Ronai and Ronai
AMERIKAI

Heti Valótlanság az őszödi kiszivárogtatókról 2013. május 23. csütörtök 16:22 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(258)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Heti Valótlanság az őszödi kiszivárogtatókról

Budapest – Leleplezést ígért tegnap a Heti Válasz, azt, hogy kiderült, ki szivárogtatta ki 2006-ban az őszödi beszédet. A csütörtökön megjelent lapszámban valóban benne volt az interjú, melyben a Fiatal Baloldal volt Vas megyei elnöke azt állítja, hogy ott volt, amikor kiszivárogtatták az őszödi beszédet. Szabó Bálint, aki korábban a Fidesz színeiben próbálkozott politikai karrierrel, neveket nem mondott, mindössze három keresztnevet említett: Katalin, Imre és Ferenc. Szili Katalin, Baja Ferenc hazugságnak nevezte az állítólagos koronatanú állításait, Gyurcsány Ferenc Fideszes szálról beszélt, az MSZP konkrétumokat várna az ügyben.

Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) tagja a hetilapnak azt mondta, jelen volt, amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, akiről a lap szerint régóta pletykálják, hogy 2006 szeptemberében ő juttatta el a Gyurcsány-beszédet tartalmazó felvételt a sajtónak. Szabó Bálint közölte: hallotta azt is, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült hangfelvételt. Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc.

A Heti Válasz megkereste a hat lehetséges érintettet, aki 2006 nyarán legalább megyei szintű MSZP-vezető, kormánytényező vagy közjogi méltóság volt. Azt kérdezte a hetilap, ismerték-e, illetve találkoztak-e Rózsa-Flores Eduardóval 2005 és 2009 között. Az írás szerint Szili Katalin egykori házelnök, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter és Baja Ferenc korábbi államtitkár “felháborodva tagadta” a kapcsolatot. Juhász Ferenc volt honvédelmi és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi miniszter tömör “nem” válaszokat küldött, Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt elnöke a lapzártáig nem jelzett vissza.

Szabó Bálint az interjúban azt mondta, jó barátja volt Rózsa-Flores Eduardónak, akit 2009 áprilisában máig vitatott módon kommandósok agyonlőttek Bolíviában.
Szavai szerint Rózsa-Flores “szerette magát bebiztosítani egy-egy koronatanúval”, az sem volt véletlen, hogy ő a tanúja lehetett az említett találkozónak. “Az egyik biztosíték én voltam. Hamarosan talán kiderül, Eduardo másképp is dokumentálta-e a találkozót” – fűzte hozzá.

Azt is mondta, nem az ő feladata megnevezni az érintetteket, ezért nem árulja el vezetéknevüket, azt szeretné, ha ők maguk “szórnának hamut a fejükre”. Amit tud, idén februárban elmondta Gyurcsány Ferencnek, aki úgy reagált: a történet “nagyfokú azonosságot mutat” azzal, ami az ő fejében van. Elmondása szerint ezután döntött úgy, hogy már nincs “titoktartási kötelezettsége”. Hozzátette ugyanakkor, ő sem érti, Gyurcsány eddig miért nem hozakodott elő a történettel.

“Az MSZP eddigi legnagyobb árulásának vagyok az egyetlen élő tanúja – ráadásul 2004-ben engem is elárult a párt; tudom, milyen érzés, ha valakit a társai szolgáltatnak ki” – mondta a Heti Válasznak Szabó Bálint, aki a Fiatal Baloldal Vas megyei elnöke volt korábban. Ez idő alatt az ügyészség illegális tagtoborzás miatt indított eljárást, az ügyben Szabót is gyanúba fogták, de bizonyítékot nem találtak ellene. Az MSZP végül feloszlatta megyei szervezetét, Szabó Bálint pedig évekre kivonult a politikából, mígnem a DK rendezvényeinek műsorvezetőjeként tűnt fel újra.

Arra a kérdésre, biztos-e abban, hogy a három MSZP-s politikus vitte el az őszödi beszédet tartalmazó felvételt Rózsa-Floresnek, és nem ő zsarolta meg a szocialistákat a hanganyaggal, elmondta: a nyomozás kizárta, hogy kívülről lehallgatták a frakcióülés helyszínét. Majd azt is hozzátette, a három politikusnak “köztudomásúan nem fájt volna, ha mielőbb lehullik Gyurcsány feje”, így ők lettek volna az utolsók, akiket ebben az ügyben zsarolni lehetett volna.

“De talán nem is kell ezer százalékig biztosnak lennem abban, hogy hárman hozták a felvételt; ami biztos, hogy volt három MSZP-felsővezető, aki tudta, létezik egy felvétel, amellyel – politikai értelemben – ki lehet nyírni Gyurcsányt. És hagyták” – fogalmazott.

Gyurcsány: számos kérdés vár még tisztázásra

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint számos kérdés vár még tisztázásra balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával, illetve az ezzel foglalkozó Heti Válasz-cikkel kapcsolatban.

A jelenleg a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető volt kormányfő Facebook-oldalán csütörtökön azt írta, ha jól érti a Heti Válasz “leleplező(?)” anyagát az őszödi kiszivárogtatókról, akkor Baja Ferencet, Szekeres Imrét és Szili Katalint gyanúsítják azzal, hogy egy közvetítőnek átadták a Balatonőszödön elmondott 2006-os beszéde hangfelvételét.

“Gyűlölöm az árulást és megvetem az árulókat. De bármi ilyesmivel vádolni valakiket csak akkor szabad, ha megdönthetetlen bizonyítékok állnak rendelkezésre” – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc.

Szerinte a Heti Válasz cikke talán közelebb visz az igazsághoz, de lehet az is, hogy nem.

“Nem tudom. Persze van még számos kérdés. Van-e a szemtanú vallomásán kívül egyéb bizonyíték? Van-e valami nem ismert célja a mostani közlésnek? Kinek az érdeke húzódik meg a háttérben? Kinek segít és kinek nem a lapok keverése és kiterítése?” – vetette fel Facebook-bejegyzésében a volt kormányfő.

Baja Ferenc ponyvának nevezte az írást

Harmadosztályú ponyvának, nonszensznek minősítette az MSZP Szocialista Platformját vezető Baja Ferenc a Heti Válasz írását, amely egy “koronatanú” alapján őt nevezi meg Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének egyik lehetséges kiszivárogtatójaként.

A politikus Facebook-oldalán reagált a hetilap cikkére, hangsúlyozva: semmi köze az őszödi beszéd nyilvánosságra hozásához, ezért is helyeselné, ha mielőbb publikussá válna a beszéd kiszivárogtatásának körülményeit vizsgáló, még a Gyurcsány-kormány idején készült titkosszolgálati jelentés.

Baja Ferenc közölte: sosem találkozott Rózsa-Floresszel, és azt sürgette, ha bárkinek bizonyítéka van az üggyel kapcsolatban, tegye közzé. A “koronatanúról” megjegyezte, sajnálja, hogy Gyurcsány Ferenc nem határolódik el “egy efféle minőségű figurától”.

Az MSZP “alapítója vagyok és nem árulója. Bármennyi belső vitám is volt, a pártot mindig védtem és védeni fogom. (…) Bár ennek az újságcikknek a hitele annyi, mint a lap által koronatanúnak nevezett politikai kalandoré, így is tűrhetetlennek tartom az ez irányú erkölcsi támadást” – olvasható a politikus oldalán.

Baja Ferenc azt írta: a korábban az MSZP Vas megyei ifjúsági szervezetét vezető Szabó Bálint a 2002-es választáson még a Fidesz támogatásával indult Csepreg polgármesteri címéért. “Miután kikapott, ifjú szocialista lesz, mint ilyen, kis híján szét is zilálja Vas megyei szervezetünket, politikai kalandorként és/vagy a Fidesz alvó ügynökeként megpróbálja saját befolyása alá terelni a megyei szocialistákat fiktív tagok beléptetésével. A mindenféle kriminális ügybe keveredett, a párt szervezeti struktúráját és hírnevét egyaránt romboló szélhámos ma a DK munkatársa” – írta az MSZP szocialista platformjának elnöke.

Juhász Ferenc sosem találkozott Rózsa-Flores Eduardóval

A képzelet szüleményének tartja Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter azt, amit az ügy “koronatanújaként” bemutatott Szabó Bálint a Heti Válasznak mondott Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásáról.

Juhász Ferenc csütörtökön úgy nyilatkozott: sohasem találkozott Rózsa-Flores Eduardóval, ezt a Heti Válasz kérdésére is közölte a cikk megjelenése előtt.

Az MTI kérdésére ezt azzal egészítette ki, nem tudja, hogyan jutott nyilvánosságra az őszödi beszéd, pletykákkal nem foglalkozott, és most is politikai érdekeket sejt az erről szóló találgatások mögött.

Szabó Bálint állításait marhaságnak nevezte, hozzátéve: találgatásokra okot adó nyilatkozatával méltatlan helyzetbe hozott politikusokat. Hozzátette: szinte biztos abban, hogy teljes egészében a képzelet szüleménye, amit a férfi a Heti Válasznak elmondott.

MSZP: igaztalan, aljas hazugság

Az MSZP meggyőződése szerint valótlan állításokat fogalmazott meg a Heti Válasznak az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról Szabó Bálint, akit az ügy koronatanújaként mutatott be a hetilap.

A szocialista párt csütörtöki közleményében azt írta: az MSZP kiáll minden politikusa, szimpatizánsa mellett, akit igaztalanul, aljas eszközökkel támadnak.

“A Fidesz első számú hetilapjának nyilatkozó fiatalember olyan súlyos, és meggyőződésünk szerint valótlan állításokat tett, amelyeket őszinte ember csak cáfolhatatlan bizonyíték birtokában hoz nyilvánosságra. Máskülönben az állítások nem többek egyszerű hazugságnál, tudatos és sajnos megszokott fideszes provokációnál” – közölte az MSZP.

A szocialisták arra szólították fel a Heti Választ és Szabó Bálintot, azonnal álljanak elő a vádakat egyértelműen alátámasztó bizonyítékokkal, különben valótlan állításaikért a törvény előtt is felelniük kell.

Hozzátették, a karaktergyilkosság, politikusok “amortizálása és besározása” a Fidesz politikájának szerves része. “Ezért nem lepődünk meg az újabb és újabb kísérletek láttán, sőt biztosak vagyunk abban is, hogy a Fidesznek a következő egy évben még számos hasonló provokációja lesz” – olvasható a közleményben, amely szerint nem véletlen, hogy a Heti Válasz hét év elteltével éppen akkor melegíti fel ismét az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyét, amikor “az egész ország a Fidesz által központilag szervezett, hangfelvétellel bizonyított trafikmutyibotránytól hangos”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (24 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +30 ( 38 szavazatból)
Heti Valótlanság az őszödi kiszivárogtatókról, 4.5 out of 5 based on 24 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(258)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

258 Reader’s Comments

  1. “drága”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  2. Bármennyire igyekezhetsz, nem leszel képes önmagadról kellemetlenebb képet kialakítani a valóságosnál: kizárt, hogy az erőszakot önmagáért szeretnéd és kívánnád. Az alávaló módszereket te éppúgy megveted, mint én, csak nem csupán megengedhetőnek tartod válaszlépésként, hanem szükségesnek is.
    Ám hiába a szükség, ha nincs meg hozzá a végrehajtást megcselekedni is hajlandó apparátus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  3. Már írtam valahol, hogy nehezen jutok a nethez. Most is így jártam és ledöbbentem a nyári szünetelés hírére. Lehet, hogy sírva fakadok? 70 felett?!
    Könyörgöm, valami legyen! Ez éltetett eddig, és dühített is egyben.
    Ha nem lesz, akkor mi a frász lesz?
    Mire újra megnyitom…?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  4. Nem értelek benneteket. Egyértelműen kijött, hogy nem tudja finanszírozni a lapot Bartus.
    Talán áldoznunk kellene valamit, ha együtt szeretnénk maradni.
    Én a magam részéről megtettem.
    Nem sok, de ez is több, mint a semmi:
    Tegyétek ti is meg, vagy próbáljatok szponzort találni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  5. Kedves Olvasók,
    nem vettem észre, hogy ezen az oldalon milyen érdekes vita alakult ki a háromhónapos szünet és egyebek kapcsán. Nagyon érdekes volt olvasni az ezzel kapcsolatos hozzászólásokat, meg is lepett, meg is indított sokak ragaszkodása, és hogy milyen fontosnak tartják ezt a felületet. Pedig most is alig működik. Láttam, hogy nem adtam elég információt, ezért sokan arra kényszerültek, hogy találgassanak. Semmi egyéb nincs azon kívül, amit írtam. Fáradt vagyok, és szükségem lenne arra, hogy egy ideig csak a könyvemmel tudjak foglalkozni. Emellett egyre nagyobb terhet jelent az oldal fenntartása, és nagy könnyebbség, ha a nyári uborkaszezon költségeinek egy részét meg tudom spórolni. Ha nem frissül az oldal, akkor is elérhető lesz, kommentelni is ugyanúgy lehet. Nem tervezem az AN-t bezárni, a nyári szünet nem azt jelenti, és nem annak az előjele. Az igaz, hogy állandóan ingadozom a teljes kivonulás és a teljes erőbedobás között (ebbe tartozna a párt létrehozása is). Néha nagyon csömöröm van az egész országból, és hallani sem akarok róla, ugyanakkor érzem, hogy lenne érvényes mondanivalóm, amire kíváncsiak néhányan. De ezt majd csak a könyvem megírása és befejezése után tudom eldönteni. Ezen túl kellene esnem. Nem lehet egy teljes koncentrációt igénylő könyvet úgy írni, hogy elmélyülök, aztán abba kell hagyni, mire visszatérek és visszarázódnék, újra abba kell hagyni. Az AN akkor lenne jó, ha csak erre figyelhetnék, más dolgom nem lenne, és lenne még néhány ember, aki dolgozna benne. Megadnám az irányt, és minden aktuális hírhez, eseményhez a iránytűt. De nincs rá időm, energiám, és elég pénzem sem. Ami van, azt kell beosztani.
    Köszönöm az érdeklődést és a ragaszkodást. Örülök, hogy vannak, akik észreveszik, hogy még az adott körülmények között is, ez az újság szól valamiről, és van egy sajátos arculata, értékrendje. Még akkor is, ha általában hetente egyszer tudom leverni az útjelző póznákat. Találgatni nem kell, ismerhetnek annyira, hogy megmondom, amit gondolok. Annyi van, amennyit mondok. Szükségem van a nyári szünetre pihenni, írni, alkotni és pénzt spórolni. Nem félek attól, hogy három hónap miatt eltűnik az olvasótábor. Ha a szünetnek vége lesz, és lesz olvasnivaló, majd visszajönnek. Az angol nyelvű fordításokat jó ötletnek tartom. De ennek terhét különösen nem tudom a nyakamba venni, de nagyra értékelném, ha ezt jó színvonalon megoldanák néhányan. Ha jók a fordítások, itt is megjelenhetnének angolul is az írások. Nagyon köszönöm, hogy ezzel foglalkoznak, és méltónak tartják az írásokat a nagyobb nyilvánosság számára.
    Üdvözlettel, BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  6. @admin
    .
    “Nagyon köszönöm, hogy ezzel foglalkoznak, és méltónak tartják az írásokat a nagyobb nyilvánosság számára.”.
    .
    Nagyon fontos írások és sok közülük rendkívül hatásos lenne angolul mert egy egész más célközösséget szólítana meg. Ahogy időm engedi mint írtam, remélem mihamarabb, benne vagyok a fordításba. Az írások mind időszerűek és adott időbeli téma köré csoportosulnak de bőven túlmutatnak azon és még sokáig nagyon időszerűek maradnak. Nem szabad hagyni elveszi őket, még visszamenőleg is ha beindul önkéntesekből a fordító brigád érdemes néhány régit az archívumból lefordítani. Az idő igazolni fogja őket.

    üdv Eagle

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Kedves Bartus úr!
    Fontos minden igaz szó! Korábbi hozzászólásomban is említettem, hogy annak, aki nem kegyeltje orbánéknak, nem ért egyet a fülkeforradalmárok “elveivel”, ezért elveszettnek érzi magát ebben a most folyó őrületben, emiatt teljesen tanácstalan a jövőt illetően, azoknak az AN markáns ellenzéki hangja komoly bíztatást ad. Olyan érzés ez sokaknak, mint amikor a 60 – as, 70 – es években megszólalt a csöves Pacsirta rádión a Szabad Európa Rádió. Most a XXI. századnak megfelelő, korszerű formában levelezünk, de a régi módszer megmaradt, a “Teenager Party” jeligéinek szerepét most a nick-nevek töltik be. Igaz zene itt nincs, de nem is recsegnek a folyamatos zavarástól a hullámhosszak. Persze ami a zavarást illeti, az azért működik. Valami “véletlen” folytán ma reggel is elérhetetlen volt egy ideig az oldal. Higgyük azt, hogy ez csak egy egyszeri véletlen esemény volt, és nem a hatalom bérenceinek újabb támadása a vélemény szabadsága ellen.
    Érthető, ha feltöltődésre van szüksége, és mint írja eközben sok – sok munka várja aktív kikapcsolódásként. De azért azt ne feledje, hogy ez idő alatt is számosan nagy várakozással kattintanak a http://www.nepszava.com portálra. Várni fogjuk visszatérését, írásait, én pedig személy szerint őszintén kívánom Önnek, hogy kellemesen, hasznosan töltse pihenőjét, és kívánom még azt is, hogy a szüneteltetés ideje alatt egyre többen csatlakoznak az AN olvasótáborához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. https://www.facebook.com/dk365/posts/456319614458458
    ATV fórum friss híre: Szabó Bálint kilépett a DK-ból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Aki Orbánra szavaz, az Putyinra szavaz 2014. március 25. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos