Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kilép Gyurcsányék pártjából a fideszes bajkeverő 2013. május 27. hétfő 21:04 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kilép Gyurcsányék pártjából a fideszes bajkeverő

Budapest – Zavaros a múltja és kusza a jelene Szabó Bálintnak, aki a napokban a Heti Válasz segítségével igyekezett bajt keverni a baloldalon. Egyedül a jövője borítékolható: a Fidesz majd megjutalmazza szolgálataiért.

Az egykoron a Fideszből induló, mára a Demokratikus Koalícióba keveredett nehéz életű Szabó ma bejelentette, hogy kilép Gyurcsány Ferenc pártjából. Mivel tagsága felfüggesztésére nincs jogi lehetőség, kilép a Demokratikus Koalícióból. A Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke hétfői szegedi sajtótájékoztatóján elmondta, a Heti Válasznak adott interjúját követően – melyben arról beszélt, hogy akkori vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédének kiszivárogtatása mögött – mind balról, mind jobbról rendkívül éles támadások érték.

A férfi közölte, igyekszik mindent megtenni azért, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán kiderüljön az igazság. Úgy fogalmazott azonban: “amire hét év másoknak nem volt elég, nem biztos, hogy nekem egy hét elég lesz”.

A Demokratikus Koalíció korábban szegedi szóvivői posztját is betöltő politikus azzal indokolta kilépését, hogy kellően szabadon tudjon mozogni ebben az ügyben. Hozzátette: később azonban újra kéri majd felvételét a DK-ba.

Szabó Bálint kifejtette, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatban a jövőben kizárólag magánemberként nyilatkozik majd, mert így sokkal kevésbé kell vigyáznia arra, mikor, kire tesz terhelő vagy kevésbé terhelő megjegyzést.

A politikus elmondta, azzal a talán naivnak is nevezhető szándékkal adott interjút a Heti Válasznak, hogy elérje, minden érintett nyilvánosságra hozza információit az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatban. Példát is említve közölte, Kiss Péter szocialista országgyűlési képviselőtől azt várná, tárja a nyilvánosság elé, milyen kapcsolatban volt Rózsa-Flores Eduardoval, hányszor találkozott vele ‘akár ebből, akár más ügyből kifolyólag’.

Arra a kérdésre válaszolva, milyen bizonyítékok lehetnek a kiszivárogtatással kapcsolatban, Szabó Bálint kifejtette, ő maga más belegyezése és tudta nélkül soha nem készített kép- és hangfelvételt megbeszéléseiről, Rózsa-Flores Eduardo azonban jól dokumentálta saját találkozóit. Azzal kapcsolatban azonban, hogy birtokában van-e ilyen bizonyítéknak, kitérő választ adott.

Előzmények

A Demokratikus Koalíció elnöksége délelőtti ülésén hozott döntésével arra szólította fel Szabó Bálintot, hogy még ezen a héten egyértelmű, cáfolhatatlan és meggyőző bizonyítékokkal támassza alá, hogy igazat mondott az őszödi beszéd kiszivárgásának kapcsán. Erről hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke, Molnár Csaba számolt be. Elmondta, ha Szabó Bálint vasárnapig nem áll elő bizonyítékokkal, akkor a DK elnöksége a párt alapszabálya alapján etikai eljárást indít vele szemben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (9 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 11 szavazatból)
Kilép Gyurcsányék pártjából a fideszes bajkeverő, 3.7 out of 5 based on 9 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Dakota közmondás
    A Mór megtette kötelességét, a Mór mehet.
    Kíváncsi lennék, hol várja a fizetség és kitől.
    .
    Vagy talán van bizonyítéka?
    Akkor elő vele, mielőtt véletlen balesetet szenved!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  2. Nem kötnék életbiztosítást a palival…Ennek az ügynek a kipattanása valakinek nagyon kapóra jön.Miért várt eddig,ha igaz a történet? Pláne miért maradt Gyurcsány közelében?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  3. Balogh de nem balga

    Miért maradt a Gyurcsány közelében? Azért mert ez volt a feladata. szépen vissza fog térni jobboldali uraihoz.
    Nem furcsa, hogy a baloldalon mindenhol csak a sz..t keverte? Vajon miért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  4. Napokkal ezelőtt kérdeztem az etikai bizottságról ez ügyben dr.MCS véleményét. :)
    Nem szerencsés a DK hitelességére hatóan a heti válaszban nyilatkozni egy tagnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  5. http://www.hirhatar.hu/hir/szabo-balint-kilepett-a-demokratikus-koaliciobol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  6. http://www.hirhatar.hu/hir/friss-honositasi-adatok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  7. Pont olyan hülye mint az Eddás pataki. Meghallotta a sámándobok hangját ez is: a kör közepén állok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  8. Kilépésével Szabó Bálint azt bizonyítja, hogy nem vállal felelősséget nyilazkozatáért, és nincsenek bizonyítékai az általa elmondottakra. A lufi ezzel kipukkant.
    Persze a joboldali propaganda továbbra is napirenden fogja tartani az ügyet, s ezt könnyen teheti, mert a halott ember, Rózsa-Florest, akinek a nevét és múltját most felhasználják az MSZP és terroroizmus összemosására, már nem tud reagálni, védekezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  9. A szélkakasságából adódóan valószínűleg zsarolható dolgot tudnak róla a felcsútiak….
    A DK-t viszont nem értem, hogy pont egy ilyen szélkakasra van szükségük?
    Inkább eggyel kevesebb tag legyen, mint egy ilyen minden sarkon állt már valakivel legyenek többen!
    Egy párt ennyire “naiv” nem lehet és most nagyon finom voltam + nőies!
    A Fidesz a minden sarkon álltak már gyűjtőhelye, most már más pártok is ezt teszik, pedig meg kellene hagyni ezt a narancsvidékieknek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  10. Az alvó ügynököt felébresztették, az megtette kötelességét, és most a “tanuvédelmi program” szabályai szerint egy időre visszavonúl ismeretlen helyre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. csakén
    2013. május 28. kedd
    07:37
    A taglétszám rövid 1 év alatt 7000 fölé ment – ez csak nagy lyukú szűrővel lehetséges. Már alacsonyabb a növekedési ráta. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Nahát! Most akkor mégsem jön elő annak a fideszes potentátnak a nevével, aki állítása szerint nyakig sáros az ügyben?
    Gyáva kis provokátor ez Bálint, semmi más!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  13. Ha jól értettem a beszámolóját, ott nem csak a három K. F F. jelölt személy volt, hanem ott jobb oldaldaliak is voltak. Ő az egyetlen élő külső személy, aki látta őket és nem akat úgy járni, mint barátja, akt nem is kommandósok gyilkoltak meg. Ebből arra
    lehet következtetni, hogy egyszerű bérgyilkosság volt, célja ennek a bizonyítéknak az eltüntetése. Nem szeretne ő is így kireítve lenni, ezért fordult a nyílvánossághoz.
    Jó kis kavar lesz még ebből, de a felhasználó médiát robbantanám fel azzal együtt, aki összevágta az elhangzottak szerint a felvételt. Orbán ezt használta és használja ki a mai napig a csőcselékével. A maffia zavartalanul működik tovább.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Balogh de nem balga

    Nem történt itt más, mint egy, a baloldalba beépült fideszes politikai terrorista sejt aktivizálta magát. A 2010-es választások előtt még ‘csak’ szivárogtattak, akkor kimerült annyiban a tevékenységük, most viszont, hogy közeleg az újabb választás ilyen marhaságokkal próbálják lejáratni az ellenzéket, és ellehetetleníteni az összefogást.
    Ideje lenne megvizsgálni a baloldalon azokat az embereket, akik orbánék 2002-es veresége után ‘álltak át’ a fideszből, mert ezek beépített emberek, sürgősen el kell takarítani őket, mielőtt egy újabb, aztán még egy és még egy fidesznyik politikai terrorista sejt aktivizálja magát, és teljesen lehetetlenné teszik a jövő évi kormányváltást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Aki Orbánra szavaz, az Putyinra szavaz 2014. március 25. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos