Ronai and Ronai
AMERIKAI

Fideszes provokáció az éhségmenet ellen 2013. január 31. csütörtök 18:24 Forrás: MTI/OS

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Fideszes provokáció az éhségmenet ellen

Sellye – Alig indult még el az Orbán-kormány elnyomó politikája elleni éhségmenet, a Fidesz máris provokálja a résztvevőket.

A százmilliós támogatást bezsebelő Tiffán Zsoltnak, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnökének hívei Vajszlón még tovább alázzák a kiskeresetű, és munkát kereső embereket. A településre érkező éhségmenetet álságos módon szalonnával és kenyérrel várták, amivel megalázó stílusban azt üzenték: “egyetek, ha éhesek vagytok!”

A kormánypárti provokátorok és fideszes uraik még mindig nem értik, hogy azok, akik menetelnek illetve azok, akikért menetelnek nem a maguk hasát akarják megtömni, hanem munkát, kenyeret és tisztességes béreket szeretnének. Nem könyöradományt, nem segélyt vagy alamizsnát, hanem munkát.

Ha a kormánypárt osztogatni akar, akkor osztogasson munkalehetőséget, az emberek pedig el fogják tudni dönteni, hogy a becsületesen megkeresett pénzüket mire költik. Különösen igaz ez az Ormánságban, és különösen igaz ez Vajszlón, ahol sok a szegény, kiskeresetű ember és sok a munkanélküli.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (27 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +33 ( 41 szavazatból)
Fideszes provokáció az éhségmenet ellen, 4.5 out of 5 based on 27 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

47 Reader’s Comments

  1. Meg kell verni a provokátorokat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (36 szavazatból)
  2. Sajnos amíg többen vannak a provokátorok, mint a menetben részvevők, addig ezt a megoldást el kell vetni, kedves csacsicska…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  3. Szégyelljék magukat! Tiffán is, meg a hívei is!
    Ugyan hogyan is várhatnánk megértést a sok millióval megajándékozott fideszestől?Sajnos a hívei között is vannak minden bizonnyal olyanok, akik akár be is állhatnának a menetbe, ehelyett provokálják azt.
    Csatlakozom Csacsicskához! Verjék pofán őket!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  4. Na, ez sz…rgyarország.
    .
    Ezért reménytelen pöcegödör az egész. Mert hogy;
    .
    1, A tetves, mocskos féreg fitymesz- prostituáltaknak ennyi jön le az egészből, hogy páran valami éhségmeneten akarnak figyelmet kelteni,
    .
    2, A menet résztvevői viszont az egészen alpári, mocskos provokáció ellenére sem mentek neki a fitymesz- prostituáltaknak, és nem taposták bele a földbe egyiket sem.
    .
    Nem értem, azok, akiknek már úgyis minden mindegy, miért nem mutatták meg ezeknek a nagyra nőtt fitymesz- csótányoknak, hol a helyük… egy nem akadt köztük, amelyik ezt megtette volna.
    .
    Rémisztő, hogy a fitymesz- banda a képébe vizelhet a legnyomorultabbaknak is, és azok meg ezt eltűrik, sőt, továbbállnak. Hogy egyszerűen semmi válasz nincs erre.
    .
    Ha már a reményvesztettek, a veszítenivalóval nem rendelkezők alapvető önvédelmi reflexei sem működnek, az jól mutatja, miféle társadalomban történik ez.
    .
    Áh… gyomorforgató az egész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (32 szavazatból)
  5. Eldrad
    2013. január 31. csütörtök
    19:18
    .
    “…az egészen alpári, mocskos provokáció ellenére sem mentek neki a fitymesz- prostituáltaknak, …”
    .
    De még csak egy tábla se lógott valamelyiknek a nyakában azzal, hogy “Én a Fideszre szavaztam, de megbántam” … pedig biztosan voltak ott olyanok,… de még mindig féltenek valamit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  6. Én elfogadtam volna az adományokat, és ott helyben és azonnal szétosztottam volna a vajszlói mélyszegények között.
    Egy csapásra két legyet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  7. Most kellene mindenkinek odamennie aki járni bír! Ellenzéki pártok,civil mozgalmak, Együtt 2014 hol vagytok? De nagy volt a hangotok, hogy mekkora tömeget tudtok magatokhoz vonzani! Most hol van az a tömeg? Most hol van, a majd én megmutatom? Ki támogatja meg az éhezők csapatát, hogy lelkük ne essen a provokációk prédájává? ” Igen tisztelt ” ellenzéki politikusok, tényleg várni kell, tényleg várni lehet, tényleg várni szabad 2014-ig?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  8. De ugye, azt nem hitte senki, hogy a fidesz gúnyolódás nélkül hagyja a menetet?
    Ugyanis ha csak pártucatnyi létszámú településenként a tenni is hajlandók összeverődése, a velük szolidaritást kinyilvánítók meg a fotelből élvezik a szalonnával kínálgatást, ahelyett, hogy a helyszínen vernék be a gúnyolódók képét, akkor nem túl megalapozott általános elégedetlenségre hivatkozni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  9. Tállai András nevű gazfickó “jó” példája fertőzi a fityisz-kdnp-jobbik vezetést. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  10. Ha már szalonnázunk. Az orbán által beválogatott gombnyomogató képviselőket tíz deka szalonnával és fél kiló múltheti kenyérrel kellene honorálni és még így is túl lennének fizetve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  11. telekis
    Nekem is ez volt az első gondolatom. A második meg az, hogy a mélyszegénységben élőket tájékoztatnám, hogy Tiffán úr vállalta, hogy ennyit ad majd ezt követően MINDEN NAP! Merthogy fussa az állami adományból….De az sem rossz, ha a helyi mélyszegények elmennének Tiffán házához, hogy ők is kérnek…. (ahogy a hólapátolásnál is másnap jelentkeztek a munkanélküliek – hogy ŐK IS KÉRNEK (MUNKÁT ÉS KENYERET)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  12. Aljas provokacio a Fidesztol!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  13. Eldrad 2013. január 31. csütörtök 19:18
    Megértem az indulatodat, de szerintem jól döntöttek a menet résztvevői. Hozzád hasonlóan én is pofánvágtam volna szivesen a Tiffán küldöttet. Szerintem azért provokálták Őket, hogy legyen jó híranyag az okádék TV-ben. Telekürtölték volna az országot lám, lám micsoda söpredék. Emlékezz 2006-ra.
    Nagyon szomorú, hogy ilyen országban élünk. És hiányolom a szent klérus kiállását. Hol a keresztény felebaráti szeretet? Sehol. A kozépkornak megfelelően a temlomok gyarapodnak, a gyerekek meg éheznek. S kit érdekel? Az egyházat úgy látom nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  14. Gyöngyi Péter
    Sehol sincsenek! Csak a duma! Az mszp a nagy támogatottságával, a millások, a Haza,és Haladás, SEHOL!!!
    Napok óta ezt nehezményezem!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  15. Tisztelt Eldrad!
    Üdv!
    .
    Eldrad
    2013. január 31. csütörtök
    19:18
    .
    SAJNA a következtetéseid kitűnőek :-(((.
    Most már érted miért tenném azt, amit.
    SEHOL EGY TÜNTETÉS, SEHOL EGY MEGMOZDULÁS, SEHOL SEMMI ELLENÁLLÁS BIRKAORSZÁGBAN :-((((((( !!!!!
    .
    Ja, megkaptam :-))).
    Köszönöm szépen!
    .
    Üdv: sommas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  16. Orbánisztánban FORTÉLYOS FÉLELEM IGAZGAT :-(((((((((((( !!!!!!!!!
    .
    A “poén” az, hogy NEM AZOK FÉLNEK, AKIKNEK FÉLNIÜK KELLENE és NEM AZOK IGAZGATNAK, AKIKNEK IGAZGATNIUK KELLENE :-(((.
    .
    Amikor ez a visszájára fordul, akkor majd elmodhatjuk, ÚJRA DEMOKRÁCIÁBAN ÉLÜNK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  17. Balogh:
    .
    - Gyanítom, kicsit (de tényleg csak kicsit) félreértettél.
    .
    Én ugyanis nem rendeznék nyilvános fitymesz- prostituált verést, mert nekem van vesztenivalóm, nem kerülhetek ilyesmiért életfogytra börtönbe.
    .
    Akikről viszont írtam, azok többségének NINCS vesztenivalója. Nincs jövője, nincs pénze, nincs mit ennie, nincs már semmije, csak méltósága; vagyis, immár az sem.
    .
    Akiknek nincs mit veszteniük, azok általában robbanékonyak, és jó eséllyel aránytalan erőszakkal válaszolnak kisebb inzultusokra is, nem hogy ilyen brutális megalázásra. Ezek meg, nem is tudom, mit csináltak, de a vonatkozó hírek hiánya azt mondja, hogy semmit.
    .
    És ha már egy teljesen reményvesztett embert olyan tudatállapotba lehet hozni, hogy egy szava sincs, amikor kínzója még egyet belerúg, és rá is vizel – teszi ezt nyilvánosan – pedig MEGTEHETNÉ, hogy nekimegy és szétszedi – ahogy a fitymeszes banda, családtagjaik, és az összes gazember, akik orKbán és bandája ámokfutásából profitáltak valaha is – megérdemelnék… semmi.
    .
    Vert kutya módjára elkullog.
    .
    Ismétlem, olyan helyzet volt, hogy a kínzókat eltaposhatták volna. ÉS a többségnek vesztenivalója sincs. Mégsem tették, hanem szó nélkül elkullogtak. Tehát, nem az volt, hogy mondjuk, elvetemült, fegyveres bűnözők fegyvert tolnak a képükbe, és ha egy pisszenés van, megy a fejlövés – nem.
    .
    Fitymesz- prostituált nyilkajok nyíltan a pofájukba vizeltek, ezek meg elkullogtak. Ez történt. OK… nem mentek nekik, de egyszerűen az ész megáll, hogy a q… rva anyjukba nem lettek legalább elhajtva, jó látványosan, nem lettek pofán köpve, vagy ilyesmi.
    .
    És ha egy végsőkig rommá alázott tömeg nem tesz semmit kínzóival, amikor MEGTEHETNÉ, és oka is volna rá… és már mindegy volna az is, ha sittre vágják érte… és ha vert kutya módjára elkullognak inkább, pedig húszkilós nyikhajok szivatják őket, nem ám kétméteres, 120 kilós, kigyúrt verőlegények hordája, fegyveres hóhérok, vagy ilyesmik…
    .
    Akkor ott az én szimpátiám és együttérzésem véget ér.
    .
    Ugye, így érthető?
    .
    Ahol az alapvető önvédelmi reflexek sem működnek, ahol már minimális büszkesége nincs senkinek… akkor annak a helynek lőttek.
    .
    Akkor azt a népet, azt a csoportot, azt a Zországot, vagy mifenét, én pontosan oda kívánom, ahová azt most gondolják az ezt olvasók.
    .
    Úristen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (19 szavazatból)
  18. Eldrad, (talán) igazságod van. Vagy ki tudja? Ha ott robban valami, akkor talán a csírájában hal el a dolog. Szerintem ezek az emberek érzik, tudják, ….
    és mennek tovább. Csendesen, némán.
    Ha hirtelen valaki, valahol előugrik és felüvölt ……
    Nekem ettől a néma csendtől futkos a hideg a hátamon.
    Csak a Fidesz állati, primitív csürhéje ezt nem érzékeli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  19. Eldrad
    Provokáció volt? Naná!
    Ugrani kellett volna rá? Az a baj, hogy méltósággal oldalba sem vizelték?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  20. Az éhségmenet 8 megyéből indul és 11-ére érnek a Kossuth térre. Szolidaritásból az utolsó10-15 km-t velük fogom megtenni a parlamentig. Kedves blogtársaim lehet csatlakozni. Nem pártokra kell állandóan mutogatni! Rajtunk múlik minden, mennyien vagyunk képesek kiállni a szegényekért, elesettekért. Csak annyit kell tenni, hogy 11-én a parlament előtt szolidaritást vállalunk a szegényekért. Ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  21. kekec
    Provokáció volt? Naná!
    Persze hogy provokálnak kevés embert! Tömeget nem mertek volna, az biztos! Mert a tömeg szétszedte volna őket! Ezért hajtom, hogy a nagy szervezettséggel aki keménykedik, az állítson ki tömeget, hogy érinthetetlenek legyenek!
    Csak ott nincs fotós, hogy a hírügynökségeknek küldje szerte szét!
    Tudod, undorító a szájkarate amit a szociálisan érzékeny pártok művelnek! Cselekvés meg semmi!
    A Tiffán embereit ott kellett volna tökön rugdalni, hogy elmenjen a kedvük az aljasságoktól!
    Aztán meg senkinek semmit nem látni! A bíróság meg tehetne egy szívességet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  22. Így is a hír-tv volt ott szinte elsőként,na meg az M1hányadék. Most majd az jön le az agyhalottaknak,hogy a tiffán micsoda vendégszerető, becsületes ember, ezek meg csak bajkeverők, a Nemzeti felemelkedés kerékkötői. Én bizony isten megetettem volna fideszes kreténnel a kolbászt,szalonnát, aztán meg desszertként a kosarat is. Mire kiért volna a yard, addigra megittam volna a rumot is ami a kosárban volt, aztán bevonultam volna a sittre. Ártott volna az ügynek? Miért, az jobb ha cinikusan röhögnek rajtuk, hogy micsoda jópofi gyerek ez a tiffán féreg? Én ezt így gondolom, és így is cselekedtem volna. Vagy vonuljunk tovább, és törölgessük a köpetet az arcunkról? folyamatosan? Mi van?! Hát megnéztem a híranyagot, és úgy felszaladt a pumpa ááááá, hagyjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  23. bumburi
    Az első Éhségmenet tagjai durvább provokációra méltósággal válaszoltak, és az egész napos gyaloglás után egész este a havat hányták. Pedig a hólapáttal pofán is csaphatták volna azt a kihízott disznót!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  24. Eldrad!
    Értem. Megértem igazságod.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. kekec
    A “méltóságunk” hozott ebbe a helyzetbe bennünket…Csak mert mi illendően viselkedünk…
    Na jó,remélem ezt viccnek szántad!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  26. sommas:
    ez a nép ilyen szolgalélek.Keletről hoztuk magunkkal,hogy kell egy atyuska aki kancsukázza őket mert az úgy van jól..ennyi csak a tartás…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  27. bumburi
    Vicc? Csodáltam az önuralmukat, mivel én inkább a pofáncsapást választottam volna. Na jó. utána ráhánytam volna a havat is, csak éppen csűrdöngölőst jártam volna felette!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  28. Én a szalonnát kínáló cinikus fideszbérencek pofája elõtt nyíltan és folyamatosan egy meghurkolt akasztófakötelet himbálnék. Fontolják meg, alkalmazzák. Csak keményen, provokációt provokációval, kíméletlenül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  29. Zsigmond
    2013. január 31. csütörtök
    22:43
    Igazad van, menni kell!
    És röplapokat osztogatni, amelyek az AN-szellemiségét tartalmazzák:
    - nevén nevezik a rendszert, hogy az egy újfeudális diktatúra
    - diktatúrában nem létezik a demokratikus választás, így a 2014-es választásoknak értelme nincs
    Azért ha 8 megyében “elvetjük a magokat”, a hírek gyorsan terjednek ám…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  30. Amikor bejelentették, hogy elindulnak, már akkor megmondtam, hogy a “Békemenettel” fogják szembetalálni magukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. Remélem, hogy a majd egyre inkább fáradt menetelőket nem hagyja el a józan higgadtságuk és nem dőlnek be a provokálók próbálkozásainak.
    Ne azt nézzék, hogy mit csinálnak, hanem hogy kik csinálják…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  32. Már készülnek a fogadásukra. A parlamentnél kb. 2 méterrel kijjebb viszik a virágtartókat, gondolom ki lesz rakva a tábla, hogy az elkerített területre belépni tilos – mint a diáktüntetéseknél. Hát működik a fortélyos félelem és nem egyoldalú.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. @telekis

    Nem tudhatod, mi volt az ételbe keverve. Ezért nem jó ötlet elfogadni és szétosztani a rászorulók között.

    Múlt télen még csak alkoholt kevertek a teához, hogy utána szondázzanak, most akár hashajtót, tudatmódosítót vagy mérget is keverhettek az ételbe.

    Ezektől BÁRMI kitelik, ha a hatalmuk megtartásáról van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  34. Igen, jól emlékeztem, de nem volt könnyű megtalálni, mert természetesen a két vízilabdázó nevét említették a cikkekben. Amikor megállították a társaságot az Alagútnál, 2007-ben, egy borvacsora után, Tiffán Zsolt volt az, aki szidalmazta a rendőröket, hogy “a világ legjobb vízilabdakapusát” akarják igazoltatni. Kósz Zoltán valóban Sidney olimpiai bajnoka, de talán nem lett volna akkora botrány, ha Tiffán nem szítja a tüzet. Nem ő vezetett, és természetesen csak a sportolókat fogták perbe. Hát ennyit Tiffán Zsoltról, a híres borászról és szalonnázó fideszes atyafiról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  35. Nem jó ez a kommunikáció!

    Fogják fel az akciót a helyi Fidesz aktív egyetértő támogatásának, és úgy kommunikálják, mire Pestre érnek mondhassák, hogy a vidék fideszesei is melléjük álltak!
    Vagy egyszerűen kérjék meg hogy adományaik mellett csatlakozzanak a zarándoklathoz!
    Ha így állnának hozzá, akkor valószínű csak őszinte vendéglátókkal találkoznának a hátrelévő úton!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  36. Mária
    Köszi, hogy nem felejtkezett el erről az alkoholos teáztatásról!
    Én gyűjtögetem a förmedvényeiket, de ez kimaradt.
    Azer ez nem borzalmas, hogy mire is vetemednek egyesek a hatalomért?
    Akkor inkább minuszolgassanak!
    De az azer jó, hogy van aki emlékszik az ilyen “kínálásra”!
    Reméljük eljut azokhoz is akiknek erre jó, ha figyelnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  37. A százmilliós támogatást bezsebelő Tiffán Zsoltnak, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnökének híveit még állatnak sem szabad nevezni, mert az igaziak megsértődnének és kikérnék maguknak.
    Tavaly azt hittük, hogy Tállainak nincs párja, de bebizonyították, hogy van !!!
    Van mégpedig több százezer és azok is akik ezt a droid és ingyenélő hordát rászabadították a NEMZETre. Ráadásul a határon túloldalán lévőkkel akarják bebetonozni magukat oda ahova rendes ember még trágyalének sem engedné be őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. No és ezeg a trógerek Ron Werber-eznek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  39. Ez egy rohadék, gerinctelen tetű.Egy ember is elég lett volna , hogy betakarja, mint Moszkvát a hó. De ez semmit nem oldott volna meg, mert ugyanolyan gerinctelen mocsadék maradt volna a provokátor, mert semmi esély nem lett volna arra, hogy helyre löttyen az agya és visszanőjön a gerince egy-két jól elhelyezett kokitól, már csak azért sem , mert ez a gerinctelen élőlény ahogy hírlik, a hívet pénzelte le a provokációra. Felénk az ilyen élőlényeket úgy minősítik, hogy gyáva, mint a gatya sz@r.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  40. Gonoszka
    2013. január 31. csütörtök
    22:30
    EZ csúcs volt! ++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. gusztavnagy 14:24

    Jézus Mária, te hol élsz???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. A magyar egy genetikailag sérült nép

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  43. http://atv.hu/cikk/20130201_megerkezett_pecsre_a_baranyai_ehsegmenet
    (a vödör narancsot elfogadták)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Legyünkigazságosak, ez annak a provokációnak az eredménye, hogy az emberek nem provokálták a Fideszes elvtársakat este az utcán.
    Mert azért, milyen más lenne azt olvasni, hogy Erre-Arra falván, Kocsonyatálon, Hódgáton megpofozták a jobboldalon közlekedőket és a rendőrség sötétben tapogatódzik. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Gonoszka
    Régi mániám, hogy helyben, az alapoknál lehet a fideszt megroppantani! Mert ha mindenki csak lapít, a szar egyre jobban elborítja a felszínt! Akkor nyeregben érezhetik magukat, ha nem nekik kell tartani minden szemét orbán-húzásért a hátukat, ha nem őket köpdösik le és nem az ő házuk előtt tiltakoznak. Ha nem nekik kell magyarázkodniuk, hanem csak a közpénzlenyúlás előnyeit élvezhetik. Fent a bagázs összezár, mivel elemi érdekük húzódik a képviselői fizetés és főleg a költségtérítés megtartásához.
    Nem kapnak negatív visszajelzéseket, ezért azt hihetik, hogy tényleg mögöttük áll a társadalom többsége. No: ezt a hamis tudatot kellene rombolni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Kedves kekec, ez a “kellene” megmagyaráz mindent. Merthogy még jele sincs. Maholnap felvirrad a visszaigazolásnak mindent eldöntő napja (a Nagy Csalás urnazárása) és még mindig a “kellene”-nél tartunk.
    Ha így megy tovább, a hozzászólásokban gyakoribb lesz a “kellett volna” összetétel, de egyébként semmi nem változik azon kívül, hogy Orbán véglegesen kifoszt bennünket. Mi meg gonoszkával kénytelenek leszünk elfogyasztani pár icce bort…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos