Ronai and Ronai
AMERIKAI

Selmeczi a “múlt erőinek” nevezi az ellenzéket 2012. november 8. csütörtök 19:03 | AN

  • Hozzászólások(73)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Selmeczi a "múlt erőinek" nevezi az ellenzéket

Budapest – Selmeczi Gabriella rendkívül fontos szerepet játszik az orbáni propaganda struktúrájának megértésében. Selmeczi nem képes arra, hogy a lecsupaszított propagandaszöveget felöltöztesse, ezért magát a silabuszt mondja fel, amelyből pontosan megérthető, hogy milyen célokat tűz maga elé a Fidesz propagandagépezete.

Ha az ellenzék a “múlt erői”, akkor az azt jelenti, hogy a Fidesz által örökre legyőzött és eltörölt jelenségről van szó, amely ellen minden embernek harcolnia kell. A “múlt” azt jelenti, hogy egy meghaladott állapot, amelyhez nem szabad soha visszatérni. Ez a sztálinista szöveg tagadja a demokratikus ellenzék létjogosultságát, és a hatalmi váltógazdálkodást a múltba való visszatérésnek mutatja be. A “múlt” – amúgy – két és fél éve történt.

A magyar nép megalázása minden nyilvános szereplés, amelyen Selmeczi Gabriella megszólal, és minden szőke nős vicc igazát a létezésével bizonyítja. Haszna csupán annyi, hogy a közvélemény megismerheti a Fidesz goebbels-i propagandagépezete által készített silabuszt, amelyet a párt papagájainak adnak ki azzal a céllal, hogy arra építve fogalmazzák meg a párt üzeneteit.

A sztálinizmus szőke démona legújabban azt mondta, hogy “újra előnyomakodnak” a 2002-2010 közötti időszak kormányzati politikusai, “a múlt erői”, azok, akik már többször is tönkretették az országot.

“Bajnai Gordonról beszélünk, de csatlakozik hozzá több olyan politikus, Gyurcsány, Kuncze, a szocialista párt politikusai (…), akik tevőlegesen részt vettek abban, hogy Magyarország 2010-re a csőd közelébe került” – így reagált budapesti sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella arra, hogy csütörtökön a választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014 mozgalom. Selmeczi úgy fogalmazott, “a Gyurcsány-Bajnai-szövetség programját, cselekedeteit régóta nagyon jól ismerjük”. Elvették az emberek egyhavi fizetését, a nyugdíjasok egyhavi nyugdíját, megkurtították a gyest és a gyedet, a bajba került devizahiteleseknek pedig azt üzenték, lehet kisebb lakásba is költözni – sorolta. Selmeczi szerint ha a “Gyurcsány-Bajnai-szövetség” újra szerepet kap, az újabb adósságot jelent az országnak, a családoknak és az önkormányzatoknak. “Mindezt csak azért, hogy (…) Gyurcsány és Bajnai, illetve az embereik a bankokat és a külföldi multinacionális cégeket segítsék” – mondta.

Lapunk információi szerint gimnáziumi fiúosztályok vitatkoznak azon, hogy Selmeczit mi érdemesítette raccsolva is a szóvivői feladatok ellátására.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +40 ( 40 szavazatból)
Selmeczi a "múlt erőinek" nevezi az ellenzéket, 5.0 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(73)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

73 Reader’s Comments

  1. csakén,
    “Elkobozták egy felcsúti idős ember kaszáját…..”
    Az apja kaszáját?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. A történetet nem írom le, akit érdekel, majd utána fog olvasni. Édekes történet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Emlékezzetek arra, hogy a 2002-es bukta után a nagy orbanizátor megreformálta a pártját. Bevezette a demokratikus centralizmust, amelyben a centrum (ő maga) mondja meg, hogy mi a demokratikus. Saját kezűleg válogatta ki a pártvezetők mellett a képviselőjelölteket is. Mi meló lehetett 386 emberrel “elbeszélgetni”. A következményt látjuk: az értelmesebbeket korrumpálta (Balog, Stumpf, Salamon), a többieknél vigyázott, hogy nehogy az értelem szikrája is pislákoljon bennük. Lásd Semjén, Deutsch, Szíjjártó, Selmeczi, Varga (a 4-5 gyerekes), Papcsák, Budai és akikre még nem is vetült a nyilvánosság fénye. Volt, akit úgy odaégetett eszement eszméihez, hogy nem maradt más útjuk, mint vele masírozni, mint például a 2006-os Kossuth téri szónoki dobogón ágáló Varga Mihályt és Navracsicsot. (Tényleg, vajon miért hagyták abba 10-15 “előadás” után a performanszt, holott Gyurcsány Ferenc csak hónapokkal később távozott?)
    Még valami: a kiflizést abba lehetne hagyni, ha ez lenne a legnagyobb bűne az ostoba perszónának, meg is lehetne neki bocsátani. Ekkora észkombájntól nem lehet elvárni, hogy ha éhes, akkor az előre fizetős ételpultnál vegyen egy marék sültkrumplit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  4. A qurmány megvédi a Vöröskereszt pénzét is, selymeci meg majd jól elmagyarázza (hacsak agyon nem hallgatják)

    Húsz év után újraírnák a Magyar Vöröskereszt működését szabályozó törvényt, e szerint a jövőben a segélyszervezet úgynevezett köztestületi jogállást kapna – írta a Népszabadság. A tervezet szerint a Vöröskereszt kizárólag a Magyar Államincstárnál vezethetne számlát, és az átmenetileg szabad pénzeszközeit kizárólag állampapírokba forgathatná.

    hvg.hu/gazdasag/20121110_Orbanek_megkivantak_a_Voroskereszt_penzetkoehhez komment a Varánusról:

    Gadori 2012.11.10. 08:38:23
    A Vöröskeresztes hírhez: feltehetően Habsburg György is azért mondott le, mert tudta, mire készülnek, és ehhez nem adja a nevét. Igaza van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  5. na még egy komment ehhez:

    Dr. Nélküli Vitéz Kismac (BELLA) 2012.11.10. 09:18:36
    @Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há…:

    Nekem is kétezer most emiatt a vérnyomásom, Edward, drágám!

    Ott a kulcs, abban a mondatodban, hogy a Vöröskereszt MÉG az egyik egyetlen olyan szevezet, ami TÉNYLEG segít is a szegényeknek, szegényeken.

    De ma Magyarországon a szegények: LE VANNAK SZARVA, LE VANNAK EJTVE. Másfél év alatt annyiszor rúgtak beléjük, ahány forintra most az állam a fekélyes, bűzlő kezét rá akarja rakni.

    EZÉRT SEM értettem, hogy a sok csóró-lúzer (bocs), akik a 2,7 millió barom állat szavazójuk többségét adták (felmérték anno), MIÉRT szavazott rájuk, mikor tudhatta (volna), hogy a Fidesz a jómúdúak és gazdagok pártja.

    AZT SEM ÉRTEM, mi a f…-ért foglalkozom én az országgal meg a szerencsétlenebb honfitársaimmal, mikor én személy szerint, meg családilag is, anyagilag jól járok velük?! Mi a f…-ért érdekel még a “kurvaország” sorsa??? Nem értem. Annyival nyugodtabb lennék. Élnék, mint marci hevesen, 2014-ben regisztrálnék, elmennék, leszavaznék Bajnaiékra (ha ő lesz a miniszterelnök jelölt) és kész. Megúsznám az ilyen vérnyomás emelkedést, amit ez a Vöröskereszt-államosítás okoz, amit az összes fairiytale f…-kodás okoz.

    De sajnos nem vagyok csököttagyú barom és sajnos érdekel, mi lesz ezzel az országgal. És most még inkább azt mondom, amit eddig:

    Aki 2014-ben nem a demokratikus erőkre szavaz, amelyik épp a legerősebb (igen, akár a szocikra is), hogy kétharmaddal elküldjük ezeket a f…-okat a f…-ba, az az én szememben hazaáruló. Pont.

    Elnézést a csúnya beszédért, ez a dolog a Vöröskereszttel totál betette a kiskaput nálam…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. OK, utánanéztem a kaszának.
    Az apjuk kaszáját!
    A XI. századihoz hasonlít a helyzet. Akkor is a létfenntartásukat szolgáló területektől fosztották meg az embereket, és óriási földterületeket nyilvánítottak magántulajdonnak, egy-egy lovag vagy egyházi vezető egész megyényi területet birtokolt. Akik mégis ott legeltettek, vadásztak, azokat tolvajoknak nyilvánították, és a terület gazdájának rabszolgájává tették. I. (Szent) István (Géza fia, Vajk) teljesítménye ebben tagadhatatlan. Nem véletlen, hogy most is rá hivatkoznak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  7. Az apjuk kaszáját!
    Lásd még: Véres törvények, Anglia, XVI. sz. vége, XVII.sz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  8. http://nol.hu/belfold/az_alcsutdobozi_juhasz_kaszajat_lefoglaltak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  9. “magát a silabuszt mondja fel, amelyből pontosan megérthető, hogy milyen célokat tűz maga elé a Fidesz propagandagépezete”
    .
    Valóban a célokat mondja el.
    Ez a gondolat kis kiegészítéssel a következő:
    1./ leváltották a régi “megbízhatatlan” birókat
    2./ erőskezű fide$$ propagandista vezetésével fiatalították az ítélkezőket
    A CÉLBÓL, HOGY
    3./ ezután mindenkit,
    AKI A PÁRTRÓL NEM TETSZŐT MOND FELELŐSSÉGRE VONNAK.
    .
    TEHÁT BÁRKIT PRIUSZOSSÁ TEHETNEK.
    Bebizonyítva, hogy a komcsik által vezetett lib-bolsi ellenzék TÖRVÉNYSZEGŐ.
    Hiszen azt is mondta, hogy gondolkozni fognak, hogy a személyiségi jogok
    megsértéséért birósági feljelentést tesznek.
    Szerintem ez kb olyan elszólás volt, mint amit a doktor úr a 20 évről mondott.
    .
    SZÁMÍTANI KELL AZ ELLENZÉKNEK GYENGE PONTJA MEGERŐSÍTÉSÉRE IS !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. Rupcsi 22,37 !
    *
    Régi szép középkori idők, amikor még a földesurat a pallosjog illette. Úgy látszik, ma már csak a kaszajog jár “szegényeknek”.
    - Régi Magyarország mennyország.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. tisztelhölgyeimésuraim

    (22;37)

    Ami ma az Alcsut-dobozi kasza-konfliktus, arról Katona József így ír a Tiborc panaszában (Bánk bán III.felvonás):

    “…Kéményeinkről elpusztúlnak a
    Gólyák, mivel magunk emésztjük el
    A hulladékot is. Szép földeinkből
    Vadászni berket csinálnak, a-
    Hová nekünk belépni nem szabad.
    S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
    Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
    Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
    És aki száz meg százezret rabol,
    Bírája lészen annak, akit a
    Szükség garast rabolni kényszerített…”

    Ugye fideszéknél, azaz a konzervatív Magyrországon nincs új a Nap alatt, már csak a deres hiányzik…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. kekec
    “elküldjük ezeket a f…-okat a f…-ba”
    .
    Ha fajankókra és frászra utaltál, nyugodtan kiírhattad volna kipontozás helyett.
    Vagy ahhoz már gondolkodni kellene? Annyira nem lehet nehéz, feltéve, ha van némi olvasottság és szókincs hozzá.
    Ha nincs, hát nincs – mentálisan az is jelent valamit, ha asszociáció helyett dühroham zúdul az olvasókra. Mit vétettek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  13. tisztelhölgyeimésuraim 2012. november 11. vasárnap 09:53 (22;37)
    .
    Már ne haragudj, nem lehetne valami hiba nélkül leírt és rövidebb nicknevet találnod? (Hiányzik egy t betû belőle és mindig messze belelóg az első sorba, emiatt olvashatalan amit vagy akinek írsz.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. A nyár heves,
    A kasza egyenes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. Számomra érthetetlen, hogy ez a b.ö. k.r.a hogyan szerepelhet a hírekben. Mióta van súlya a hírvilágban. De minden további nélkül eltudom képzelni mint egy óvszerreklám főszereplőjét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. girbegurba
    Még egy “kasza” hír:
    Kajászón újra földet foglaltak a helyi gazdálkodók.
    Ángyán József: el fogjuk veszíteni a vidéket, mert nem ezt ígértük!
    Nagyon jól látja, a fideszes polgik majd futhatnak, ha a földjeiket elvesztett gazdák kaszát fognak, mert kijátszák alóluk a földet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Olvastam:
    Ez a nő komoly érv a homoszexualitás mellett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Turultyúk a legjobb fideszes arc, ha ő megvédi a Fideszt, akkor akár a mnyp-k sorsára is juthatnak. Mert, amit ő megvéd, az meg van védve, vagy mégsem, annyira bizonytalan vagyok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. proaktiv
    2012. november 11. vasárnap
    10:39
    Egyetlen jól elhelyezett szóközzel is megoldhatná. :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. Csk a Selmeczi meg ne védjen bennünket, mert végünk van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Ostoba, gondolatszegény tyúk. Egy megélhetési… Negatív példa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. Ezzel a külsővel, (mert a feje üres) ripacsos pofa,összekuszált fogsor, lestrapált
    megjelenés, hogy merik szerepeltetni? A gyerek megáll a fejlődésben ha meglátja!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Általában nincs kedvemre a személyeskedés, most sem ez vezet. De ahogy ezt
    az 50 körüli, de 112 és 1/2 évesnek is alig látszó kiflilopó hölgyeményt látom,
    NYOMBAN FELMERÜL BENNEM, HOGY IGEN, MÁR ITT VANNAK A MÚLT ERŐI!
    “nem figyelve szavaikra” EZEKET TETTEIK BIZONYÍTJÁK FOLYAMATOSAN !
    Nem veszi észre, hogy a ‘45 utáni évek eltörlése egyenlő a ‘45 előtti helyzet
    - vagyis a múlt erőinek és a Horthy rendszernek – visszaállításával!
    .
    Látszik, hogy az ellenzék által követelt DEMOKRÁCIA VISSZAÁLLÍTÁSA,
    - legalább is szerinte – a múlt erőinek a követelése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos