Ronai and Ronai
AMERIKAI

TGM nyílt levele a magyar miniszterelnöknek 2013. május 9. csütörtök 5:39 Forrás: AN

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
TGM nyílt levele a magyar miniszterelnöknek

Budapest – Tamás Gáspár Miklóssal lehet vitatkozni. És kell is időnként, ami neki valószínűleg nincs ellenére. Most azonban nem vitatkozni kell, hanem elolvasni a sorait: a filozófus levelet írt Orbán Viktornak.

Arra kérlek, hogy – ha lehet, vidd magaddal Áder János államelnököt is – menj el Szatmárra, és tegyél egy szál virágot Bara József sírjára.

Nyilván tudsz róla, hogy Bara József – partiumi magyar ember – az izsáki rendőrőrsön 2013. április 8-án meghalt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jelentése szerint Bara Józsefet „elszámoltató jellegű kihallgatásnak” vetették alá, amely során vele szemben… tettlegességre került sor.

Tudnod kell, hogy nem csak a te kormányzásod alatt szoktam bírálni a rendőri erőszakot – meg a rendőri erőszakkal kapcsolatos, jogérzéket, igazságérzetet sértő magatartásokat, és érzületeket. Valamikor az ilyen dolgokban egyetértettünk, s talán ebben a tekintetben – ha másban nem is – még mindig egyetértünk.

Említetted a múltkoriban Gaskó Istvánnak, hogy együtt szagoltatok puskaport annak idején. Magam is emlékszem az illatára. Egy szó, mint száz, arra kérlek, hogy – ha lehet, vidd magaddal Áder János államelnököt is – menj el Szatmárra (Szatmárnémetibe, ha így jobban tetszik), és tegyél egy szál virágot Bara József sírjára. Az államnak, amelyet a sors kifürkészhetetlen végzéséből te vezetsz most, felelősséget kell vállalnia mindazokért, akik a területén élnek.

Úgy fest, hogy Bara Józsefet agyonverték a magyar rendőrök, mindenesetre gyanús körülmények között pusztult el állami intézmény – az izsáki rendőrörs egyik helyiségében. Kérlek, keresd föl Bara Enikőt és Bara Csabát – a megboldogult testvéreit –, és vigyél virágot kínok között eltávozott felebarátunk fejfájára.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (82 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +99 ( 115 szavazatból)
TGM nyílt levele a magyar miniszterelnöknek, 4.8 out of 5 based on 82 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

69 Reader’s Comments

  1. Kalous Antal: Erről nem nagyon írnak. Pedig azért van jelentése annak, hogy “szegény” nácikat megvédték. Ezért nem kellene felháborodni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. Gábor NYC, én mindig itt éltem, élek már sok évtizede, de bevallom, álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez a kénköves bűzös pokolszag tölti el nem kevés honfitársam lelkét.
    Szellemi fertőzés szed itt sok-sok áldozatot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. A Horthy és a Rákosi korszakban verték halálra a rendőrök a másként gondolkodókat . Úgy tűnik ezzel a Fidesszel visszaléptünk vagy 50 évet .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  4. Diktatúrában mindegy hogyan hívják a diktátort! Legyen annak neve Szálasi, esetleg Rákosi vagy Orbán egykutya. Most Orbán a diktátor! Joggal kérdezhetik sokan, vajon meddig? A válasz egyszerű, ameddig hagyjuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  5. Mint mostanában egyre többször (korábban nem nagyon figyeltem a politikára), most sem értek egyet TGM-mel. Szerintem, ne törje magát a Bonsai Duce homi virággal, inkább adja fel magát. A beismerő vallomás enyhítő körülmény szokott lenni. Hátha neki is összejön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  6. A magyar rendőrök nagy része ugyanolyan tanulatlan, műveletlen, rasszista és antiszemita tahó, amilyen Orbán. Ma már csaknem kizárólag politikai ügyekben nyomoznak, lassan megtelnek a börtönök politikai foglyokkal. A művelt, tanulni és itthon élni akaró diákokat előállítják a tolvaj fasiszta Harley-Davidsonos motorosok meg fel-alá motoroznak megfélemlítés céljából az egész országban. Sokszor a rendőrök a tippadók a bűncselekményekhez, nyilván hallottak a főnök olajszőkítéssel szerzett vagyonáról és őt akarják követni…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  7. Elment szatmárnémetibe,virágot vitt a sírra.Másra is kérhetné tgm…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  8. Akkor én ezennel megjósolom nagyon nagyon közeli bukásukat.
    Hátha ez is bejön.
    Ennél többet egyedül nem tehetek, de ha jöttök segíteni!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. Gratulálok TGM, sikerült a szaros gatyát tisztára mosni!
    http://www.origo.hu/itthon/20130511-orban-viktor-lerotta-kegyeletet-az-izsaki-aldozat-sirjanal.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. sydney
    2013. május 10. péntek 22:15
    “A magyar rendőrök nagy része ugyanolyan…..”
    - a magyar rendőrök nagy része a rendszerváltozáskor és bohócforradalom utáni retorzió miatt elhagyta a “céget”, ki ezért, ki azért, de volt aki maradt
    - LENNÉL MA ORBÁN RENDŐRE, AVH-SA, TEK-ESE PINTÉR ALATT?????
    .
    Az ATV is hirdeti, hogy 3550-al gyarapodtak. Így főleg róluk beszélhetünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. LENNÉL MA ORBÁN RENDŐRE, AVH-SA, TEK-ESE PINTÉR ALATT????? -kérdi
    .
    “Túlavasúti”

    Én nem lennék rendőr, alkalmatlan vagyok az erőszakra. Nyilván nem a Kádár rendszerben szocializálódott és már kiöregedett rendőrök a rasszisták, hanem a mai 25-30 évesek, akiket mindenhol látni az utcákon. Csak közhelyeket írhatok Pintérrel kapcsolatban: “fejétől bűzlik a hal” vagy “similis simili gaudet”, a mai napig nem tudom, ki öl(et)te meg Nógrádit, amit aztán a fiára fogtak…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. Olga mester! Csak azért ment, mert a hataron tuli valsztokat akarja ezzel etetni. Meg pavatancol egyet, oszt jonapot ‘…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. Miaszosz: sikerul is neki… Elkepeszto, mennyi megvezetett marha rajong erte, nezzetek meg a fb oldalat: “Igen,az van hogy ilyenkor eszreveszik a rohadekok ,hogy mennyire senkik egy ilyen ember mellett….Imrene Timar …ugye mennyire fajdalmas amikor eltorpul egy igazi embert lattan?Hajra Orban Viktor!Hajra fidesz-Kdnp!Jovore meglesz a 4/5!Ezt innen Erdelybol elintezzuk!” https://www.facebook.com/orbanviktor?fref=ts

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Kegyelet már nincs is?
    Nőt, zsidót verni tovább lehet.

    A rendőrség azon túlkapásaival , amit az eőzetesben tartáskor, az ügyvéd távoltartásával érnek el, azzal kéne foglalkoznia.
    És akkor “legközelebb” nem kell majd megint virágot vinnie.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. GaborNYC
    2013.május 9.
    csütörtök
    Plusszoltam 14:51, 15:08 és 16:19 kor kelt bejegyzéseidet. Az első 13/17-ről 12/20ra ugrott, a másik kettő 13/17-ről 14/18-ra.Érted Te ezt? Én nem. Nem érdemes vele foglalkozni.
    Énmár régen Németországban élek, nagyon örültem neki, hogy szükebb és bővebb környzetemben sokan nagyra értékelték a magyarokat -rengeteget számított pl. Horn Gyula emlékezetes szögesdrtót-átvágása – és kifejezett jóindulattal figyelték a fejleményeket Magyarországon. Mára már oda jutottunk, hogy az ujságok tele vannak éles és megszolgált kritikákkal, politikusok nem fogadnak el meghívásokat magyar kollégáiktól stb. A háziorvosom meg kifaggatott, mit is kell most ez alatt érteni, tényleg ez van, elképesztő,…. másokon meg lehet érezni, nem akarnak engem személyesen megbántani, de nagyon föl vannak háborodva. Tényleg nem jó érzés, akkor sem, ha nem járultunk hozzá ennek kialakulásához! Remélem jövőre mégiscsak lesz valami ellenzék, akire az emberek tudnak és akarnak is szavazni,ha nem, hát ne is gondoljunk rá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Tamás Gáspár Miklós Úrnak!
    “Arra is szeretném felhívni a „civilkedők”, a „poroszos fegyelemmel szervezetett-vezetett” ellenzéki mozgalommal szemben ellenérzéseket táplálók figyelmét, hogy a Fidesz-rezsim gyakorlatilag semmi lényeges tulajdonságában nem tér el egy az országot megszálló idegen hadseregtől. Ugyanúgy a saját hasznára működteti a „meghódított tartományt”, ugyanúgy nem az ottani lakosság érdekei alapján hozza meg a döntéseit, ugyanúgy nem engedi a hatalom közelébe a „bennszülötteket”, stb. Az pedig ugye természetes még a legbékésebb civileknek, a megrögzött pacifistáknak is, hogy ebben a helyzetben csak két lehetőség van: vagy beletörődünk a szabadság elvesztésébe – vagy: harcolunk a „hódító” ellen! Még a legelméletiesebb alakoknak is be kell látniuk, hogy aki nem vállalja a (fegyelmezett stratégia szerinti) harcot, az legalábbis kollaboráns: az ellenség hatalmát segít prolongálni.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Lehet velem vitatkozni, én akkor is úgy érzem, ez a levél, olyan simulékony, dörgölődő, olyan nesze semmi fogdmeg jól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Legyünk korrektek, én ugyan ki nem állhatom a Kedves Vezetőt, de nem kéne személyesen neki tulajdonítani ezt a szörnyű és megbocsájthatalan eseményt!…Nem a FIDESZ rendelte meg a verést és én ugyan az első percétől nem kedvelem Orbánt _ ott álltam a 4 koporsó mellett megilletődve, amikor odalépett Orbán és ugródeszkának használta a szomorú eseményt_ a rendőri erőszak ilyen megjelenése megbocsájthatalan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Stáry Lóránt

    Amikor a rendőrséget kétes elemek vezetik, akkor ezen nem lehet csodálkozni!
    Van egy állami kampányfilm. Az a lényege, hogy hány rendőrrel van több az országban. Kiderül a végén, hogy háromezer-ötszázzal, ha jól emlékszem. Menjen valaki el egyszer a belváros Váci utcájába és ott többször láthat rendőröket egyszerre hatot is egy kupacban beszélgetni, tőlük száz méterre újra négyet. Na erre kell a sok rendőr, akiket fizetnek az adóforintjainkból. Persze ahol kellenének és szükség lenne rájuk ott soha nem fordulnak elő. Ezért aztán, ha baj van elkapnak egy verebet és kiverik belőle a vallomást. Valamikor így működött a sztálini igazságszolgáltatás is! /Hruscsov XX. pártkongresszus./

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos