Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Katolikusok és banditák 2013. október 5. szombat 19:44

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Katolikusok és banditák

Ha pontosan idézték a híradások Orbán nyilatkozatát, akkor azt mondta a legutóbbi közrádiós eligazításon, hogy “Horvátország egy római katolikus állam, amelyikkel sok száz éve jó viszonyt ápol Magyarország, és ezt a viszonyt semmiképp nem szabad elrontani gazdasági érdekek kedvéért”. Ha ez így van, akkor Orbán először mondta ki, hogy az ő állama római katolikus állam, amely erre hivatkozva próbál kiegyezni a horvátokkal. Jó lenne, ha felfigyelnének erre azok, akik továbbra is csupán maffiaállamnak látják Orbán-rendszerét, és nem képesek elhelyezni történelmi távlatokban.

Orbán azt mondja, a horvátokkal való “jó viszonyt nem szabad elrontani gazdasági érdekek kedvéért”. Csakhogy a jó viszonyt nemcsak elrontották, hanem fenn is tartották egészen addig, amíg a horvát állam nem indított büntetőeljárást Hernádi Zsolt ellen. A MOL minden bizonnyal vesztegetés árán terjeszkedett Horvátországban. A horvátoknak ez eddig sem tetszett, de ez nem számított addig, amíg veszélybe nem került a Videoton VIP páholyának állandó összetétele.

Amikor a Hernádi elleni elfogatóparancs után Orbán azt mondja, hogy „rendben, egyezzünk ki, ne rontsuk a jó viszonyt, jó katolikusok vagyunk”, akkor gengszterfilmek jelenetét látjuk, ahol a maffiafőnököt földre teperik és pisztolyt nyomnak a fejéhez. Egyezzünk meg, mondja erre, minek ez a háborúság.

Orbán ezzel a szöveggel két dolgot ismert el: egyrészt Hernádi bűnösségét, másrészt azt, hogy a másik fél nagyobb puskát tartott a fejéhez, mint amekkora neki van. Ez a másik tanulság arról szól, hogy miből ért Orbán. Nem a szép szóból. Hanem a homlokához nyomott pisztolyból.

Ha Hernádi ártatlan lenne, Orbán előzékenyen kísérné el Zágrábba, hogy álljon nyugodtan a horvát igazságszolgáltatás elé. Nem hagyta volna ki az ügyben rejlő propagandalehetőséget, hogy a kamerákba mondja: a magyarok nem csalnak, nem vesztegetnek, nem követnek el bűncselekményt. De a magyarok csalnak, vesztegetnek és bűncselekményt követnek el, ezért megegyezést ajánl. Elvégre barátok vagyunk. Hernádi azért nem akar az igazságszolgáltatás elé állni, mert nem ártatlan. Ha Orbán hinne az ártatlanságában, akkor bíztatná, hogy menjen el Zágrábba. Ezen a kihallgatáson évekkel ezelőtt áteshetett volna. Kimegy, elmondja, hazajön, vége az ügynek. De nem ez történt. Akit megvesztegetett Hernádi, azt már el is ítélték. Pontosan tudja, miért bujkál a horvátok elől.

Ezért kezd a jogi út helyett Orbán maffianyelven beszélni: elismerem, hogy megfogtál bennünket, de hát mindketten tudjuk, hogy a dolgok így működnek. Nem kell tovább feszíteni a húrt. Egyezzünk meg. Mi visszaadjuk azt, amit elloptunk, ti pedig elengeditek az emberünket. Mindenki tegye le a fegyverét, cseréljük ki a túszt a pénzre. Mi átadjuk az INA-t, ti visszaadjátok Hernádit. Elvégre jó katolikusok vagyunk.

Hogy Magyarország népe nem háborodik fel ezen az ótvaros maffiaszövegen, a nyíltan hangoztatott bűnözői mentalitáson, az végtelenül lesújtó. Hogy Magyarország egy emberként fog össze ebben az ügyben, mint egy útszéli rablóbanda, az mindennél többet elmond.

Orbán elismeri, hogy maffiamódszerekkel dolgozott a MOL, most hasonlóan maffiamódszerekkel kívánja az igazságszolgáltatást elkerülni. De a magát demokratikusnak nevező ellenzék ezt nemcsak elfogadja, hanem természetesnek is tartja. Viselkedésével azt a látszatot kelti, mintha az egész ország a maffia része lenne. Mintha egész Magyarország vesztegette volna meg a volt horvát miniszterelnököt, nemcsak Hernádi Zsolt. Mintha együtt buktunk volna le.

Orbán ajánlata a baltás gyilkos kiadatásával azonos gazemberség. Bűnözői gondolkodásra vall, semmi köze a joghoz. Innen lehet látni, hogyan jár ennek az embernek az agya. Jogállamban lehetne arról tárgyalni, hogy a MOL (vagy a résztulajdonos magyar állam) átadja-e az INA-t a horvátoknak, lehet beszélni a két ország jó viszonyáról, ha nem is azon az alapon, hogy mindkettő katolikus állam. De a Hernádi-féle büntetőeljárástól függetlenül.

A jogtisztelő magatartás az, hogy Hernádi odaáll az igazságszolgáltatás elé, megkap minden segítséget, hogy megvédje az ártatlanságát. Ha nem ártatlan, megkapja a törvényes büntetését és leüli. Ennek semmi köze ahhoz, hogyan állítja helyre Magyarország és Horvátország a törvényes helyzetet és a jó viszonyt.

Ápolhatná Orbán a jó viszonyt azzal is, hogy eleget tesz a horvátok kérésének. Nem mellesleg a nemzetközi jognak is, és kiadja Hernádit. Ez ugyan nem katolikus megoldás, de a jó viszonynak ez használna legjobban. Ehelyett elhiteti a magyarokkal, hogy a jogállami magatartás megkerülése magyar érdek. Miközben Magyarország legnagyobb nemzeti érdeke a joguralom lenne.

Egész Magyarország úgy viselkedik az ügyben, mint a rajtakapott tolvaj. Pedig Magyarországnak nem kellene azonosulnia a Hernádi által elkövetett bűncselekménnyel. Ez olyan hatást kelt, mintha Magyarország bízta volna meg, és helyeselné a magyar gazdasági érdek bűncselekmények útján történő érvényesítését. Orbán visszaviszi az országot a törzsszövetségi viszonyok közé, amikor együtt jártunk rabolni. Közös ellenség volt a külvilág, amellyel szemben minden megengedett. Befelé összetartunk, ha elkapnak közülünk valakit.

Mindezt azok a jobboldaliak helyeslik legjobban, akik habzó szájjal tiltakoznak a multinacionális cégek “gyarmatosítása” ellen. Pedig az ő esetükben senki nem bizonyította, hogy a magyar piacon való térnyerésüket vesztegetéssel érték volna el. Hernádi pedig nemzeti hős, mert ilyen ügyesen megszerezte a horvát energiacég fölötti rendelkezés jogát. Hol vagyunk? A középkorban? Hernádi a Búvár Kund?

De az már végképp érthetetlen, hogy a magát demokratikus ellenzéknek nevező liberális baloldal beáll ebbe a kórusba. Ez a demokratikus ellenzék akarja visszaállítani a jogállamot, amely szemet huny egy törvénytelenség gyanúja fölött? Nem azt mondja, hogy meg kell jelenni az igazságszolgáltatás előtt? Egyetért azzal, hogy ne a bíróság döntsön egy bűnügyben, hanem a két jó katolikus állam banditák módjára történő megegyezése a törvények felett?

Hernádi a mi Safarovunk. Ez azerbajdzsáni stílus, nem európai. Pénzért kiváltjuk a bűnözőnket. Mindez két európai uniós tagállamban, azon az alapon, hogy jó katolikusok vagyunk, ezért több száz éve ezekkel a gengsztermódszerekkel dolgozunk.

Horvátország most vizsgázik. Ha Horvátország jogállam, azt mondja: örömmel fogadjuk Orbán Viktor ajánlatát a jó viszony rendezésére. A szakértők vizsgálják meg az INA horvát tulajdonba vételének lehetőségét és annak feltételeit. Ha a bíróság bebizonyítja, hogy a MOL törvénytelen eszközökkel szerzett irányító jogot a horvát cégben, akkor a jogászok vizsgálják meg a semmisség lehetőségét. De Hernádi Zsoltot várjuk szeretettel a horvát büntetésvégrehajtási intézetben előzetes letartóztatásának megkezdésére. Felszólítjuk a magyar államot, hogy tegyen eleget a nemzetközi elfogatóparancsnak. Adja át Hernádit a horvát igazságszolgáltatásnak. Hernádi Zsoltnak megvan minden lehetősége, hogy az ártatlanságát bizonyítsa. Horvátország átlátható és törvényes eljárást ígér. A magyar államnak minden feltételt biztosít, hogy segítse Hernádi jogi védelmét az eljárás során. Hozzájárul európai uniós megfigyelőkhöz is. De Orbán minden ajánlatáról csak a Hernádi-féle büntetőeljáráson kívül lehet beszélni, és nem helyette. Ez a jogállami válasz.

Ha Horvátország ezzel szemben elfogadja Orbán ajánlatát, azt a látszatot kelti, hogy a Hernádi-féle eljárás első számú célja valóban az INA megszerzése és nem a bűn üldözése volt. A megegyezés arról szól, hogy Orbán elismeri a vesztegetést és Hernádi bűnösségét, a horvát állam pedig elismeri, hogy a jog számára a zsarolás eszköze volt.

Nevezhetik peren kívüli egyezségnek, hogy megállapodnak a magyarokkal a bűnöző elengedéséről, ha visszakapják azt, amit a bűncselekménnyel elvettek tőlük. De a látszat az, hogy zsaroltak, és Orbán már most ezt a látszatot kelti. Orbán magatartásánál nincs visszataszítóbb: egy bandita leüt, kirabol, fosztogat, és amikor sikerül ártalmatlanná tenni, azt mondja hátracsavart kézzel, hogy “dehát mi barátok vagyunk”.

Az is hazug szöveg, hogy a két ország viszonyát “nem szabad elrontani gazdasági érdekek kedvéért”. Itt nem gazdasági érdekek miatt romlik a viszony, hanem a Hernádi által elkövetett bűncselekmény miatt. Ha betartják a törvényeket,  a globalizált világban gazdasági érdekek nem ronthatják meg országok viszonyát. Ellenkezőleg. Kivéve olyan eseteket, mint Magyarország, ahol a kormány a törvényesen működő külföldi tulajdonú cégeket is üldözi, agyonadóztatja, kriminalizálja, támadja és zsarolja, uszít ellenük, hogy a tulajdonukat és a piacukat megszerezze, ha Simicska Lajos szemet vetett rá.

A horvátok nagy hibát követnek el, ha futni hagyják Hernádit. Orbán még ebben a helyzetben is tisztességtelen velük szemben. Azt sugallja, hogy Hernádi gyanúsítása mögött “gazdasági érdek” áll. Hernádi nem bűnös, hanem a horvátoknak kell az INA. Ezért akarják a drága jó ártatlan Hernádit elfogatni.

A magyar szélsőjobb (benne a Fidesz többmilliós tábora) most is azt híreszteli, hogy a horvátok csak zsarolnak, az kell nekik, ami most a magyaroké. Még a horvátokat állítják be bűnözőnek, miközben tőlük vették el a cégüket törvénytelen eszközökkel. Ha belemennek az Orbán által ajánlott alkuba, akkor a fideszes propagandát erősítik: Hernádit ártatlanul akarták lecsukni. Orbán megvédte őt is, és a magyar érdeket is.

Azzal is kábítják a magyarokat, hogy Orbán pórázon tartott kiskutyája, Polt Péter legfőbb ügyész már ártatlannak nyilvánította Hernádit. A bűncselekmény Horvátországban történt, a horvát hatóságok jogkörébe tartozik. Teljesen indifferens, hogy Hernádiról Magyarországon mit mond az ügyészség. Semmiféle magyar “eljárás” nem helyettesíti a horvát büntetőügyet.

A horvátok akkor járnának el korrektül, ha Hernádit nem engednék futni. Ragaszkodnának az eljárás lefolytatásához, az igazságszolgáltatás függetlenségéhez. Ettől függetlenül folytatnának tárgyalásokat a törvényes helyzet helyreállításáról.

Aztán ha elítélték Hernádit, a jó viszonyra való tekintettel, adhatnak neki horvát elnöki kegyelmet. Ezzel is bizonyítva, hogy Horvátország, mint az Európai Unió tagja, már nem katolikus banditaállam, hanem liberális jogállam, amely annak ellentéte. Ezért nem kompatibilis Orbán katolikus banditaállamával.

Ha ennek ellenkezője történik, a liberális demokratikus Európa keresztet vethet magára. Egy petákot nem adnék azért, meddig marad meg a szabadsága.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (58 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +109 ( 113 szavazatból)
Bartus László: Katolikusok és banditák, 4.8 out of 5 based on 58 ratings

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. Reméljük hogy a horvátoknak több eszük van. Ha hinni lehet a szóbeszédnek a csuti don már régóta szabadulni akar Hernyótól, mert túl sokat tud, lsd MSZP es Bajnai is meg akarja védeni. De mint tudjuk minden diktátor tök paranoiás és mindenkit ismétlem mindenkit kiírt maga körül. Igy járt Csányi, Demján, Fellegi és ez egészen addig lesz igy, míg végül valakik a parton belül meg nem merik puccsolni őt, ha érzik, hogy kicsit meggyengül. Volt erre példa, Kósa mar erre egyszer bejelentkezett. Nem kell félni, oda fogják őt is koncként dobni, de mivel a piramis csúcsán lévő ezt nagyon is jól tudja, ezeket próbálja a legjobban magához kötni hogy szem előtt legyenek. És mivel homokra és erőszakra építi kártyavárát, semmi rés nem lehet a pajzson, azaz nem veszíthet semmi fronton sem harcot, ezért harcol pillanatnyi érdeke miatt Hernyóért. De ő is csak egy paraszt ( a sakktáblán), eldobható, főleg ha ezzel Csányit lehet gyengíteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  2. Es nem lehet elégszer elmondani ( lsd keresztapa című film), a fő maffiavezér a legelvetemültebb bűnöző, tőle rettegnek a legjobban a maffia szervezeten belül. De hozzá is hozzá lehet férni, csak az alvezéreket kell lebontani és megkeresni az árulót

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (32 szavazatból)
  3. Orbán és az ellenzék attól félnek, hogy Hernádi “dalolni” fog.
    Ezt nem akarja sem Orbán sem a “demokratikus” (MSZP) ellenzék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (58 szavazatból)
  4. „Magyarország úgy viselkedik, mint a rajtakapott tolvaj. … Ez olyan hatást kelt, mintha Magyarország bízta volna meg, és helyeselné a magyar gazdasági érdek bűncselekmények útján történő érvényesítését.”

    Zavar engem ez a feltételes mód.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  5. Csakhogy a Horvátoknak nem kellenek az INA-részvények.
    Megmndták : nincs rá pénzük.
    Feltételezem hogy üzleti alapon közelítenek a kérdéshez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  6. A horvát római katolikus államról nekem usztasák, népirtás és rablott arany a Vatikánban jut eszembe. A sok száz éves jó viszony csak ködösítés.
    .
    Amit én olvasok ki:
    – Hernádit mellékvágányra állítják;
    – helyébe egy maffiózót helyeznek el;
    – a horvátok visszavásárolhatják az INA-t;
    – a pénzt a maffiózó a maffia kasszájába irányítja.
    .
    Ha a horvátoknak nincs pénzük, akkor kölcsönvehetnek a Vatikántól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  7. A legújabb fidesz szlogén: “Magyarország nem hagyja magát”. Horvátország sem fogja hagyni magát.
    Ragaszkodni fog az eljárás lefolytatásához, az igazságszolgáltatás függetlenségéhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  8. Az ügyről Pupu blogja: http://www.nepszava.hu/blog/entries.php?id=6445

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. Orbán mindig maszatol, ha saját magáról, vagy haverról van szó.
    Amikor úgy nézett ki hogy őt kritizálják az unióban, akkor a magyarokra tolta azt a felelősséget, amit neki kellett volna viselni, egyes szám első személyben.Így született a báncsák a magyart.
    Most az egyik bűntársát kell menteni, most előveszi a jó keresztény kártyát. Hogy nem szakad rá az ég! Persze mindent el kell követnie, mert mi lesz ha dalol a haver?
    Ezek úgy ocsmányak, ahogy vannak!
    Az embernek a gyomra forog tőlük!
    Ha nem lenne bűnös az a pali, már rég vallomást tett volna. Mivel bűnös, így ki sem mer mozdulni az országból, mert az interpolnak köszönhetően nagy esélye van arra, hogy a horvátok bevarrják. Míg idehaza az árnyék főügyész mindig hazudhatja, hogy ő kihallgatta. Csak azt nem értem, hogy mi köze hozzá? Ez nem az ő kompetenciája!
    Csalódnia kell, mert ebből ugyan ő nem fogja kimosni Hernádit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  10. Brilliáns a cikk. A horvátok – függetlenül attól, hogy van-e gazdasági motivációjuk – tudják mi fán terem a diplomácia. Tudják mit mivel lehet összekeverni és mivel nem. A diplomáciához a Balkánon is értenek, kivéve persze Magyarországot, ahol a beteg valóságérzék megakadályozza ezt. Tippem: a horvátok nem mennek bele holmi vádalkuba, ők tudják, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét llegalább a látszat szintjén mindenképpen fenn kell tartani. Nálunk már látszat sincs, csak duma. (A látszat fontosságára vonatkozó ajánlott irodalom: Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  11. Van olyan erkölcsi alapállás, amelyik azt tanítja, hogy a más vallásúak, vagy nemzetiségűek, esetleg eltérő hajszínűek megvesztegetése rendjén való dolog, csak az elfogadása bűn. Náluk. Különösen kényszerhelyzetben megengedhető az ilyesmi. Ilyen kényszerhelyzet pl., ha anélkül nem adják oda azt a rihes olajtársaságukat nekünk.
    És mivel az “állítólagos” megvesztegetés valamikor 2009 táján történt, bizonyos ellenzékiek óvatos megnyilvánulásai úgyszólván érthetőek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  12. http://www.magyardiplo.hu/archivum/2013-febru%C3%A1r/1097-az-orban-rezsim-politikai-teologiaja
    Le MONDE diplomatique Magyar on-line kiadás
    Az Orbán-rezsim politikai teológiája
    2013. február
    Írta: Jakab Attila

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  13. Szóval nem katolikus szomszédokkal nem kell annyira jóba lenni, az un. Orbáni logika alapján? De itt egy bűntény elkövetőit védik, ennek aztán semmi köze a valláshoz. Orbán tényleg nem normális ha ilyen szinte süllyed, igaz már rég itt van.
    Nagyon bízom benne hogy a horvátok nem engednek, szerintem nem fognak mert nem olyanok. De akkor Orbán is előbb-utóbb az Interpol által lesz körözve, ha Hernádi mindent elmond róla mit csak tud. Reméljük hogy így is lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  14. Ez remek! Mélységesen igaz! Bartus Laci a legjobb formáját hozza.
    Minden szava telibe talált.
    Az utolsó mondat meg egyenesen félelmetes. Idézem, hogy jobban a fejekbe vésődjön:
    “Ha ennek ellenkezője történik, a liberális demokratikus Európa keresztet vethet magára. Egy petákot nem adnék azért, meddig marad meg a szabadsága.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  15. Tisztelt Bartus Úr !
    Az Ön által leírtak reálisak. Érvényben vannak ugyanis a nemzetközi kolléziós jogszabályok ( Jogütközési normák ) melyek alapján mindig a károkozás ill. bűncselekmény elkövetési helye szerinti bíróság illetékes eljárni. Ezt a Horvátok is tudják. Szerintem Polt és társai is, még ha játsszák a hülyét akkor is.A Horvátok valószínű a Csehekhez hasonlóan, bátran,megalkuvás nélkül járnak el. Magyarországon ez a meghirdetett korrupció elleni harc mintapéldája.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  16. Ez a Hernadi sztori a felszin. Orban sajat bevallasa szerint masoknak a nyakan is rajta van a hurok Horvatorszagban. Pl. Vitezy stroman rokonen, aki ingatlanfelvasarlasokban volt erdekelt. Ha pletykak igazak, akkor ez azt jelenti, hogy kozvetlenul Orban nyaka korul szorul a hurok. Ezert kellett bevetnie magat Bajnainak Hernadi vedelmeben!
    Mindig mondom, semmi sem az, aminek latszik. Hernadival egyutt dolne a domino!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  17. oldberg
    Emlékezzünk mit mondott Orbán az unió parlamentjében: “Európa vagy katolikus lesz, vagy nem lesz.”
    Ebben a vallásban ugyanis mindent el lehet követni, mert azt hiszik, hogy mindenre van bűnbocsánat.
    Európa meg hallgatott,mint ahogy azóta is hallgat, ennek a bandának a megnyilvánulásait elhallgatva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  18. Erdő Péternek egy szava sincs ezekhez a jó katolikusokhoz? Az ilyen viselkedéssel lejáratják az egyházat. Szembe mennek a pápa mentalitásával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  19. Független,

    Nem értem, azt szeretted volna kifejezni, hogy Bajnai azért állt be az ügy mögé pozitívan, mert Orbán nyaka körül szorul a hurok?
    Túl azon, hogy nálam Bajnai már régen kiesett a pixisből, azért figyelemmel kísérem a tevékenységét, mert szeretnék végre tisztán látni mit miért tesz. Nekem furcsa, hogy minden lényeges nemzetközi fórumon ezerrel mosdatja a kormányt: Eu-s pénzekért lobbizás, a kormány nem rasszista és nem antiszemita, és most meg hiszünk Hernádi ártatlanságában. Utóbbival kapcsolatban akkor járt volna el helyesen, ha minden további megjegyzés nélkül azt mondja: nullum crimen sine lege, nullum poena sine lege (köznyelvben is: “ártatlanság vélelme”, de nem ezt jeleni szószerint, csak ez a lényege). De, ahhoz, hogy ez a jogelv “oda-vissza” érvényesítésre kerüljön, igenis le kell folytatni az eljárást, és abban Hernádinak aktívan közre kell működnie magától is, minden további felszólítás nélkül!!! Bajnai nem jogász, azonban tele van a csapata jogászokkal….Szóval vagy teljesen hülyék, vagy valami óriási “mutyi” van a dologban…mindegy melyik, mert mindkettő az alkalmatlanságukat jelzi….JÓ KORMÁNYZÁS, 1-es fiúk, leülni…még el sem tudtátok kezdeni, máris megbuktatok, mégis mit képzeltek magatokról???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  20. “Európa vagy katolikus lesz, vagy nem lesz.”
    Ez hülyeség. De ez más:
    Magyarország vagy katolikus lesz, vagy nem lesz.
    Nem lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  21. Próbáljuk meg az ügyet csontvázra vetkőztetni és elfelejteni a Tarjányi Péter-féle ködösítéseket. Valamikor 2008-09 tájékán az akkor még elhanyagolható állami tulajdonrészű MOL (de volt helyette orosz tulajdonú részvénycsomag és nyilván befolyás), megvette (megszerezte) az INA részvényeinek majdnem felét, hozzá a mendzsmentjogokat, és ehhez esetleg a horvát és a nemzetközi jog szerint meg nem engedett eszközöket is fölhasznált. Kérdés: hol van ebben a magyar állam szerepe? Mert nagyon úgy tűnik, hogy volt. Kérdés, hogy jó-e Magyarországnak, ha a MOL irányítja az INÁ-t? Ha profitot hoz haza és abból itthon adózik, akkor igen. Ha nem, akkor nem, de attól bizonyos politikai köröknek (=maffiacsaládoknak) még jó lehet. Első megválaszolandó kérdés: Adózott-e odahaza az INA által besöpört profitból a MOL, vagy szerzett-e MOL-ként gazdasági előnyöket és plusz profitot külföldön azzal, hogy a kvázi konkurrens céget is ő irányította? Ha igen, akkor lehetett szerepe a magyar államnak pl. titkosszolgálatai révén az ügy lebonyolításában, mert lehetett mondani, hogy államérdek. (Ha ez megvesztegetés útján történt, akkor ez olyan, mint ha azt mondjuk, hogy nekem meg érdekem embereket kirabolni az utcán, tehát rendben lévő a dolog.) Ha nem hozott a MOL-nak Magyarországi adózásban megnyilvánuló előnyt az ügylet, akkor kérdés, hogy volt-e mégis állami közreműködés a tulajdonszerzésben. Ha igen, akkor jön a kérdés, hogy vajon miért. Kinek volt ez jó az állami menedzsment részéről? (Cui prodest? – mondaná egy nálam sokkal műveltebb barátom.) Összefoglalva: a száraz tények alapján egyáltalán nem biztos, hogy a magyar államnak bármiféle köze volt az ügyhöz, hiszen magánvállalatról volt (van) szó. Most keveri magát bele, és ez nem lehet véletlen. Bajnai és Orbán megnyilvánulása egyaránt erre utal. Ha ugyanis nem volt külpolitikai szál a dologban, akkor most minek visznek bele utólag? Orbánnak milyen beleszólása van a MOL döntéseibe? Dönthet az INA eladásáról? És még valami: a MOL részvényesei miért és főleg meddig ragaszkodnak Hernádihoz? Előrebocsájtom, hogy a leglényegesebb kérdésre – mi volt a magyar állam szerepe az üzletben – nem fogunk hivatalos választ kapni. Minden homályban marad, mint az összes többi piszkos ügyben. Maradnak a kombinációk. De hogy valami nem kóser, az biztos. Hernádi pedig csak egy mondatot ismételget: “Haén egyszer kinyitom a számat! Haén egyszer elkezdek beszélni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  22. Emigrant, majdnem mindennel egyetértek…illetve csak logikailag rendszerezném amit írtál. Nagyon fontos a “cui prodest” – “kinek állt az érdekében” kérdést feltenni, mert valóban az vezet el az “igazi bűnösökhöz”, ámde de ez nem menti fel a “végrehajtóikat” sem, illetve a végrehajtókkal bizonyos esetekben megengedett vádalkut kötni… ráadásul egyébként csak úgy tudsz eljutni a “cui prodest” kérdéshez, ha előbb a “végrehajtókat” “kérdezed ki”. Szóval szerintem mindenképpen az az első, illetve jelen esetben már a második szükséges lépés – hiszen már megvan a megvesztegetett, és most a “vesztegető végrehajót” keresik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. Amikor az USA megindította Irak ellen a Sivatagi Vihar elnevezésű hadműveletet, Szaddam Husszein kijelentette, hogy “pedig éppen most akartam átadni a keresett vegyi fegyvereket”…
    A tolvaj is így van ezzel, amikor elkapják békülékeny hangot próbál megütni > Hát nem éppen akkor akarja visszaadni a szajrét ?
    Orbán pedig arra hivatkozik, hogy igaz, hogy nem egyenes úton szereztük meg az egyetlen olj-cégetekben a döntő részvény pakettet, ám az a kis üzleti vita nem ér meg annyit, mint a két ország közös katolikus hagyománya… Mindent visszaadunk, csak Hernádit – rajta keresztül pedig Engem – hagyjatok békén.
    *
    Hülyének nézi az egész publikumot és nem alaptalanul, hisz normális embernél felvetődik a kérdés, hogy és addig hol volt a Vezérnek ez a közös múlt iránti aggodalma ?
    Hogyan tudta a . F i d e s z – K D N P . o l y . m é l y e n . e r k ö l c s ö s . bögye bevenni azt, hogy egy “katolikus államot”;
    1./ így átverjenek;
    2./ s az így megszerezett erőfölénnyel [vissza]élve pedig éveken (évtizedeken) át kiszipolyozzák annak gazdasági kincseit, szinte . g.y.a.r.m.a.t.i . s.o.r.b.a . taszítani katolikus horvát testvéreinket ?
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  24. Szerintem az az óriási veszély még ebben a kérdésben, hogy ha ez így marad (az ellenzék sem követeli egyönteteűen hangosan, hogy tisztázza Hernádi magát és rajta keresztül most, vagy így már Magyarország magát ebben a kérdésben) akkor kedves Admin, nem az lesz, “MINTHA együtt buktunk volna le”, hanem EGYÜTT BUKTUNK LE. Ez a nagyon nagyon baj!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  25. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Aztán meg, fevetődik az a kérdés is, hogy az a Tízmillió Euro, amelyet forintba a kis kézi számológépem már át sem tudja számítani, az honnan volt ? És ha hivatalos forrásból “került elő” akkor az ki utalta ki, és ki utalványozta, illetve bizonylatolta ? Ha pedig mégse hivatalos, akkor viszont honnan is hiányzik az a zsozsó ? A hazai demokratikus sajtónak már ezt a részét kellene boncolgatnia, ahelyett, hogy az Orbanini által mantrázott hazug hivatkozásokat ismételgetné.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  26. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    EZ NEM EGY CSÍNY, EZ MÁR EGY SÚLYOS BŰNCSELEKMÉNY

    .
    A horvát miniszterelnök Orbanini hablatyára azt válaszolta, hogy Horvátország nem áll harcban Magyarországgal, mely kijelenetés inkább hatott egy, a “megnyugszik a beteg” típusú terápiás mondatként, mint komoly visszalépésként, hiszen az elődje már meg is kezdete 10 éves börtönbüntetésének letöltését. Ha pedig Hernádi ártatlan, akkor a volt miniszterelnök is az.
    .
    Ellenben, amennyiben Hernádi is bűnös, akkor a magyar kormánykörökben tovább kereshetők az ügyben sáros alakok, esetleg a legfőbb és legkedvesebb vezető közvetlen környezében… Oknyomozó újságírók ne várjátok meg, míg elfogják a MO-vezért !
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  27. Na akkor kombináljunk! (Én úgy szeretek, az olyan jó!) A kérdéses időben az oroszoknak erős befolyása volt a MOL-ra. Megoldották a tízmillió dollár problémáját. Megszerezték az INA feletti irányítást a magyaroknak. Aztán a zorbánkormány kivásárolta a részüket az olajtársaságból. A mórosz megtette kötelességét, a mórosz mehet. (Az egészet persze csak az idétlen szójáték miatt találtam ki.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  28. 1./ Orbán nyakában érzi a hurkot.
    2./ Az elfogató parancs végrehajtása nem csak a magyar hatóságokon múlik.
    3./ Hernádi életveszélyben van.
    4./ TEK megvédi Hernádit, de közben áldozatul esik, ki tudja melyik fegyvertől.
    5./ Orbán fellélegzik, folytatja tovább.

    Van másféle forgató könyv is.
    Európai Bíróság kezébe kerül az ügy.
    Orbán és bandája börtönbe kerül.

    A DK-nak dolga lenne ebben is, remélem felveszi a kesztyűt.
    A cikk annyira életszerűen teszi nyílvánvalóvá az esetet, hogy példaértékű, azt külön köszönöm, hogy elsősorban az orbánhívők és a jobbik számlájára írja a
    történteket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  29. Emigrant, sajnos nem túl sokat olvastam az üggyel kapcsolatban, ezért csak a már nyilvánosságra került részletekhez tudok tényszerű véleményt fűzni…de kombináljunk, azt én is imádom :-) Ugyebár, ha az van amit Te írsz, az oroszokkal kapcsolatban, akkor ugye Putyint nem nézhetjük hülyének, hogy csakúgy “odatolja” Mo-nak ezt a “lehetőséget” és főként “beletol” ennyi zsozsót, tehát azt is valahogyan ellentételezni kellett, azaz akkor pl. igaza van tisztelthölgyeimés..”-nak, hogy a pénz valahonnan hiányzik, de legfőképpen az adófizető polgárok zsebéből, tehát Mo-nak, de legalábbis a magyar népnek joga van megtudni az igazságot, annak minden részletét….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  30. Paksi felújítást, mely hatalmas összeg, az évszázad beruházása, francia alkatrészekkel végzik, megkapták az oroszok.
    Kínai mondás: én vakarom a hátadat, te vakarod az én hátamat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  31. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Benny
    Goodman !
    .
    Hát így válnak igazán életszerűvé az erőltetett – valójában hamis – szlogenek.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Emlékezetem szerint,az orosz-ukrán gázvita idején Magyarország gáz és olaj ellátását akarták a magyar kormányok úgy megoldani, hogy a Rijekában létesítendő fogadó és átfejtő (hajó)állomástól kiépítendő távvezték(ek) segítségével juttatták volna el az anyagot hazánkba.
    .
    Amikor a MOL és az INA házasságot kötöttek, én pl. azt hittem, hogy ennek az akciónak az első lépcsőfokának vagyunk tanúi. Van egy gyanúm, hogy Orbanini már régesrég elfelejtette ezt a fontos vonatkozást, őt inkább valamiféle személyes érdek hajszolhatta bele ebbe a már fölöttébb – több mint – kellemetlen nemzetközi botrányba…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  33. Horvátország ki fog egyezni OV-al. Megkapják az INA-t, és elengedik Hernádit. Hatalmas magyar siker propaganda. OV győzött. Minden megy tovább.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. jogászka: “a magyar népnek joga van megtudni az igazságot, annak minden részletét…”, ergo nem fogunk megtudni semmit. Az oroszokra valóban nem jellemző a jótékonykodás. De mennyiért is adták el az államnak a részvénycsomagot? És mennyiért vették? Naná, hogy a ti zsebetekből finanszírozták, drága köztársaim, mert engem szerencsémre már elűztek abból az országból. (Csak nehogy hálás legyek ezért a gazfickóknak!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Na igen!! A baloldal ominózus emberei megint hibáztak, de nagyot. Nem hallom és nem látom a médiában az alábbi szöveget amit nap mint nap , percről percre kellene a bal oldalnak a világba kürtölnie.

    Az Interpol nem tesz fel valakit a körözöttek listájára bemondás alapján.
    Nem lehet elmenni az irodájukba és bepanaszolni a Kovács Pista bácsit hogy kolbászt meg szalonnát lopott a kamrából és tegyék mán fel!!!!

    Igen nyomós indokok kellenek az ilyen listára való felkerüléshez, na meg 100% bizonyítékok amit a Horvátok minden bizonnyal be is mutattak.
    Na kérem!

    A következő a helyzet.
    Ha a horvátok ilyen kőkeményen birtokában vannak a bizonyítékoknak akkor itt bűncselekmény történt és akkor nem kell elfogadaniuk orbán ajánlatát hogy sumákolják már ugyan el az ügyet.
    A bűncselekmény elkövetése előtti állapot visszaállítása a törvényesség keretein belül a Horvátok malmára hajtja a vizet és ugyan annyiért juthatnak az INA papírjaihoz mint azt
    az “üzletkötéskor” megtörtént.
    orbánt el akarja kerülni azt hogy becsukják a haverját akinek ő adott utasítást a vesztegetésre.
    Így kényelmesebb lenne és menti ami még menthető.
    Gazember bűnöző mindig is az volt!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. Nem csak ezekről az ügyekről van szó!
    Orbán valamelyik nyilatkozatában azt mondta, hogy még ezen felül van 3-4 olyan ügy amiben nézeteltérés van a horvát kormány,és ő közöttük.
    Gyanítom, hogy a Vitézi klán szállodaügyei, és más egyéb fideszes érdekeltségek is terítéken vannak, és ezért nincs egyezség. Orbán másképp, ha nem lenne érintett a dologban, nem adná a nevét ehhez a Hernádi féle ügyhöz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. A horvátok valamikor az Osztrák-Magyar Monarchia része voltak: azonban, amint megtehették – lepattantak róla, rólunk is. Legutóbb lepattintották magukról a szerbeket is, és nézzük meg, hogy milyen jól élnek, sokkal jobban, mint a magyar nép. Szeretteim, ti tényleg azt hiszitek, hogy ez a dolog attól van így, hogy ott úgy mennek a dolgok, ahogyan nálunk? Hogy ott természetes a korrupció az élet, és a gazdaság minden területén? Hogy megtűrik maguk között a magas állású irányítóik gaztetteit? Nem, ez ténylegesen pontosan fordítva van, mint nálunk. Én csak meg tudom emelni a kalapomat a horvát nép, és a tisztességes vezetőik előtt, annak okából, hogy perbe fogják a korrumpálható gazdasági, és állami irányítóikat, és nem a pénz mossák, hanem a gazdasági, és az állami élet minden területét a disznóságokból.
    A magyar igazságszolgáltatásról pedig csak annyit: ott is annak van értéke, aki fel tud mutatni nexust, gazdagságot, amelyből részt lehet benyalni. A magyar igazságszolgáltatásban a legtermészetesebb a hivatali bűncselekmény, okirat hamisítás. Talán még nem jutottak el a testi sértés bármely formájához, az emberöléshez, de ami késik, nem múlik – ha így halad tovább a magyar közélet.
    Tudom, hogy miről, – és mit beszélek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. “Etele” Orbán és bandája SAJNOS nem fog börtönbe kerülni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. REMÉNY! A soroksáron meggyilkolt futó hölgy emlékére közös futást rendeztek ma, ahol Kovács Kokó István is résztvett . Pár oerccel ezelőtt szó szerint ezt nyilatkozta a híradóban:”Azt ígérték rendet tesznek, ehelyett tele van az utca és a közélet bűnözőkkel.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  40. clean, nincsenek kétségeim afelől, amit írsz!
    Ennél komolyabb az az igény, hogy mindenkit ( akit csak lehet ) arra kapacitálni, hogy szavazzon a DK-ra! A DK majd összefogja a demokratikus ellenzéket ! Meg kell nyerni a választásokat, és akkor a Horváth ügy is lerendeződik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. KÖZTÁRSASÁG
    Meglepő Kokó kijelentése! (hogy merte???)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  42. 1. HONNAN VOLT A mol-NAK 10 MILLIÓ EURÓJA? Könyveletlen bevételből, vagy legális bevételből, “csak” a költségelszámolása sántított? Azt mégsem könyvelhették, hogy “vesztegetés”.
    Ez alsó hangon is számviteli szabálysértés, ha könyveletlen bevétel, akkor még adócsalás is – a magyar törvények alapján is
    - MILYEN ALAPON SZÜNTETTÉK MEG poltpetiék BŰNCSELEKMÉNY HIÁNYA miatt az itthoni eljárást?
    2, A Mi Boldogságunk elköpését arról, hogy “több” magyar (értsd: Orbán közeli) vállalkozó ellen is eljárás folyik Horvátországban – miért csak a blogszféra kapta fel, miért nem az ellenzék? Talán mert az mszp-nek is benne van a mancsa – 30 % erejéig?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  43. Bumburi!
    Mert nem gondolta, hogy a kenyéradó gazdájával áll szemben !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. bumburi 2o13.1o.o6.19.59.Bizony a Vezír haverjától több , mint meglepő. ! Lehet, hogy ő előtte dobott le egy felest , én megdöbbenésemben utána!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Gyöngyi Péter, és KÖZTÁRSASÁG
    Véleményem szerint:
    1 Tele van a hócipője
    2 Látja a tarthatatlan helyzetet, és ő is előre menekül
    3 Kiesett a pixisből és így kommentálja nem tetszését.
    Lehet válogatni. Vagy nem. Mindhárom érvényes lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. kekec
    Jók a kérdéseid. Én sem értem ezt a nagy hallgatást az ellenzék részéről. Bár ha az időpontot nézzük, akkor a bűn közös is lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. HZZZZ,

    merjünk nagyokat álmodni:-) … ha a horvát nép tisztességéhez, a korrupció elleni harcának igényéhez képest, csak ezek 0,1 %-val rendelkezik a magyar nép, egyszer követeli majd, hogy Orbán Viktort életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéljék, ….naná a horvát miniszterelnök büntetéséhez képest, aki egyetlen ügy miatt 10 évet kapott (melyben ki tudja, a felcsúti érintettsége is egyszercsak kiderül….)….de már önmagában az is elképesztő, minősített bűncselekmény, hogy a veje (az ő diktárori személyes jóváhagyásával) idős, kiszolgáltatott emberektől ellop egy fél erdőt, majd még ezeknek a szerencsétlen embereknek kell majd megfizetni a ” fa kitermelés” és “újjátelepítés költségeit”… gyalázat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  48. A vallási érv után jöhet még a Szent Korona országaira való hivatkozás…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Igaz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. Csacsicska Tamás

    Emigrant (és többek):
    .
    Pénzeket mozgatni – papírforma szerint legálisan – legjobban különböző országokban működő, de egymással szoros kapcsolatban álló cégek között lehet. Ha még a cégek évzáró dátuma is különböző, akkor csodákat lehet tenni. A menedzsment jogok (ezért is) nagyon fontosak: például játszva be lehet állítani egy cég-csoport éves nyereségét, akár az utolsó pillanatban is. Így lehet a MOL-nak nagy nyereséget felmutatni Magyarországon (és az állam leadóztathatja a nagy nyereséget), vagy éppen szolid veszteséget produkálni, ahogy az adott körülmények ezt kívánják.
    .
    Ezzel a lehetőséggel lényegében az összes nagy nemzetközi cég él, ezért nincs nyeresége (és nyereség-adója) a Magyarországon működő német autógyáraknak sem. Ők az anyagok és a készáruk import-export áraival állítják be az „optimális” nyereséget.
    .
    Egy olyan cég – mint a MOL – ráadásul elég sok virtuális értékkel rendelkezik: például kutatásai-feltárásai vannak, amiket eléggé szubjektíven lehet értékelni. A szubjektivizmus mögött mozgatható pénzek keletkeznek. Például egy feltárás alatt lévő olajmező könyv szerinti értéke magában foglalhatja a mező potenciális értékét is, azután a következő évben kiderül, hogy a becslés túl optimista volt – nem bonyolódnék bele a részletekbe, mert az olvasókat ez úgysem izgatja fel.
    .
    Tény, hogy az ilyen cégek elég jelentős készpénzt tudnak így „elkülöníteni” – és azt arra költik, amire a menedzsment akarja. A tényleges kifizető mindig egy offshore cég, vagy egy olyan vállalat, amelyik a világ másik végén található. Majdnem mindig ügyvédek állnak az ilyen cégek élén. Horvátország azért volt eddig érdekes, mert közel volt, de az Európai Unión kívül. A közelsége kényelmessé tette, jogi helyzete biztonságossá. Innen az Orbán által említett “több szál” is.
    .
    A nagy cégek – pl. MOL, MVM, bankok – rendszeresen „szponzorálják” a pártokat, vagy személyesen magukat a pártfunkcikat. Mindig azt, amelyiket akarják. Általában minden oldalnak tejelnek – de persze az összeg pártonként és időnként változik. Továbbá egyik párt sem tudhatja, mennyit kapott a másik. Így kézben tarthatók a politikusok – ezért szívóznak most a bankok (Bankszövetség) Orbánnal. Ezért nem remeg a lábuk, amikor visszaszólnak neki.
    .
    Orbánt – meg Bajnait, Mesterházyt és társaikat – egyetlen percig sem az izgatja, hogy mi a frász van az INA menedzsment jogaival, meg mi a MAGYAR NEMZET érdeke. Őket az izgatja, hogy ha netán elengedik Hernádi kezét, akkor a pali akár énekelni is fog. Mert elengedték a kezét…
    .
    Az ilyen ügyek rendszerint tragikus autóbalesettel, megmagyarázhatatlan öngyilkossággal, vagy hirtelen jött, gyógyíthatatlan betegséggel végződnek. Szóval Hernádinak eggyel több oka van arra, hogy ne utazzon sehová… és nagyon-nagyon vigyázzon az egészségére! (Csak emlékeztetőként: Lázár János is erőteljesen utalt Csányi megromlott egészségére. Figyelni kell ám!!!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos