Ronai and Ronai
AMERIKAI

Tarlós fél meghívni Demszkyt a metró átadására 2014. február 27. csütörtök 10:54 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Tarlós fél meghívni Demszkyt a metró átadására

Budapest – Tarlós István megint kimutatta a foga fehérjét, ismét bizonyságát adta, hogy egy kis taplóságért nem kell a szomszédba mennie. Nem új ez a felismerés, máig emlékezetes az a néhány évvel korábbi eset, amikor egy képviselőtársának egy nyilvános ülésen azt találta mondani: leverem a szemüvegedet és ráugrom. Most, évekkel később, immár higgadt fejjel, úgy döntött hogy a főváros előző vezetőjét nem hívja meg a négyes metró átadó ünnepségére.

Tarlós István szerint Demszky Gábor nem szolgált rá, hogy megveregessék a vállát, és ha elhívnák a 4-es metró átadására, gyalázná a miniszterelnököt és őt. Mint mondta: annak ellenére, hogy a 4-es metró alapvetően egy elhibázott beruházás, muszáj volt befejezni, mivel több pénzbe került volna leállítani.

„Az utóbbi időben szocialista és volt szabaddemokrata politikustársaim állandóan jajveszékelnek, hogy ne mutogassunk vissza, míg ők majdnem teljesen alaptalanul orbánviktoroztak a metróátadás csúszása miatt nyolc éven keresztül – mondta a főpolgármester.

Hozzátette: emellett olyan szerződéseket hagytak hátra, amelyek sok problémát okoztak, „így a volt főpolgármester nem igazán szolgált rá, hogy megveregessük a vállát”.

Tarlós István úgy fogalmazott: amennyiben mindezektől eltekintünk, és meghívjuk Demszky Gábort az átadásra – ismerve a természetét –, alapos okunk van feltételezni, hogy ok nélkül és gátlástalanul a miniszterelnököt és engem gyalázna válaszul az udvariasságunkra. Erre pedig nem adom meg az alkalmat.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (23 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 31 szavazatból)
Tarlós fél meghívni Demszkyt a metró átadására, 4.1 out of 5 based on 23 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

33 Reader’s Comments

  1. orbánék kormányon és ellenzékben is hátráltatták a 4-es metró megépítését
    meg úgy általában mindenféle olyat, ami az ország gyarapodását segítette
    a kecskeméti mercigyár átadására is odapofátlankodott, ott kellemetlenkedett az első sorban
    Demszkyék, Gyurcsányék és az előző vezetés projektjeiből élnek
    fideSSéknél már csak így megy ez

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +68 (82 szavazatból)
  2. Mit mondott Illés Zoltán valakinek? Hogy a miniszterelnök úr nevét a szájára ne vegye!
    Ugyanezt mondja most Tarlós is a cseléd mentalitásával!
    ne nézze már az embereket gondola nélküli báboknak!
    Akik itt élnek(tek),azok tisztában vannak a fidesz ellenzékben töltött idejére, amikor minden rosszat előidéztek, csak hogy még rosszabb legyen a kormánynak.
    Az ország, vagy a főváros érdeke kicsit sem játszott szerepet a ténykedésükben!
    Tarlós meg bizonyította a semmihez sem értését az elmúlt 4 évben.
    Szégyen a fővárosra, de az országra is ez a vezetés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +59 (75 szavazatból)
  3. Az önteltség netovábbja ez a nyilatkozat.És mikor kivánják már abba hagyni a hátrafelé mutogatást.Négy év regnálás után ideje lenne már.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (60 szavazatból)
  4. “4-es metró alapvetően egy elhibázott beruházás”
    .
    A jó anyád volt elhibázott. Hány metróvonal van Moszkvában a keleti haverjaitoknál Faparaszt?
    .
    (Nem csodálkoznék, ha kikommentálna admin, de mindközül ez a legternyérbemászóbb náci szökevény)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +60 (76 szavazatból)
  5. Ez a Tarlós egy akkora állat, hogy külön ketrecben ki lehetne állítani a megnövelt területű állatkertben! Amely a bezárt Vidámpark (lánykori nevén Angolpark) helyén terül el. Amíg ő a 4-es metró ellen ágál, addig Bécsben már 6 vonal van és épül a hetedik, a lakosságszámra valamivel kisebb városban 3-4-szer akkora metró-hálózat működik. Ezekkel a magyar bunkókkal még a négyökrös szekerekkel kellene utaznunk (Orbán-Semjén-Pintér-Tarlós lehetne a négy ökör…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +61 (75 szavazatból)
  6. “Mit mondott Illés Zoltán valakinek? Hogy a miniszterelnök úr nevét a szájára ne vegye!”

    Merthogy Illés száján ül a Viktor 4 éve………..Ennél a Vajdaságból szalajtott Neander-völgyből visszamaradt emberszabásúnál aktívabb seggnyalója nem sok van a felcsúti parasztnak…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +63 (71 szavazatból)
  7. “okunk van feltételezni, hogy ok nélkül és gátlástalanul a miniszterelnököt és engem gyalázna válaszul az udvariasságunkra” — mondta ok nélkül, gátlástalanul gyalázkodva, udvariatlanul a főpolgármester.
    Hogy ezek miért fogják mindig minden disznóságukat arra, akivel szemben elkövették…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +63 (69 szavazatból)
  8. Ez a tarlós nevű véglény ezzel azért azt is mondja, hogy a Demszkyre szavazók mind bunkók, akik csak azért választották meg őt 20 éven keresztül főpolgármesternek, mert “ok nélkül és gátlástalanul” szokta gyalázni az ellenfeleit, pl. a szegény fideszt, és mert udvariatlan szokott lenni.
    Ez a köpet vezetheti a fővárost, és játssza át a buszos közlekedést a széles-féle nagyfejű oligarcháknak orbán rokonával együtt, a fikázó dávidkával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (55 szavazatból)
  9. Az 1998-as önkormányzati választások előtt orbánviktor ultimátumot intézett Budapest népéhez.
    Ha saját jelöltjüket a kereszténydemokrata Latorcai Jánost választják főpolgármesternek, akkor lesz Budapestnek négyes metró. Ha nem őt választják, hanem mást, akkor nem lesz négyes metró.
    .
    A budapestiek akkor nem hagyták magukat zsarolni.
    Szép idők voltak.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (54 szavazatból)
  10. Szégyengyalázat, hogy egy sült paraszt a főváros polgármestere, egyébként egy báb, akit fentről rángatnak. Se nyilatkozni, se megjelenni nem tud abban a szerepben, amiben tetszeleg. Nála már csak Sanyi szégyenletesebb, de ez már belügy! Szíjártónak szerencsére itthon már ritkán fröcsög a nyál a szájából, hogyan hazudik az ellenzék.Bár abból sem profitálunk, hogy a külhont járja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  11. Nem véletlen hogy Debrecent akarnák fővárosnak.
    Végülis…nagy különbség nincsen :
    Itt is van villamnos meg ott is
    Itt is vannak állatok meg ott is …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  12. Érdekes hogy Budapest náci főpolgármestere hogy tudott nyűszíteni a Klubrádióban Bolgár Gyurkának , amikor a dibrisőni nagyúr bedobta hogy szüntessék meg Budapesten a hagyományos kerületi felosztást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  13. Egy tahó emer az, akárhogy hívják, akinek nem természetes, hogy meghívja elődjét az átadásra, aki sokat fáradozott ennek a giga-beruházásnak a megvalósításán. Ugyan ilyen kulturálatlan dolog volt a Mercedes-gyár átadására nem meghívni Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet, s sorolhatnám a többi példát is, hiszen ez a béka feneke alatti kultúra uralkodott el a fülkeforradalmárok uralma alatt Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (47 szavazatból)
  14. Nem hiszem, hogy Demszky jól érezné magát az avatásra meghívott, Fidesz maffia bűnszövetkezet tagjai közt. Becsületes embert, ha esetleg volna egy-kettő az állam apparátusban, (kétlem), csak kényszerrel lehetne ott tartani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  15. Ő meg a vezér érdemel vállveregetést egy baseball ütővel.Miről beszél ez a bunkó,kik akadályozták az építkezés megkezdését?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  16. Bár Demszky is megér egy méretes szimfóniát – Tarlós egyszerűen egy idióta kis surmó. A végén még kirakat minden állomásra egy táblát:
    .
    „Demszky! A 4-es metróra ránézni tilos!”
    .
    Ennyit az „egységes magyar nemzetről”, meg a többi Fideszes hablatyról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  17. Ez miért hír? Az lenne a szenzáció, ha a politikai ellenfelét nem ellenségként kezelné és megadná azt az alapvető tiszteletet ami egy normális országban evidens lenne. Mivel Magyarország nem normális ország Tarlós pedig egy bunkó etalon aki Orbánt szolgálja, az lenne a hír ha nem ezt tenné hanem európai emberként viselkedne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  18. @Kisember!

    Van egy rossz hírem: még húsz(azaz húsz) év!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (11 szavazatból)
  19. “alapos okunk van feltételezni, hogy ok nélkül és gátlástalanul a miniszterelnököt és engem gyalázna válaszul az udvariasságunkra.”
    Mondja ezt egy taplópiti ok nélkül, gátlástalanul gyalázva az előző polgármestert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  20. Tarlós semmivel sem különb, mint gondoltam. Kb ez várható tőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  21. Orban kutyaja, megszolgalja a gumi csontot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  22. Kedves Vanek ur! Van egy rossz hírem, ez az ember nem Orbán kutyája, ez magától ilyen…. Egy rátarti, öntelt szélsőséges tahó. Mindenki hülye, csak ő az okos, mármint szerinte.
    Tény, hogy a legdurvább illetlenség, és szemétség nem meghívni Demszkyt, és főleg nem elismerni, hogy mekkora érdeme van abban, hogy egyáltalán elindulhatott a 4-es metró építése, tervezése, kivitelezése. Természetesen figyelembe véve, hogy a fidesz élén a felcsúti törpével,mindent elkövetett, hogy ez ne valósuljon meg, most meg ott fog páváskodni, mint a metró atyja.
    Szívem szerint mikor lesz az avatási ceremónia, valamilyen hangosításon keresztül azokból a nyilatkozatokból egy egyveleget bejátszanék, amivel lassították, és alázták az építkezést. Azt is, ahogy a metró szerelvények átvételét megakadályozta, és utána mikor már ő regnált, és problémák voltak, már védte.
    Lényeg, a Demszky helyében én egy légtérben nem jelennék meg ezzel az emberrel, mert ez egy aljas, képmutató…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  23. Nekem csak az esik rosszul, hogy egy ilyen emberszabásút állathoz hasonlítanak. Állat nem tud ennyire visszataszító lenni, még a kullancs sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  24. “alapos okunk van feltételezni, hogy ok nélkül és gátlástalanul a miniszterelnököt és engem gyalázna válaszul az udvariasságunkra.”
    A feltételezéseket illetően az emberek általában saját magukból indulnak ki!
    Ha tarlós (t nem T!) ezt feltételezi, akkor fordított esetben nyilván azt tenné, amit feltételez Demszkyről.
    Elnéztem ezt a ” dicsőséges” hatalmaskodó gárdát Horn Gyula búcsú szertartásán. Szánalmasak! Volt bőr a képükön odamenni! Egy temetési szertartásra nem kapunk meghívót. A családtól értesítést sem kaphattak, de hogy ne tűnjenek annál is bunkóbbnak, mint amilyenek valójában, ezért odamentek, hogy megadják a tisztelet látszatát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  25. stadionavatás lesz a kert végiben, fideSSes grillparty
    “Már a székeket szerelik a felcsúti stadionban”
    http://444.hu/2014/02/27/mar-a-szekeket-szerelik-a-felcsuti-stadionban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  26. “2,7 milliárd kapott” Ami az adófizetők pénze. Az alapító (o.v.) bármikor vosszavonhatja az alapítványát a pénzünkkel együtt! (Haragos smile)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  27. Az persze nem jut eszébe a tahó állatjának, hogy ha Demszky odaállítana és kulturálatlan megjegyzéseket tenne, akkor az őt minősítené? Pontosan tudja, hogy soha nem tenne ilyet. Én persze Demszkyt is ismerem személyesen – kit nem? – , s mindent lehet róla mondani, de hogy ne tudna kulturember módjára viselkedni, azt aligha. Sőt, egyáltalán nem tud máshogyan viselkedni, így van szocializálva. Ugyanez nem mondható el a fent említett tahó állatról, aki egyáltalán nincsen szocializálva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  28. Egyetértek Napelem-mel, mindenki magából indul ki! Tarhóssal ellentétben Demszkynek volt gyerekszobája. Hogy Tarhóst megismerjük, elég megnézni azt a videót, amit a villamoson vettek fel, amin a csutival “beszélget”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  29. FideSS modra elkell menni a megnyitora, nehany tüntetönek tablakkal, feliraton megkösszönni Demszkynek a metrot. Lehetne meg tabla ahol a felirat , FideSS mindent megtett es keresztbetett, hogy megakadalyoza a beruhazast ami az utasok es a Budapest erdekiet szolgalja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  30. Nem csoda, hogy Tarló fél… Demszky volt a legjobb és legbátrabb szónok. Március tizenötödikéken mindig alaposan kiosztotta a jobboldalt, de még az általuk odacsődített, sokszor tojással is dobálódzó, az ünnepség környékén rendalírozó kétes elemeket is… Utóbbiakat simán lefasisztázta, mely állítását azok zsidózó és más aljas, kórusban hangszerelt üvöltözéseik azonnal igazoltak is.
    Sajnos a ballib. tábor borzasztóan szűkölködött az ilyen szónokokban, mint Demszky, melynek az egyik oka az a formális demokrácia felfogás volt, hogy “ránk nehogy azt modhassák, hogy nem vagyunk elég demokraták”… [Így születhettekaztán olyan elméletek is, mint FodorGáboré, hogy "a gyűlöletbeszéd a közbeszéd része... Csak kik kell beszélni"]
    Ennek is köszönhetők a mai politikai és közbeszédbeli állapotok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  31. Nagyon röviden :tahó miniszterelnök mellé tahó polgármester való.Pesti emberek hová tettétek a józan eszeteket amikor ezt a barmot választottátok polgármesternek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  32. A macskám nyávogni szokott. A Tarlós nevű tarlós meg gyalázkodik. Teljesen normális ez egy tarlóstól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. Semmi jó értelemben vett lazaság,viselkedéskultúra!
    Ez egy merev fa..,zakójában még ott a fogas!
    Budapest szellemi mélyrepülése az ő “regnálása”!
    A kozmopolita Budapest élén egy faragatlan mélyparaszt!
    Szélsőjobbos ( színtiszta eufemizmus ) szimpátiákkal megspékelve,
    hogy ba..ódna meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos