el a “zemberek”!
    Ez a fajta abnormális jelenség csak is egy teljesen abnormális szervezeti-vezetői kiválasztódás következménye lehet!
    És lám, az Orbánék sátáni ihletésű ellenzékiségének és kormányzásának a
    konzekvens értékelése, az abszurditást idéző tapasztalatok mögöttesének az
    egymáshoz illesztése egyetlen, józanul megmagyarázható értelmezését csak az a korábban már közzétett pszichiátriai értékelés adta meg, amely egyértelműen rávilágított Orbán, és az őt körülvevő, fő cinkostársainak a SZOCIOPATA SZEMÉLYISÉGÉRE. A szociopata ember ugyanis nem képes arra, hogy az emberi tisztességesség elemi szabályait megértse és magára nézve érvényesnek fogadja el!
    Ez, csakis ez, továbbá a korhatag/korrupt alapokon álló, és az elvárható önvédelmi reflexek hiányával küszködő magyar társadalom alacsony szervezettségi és kohéziós szintje magyarázhatja meg azt, hogy a Fidesz-KDNP által kisajátított Magyarországon pártpolitikai, majd kormányzati, sőt törvényhozási szintre emelkedhetett (1) a rendszerbe foglalt, (2) a minden nemű gátlások nélkül folytatott, sőt (3) a mára már ÜZEMSZERŰVÉ FEJLESZTETT TÁRSADALOMROMBOLÁS!
    AZ AZ EGYEDÜL ÁLLÓ, ÉS MÓDSZERES TÁRSADALOMROMBOLÁS, aminek szerves részét képezik az alábbiak, a teljesség igénye nélkül:
    AZ ÜZEMSZERŰEN FOLYTATOTT PÁRT- ÉS KORMÁNYZATI SZÍNLELÉS, HAZUDOZÁS, MEGBÉLYEGZÉS, VÁDASKODÁS, GYŰLÖLETBESZÉD, USZÍTÁS, BŰNBAKKÉPZÉS, MEGFÉLEMLÍTÉS, KIREKESZTÉS, JOGTIPRÁS; AZ ÁLLAMPOLGÁRI BIZALOMMAL, A KÖZHATALMI JOGOSÍTVÁNYOKKAL ÉS A JOGINTÉZMÉNNYEL VALÓ VISSZAÉLÉS, A KIKÖZÖSÍTÉS, A KLIENTÚRAÉPÍTÉS, A HARÁCSOLÁS, AZ ELŐJOGOK OSZTOGATÁSA, A PRESZTÍZS-BERUHÁZÁSOK, A SZÖVETSÉGESI KÖTELEZETTSÉGEK MEGSZEGÉSE, A SZÉLSŐSÉGESEK IRÁNT MUTATOTT MEGALKUVÁS, AZ ELESETTEK SORSÁRA HAGYÁSA, és végső soron is a TÁRSADALMI KOHÉZIÓ TUDATOS, ÉS TELJES KÖRŰ SZÉTZÚZÁSA!
    Mindezek pedig egy, az Orbán által véka alá nem igen rejtett, ám NAGYON IS TUDATOS ÉPÍTKEZÉS/ESZKALÁCIÓ KÖVETKEZMÉNYEI, AMIT A MAGYAR TÁRSADALOM EDDIG SZINTE HANGTALANUL ÉS SZENVTELENÜL TŰRT.
    Az ezért viselendő szégyen művelt és felvilágosult magyar felnőtt ember szégyene!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Gyöngyi Péter

    És az utcák, még mindig üresek! Mind e mellett, a DK az ellenség de legfőképp Gyurcsány Ferenc, mert maga mellé állította azokat az embereket, akik utálják, ha egy politikai erő, nem erőként működik, hanem langyos pocsolyában tesped!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  20. Neked5gigabájt

    http://propeller.hu/itthon/2812641-kozpenzbol-irta-sirkore-sajat-nevet

    A miskolci Herman Ottó sírjára a helyi fideszes önkormányzati képviselő, Dr. Kovács László is felvésette a nevét – írtuk tegnap. Mára kiderült, nem a saját pénzéből és törvényt is sértett vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Báthory Ödönke

    Ha másért nem, de legalább azért szeretném a Kövért ellenzékben látni, hogy mindezt tételesen végigcsinálnák vele. Például kivezettetni az őrséggel, ha egy papírlapot feltart (mint ma a monoklis csajokat -respect nekik). Vagy tízezrekre megbüntetni, ha csak megszólal satb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Regi komcsi emberek, regi komcsi modszerek. Megis mit vartok. Igy kell Sz@rbol varat epiteni !!
    ” Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Facebook bejegyzes
    Kövér Lászlóról :” A gazdag életrajzi elemekből kár volt kihagyni a legfontosabbat: Kövér László felvételi vizsga nélkül került be az egyetemre. No nem azért, mert tanulmányi versenyt nyert. Atyai kitüntetése mentesítette a felvételi alól, (mint akkor másokat is, kiszorítva az értelmes diákokat).A kitüntetés neve: Szocialista Hazáért Érdemérem. Indoklás:Az 1956-os ellenforradalom leverésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért. A gyermek nem felelhet az apa rémtetteiért. DE! Nem az apát vették föl az egyetemre teljesítmény nélkül,hanem a gyermekét!!! Számtalanszor bukott az egyetemi vizsgákon, arra már nem terjedt ki a kitüntetés hatása.Két alkalommal évismétlésre is kényszerült. A 2,0 átlagot elérő diák 5 éve alatt végezhetett a jogi karon,Kövérnek ez 7 évbe került.(Deutsch Tompika 14 és fél évéhez képest, persze,szép eredmény.)Jutalomból került az MSZMP KB-hoz tartozó Társadalomkutató Intézetébe, közvetlenül Aczél elvtárs keze alá

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Citizen++++++++++++++++++++++++++++++++++
    “Rég óta firtatom azt a szinte egyedüli, “nagy magyar képtelenséget” is, hogy
    egy egész társadalom elfogadhatónak ítéli meg azt, hogy egy egyetemi időkben verbuválódó diákcsoportból a legkisebb kételyek nélkül (!) kinőhet egy olyan pártvezetői trió, amelyből majd később, egyazon időpontban, egyszerre A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HÁROM FŐMÉLTÓSÁGA kerül ki, azaz, EGYAZON ALOMBÓL KINŐVE!”
    -
    “Az ezért viselendő szégyen művelt és felvilágosult magyar felnőtt ember szégyene!”
    -
    Én ehhez hozzáteszem, hogy ez az EU szégyene is, de azer is amiért bedőlt a több százezres bérbékemenet hazugságának, azer is, amiért megengedték a kettős beszédet és azer is, amiért elnézték, hogy sallerokat osztogathat!
    -
    Mindenki hagyta elszabadulni, mint egy hajóágyút – most aztán együtt nézünk, mint Rozi a moziban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Pokorni Zoli, a jófiú 2013. október 7. hétfő

Kövér rendeleti kormányzást vezetne be 2013. szeptember 10. kedd

Védett férfiak Ráhel lakodalmán 2013. szeptember 5. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos