Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bukásra áll Tarlós Kultúrkampfja 2013. május 14. kedd 12:00 Forrás: AN, Tüttő Kata

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bukásra áll Tarlós Kultúrkampfja

Budapest – A főváros által fenntartott színházak közül az Újszínház teljesítménye a legrosszabb: 2012-es jegyárbevételei mindössze 58 százalékát teszik ki az előző évinek. Nem sikerült sokkal jobban a József Attila Színház éve sem. A főpolgármester azt ígérte, hogy egy év elteltével felülvizsgálja, hogyan működnek Dörner és Nemcsák színházai. Most számon kérik rajta.

Mint ismeretes, éppen ebben a két intézményben került sor olyan típusú igazgatóváltásra, amelyet politikai döntésnek is be lehet tudni – az Újszínház élére a köztudottan – pályázatában nyíltan felvállaltan – szélsőjobboldali ideológiát hirdető Dörner György, míg a József Attila Színház igazgatói székébe a kormányzó pártokkal szimpatizáló Nemcsák Károly került.

Az utóbbi színháznál egyébként még érthető lenne a visszaesés, hiszen társulat nélkül, vendégelőadásokkal dolgoznak, az Újszínház visszaesésére azonban ilyen magyarázat sincs. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a Trafó, ahol szintén vezetőváltás történt, 93 százalékos gazdasági teljesítményt produkált az előző évhez képest

Az Újszínház gyengébb teljesítménye azzal sem magyarázható, hogy kevesebb bemutató lenne – 2012-ben 15 új darab került színre, szemben a 2010-es 10, illetve 2011-es 6 bemutatóval szemben. Az előadások száma ugyanakkor jelentősen csökkent: míg az előző két esztendőben 308 és 309 előadásra került sor, 2012-ben csak 234 volt műsoron. A nézőszám is jelentős csökkenést mutat, több mint 20 ezerrel kevesebben látogatták az előadásokat.

A fővárosnak viszont lényegesen többe kerül az Újszínház, mint bármikor. A 2010-es helyzethez képest csaknem 17, 2011-hez viszonyítva pedig több mint 11 millió forinttal több támogatást kapott a fenntartótól az intézmény. A különféle támogatásokból minden egyes színházjegyre 10 ezer 309 forint támogatás jut – ez bármelyik fővárosi színházénál magasabb. Az Újszínház átlagos jegyára eközben 1266 forint. Ez több mint 200 forinttal alacsonyabb az előző évinél, pedig a jegyár-támogatás csaknem 3000 forinttal magasabb.

Természetesen a színházak bevételének igen fontos része a jegyárakból befolyó összeg – a tizenkét fővárosi fenntartású színház esetében átlagosan a bevételek 30 százalékát teszi ki. Az Újszínház esetében ez a mutató mindössze 11 százalék.

Mint ismeretes, Tarlós István főpolgármester azt ígérte: amennyiben az Újszínház élére kinevezett vezetés nem teljesít jól, felülvizsgálja a korábbi, kinevezésükkel kapcsolatos döntését. Ennek éppen most jött el az ideje, amikor a színház nézőszáma megfeleződött.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (22 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +25 ( 39 szavazatból)
Bukásra áll Tarlós Kultúrkampfja, 4.6 out of 5 based on 22 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

53 Reader’s Comments

  1. Az igazság pillanata akkor fog eljönni igazán, amikor Tarlósnak kell elszámolnia azzal, amit a fővárossal tett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  2. Szegény Dörner nem tudta kivédeni az EU bolsevikzsidócigánylibsi támadását.
    Gyurcsány is vastagon benne lehet. Tarlós majd javasol egy törvényt az Orbánnak., és meg van oldva. Lehet, hogy hasznosítani fogják detoxikálónak.
    Az első kuncsaft az igazgatói irodában található.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  3. A “kétharmad” fele annyira sem kulturált mint az “egyharmad”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos