Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán és Tarlós felavatta a Fidesz-metrót 2014. március 28. péntek 21:19 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán és Tarlós felavatta a Fidesz-metrót

Budapest – Aki eddig netán nem tudta, most már biztos lehet benne: kicsinyes, pitiáner pojácák vezetik ma Magyarországot és Budapestet. Annyi tisztesség sem volt bennük, hogy a 4-es metró átadására a korábbi városvezetőket is meghívják. A baloldali ellenzék péntek délelőtt a fővárosi Szent Gellért téren alternatív metróátadót tartott. Mint mondták: a szocialista-liberális városvezetőség nélkül a 4-es metró nem készült volna el.

Orbán Viktor és Tarlós István pénteken délben adta át a 4-es metrót. Az avatásra, a város előző vezetőit nem hívták meg, Tarlós István ezt azzal indokolta, hogyha Demszky Gábor ott lenne az avatáson, akkor biztosan őt ócsárolná.

Demszky tehát nem volt ott, de ócsárlásban így sem volt hiány. Igaz, ezt főként Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak köszönhették a megjelentek, a miniszterelnök és a főpolgármester az ünnepélyes avatást arra használta fel, hogy bírálja az előző városvezetést, és mindenkit, aki nem a Fideszre szokott szavazni.

Orbán és Tarlós urak azt elfelejtették megemlíteni, hogy a mostani miniszterelnök aktív ténykedése miatt csúszott ilyen sokáig a metró átadása. Ha ő nem rág be 1998-ban a budapestiekre, és nem tekinti bűnös és ezért kivéreztetésre ítélt városnak Magyarország fővárosát, akkor már legalább öt–hat éve utazhatnának a metrón a budapestiek és az idelátogatók.

Épp Orbán volt az ugyanis, aki, miután 1998 őszén a kormányon lévő Fidesz Budapesten (is) elveszítette az önkormányzati választást, leállíttatta a metró építését. (Nem csak a metróét egyébként: így járt az ugyancsak épülőfélben lévő Nemzeti Színház is, melynek helyén sokáig csupán egy gödör hirdette Orbán és társai kétes dicsőségét).

Nem csupőn az előző városvezetést tartották távol az avató ünnepségtől, de a 4-es metró építői sem voltak a meghívottak között. Egy ideig úgy volt, hogy a kivitelezést segítő műszaki és pénzügyi emberek is ott lehetnek az ünnepségen, ám néhány órával az aktus előtt illetékes helyen biztonsági kockázatra hivatkozva úgy döntöttek, hogy eltekintenek a részvételüktől.

Hogy mi lehetett ez a biztonsági kockázat, az mindezidáig nem derült ki. Azt mindesetre nehéz ép ésszel feltételezni, hogy a metró építői közül bárki is fel akarta volna robbantani a frissen elkészült művet, vagy magát a miniszterelnököt.

Az ellenzék így kénytelen volt egy alternatív avatót szervezni, s az eseményen Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettes, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt mondta: az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester részvételével megtartott hivatalos átadás egyoldalú volt. Azt ígérte, ha a baloldal győz a választáson, megkezdik a Bosnyák térig tartó szakasz tervezését.

Horváth Csaba elmondta azt is, hogy a metró elkészülte a szocialista-szabad demokrata kormányoknak köszönhető, az első Orbán-kormány leállította az építést, 2010 után pedig csak azért fejezte be, mert már visszafordíthatatlan volt. Szerinte Orbán Viktornak ezzel együtt annyi köze van a 4-es metróhoz, mint Puskás Ferencnek Felcsúthoz.

A déltől közlekedő 4-es metró Szent Gellért téri állomásának lejáratánál tartott sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Gy. Németh Erzsébet – korábbi fővárosi MSZP-frakcióvezető – arról beszélt: 80 milliárd forinttal növelte a metróépítés költségét az, hogy az első Orbán-kormány négy évre leállította. A 4-es metró örökre összefonódik Demszky Gábor egykori főpolgármester nevével, aki sokat tett az elkészültéért, mondta.

Molnár Gyula korábbi XI. kerületi polgármester közölte: a Bosnyák térig tartó hosszabbítás mellett fontos, hogy a jövőben az agglomerációt is kiszolgálja az új metróvonal, amelyet terveik szerint a budaörsi virágpiacig folytatnának.

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt politikusa azt mondta: 2002-ben szinte újra kellett kezdeni a metróépítés előkészületeit, és ha az első Orbán-kormány nem állítja le, a budapestiek már négy éve használhatnák az új metróvonalat.

A sajtótájékoztató végén a négy politikus átvágott egy nemzeti színű szalagot, mint mondták, jelképesen átadva a 4-es metrót a budapestieknek, a Liberálisok aktivistái pedig egy Demszky Gábornak köszönetet mondó molinót tartottak fel.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (30 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +43 ( 49 szavazatból)
Orbán és Tarlós felavatta a Fidesz-metrót, 4.6 out of 5 based on 30 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Igaz az ,hogy a Fidesz metró csak Orbán Viktor háza előtt áll meg?
    Nem, mert Mészáros Lőrinc háza előtt is meg áll.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (41 szavazatból)
  2. Micsoda gyerekes viselkedés ez Tarlóstól – nem hívjuk Demszkyt, mert csak ócsárolna minket. Szerinte ehhez nekik van csak joguk – slussz, passz ! ”
    A projekció élő példája…

    Gyökössy Endre mondja: Ha a lelki szemüvegünk piszkos, azon keresztül a tiszta is piszkosnak látszik.

    “Demszky tehát nem volt ott, de ócsárlásban így sem volt hiány. Igaz, ezt főként Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak köszönhették a megjelentek, a miniszterelnök és a főpolgármester az ünnepélyes avatást arra használta fel, hogy bírálja az előző városvezetést, és mindenkit, aki nem a Fideszre szokott szavazni.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  3. Természetes az óvintézkedés, hogy nem hívták meg a közreműködőket.
    Mi lett volna, ha valamelyik belerondít az Orbán, és Tarlós önfényezésébe?
    Esetleg sürgős szállítás Grazba.
    A stáb őrzi a kenyéradót. Mi lesz ha Orbán kibukik? Esetleg nem lejmolhatják tovább a pénzünket. Nagy kár érné őket.
    Ez a metró átadás nagyon beszédes a közállapotainkat illetően.
    Egyszerűen undorító!
    Ezek a züllött, alávaló emberek nem tűrik a nyilvánosságot. Még kiderülne az igazság,hogy utálja mindenki őket..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (51 szavazatból)
  4. Találkozunk az operánál? És nem mozdulunk. Mert: ” Nem, nem, nem, nem, nem , nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házi gazda, furkos bottal ki nem ver . Ha nem tetszik a gazdának, hogy mi itten mulatunk, szedje fel a sátorfáját és mi mégis maradunk! “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (37 szavazatból)
  5. Szánalmas nyomorultak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  6. ” Ahogy Tarlós István igazi reprezentánsként képviselte a gáláns úriember kormányzati felfogását Demszky Gáborral szemben, annyira foglalkozott az orbáni átadás-szervezés a munkában résztvevőkkel. ”
    http://gepnarancs.hu/2014/03/orban-ismet-atadott/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  7. És én ezt előre megmondtam…
    http://nepszava.com/2014/02/magyarorszag/tarlos-fel-meghivni-demszkyt-a-metro-atadasara.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  8. Akkor vegyük sorra a hazugságokat:
    1. A 4-es metro tervei 1989-ben kiviteli terv szinten már a Fehérvári úti piac (ma Újbuda városközpont) és a Keleti pályaudvar közötti szakaszra készen voltak, de Demszki Gábor és stábja a Nagytétény felé tervezett vonal helyett kitalálta a Kelenföldi pályaudvar végállomást, ezért át kellett tervezni mindent, nem kis idővesztességgel és kötséggeráfordítással.
    2. Ha ezt a baromságot kitalálták, miért nem a 2-es metró vonalát hosszabbították meg a Déli pályaudvartól Kelenföldig a költségek töredékéért?
    3. Ha 1998-ban nem állítja le mocskos és kicsinyes módon Orbán a kivitelezés megkezdését, akkor mi tartott volna 12 évig? (Mint Horvát Csaba mondotta: már 4 éve használhatnánk a 4-es metrót!)
    4. Csak kérdezem: Hová tette a Demszki által vazetett Fővárosi adminisztráció az 1998-ban meglévő és a metróra félretett 120 milliárd forintot? Mire ment el a pénz?
    5. A Tarlós vezette Fővárosi Önkormányzat egy évig huzakodott a kivitelezőkkel, hátráltatta a kivitelezést, aholcsak tudta. Ha nem fenyegetett volna az Uniós pénzek visszafizetésének kötelezettsége, ugyanúgy félbehagyták volna a kivitelezést, mint annó a Nemzeti Színházét.
    6. Az átadás napjáig is a Fidesz mellett elkötelezett VEKE harsogja a beruházás értelmetlenségét. ugyanezt a mantrát Tarlós 2 éven át fújta a Fővárosi Közgyűlésben.
    7. A mai napig nics megoldva az aglomerációból befelé áramló gépkocsi áradat parkoltatása, amely alapvető követelménye a forgalom közösségi közlekedésre terelésének.

    Ezek a hzugságok és bűnös mulsztások fogják alátámasztani azt a megtévesztő, de ajövőben sokat hallható Fidesz mantrát, hogy ez a beruházás drága és fölösleges volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  9. Az arcátlanság teteje az, ahogy az elődeik által elhatározott és elindított beruházások átadásán pózolnak és ócsárolják azokat, akiknek sokkal több munkájuk fekszik ezekben a létesítményekben. Orbán, biztonsági kockázatra hivatkozva csak a testőrei között mer megjelenni. Pedig Ő maga a kockázat. Az ország biztonsági kockázata.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  10. Undort keltó magatartás e két embertől, most büszkén vágják át a szalagot, annak a létesítmény átadásakor amit Orbán annak idején azzal a kijelentéssel állította le , “hogy nem fogunk presztízs beruházásokat támogatni”: Most miután megépült büszkék saját magukra. Ezt a két személy úgy utálom mint azt a bizonyos emberi ürüléket magyarul mint a “SZART”. Orbánnak a töretlen büszkeségét reményeim szerint megtöri a 2014.04.06. elvesztett választás. Sajnálom azokat a választókat akik nem látják át az Orbán kormány káros kormányzás következményét, mérhetetlen hazugságait, maffia módszerekkel kiépülő hatalomba való beágyazódását, a bíróságoktól, az ügyészségekig, a rendőrségig. Nem csodálom, hogy a fiatalok tömegével hagyják el ezt az országot, szinte nyomasztóan hat az emberekre, hogy nem meri kimondani véleményét. A márc. 08 a NŐNAP alkalmából volt olyan intézményvezető, hogy megtiltotta a szegfűvel való nők köszöntését, micsoda világot élünk? na ennek kell véget vetni 04.06. án. Véget kell vetni az ORBÁNI rablásoknak, a klientúra további kiépítésének. el kell zavarni a hazudozó kocsis mátékat, zsigó róberteket, a selmeczi gabriellákat, és a MT 1es csatornája vissza kerül köz TV funkcióba. Emberek, választók, vegyük már észre, az Orbán kormány kétszer annyit vett el jobb kézzel, mint amit adott bal kézzel, a devizák árfolyama rekord magasságban, az üzemanyagok rekordmagasságban, a kórházi váró listák végtelenek, az oktatás szétverve romokban. Az ország nemzeti vagyonát /föld/ barátok közt szétosztották.A simicskák, a nyergesek, a mészárosok, a baráti kör gazdagodik. Még szerencse, hogy a korábban elcsaklizott takarékbank átjátszását a barátnak a bíróság átmenetileg megakadályozta. Hogy is mondta Orbán? A törvényeket kell az élethez igazítani, nem az életet a törvényhez. Tehát törvény alkotni, az intézményes lopáshoz. Ez az Orbán kormány kormányzása, ha RÁKOSI élne csodálná, hogy sok hasonlóság van a kormányzásban, gondoljunk csak a TEK /50- es évek ÁVÓ/ megjelenik éjjel a WELT 2000 kft tulajdonosánál felszerelés / fegyver bilincs/ és házkúttatást tartanak PRESSINOÁLJÁK a korábban kiszemelt magántulajdon megszerzésére, Eredmény a tulaj. beadja a derekát, majd rá két napra a kisemmizett tulaj. meghal, De sorolhatnám 217 pontban foglaltam össze mért kell az Orbán kormányt leváltani, elzavarni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  11. Az ország vezetése helyett ,egy üres metró szerelvényt (utasokat nem merném rábizni mert ott is be akarna fordulni ahol nincs sin.)talán el tudna vezetni.Ahoz már pofa kel hogy amit évekig akadályozott azt most sajátjaként ünnepli,Én a helyiben biztos nem mentem volna el az átadásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  12. Én most egy kicsit másról beszélnék. – A nép, a zemberek!
    “Mennyi mindent átad ez a drága ember!”; “Milyen jó lesz mán ezután nekünk.”
    Volt, aki direkt csak ezért utazott oda vidékről (még mondja valaki, hogy rosszul élünk!), más csak azt kifogásolta, hogy legalább óriás kivetítőkön mért nem mutatták meg a kintieknek a megnyitót. (Érdekes avató ünnepség az ilyen: sem az építők, sem a majdani használók nem lehettek ott. – Már ekkora a félelem? Még egy jól kiválogatott statisztéria is olyan veszélyes lenne?)
    De a legjobban az tetszett, hogy amikor megnyíltak a földalatti mennyek kapui, a zemberek úgy rohantak, mintha az életükért futottak volna.
    A riporter rohant egy asszony után: “De mért fut?” – “Jaj, nem is tudom… A többiek után.” Na, ez mindent elmond számomra…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  13. Idióta állatok; köszönet egy a bécsinél km-enként háromszor drágább metróvonalért, amelynek várostervezési koncepció szempontjából is megkérdőjelezhető a szükségessége. Azokat a súlyos ezer milliárdokat értelmesebben is el lehetett volna költeni; az amúgy lerohadó tömegközlekedésre, a tengelytörő útburkolatok cseréjére vagy egyáltalán ennek az undorító városnak a közterületeinek vonzóbbá, élhetőbbé tételére. Csak versengjenek a buzeráns fidesznácik meg álliberálisok a kétes dicsőségért; a Zemberek meg rohanjanak esztelenül megcsodálni primitív hülyeségük vasbetonba öntött mementóját. Magyarorsz. eddigi lerohasztása Paks2-vel és még ki tudja mivel lesz túlszárnyalva, de az olyan barom aki a 4-es metrót ünnepli Or(k)bánnál jobbat nem is várhat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  14. Walla! 2014. március 29. szombat
    Ezt a kissé szofisztikálatlan hozzászólást azért a helyedben még egyszer átgondolnám. Nem egyoldalúan kell beállítani a dolgot, ugyanis tucatnyi más városban meg sokkal drágábban épült metró. Az sem jut eszedbe nagyon, hogy a város azon részében is élnek emberek, ahol az új metró közlekedik. Ráadásul a városfejlesztés távlati terveiben a Déli pályaudvar Kelenföldre költöztetése is szerepelt, így a metró megépítése talán mégsem csak a pénzszórás céljait szolgálta, ahogy azt a félrevezetett emberek gondolják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. ˙
    Ezek mereven ragaszkodnak a Horthyféle ellenforradalmi hagyományhoz: mégpedig az ő szemükben Budapest bűnös város, amit a magyar Duce már az első regnálása idején is – Horthy után – megismételt, mely nézet jegyében ez a falusi fiú sok-sok milliárdot vont meg Magyarország legnagyobb GDP-t előállító többmilliós lakossági rétege szájától…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. ˙
    Gondolatok a “képtárban”
    ˙
    - Kié ez a pácélkocsi, amely kénytelen-kelletlen, de visszatükrözi a Demszky képét, mint a Tarlóst kisértő rossz lelkiismeret…
    ˙
    - Kovács 125. rendőrőmester hiába rángatja a bűnös lányt a nagyfőnök elé, a kocsinak még időben sikerül lefékeznie…
    ˙
    - Ha jól látom, ez az út az [egyelőre még a Bartók Béla út nevet viseli] amelyen Vitéz felcsúti Felisúti Orbán Viktor nagy példaképe, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós az Antant által már előre megtisztogatott “bűnös városba”, Budapestre fehér lovon belovagolt 1919-ben…
    Tény, hogy a luxuskocsi ülése kényelmesebb és ami ebből kijön azt nem “citromnak” becézik, hanem sz@nak…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Demszky européer.
    Tarlós pedig hogy is mondjam csak . . . . .
    Máig nem értem a 2010 őszi választások végeredményét.
    A felvilágosult,szabadelvű Budapest mára csak egy ábrándkép?
    Tény,a vidéki fideszes sutyerákok nagyon hamar belakták a fővárost!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  18. Nagyon nem értek egyet Molnár Gyulával, mert éppen Demszky ágált a leghangosabban a 4-es metró virágpiaci, urambocsá’ budaörsi meghosszabbítása ellen, mondván: “a metró a budapestieknek épül!” Ezt hallva fogalmazódott meg bennem: Demszkynek mennie kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (7 szavazatból)
  19. A 4-es metró története jól tükrözi Mo. rendszerváltás utáni korszakának társadalmi-politikai betegségjegyeit. Az értelmetlenség, a csakazértis, a korrupció, a pocsékolás, a gáncsoskodás, a politikai zsarolás, az egokirályság, a hozzánemértés, a felelőtlenség, a butaság, az emberi önhittség és hiúság és az érdemtelen dicsőség. Megjelenik előttünk a magyarok egyik legnevetségesebb tulajdonsága: miután egymás folyamatos elgáncsolása után az egymásnak állított értelmetlen akadályok miatt az amúgy normálisan szükséges ráfordítási igény sokszorosáért végre megszületik a folyamatos marakodások miatt torzszülötté vált mű, a magyarok megtapsolják a végeredményt, miközben nyomban pesti vicceket gyártanak róla, hogy “egy kicsit büdös is, egy kicsit savanyú is, de a miénk”. És onnantól fogva, aki nem büszke az ilyen torzóra, azt az összes korábbi marakodó oldal hazaárulónak bélyegzi. Mintha csak egy nagy család lenne az egész ország, amelyben időnként felpofozzák egymást, törnek-zúznak, de ha bekopog a szomszéd, akkor mindenki mosolyog, hogy milyen szép is ez a mi családunk. Arra persze ügyet sem vetnek, hogy amúgy az egész utca tudja, hogy mi zajlik náluk folyamatosan, hiszen minden kihallatszik.
    .
    Akkor most a tárgyra: ennek a metróügynek csupán az eleje, a közepe és a vége borzasztó. Az eleje: az oroszok annak idején az államadósságuk fejében elvégezték volna az alagútfúrást. Demszkynek nem kellett, fanyalgott, finnyáskodott, ennek ellenére később politikai fegyverré élesítette a budapesti metróépítés ügyét. A közepe: a szoclib kormány ideje alatt végre elkezdték a beruházást, csakhogy az eredetileg erre szánt költségvetés többszöröséért. Az értelmetlen túlköltekezés oka kimutathatóan Demszky Gábor makacs, buta, hiú önfejűsége volt, mert olyan megoldásokhoz ragaszkodott, amelyek ezt eredményezték. Például felesleges luxus az állomások kockaszerkezetűre formálása a föld alatt, a korábbi hagyományos boltozatos megoldások helyett. Teljesen felesleges és értelmetlen az állomások sűrűsége a budai oldalon. Legalább két állomást ki lehetett volna hagyni, amelynek a költségéből már ma is akár a budaörsi virágpiacig vezethetne a metró. A vége: nincs megoldva a P+D rendszer, ami egy ilyen tömegközlekedési beruházásnak az egyik fontos alapeleme. Az pedig már csak hab a tortán, hogy éppen azok díszelegnek a metró átadásán kétes dicsőségért, akik korábban minden követ megmozgattak azért, hogy ez a metróvobal sohasem készülhessen el.
    .
    Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Hiteles csoportkép rólatok ez a metró.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. Normálisan gondolkodó ember mást várt ezektől a pitiáner taplóktól.Ugyan már.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. A “taplók” után kérdőjel következett volna , de elírtam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Öreg Titán; március 30. 9:21
    millió plusz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Orbánnak szóltak, hogy szálljon ki a vonalból

    2014. március 31.hvg.hu

    “Ki vagy és mit szeretnél? Mert jó lenne, ha kiszállnál a vonalból!” – szóltak rá Orbán Viktorra, aki infantilisen (vagy nevezzük talán felszabadultnak) belehallózott a 4-es metró vezetőfülkéjében az első elé kerülő adóvevőbe. A jelenetet a Tv2 Naplójának riportja örökítette meg.

    A tévé stábja végig követte pár állomáson a kampányoló Orbánt, és még a pénteken átadott 4-es metró Orbánnal és Tarlóssal elinduló járatára is felszállhattak, amire más újságírók nem. A videó itt tekinthető meg, a fülkés

    http://m.hvg.hu/itthon/20140331_Orbannak_szoltak_hogy_szalljon_ki_a_vonal#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2014
    _04_01&utm_content=top2lead

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos