Ronai and Ronai
AMERIKAI

Milliárdokat veszített a kormány a trafikmutyin 2013. szeptember 12. csütörtök 19:51 Forrás: MSZP Országos Központ

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Milliárdokat veszített a kormány a trafikmutyin

Budapest – A hetek alatt megszervezett és lebonyolított országos trafikmutyi után úgy tűnik, hogy a feketepiacon landol a dohánykereskedelemből korábban betervezett jövedelem jó része. Ezt mutatják az adóhatóság adatai is, amelyek szerint júliustól, vagyis a trafikbotrány indulásától drasztikusan megcsappant a cigaretta jövedéki adójából származó adóbevétel.

Az új trafiktörvénnyel nem csak több tízezer helyi kisvállalkozó alól húzták ki a talajt, de a központi költségvetést is kibillentették az egyensúlyából. A kormány a tavalyi évhez képest a 2013. évi költségvetésben ugyanis 20 milliárddal több bevételt várt az államkasszába.

Azonban – becslések szerint – 40-50 milliárd forint kiesést okoz az államnak a dohánypiac feketekereskedelme. Az Orbán-kormány célja elvileg a dohányzás visszaszorítása, az viszont nem az ország érdeke, hogy rossz döntésekkel veszélyeztesse a költségvetés egyensúlyát.

A hiányzó bevételt pedig valahonnan pótolni kell. Vajon honnan akarja az Orbán-kormány elvenni a pénzt? Valószínű, hogy ezt a terhet is a szegényebb rétegek fogják megszorítás formájában megkapni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (22 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +22 ( 22 szavazatból)
Milliárdokat veszített a kormány a trafikmutyin, 5.0 out of 5 based on 22 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

21 Reader’s Comments

  1. Ne feledjük el, hogy aligha tett jót a rablássorozat sem… Sose gondoltam volna, hogy a XXI. szdban rablókra fogunk szurkolni, de önkéntelenül Robin Hoodoknak lehet nézni a trafikmutyisták kirablóit…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  2. ,,trafikmutyi ”
    Ki vagyok akadva, hogy ilyen büncselekmenyt , hatalommal valo visszaelest, korrupciot egyszerüen csak mutyiak neveznek, az ellenzek is elmehet a sohivatalba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (36 szavazatból)
  3. Kedves Vanek Úr!
    Maximálisan egyetértek Veled.
    V.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  4. Vanek úr!
    Ott a pont!
    Én is szurkolok a feketézőknek. (sosem hittem volna magamról, hogy idáig süllyedek)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  5. Most érdemes Tiszai búvárhajót gyártani a cigarettaimportőröknek.
    Itt a szezonja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  6. A határátkelő blogon olvastam egy tucano nevű kommentelőtől.

    Tökéletesebb leírás,mint sok bőbeszédű politológus dumája.

    “Van a lányomnak egy elemes hörcsöge. Azt csinálja ha bekapcsoljuk, hogy elkezd énekelni vmi kínai dalt, majd nekirohan a falnak. Aztán megfordul, újabb induló és nekirohan a másik falnak és így tovább végkimerülésig. Szerintem ez a rózsaszín hörcsög kéne hogy legyen a magyar állam hivatalos szimbóluma.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  7. ” mutyista ” :D :D :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Soha nem gondoltam, hogy huszonöt év után ilyen könnyen abbahagyom a dohányzást, egyik napról a másikra. Hát igen, az utálatnak hatalmas ereje van, mondják családtagjaim…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  9. De a haveroknak jobban megy !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  10. Chemist gartulalok es sok szerencset !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  11. Indexrol:
    “A continentalos vezető Kulcsár András, a trafikmutyi egyik legnagyobb nyertese olyan ügyetlenül kezdett a trafikbizniszbe, hogy 90 boltjából 25-öt már be is kellett zárnia. Volt akkora trafikja, amiben egy négytagú család könnyedén elélne, olyan is, amit két másik közvetlen közelében próbált volna sikerre vinni. Legalább 50 alkalmazottját a próbaidő miatt kárpótlás nélkül kirúgta, de esetleg visszaveszi majd néhányukat.”
    .
    Tehat latszik tisztan, hogy a primitiv, vegtelen ostoba, kretenitas szintjet sem meguto senkihazi kivakart pocsolyalako gilisztanak hiaba tolsz oda barmit: elrontja, tonkreteszi, csodbe viszi. Orulok viszont, hogy a sajat zseben tapasztalja, es meg jobban fogok orulni, ha a gyarat es ot is egyarant bezarjak, ahogy dukal nekik. Meglatjuk, hogy a kartalanitasok utan mekkora arca lesz a ruhes senkijenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. A cél a dohányzás visszaszorítása volt. Akkor most miért keseregnek a hiány miatt?
    Tudható volt,ha valamit korlátoznak,megemelnek,beindul a feketekereskedelem.Amerikában is így alakult kis a szeszcsempészés.
    A kisboltok után becsődölt egy csomó újságos is,mert eddig ott vették a cigit,újságot.Ergo,buszjegyet sem lehet venni,mert azt is árultak.
    Be fog csődölni a lapkiadás is,mert az újságok nagy részét , a gyerekek,és a 18 év alattiak vesznek.

    A 3 éves gyerek nem mehet be a trafikba,de az anyja mellett sétálhat,aki az utcán cigizik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  13. Vanek úr, egy kis magyar szómagyarázat
    nincs tandíj = diákhitel a teljes oktatás árára, “röghöz kötés”
    nincs megszorítás = adóemelés, amibe belegebedünk
    adócsökkentés = az van, de helyette 10 új másik is van
    nincs korrupció = trafikmutyi, amiben tisztán megmutatkozik a korrupció lényege
    demokratikusan megválasztott magyar kormány, aki a nép érdekeit képviseli = ööö, izé, hát tudják, a….
    “offshore lovagok” = Offshore státusú a Kajmán-szigeteken bejegyzett, az Államadósság-Kezelő Központ (ÁKK) által letelepedésikötvény-jegyzésre feljogosított Hungarian State Special Debt Fund (HSSDF), írja a nol.hu

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  14. Ez volt még egy nagy mutyi…
    Gripen-ügy osztrák lap szerint, valaki nagy disznó!
    - december bíróság elé áll a vesztegetéssel is megvádolt gróf:
    http://nol.hu/kulfold/mensdorffot_birosag_ele_allitjak_

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. bumburi
    Azért annyira ne szurkolj a feketézőknek, azt állítólag Pintér felügyeli, onnan még nagyobb pénz vándorol hozzájuk. Ki van ez találva.
    Legjobb a leszokás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Orban es egyszemelyes partja tonkre tette az orszagot ,elszegenyitette az embereket! O MEG EZER MILLIARDOS !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  17. .
    .
    A cikk címe félreérthető, tehát nem jó cím a “Milliárdokat veszített a kormány a trafikmutyin”, hiszen a józan ellenzéki ösztön erre úgy reagál, hogy akkor rajta, csak folytassák, hogy még többet veszítsen rajta a . k o r m á n y .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Nem kellett nagy szakértőnek lenni (főleg, mert a szakértők is előre megmondták) ahhoz, hogy tudja valaki, hogy ha a cigaretta árrését legalább 10%-ra emelik, akkor robbanás szerűen nőni fog a fekete kereskedelem. Trafikok tucatjai fognak tönkremenni. Emellett újságárusok is sokan tönkremennek, mert legfőbb jövedelmük a cigaretta eladásból származott.
    Egy működő rendszerbe sikerült ismét úgy belenyúlniuk, hogy csak a saját zsebükre gondoltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. 11terminus
    Igen!
    Semmi háttértanulmány, semmi szakértőkkel történő egyeztetés – csak az ötletek, hogy minél többet le lehessen nyúlni!
    Majd igazítanak rajta, ha nem jött be – az, hogy emberek életével szórakáznak, nem zavarja őket, hiszen a látszat azt mutatja, megtehetik….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Chemist: gratulálok!
    Nekem is két rokonom szokott le hazafias okokból a dohányzásról.
    Így is lehet a rezsimmel szembeni utálatot kifejezni.
    Az ilyen emberek az igazi magyarok, nem a mélymagyarok!
    Lebegjen előttetek Gandhi példája: maguknak szőttek és nem vették a brit szöveteket. Maguknak nyerték ki a sót a tengerből…
    Lehet erőszakmentesen is “harcolni” egy elnyomó rendszerrel szemben.
    Nézzétek meg a filmet erről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Chemist, egyetértek! Magam is így tettem. Ugyanezért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az utolsó csepp pálinkáig harcolunk 2014. április 11. péntek

Elég volt a rombolásból 2014. január 5. vasárnap

Nem vizsgálják a trafikmutyi fideszes szálait 2014. január 2. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos