Ronai and Ronai
AMERIKAI

Milyen szalonna lett a kommunista kutyából? 2013. január 28. hétfő 22:49 Forrás: MSZP sajtóiroda

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Milyen szalonna lett a kommunista kutyából?

Budapest – Amint arról az Amerikai Népszava is beszámolt, Kövér László elégedett a Fidesz-kormány eddigi teljesítményével, s mindehhez hozzátette: neki magának is tiszta a lelkiismerete. A különös tekintetű házelnök optimizmusát nem mindenki osztja.

A Fidesz 1-es számú párttagkönyvének tulajdonosa majd akkor állhat tiszta lelkiismerettel a magyar emberek elé, ha:

- mint az MSZMP KB egykori munkatársa tisztázza, magára nézve érvényesnek tartja-e saját állítását, mi szerint “kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”.

- bocsánatot kér a 2002-ben elmondott ” köteles” beszédéért.

- megköveti a választókat a kétharmados parlamenti törvénygyár minden demokráciaromboló selejtjéért,

- megígéri, hogy soha többé nem asszisztál nyilas szellemiségű írók hamvainak Erdélybe csempészéséhez.

- nem fenyegeti folyamatosan a választók akaratából az országgyűlésben helyet foglaló ellenzéki képviselőtársait.

- kijelenti, hogy soha többé nem tűri meg a gárdaegyenruhát a Parlamentben.

- elnézést kér azoktól a magyar médiamunkásoktól, akiket nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristáknak nevezett.

Magyarország ma már nem a fideszes gyűlöletre, hanem a tényekre kíváncsi. A tények rögzítése után pedig el fog jönni az idő, mikor a Fidesznek, benne Kövér Lászlóval számot kell adnia arról, mit művelt az országgal.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (44 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +66 ( 76 szavazatból)
Milyen szalonna lett a kommunista kutyából?, 4.8 out of 5 based on 44 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

26 Reader’s Comments

  1. Az IMF például nem elégedett a munkájukkal.
    És az ország többsége sem.
    Ilyen pofátlanul még az átkosban sem hazudtak bele a képünkbe, mint ezek.
    Méghogy olyan lépéseket tettek, amiket meg kellett tenni.
    Csak a maguk érdekében csináltak mindent, és mellette lerombolták a gazdaság maradékát is.
    Komolyan nem értem, hogy ilyenkor miért nincs egy újságíró, aki visszakérdezne: WTF?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (45 szavazatból)
  2. Egyetértek a közleménnyel!
    Egyébként meg ez a kommunista kutyából lett szalonna,( Kövér) kiköpni való.. Undorító, förtelmes,és gyomorforgató! Szereti ezt az embert egyáltalán valaki??? A családja hithű mszmp-s volt, és nem szégyenli magát az ilyen kijelentésekért?
    Nem szégyenli, hogy a család, és rokonság is megalázva érzi magát – legalábbis gondolom. Erre nevelték volna?
    Mi van a ” Tiszteld apádat és anyádat”-al???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (48 szavazatból)
  3. Kommunista kutyábol , fasiszta szalonna !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (41 szavazatból)
  4. De hát mi ezzel a gond? Kövér az élő bizonyíték arra, hogy kommunista amikutyánkkölykéből nem lesz demokratikus szalonna, sőt semmiféle demokráciához nincs semmi köze sem.
    Viszont az ortodox Mszmp-hez illetve inkább az 56 előtti MKP-hez nagyon is sok köze van: központosítás, államosítás, járásrendszer, pártejtőernyősök minden pozícióba, kultúrharc, a gazdaság kézi irányítása és ennek következtében a nép nyomora: Rákosi pajtás is megnyalná utána mind a 10 ujját! Azaz ő folytatja igazán a családi tradíciókat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (45 szavazatból)
  5. Schneider Sandor

    Amellett hogy Kover a letezo igazi bolsevikok egyike, meg tehetsegtelen is. Egy ravasz es tehetseges politikus nem primitiv, eroszakos dumaval probal felulkerekedni vetelytarsain.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  6. Kövér László sosem volt kommunista. Karrierista volt, mint a többi köpönyeget váltogató politikus.
    Azért a szavaknak jelentésük is van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  7. Kövérnek vérében van a másként gondolkodók eltiprásának összes képessége.
    Már az egyetemre is szülőatyja érdemeiért került be (az ellenforradalmi csürhék leverésében tanúsított hős cselekedeteiért), felvételeznie sem kellett.
    Melyik bolsevik volt kommunista a történelemben? Egyik sem. A bolsevikok saját legnagyobb ellenségüknek éppen a kommunistákat tartották, igyekeztek annyit fellógatni közülük, amennyi csak szükséges volt ahhoz, hogy a többit féken tartsák.
    Kövér a legutolsó porcikájáig bolsevik, egyetlen csöpp kommunista-jellemző nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  8. A kommunista kutyából valójában nem szalonna, hanem tulok lett.
    Vezérünk kedveskedett ezt a becenevet adni neki anno valamilyen állatkerti ünnepség alkalmából.
    “Te tulok !”, mondta neki.
    Azóta büszkén viseli ezt a nevet.
    Így csak az a kérdés áll fenn, mekkora tulok ez a tulok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  9. A Fidesz 1-es számú párttagkönyvének tulajdonosa majd akkor állhat tiszta lelkiismerettel a magyar emberek elé, ha még:
    - Fidesz-kolesz Zrt révén összelopott vagyonát visszaadja az államnak (min:98%), vagy felajánlja igazán jótékony célokra…
    - Eltünik örökre…(,ekkor talán el lehet tekinteni a börtön-büntetésétől)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  10. “…megcselekedtük, amit a haza megkövetelt…” egy sírkövön olvasható, mely alatt 300 spártai nyugszik.
    4 milliónyian a létminimumon, 3 milliónyian az árok szélén hagyva, mert az árok megtelt, bogaras – kimondja, amit a 3xbóvlis, mint az ország miniszterelnöke mégsem mondhat ki!
    Az IMF jelentés, a Ft-t árfolyama, az üzemanyagárak, általuk az életkörülmények drágulása – ezért talán nem köszönet jár majd 2014-ben!
    Ezek az kétlábonjárók komcsiznak meg az MSZMP utódpártjának kiáltják ki az MSZP-t, közben pedig a fideszesekből össze lehetne állítani az MSZMP-t, hát ilyenekről mit is lehetne mondani?
    Feledékeny Idősödő Despoták Szövetsége, szerencsétlenségükre a létharmatjukon kívül, azer többen vagyunk, akik nem feledékenyek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  11. Ehhez a közleményhez csak azt lehet mit hozzáfűzni, hogy minden mondata igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  12. Kövér az élő példa arra, hogy Magyarország a késői Kádár – rendszerben, majd utána is mindenki számára lehetőséget biztosított a kitörésre. Ilyen mérhetetlenül alacsony szellemi képességgel az egyik legmagasabb közjogi méltóságot betölteni csak kevés országban lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  13. AVAS.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Aki ennyire véresszájú , annak nagyon sok lehet a rovásán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  15. Őrjöngő Zsebdiktátor

    Tipikus diktatórikus alkat, melynek minden önkényuralmi rendszer a lételeme, de főleg a saját maguk által létrehozott, mint jelen esetben.
    Különösen akkor válik veszélyessé, ha hatalomhoz jut.
    Mi lehetett volna Kövérből a náci Németországban???
    Megjegyzem a legkegyetlenebb és nagy hatalmú pribékek OTT is eléggé buták, de legfőképp mérhetetlenül gátlástalanok voltak.
    Nincs lelkiismeretük , bűntudatuk, nem éreznek szánalmat.
    Ezen tulajdonságok már a pszichopaták ismérvei közé tartoznak….
    A fidess- ben nem kevés ilyen található….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  16. Mi az, hogy kutyából? Nem kéne a kutyákat Kövérrel együtt emlegetni, jó ezt tisztázni, mielőtt a kutyák megsértődnek, Kövér csak olyan, ahogy a királyi tv ma reggeli adásában Untersovszki Péter jellemezte az IMF és az EU küldöttségének tagjait : emberszerűség. Utánna lehet nézni az elhangzottaknak: azt kérdezte egy Barcza nevű szazadvéges elemzőtöl Untersovszki ,az IMF és az EU küldöttségéről, hogy emberek ezek vagy csak emberszerűségek , nyilván csak azért mert nem hisznek a tündérmesékben és nem ismerik el a Matolcsi -féle csomagküldö szolgálat áldásos tevékenységét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  17. Gyerekek! Ez egy nagy tévedés, ezek sosem voltak kommunisták. Ahhoz ugyanis nagyságrenddel nagyobb intelligencia és műveltség kellett volna, hogy kommunisták legyenek. Ha jól tudom, Nádas Péter írta valahol, hogy Magyarországon egyetlen kommunista volt, maga Kádár. Én tudok még egyről, Ságvári Endrének hívták és közismerten az életét áldozta azért, hogy a fasizmus ne árassza el az országot.
    Kövér egy primitív pápai parasztgyerek, egy műveletlen tahó. Ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  18. Milyen lehetett az apja ha a fia ilyen lett ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  19. Kövér a letűnt legsötétebb rendszerek képviselője. Nála hitványabb tulajdonságokkal aligha rendelkezett valaki is a magyar történelemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  20. Leslie G. Charteris

    Ha visszaemlékszünk 1989-90-re, az akkori közhangulatra, ki lehet jelenteni, hogy akkor a komenisták ellen – volt MSZMP- nem volt ilyen gyűlölet a levegőben, mint a mostani garnitúra ellen. Leült egymással tárgyalni ez MSZMP és az ellenzék és szépen megállapodtak.A komcsik mára teljesen eljelentéktelenedtek. Ma ezzel szemben akkora a gyűlölet a Fidesz “arcai” -val szemben, hogy ezt már nem lehet fokozni.Óriási a kínálat Obántól Kövéren, Szillyártón,Rogánon,Tarlóson,Lézer Janin,Matolcsyn stb.,stb.át a szolídabbakig- Navracsics,Martonyi- akik, ha kellett, azért kimutatták a foguk fehérjét.Ez a fölhozatal.Ezerszer jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, mint az MSZMP 1989-ben.Az MSZMP 1989-ben nem talált ki választási törvényt magára szabva, nem rohant Erdélybe,hogy választókat szerezzen,nem ugrasztotta szembe az országot , hogy a zavarosban halászhasson,nem szakította szét a társadalmat úgy,hogy ebből évtizedekig nem jövünk ki.
    Ezt köszönhetjük a Fidesznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  21. Leslie G. Charteris

    Igazságtalan lennék, ha kihagynám. Csodálatos felemelkedések is voltak 1990 után.Parlamenti képviselőink- ők a jéghegy csúcsa- hála Istennek anyagi biztonságban fejezhetik be pályafutásukat, és itt alig van különbség pártállás szerint.Valahogy aprópénzre lehet váltani az ismeretet- különösen,ha idejében jön az ismeret.Annak is tanúi lehettünk,hogy olyan politikusok, mint O.,vagy a csodálatos szőke nő, vagy a langaléta volt szóvivő milyen ügyesen rakosgatta a forintokat!Ugyan semmilyen egyéb tevékenységük nem volt-mivel a politikán kívül máshoz nem értenek- ám mégis csodálatos ingatlan birodalmat tudtak összekovácsolni-zsenge koruk ellenére.Mondja valaki, hogy a rendszerváltásnak csak vesztesei voltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  22. Leslie G. Charteris++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Hát igen, Leslie, az a 4 millió, aki annyitisér, az “nincs” – a baj, hogy ott állnak az árok szélén, melyen ott a tábla, hogy már megtelt – de majd megtalálják a megoldást, hogy mi legyen a 3 millióval, dolgoznak az ügyön ezerrel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  23. Egy újabb komcsi lépés “a múltat végképp eltörölni”
    http://hvg.hu/itthon/20130130_Orbanek_bosszut_allnanak_az_Alkotmanybiro#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_1_30

    azaz komcsikutyából komcsikutya-szalonna lesz, csak előbb közpénzen jól fel kell hizlalni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  24. Kedves és tisztelt kommentelők! nem először látom és hallom azt a bizonyos”átkos” szót az előző rendszerről.Ezeket a kijelentéseket ráadásul baloldaliak is használják.Divat lett ezeket a szavakat használni,mikor akármilyen súlyos hibákat követtek el,szerintem jobban,”nyugodtabban” éltünk.Most éppen az antifülke kommentelő társam használta ezt a borzalmas szót.Biztos ,hogy ez a helyes bíráló kifejezés az ezt megelőző rendszerre?Kérem győzzön meg valaki ezzel kapcsolatban.Mindnyájuknak jó egészséget és a szerkesztőségnek is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  25. iksz
    Nehéz elmagyarázni az iróniát. A Rákosi-Kádár rendszer nevezte az előző (Horthy) rendszert átkosnak. Aki most használja, ilyen “előző rendszer” értelmet akar a szónak adni, és érzékeltetni, hogy ezt az előző rendszert szintén “átkos”nak tartja, vagy csak kifigurázza azokat, akik ezt az értelmet szeretnék ennek adni. A szövegösszefüggésből derül ki (ha egyáltalán) hogy éppen melyik eset forog fent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos