Közgép elleni tüntetésért közmunka 2012. november 13. kedd 18:19 | AN

Közgép elleni tüntetésért közmunka
Ha Orbán ezt Amerikában teszi a Capitoliumnál, akkor lelőtték volna. Ezzel az alkotmányos rend ellen támadt, börtönbe kellett volna csukni érte. Fotó: MTI

Budapest – A Közgép elleni tüntetésből közmunka lesz, miután az LMP képviselői nem kívánják kifizetni a büntetést. Akik azt mondják, hogy nincs diktatúra, azok összevethetik ezt Kínával. Orbán még a kordonokat is lebonthatta, az ő rendszerében demonstrálók kedvét elveszik a büntetésekkel. Az Orbán-rendszer fasiszta diktatúra, és csak azért nem lő a polgárokra, mert azok meghúzzák magukat az Orbán által kijelölt határokon belül. Orbáné a Közgép, a népé a közmunka.

Nem fogják kifizetni az LMP tagjai azt a százezer forintnyi bírságot, amit a Közgép bejáratánál tartott demonstrációjuk miatt szabtak ki rájuk, inkább közmunkában ledolgozzák. Szabó Rebeka például a Természettudományi Múzeumban lesz teremőr.

Jogerősen fejenként százezer forintra büntették az LMP képviselőit és aktivistáit a Közgép bejáratánál rendezett nyári akciójuk miatt. A bírósági határozatot még nem mindenki kapta meg, de folyamatosan születnek a jogerős határozatok – mondta a párt frakcióvezetője, Jávor Benedek kedden sajtótájékoztatón.

Az LMP-sek egy része nem akarja ezt a pénzt befizetni, mert szerintük az csak visszacsorogna abba a korrupt rendszerbe, ami ellen tiltakoztak, így a közmunkát választják. Szabó Rebeka, az LMP egyik országgyűlési képviselője már jelentkezett is közmunkára, és mivel biológus, a hivatalban a Magyar Természettudományi Múzeumhoz osztották be, ahol teremőri munkát kell végeznie. Azt mondta, hogy összesen 15 napon kell nyolc órát dolgoznia, és ezt a képviselői munkája mellett igyekszik majd hétvégéken letudni.

Jávor Benedek azt mondta, hogy sok LMP-s családi vagy munkahelyi problémák miatt nem tudja a közmunkát ledolgozni, ezért azok anyagi támogatását kérik, akik fontosnak tartják a korrupció elleni harcot. A párt honlapján folyamatosan nyomon lehet majd követni, hogy kit milyen közmunkára osztanak be.

Az LMP politikusai és aktivistái júliusban demonstráltak a számos állami megrendelésen dolgozó és szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező építőipari cég, a Közgép udvarán. A résztvevők összeláncolták magukat, hogy így tiltakozzanak azért, mert szerintük fideszes oligarchák irányítják az országot. A tüntetők két nagy molinót is kinyitottak, az egyikre az volt írva, hogy “Nem leszünk Simicska-gyarmat”, a másikra pedig az, hogy “Itt tűnik el a pénzed”. A tüntetők között kilenc országgyűlési képviselő is ült, köztük Jávor Benedek frakcióvezető, Karácsony Gergely, Szabó Rebeka és Scheiring Gábor is.

A rendőrség felszólítására nem hagyták el a területet, ezért 26 embert előállítottak. Az ülődemonstráció résztvevőit végül  fejenként százezer forintra büntették meg, mert a rendőrség szerint szabálysértést követtek el azzal, hogy egy magáncég területén “be nem jelentett” demonstráción vettek részt, és a területet többszöri rendőri felszólításra sem hagyták el. Az LMP vitatta a büntetést.

Csupán emlékeztetünk arra, hogy Orbán Viktor büntetlenül bonthatta le a Kossuth téren a rendőri kordont, amelyért azonnal la kellett volna tartóztatni, és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt bíróság elé állítani, és a közügyektől örökre eltiltani. De a brutalitással és rendőri önkénnyel vádolt Gyurcsány-kormány nem tett semmit. Ennek is köszönhető, hogy Orbán végül mégis megdöntötte az alkotmányos rendet.

Akik azt mondják, hogy nincs diktatúra, mert nem börtönzik be az ellenzéket, azok tévednek: az Orbán által meghúzott keretek között van szabadság, aki azon túllép, azt előállítják, megbüntetik, mint Kínában.

Címkék:, , , , , ,

40 Reader’s Comments

  1. golyó,golyó…..

  2. Én közmunkát sem végeznék, be sem fizetném.
    Persze akkor nyilván végrehajtani jönnének.

  3. azért mert Orbánék rendre törvényt sértenek (még a sajátjukat is) attól még nem kellene az ellenzéknek is ugyanezt tennie, vagyis nem kellett volna egy magáncég területére jogosultlanul bemenni és akadályozni ott a forgalmat. Lett volna más épeszű formája a Közgép elleni egyébként jogos tiltakozásnak, de az LMP sem arról híres hogy bővelkedne szürkeállaományban pontosabban döntően szürkék ők is.

  4. Írtam sokat, aztán töröltem.Nincs rá szó, hogy milyen indulatok dolgoznak bennem. Nem lesz ennek jó vége!
    Felvetődik a kérdés. Gyurcsány idejében miért nem kapták meg Orbánék azt ami járt volna nekik?Qrva nagy demokraták voltunk! Nesztek, egyétek, mert ezt érdemlitek… Kapjuk sorozatosan…

  5. Bontsanak kordont, azt lehet.
    Minden nap keressenek kordont és bontsák le.
    Orbán házánál is bonthattak volna a múltkor.
    Balfaszoknak a parlamentben kellene képviselniük az ország érdekeit, és nem a közgép udvarán. Akkor már menjenek el simicska házához és oda láncolják magukat. Az is jó buli, és azzal sem érnek el semmit egy hazaáruló,korrupt, tolvaj banda ellen.
    Ide már más eszközök kellenek, sokkal hatékonyabbak.

  6. Tegyük élhetővé !

    POLGÁRI ENGEDETTLENSÉG !
    .
    - hogy el tudjuk kerülni a forradalmat és polgárháborút ,
    - hogy el tudjuk kergetni a megszálló szélsőséges (kommunista és fasiszta szélsőség összeért, egymásra talált) megszállókat, az ország tönkretevőit
    .
    Mivel a megszálló, ideiglenesen hazánkban állomásozó fidesz-kollégista-maffia megszegte eskűjét, nem tartja be a nemzetközi együttélés és nemzeti társadalmi együttélés szabályait , nem ismeri el a magyar népet semmilyen területen tárgyaló félnek, sőt megvezetett , kirabolandó jószágnak tartja,
    EZÉRT A MAGYAR NÉP cserében NEM ISMERI EL , LEGÁLIS VEZETŐJÉNEK A FIDESZ-KDNP-t, aki látványosan bizonyítja, hogy nem kormányoz, hanem elnyom. (most a választási szabályokat írják át minden nap, de a kormányzás átvétele helyett kotmányt, 2/3-os MEGSZÁLLÓ TÖRVÉNYEKet zavartak át társadalmi egyeztetés nélkül regnálásuk kezdetén is , közben 1000 milliárdok tüntek el nyomtalanul a közösből )
    .
    Hogy ne kelljen fegyverekhez nyúlni , közgazdász-vénájú demokratáknak be kellene vezetni egy E2014, hazánkban működő multik , a jelenlévő közmű szolgáltatók által is elfogadható virtuális , átmeneti pénzt, a 4K-t.(kéretik tovább gondolni szakembereknek)
    .
    közel vagyunk az államcsődhöz. Rendezetten ugorjunk bele, őleljük át a fidesz-kdnp-(jobbik) szövetséget és rántsuk magunkkal a mélybe ! (mi előtte egyeztetünk a demokratikus világgal,és MI visszajövünk)
    Pár hétről vagy hónapról lehet szó .Az ország 90%-á akarja, hogy tűnjenek már el a hazaáruló orbanék.
    .
    Nem használjuk a Forintot. ez POLGÁRI ENGEDETTLENSÉG.
    Nem lesz 27% Áfa – erre az időszakra- , mert egy egyenlőre nem megválasztott-árnyék kormány nem tud forgalmi adót szedni. Rögtön minden 27%-kal olcsóbb lesz.( a diktatúra sem kap ÁFÁT)
    Nem szabad adót csalni ! Aki adót csal azt fel kell jelenteni ! Bartelről szólna minden, törvényes fizető eszköz kiiktatásról szólna minden.
    Itt bartelezne az egész ország egymással . Facebook hirtelenséggel találhatna egymásra eladó, termelő és vevő a virtuális értékmérő segítségével.
    Én hasítom a fát a szomszédomnak, ő cserében ad az iskolába 4K-tanárt kifizető részvényt a gyerek taníttatására.
    Én szorólapozok egy hétig , cserében nevetségesre csökkennek a közüzemi számláim.
    stb…
    Hátrány : 4K-bartelből nem lehetne Simicska közgépet támogatni, nem lehetne Magyar Nemzetnél hirdetni. Egyre nehezebben fizetik ki a TEK-et .De szerintem ezt el tudnánk viselni..

    Előny : az elnyomok beledöglenek, elhúznak, nem tudják többé nyúzni a népet. Árnyék kormány megerősödik.

    .
    más:

    Orbán Viktor féltékeny lett a magyar prostik keresetére, ezért ő is Dubajozni kezdett.
    Pfuujj.

  7. Fel kell hívni az egész világ figyelmét minden nap minden órában , hogy mi folyik itt.Ahogyan ma Bajnai tette,ha egyszer talán rájönnek odakint , hogy ez már nekik se jó pár perc alatt bedöntik ez a szemét diktatúrát.Megengedtük nekik , hogy átírjanak mindent és berakjanak mindenkit ahova csak akarnak most már csak élnek vagyis vissza élnek azzal amit alkottak.Demokrácia itt addig nem lesz míg ezekből a férgekből akár csak egy is rontja a parlament levegőjét(Fidesz,Jobbik).

  8. Ha ezért a tettükért ezeket az LMP-seket 100 000 Forintra büntették,akkor milyen büntetés szabható ki majd az orbáni bűnbandára?Nem ártana ha visszafognák magukat elnyomóink,mert szerény jóslatom és megérzésem szerint nagy árat fognak fizetni aljasságaikért.Lehet hogy ők nem tudják,nem gondolják,de ahol csak megfordulok,orbán ellenes lincshangulat van.

  9. Orbant meg kell allitani! Ha igy folytatja gazdagab es mint Warren Buffet! Jelenlegi maganvagyona a keresztapanak sacc 2000 000 000 000 igen ketezer millard namarmost ha meg marad 18 honapig kilapatolja a kozvagyony kulonbozo furmanuos modon ! Piszkos tizenkettonek hivtak Orban elso kormanyzasa idejen azt a 12 allami gazdasagot mai rettenetes nagy ertek! Herceghalmirol tudni Orbane! Gripen ugyben is beszedtema valaki kapott 20 000 000 millio dollart! Ki irta ala a szerzodest?? Logikusan akkor kinel van az a penz??lehetne sorolni napkeltetol napnyugtaig azt az irtozatos ertekre elkovetett lopast , kozpenz kiszippantast amit Orban 6 ev alatt veghez vitt! Persze Polt Peti soha nem fog nyomozni o nem azert van ott , o csak a rendes magyar allampolgarok eletet hajlando megkeseriteni!! Ebreszto magyarok ebreszto amig nem keso!

  10. Kozgep termeszetesen Orban Cege!!!! Ja hogy papiron mas a tulaj? Kit erdekel? Lenyeg , hogy egyertelmuen az ove!!!

  11. Orbannak felelnie kell nemsokara a tetteiert!!! Hamarabb mint gondolna! Nepet sokaig hulyere lehet venni , ha egyszer nehezen de elfogy a turlem akkor nagy gondban lesz !

  12. Igen ma pezbüntetes, holnap talan böbrtön jar a tüntetesert. Aki tüntetni mer a
    FideSS-Zrt nel, vagy öfelseget a ,,gagyi kiralyt” biralni mereszkedik.

  13. Na itt történt a halálos hiba. Lövetni nem lett volna bűn, nem lövetni, végzetes hiba volt.
    Sok életet lehetett volna megspórolni.

  14. Leo Klein
    2012. november 13. kedd
    21:21
    Kozgep termeszetesen Orban Cege!!!! Ja hogy papiron mas a tulaj? Kit erdekel? Lenyeg , hogy egyertelmuen az ove!!!
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
    .
    Szerintem az országunk valódi urát Simicska Lajosnak hívják, ő a háttérben rejtőzködő “központi agy”.
    Orbán -ebben a Fidesz-kolesz Zrt vállalkozásban- a kirakat ember, ő viszi a cég éppen aktuális ügyeit.
    Áder és Kövér a rendre és törvényességre ügyelnek.
    .
    Na kérem!
    Mikor az lmp-sek (felhíva mindenki figyelmét) a Közgépnél tüntettek, ebbe az idilli képbe piszkítottak bele…

  15. Tegyük élhetővé!
    Már magam is sokszor gondolkodtam, milyen polgári engedetlenségi akciókat lehetne csinálni. Mert kellenne, az biztos. Ötleteim vannak, lennének nekem is. A 4K fizetőeszközkénti bevezetése szerintem bonyolult, nem kivitelezhető. Bár tetszik. :)
    Ha van ötleted más, én szívesen meghallgatom, és a magam legújabbját (ami a Te ötleted kapcsán jutott eszembe, mert tetszik az alapcélod) átadom. :) Egyszerú, közigazgatási-közgazdasági jellegű, abszolút törvényes. De, hogy mennyire lehet eredményes, ahhoz – bevallom – nincs elegendő makrogazdasági tudásom.
    De – mint minden polgári engedetlenségi akciónak- a lényege, hogy sokan csinálják meg.

  16. Gyöngyi Péter

    Az LMP mehet a jó büdös francba! Nézzék hülyének azt akire gondolok,de a neveltetésem nem engedi, hogy kimondjam! Ugyaynolyan kétkulacsos politikát folytat,mint annak idején a SZADESZ, csak hülyébbek hozzá, na nem sokkal, de arra elég, hogy az ember egy pillanat alatt átlásson a szitán. Úgyhogy ne ragozzuk, hogy mit fizetnek ki, vagy mit nem, mert vagy az etetésünkre szolgál vagy csak hülyék a politikához, a végeredmény ugyanaz! Gennyes alakok.

  17. Gyöngyi Péter, ha csak Grál-lovagok és zsenik politizálnának, üres lenne a parlament. Én ugyan nem tartom parlament-érett párt-nak őket, de miért ne lehetnének ők is. Szerintem nem kétkulacsosak. Ők csak ilyenek. Jelzem, akárhogy is, de reagálnak dolgokra- és véleményt nyilvántanak. A Közgép esetében “tettleg” is. Azt hiszem, Te nem adsz bele a büntetésdíjukba. :) :) De miért kell ezért a francba küldeni őket? Nem járna kis jóindulat nekik is, legalább egy-egy ügy kapcsán? Nem elképzelhető, hogy azért mentek oda, mert nem tetszik nekik a Közgép-ügy?

  18. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora zsenialitás kell ahhoz, hogy pár haver suhanc koruktól kitartó munkával elfoglaljon egy országot! Iskolákat elvégezni, jó pozíciókba kerülni, népet hülyíteni stb., stb., stb. Egyszerűen zseniális.
    .
    Most pedig azt képzeljük el, hogy ezt a rengeteg tehetséget arra használták volna, hogy saját országukat felvirágoztassák.
    .
    Sajnos nem ez történt. Rossz emberek. Teljes vagyonelkobzás, és tényleges életfogytiglant nekik! Persze a vagyonuk szerte a világban…. Nagyon meg kell keseríteni az életüket!!!!!

  19. Én teljesen tájékozatlan vagyok.
    1. Úgy tudtam, hogy a lmp-nek volt engedélye a demonstrációra.
    2. Úgy tudtam, hogy nem a Közgép területén, hanem a kapuja előtt tüntettek.
    3. Úgy tudom, hogy az lmp ogy képviselői is megkapják a fizetésüket, meg a költségtérítésüket, ami nem 47 ezer forint havonta.
    És még: Szerintem kellene egy közös (k)alap, ami pl. a magyar Népszava kommentelőinek esetleges büntetését fizetné ki, meg a többit, ami még várható. Hívhatnánk pl: Demokrata Segélynek.
    Cicamic! Mi az ötleted???

  20. Én speciel benne lennék, és fizetnék is bele.
    Helyettem csinálják, vagy helyettem (is) bűnhődnek. Pl. a népszavás kommentelők.
    Lehetne alapítani egy egyesületet, vagy alaptványt, pl. a szabadságjogokért Mondjuk más EU országban- mert itthon nem biztos, hogy bejegyzik.
    Szívesen kidolgozom a szabályzatait, és az ellenőrzési szisztémáját. Ingyen.

  21. Véleményem szerint a magyar liberális baloldal és az összes hasonló érzelmű választásra jogosult egyén megérdemli ami a közeljövőben rájuk vár. A mai liberális magyar baloldal egy abszolút rendezetlen és össze-vissza társaság. A liberális baloldalnak (az egész világon) mindig is az volt a legnagyobb baja, hogy nem elég keményen reagál. Sokszor úgy viselkednek mintha mindenki füvet szívna és attól nem látnák a fától az erdőt. Érthetetlen.
    Az LMP-nek vállalnia kell a felelősséget a tetteiért úgyanúgy mint ahogyan azt ők is elvárják másoktól. Azt hiszem a tüntetőknek akkor is gondolniuk kellett volna a családi és munkahelyi problémáikra amikor tudatosan törvényt sértettek.
    Félreértés ne essék nem támogatom a Fidesz-KDNP koalíciót de ők legalább összetartanak egy cél érdekében: megtartani és bebetonozni a hatalmukat bármi áron is. Az csak a bolondnak nem világos, hogy a hatalmon lévő koalíció maradni akar hosszú távra.
    El sem tudom képzelni micsoda fejetlenség lenne, ha valamilyen csoda folytán a kormány feloszlana és a baloldalnak kellene átvennie a vezetést. Nincs közös megeggyezés, mindenki a saját pecsenyéjét próbálja sütögetni.
    Az MSZP részéről szükségszerű lenne egy átfogó tisztújítás új tisztségviselőkkel, mert a meglévő régi arcokkal nem lehet meggyőzően agitálni az új gondolkodás mellett.
    Az LMP jobban hasonlít egy Greenpeace aktivista csoportra, mint egy érett parlamenti pártra.
    A MIÉP hatalma ugyancsak nagyban köszönhető a mai baloldal tehetetlenségének. Nekik soha nem lett volna szabad ekkora hatalomra szert tenniük, de köszönhetően a puha kormányzásnak és a “meg ne sértsünk senkit ” baloldali gondolkodásnak teret hódítottak és mostmár nehéz tőlük szabadulni. Rasszista és szélsőséges nézeteket nyilvánosan hangoztató pártnak nincs helye egy alkotmányos parlamentben.
    Az ugyancsak félelemmel tölt el, hogy mi történne akkor ha netán a MIÉP alakítana kormányt. Akár egy horrorfilmbe is beillene.
    Szóval a nagy kérdés még mindig ugyanaz:
    Mikor ébred fel a baloldal ebből a Csipkerózsika álomból és áll a talpára, hogy végre felvegye a küzdelmet ezzel a politikai csürhével. Az idő rohamosan fogy, hamarosan minden kiskapu bezárul előttük és még akkor sem tudnak majd kormányozni ha esetlegesen ők nyerik a választást mivel a fontossabb törvények, az alaptörvény és az aloktmány módosítása is 2/3-os többséget követel.

  22. Kokesz
    Eltévedtél? MIÉP – nincs. Van jobbik.Esetleg, ha erre gondoltál…

  23. Na, mi az?
    (találós kérdés)

    Hajtókáján borból ordó,
    mértékegysége a hordó,
    fején kupa, kipa, turbán,
    turul, s torol, mint Petúr bán,

    Mordan zordon kordonbontó,
    hitel-, közrend-, országrontó-
    ból lett csálé (hej danáré)
    ordináré Gordonbontó

  24. Leo Klein
    2012. november 13. kedd
    21:20

    Ha ilyen szép vagyont összelopkodott Orbán plusz társai, akkor jobb lenne ezt mielőbb kiverni belőlük és visszafizetni az államkasszába, mielőtt egy nagyobb gengszter átvágja és megkopasztja őt és az elrabolt állami pénznek búcsút mondhatunk.

  25. „Beírtak engem mindenféle Könyvbe és minden módon számon tartanak.
    Porzó-szagú, sötét hivatalokban énrólam is szól egy agg-szürke lap.
    Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás, hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
    Nem az enyém már a kezem, a lábam és a fejem, az is csak egy adat. Jobb
    volna élni messze sivatagban, vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt, mivel
    beírtak mindenféle Könyvbe és minden módon számon tartanak.”
    (Kosztolányi Dezsı: „A bús férfi panaszai”-ból, 1921.)

  26. tisztelhölgyeimésuraim


    Cicamic, Vanekúrstb.!’

    Részlet József Attila LEBUKOTT c. verséből:

    “…TÉL LESZ, RAGYOG A FAGY S AZ ÉHHALÁL.
    TESTVÉR, SEGÍTSD A LEBUKOTTAKAT !…”

  27. Ez a fotó remekbe sikeredett.
    *
    Az . i m p o s z t o r . által erőlködve feszegetett kordon rácsozata azt a látszatot kelti, mintha egy modern épület tükrözött üveg felületét, illetve annak tartó vasalását próbálná szétfeszíteni egy megszállott.
    Valójában csak egy hevenyészett vaskordonon éli ki mélységes társadalom-fóbiáját, amely mögött már jó előre ott tükröződik, ott tornyosul az egyik számára oly fontos, meghódítandó vár – cél – a Föld-ügyi Minisztérium sötét bástyáinak körvonala, ahol már ott lappanganak a familiárisoknak és hűbéreseknek szánt latifundiumok okmányai – a középkor, a feudalizmus visszaállításának garanciája.
    *
    üdv: Kordon Blőd

  28. Erőlködik szegény – a feladat meghaladja a képességeit, mint ahogy 2 éve tapasztaljuk :-)…

  29. Hogy szakadtál volna meg!!!!!

  30. Emberek,mindenki aki teheti egy megbeszélt időben kaszáljon le 15kg lucernát a fideszeseknek ajándékozott foldekről,minden személyhez kivonul 2db rendör autó minden rendör a földeken lessz, és akkor szabadon “azt csinálunk amit akarunk”

  31. Zordon. – Kordon. – Kardon. – Pardon.-

    Zordon arckifejezéssel bont kordont az országbontó, népmegosztó prosztó.
    A kordon a társadalom, a korlát, mit tehetsz, mit nem. Ezt kell szétfeszíteni, alkotmányt átírni, akit lehet, nyírni, még nem kinyírni.

    Kordon. – Korlát, a józan ész szabta megállj.
    Bűnös az Eu, az Imf, ha ár van vagy aszály.

    Kardon. – Honvédeskü, kard ki, kard, a magadét ne akard, csak mi minket gazdagít, azt akard, azt akard.

    Pardon. – Ez a szó, mit sosem mondunk, bocsánat, mit sosem kérünk, nem vagyunk elég jók nektek, mit akartok, még isztok, esztek?

    Nem vagyunk jók nektek talán? Mást akartok, úgy legyen, vezéreteknek a JOBBIK ott terem!

  32. nyugger 2012. november 14. szerda 14:32
    Tudod furcsa dolog az a lucerna. Ugyanis Évelő növény. Kaszálják. Utána nő.
    Természetesen az évek múltán elhasználja a talaj tápértékét. Kell a vetésforgó.
    E néhány szót feltétlenűl pazarolni kellett erre. Ugyanis, ha a lucernát mondjuk
    3 éve vetették a föld pedig egy éve cserélt gazdát. KÉRDÉS: KIÉ A LUCERNA?
    Olyan mint “A FÜLEMÜLE”
    “De az én portámon zengett:
    Hogy illetné a fütty kendet!”…….
    Megállapodtak-e a termőben lévő vetés értékével kapcsolatban?
    Mert ha nem? akkor……..

  33. “Akik azt mondják, hogy nincs diktatúra, mert nem börtönzik be az ellenzéket, azok tévednek: az Orbán által meghúzott keretek között van szabadság, aki azon túllép, azt előállítják, megbüntetik, mint Kínában.”
    Azt hiszem ez itt a lényeg.
    ITT MÁR 10-20 FŐS TÜNTETÉSECSKÉKKEL NEM LEHET SEMMIT ELÉRNI !
    .
    HA CSAK ENNYIEN VAGYTOK. ENNYIT SZÁMÍTOTOK!
    Mögöttetek nő a kormányban lévők és támogatóik GAZDASÁGI HATALMA.
    Ti meg a helyett, hogy támogatóitok számát igyekeznétek növelni
    tüntetésesdit játszotok. Az akkor érhetne valamit, ha előzőleg támogatókat
    nyernétek magatok mellé, akát a Simicska birodalomból is. De próbálta ezt
    már valaki. Mert igy a Simicskáék dolgozói is attól fálnek, hogy elveszíthetik
    munkájukat. Van abban a “birodalomban” szakszervezet? Úgy látszik nincs.
    Nem lenne jó szakszervezet helyett egy (kis)polgári szervezetecskét csinálni.
    Az mi a csodának kellene.
    AZ ELVETT JOGAITOKAT VISSZA KELL SZEREZNI.
    AZT HISZITEK EZ HARC NÉLKÜL MENNI FOG??
    .
    VEGYÉTEK MÁR ÉSZRE EZ SZÁZMILLIÓS VAGYONOKKAL FÜGG ÖSSZE!
    (vagy megmarad az újgazdagoknak, vagy helyreáll a DEMOKRÁCIA
    ez nem játszogatás, hogy ki fizetem-e a büntit, vagy nem, de akkor mi lesz?
    hiszen ma már “bármiért” kaphatsz felfüggesztettet!!!! A helyzet csak fokozódik!)

  34. A Gyurcsány-kormány tutyi-mutyisága miatt jutottunk idáig. Amikor az Orbán-banda kordont bontott, le kellett volna tartóztatni az egész bagázst. Mi az, hogy a rendőrség által emelt védőkordont elbontják csak azért, mert így nem tudta a balos képviselőkre zúdítani az odaszervezett jobbikos verőlegény csürhét?! Szétszedte, hogy jöhessenek, a rendőrök is, a politikusok is csak dermedten bámulták.
    .
    Én abszolút civilként már bő tíz éve azt mondtam, hogy ez a féleszű fenegyerek nem tisztel se istent, se embert, se törvényt, se nemzetet, se szövetséget, csak a saját érdekei szerint tör előre gátlástalanul, beteg agyának végső célja talán a világuralom. Ha valaki meg akarja állítani, az felejtse el az úri fiú stílust, a sopánkodást, a jogokra és európai normákra való tök felesleges folytonos hivatkozást, ő ezeket a dolgokat betegsége miatt nem érti és magasról le is szarja. Vele szemben a boxer, a bunkó, a vasrúd lehet hatásos szófordulat, azokból jó esetben érthet.

  35. tisztelhölgyeimésuraim


    KOMMENT PER (gyorsjegyzőkönyv)

    [Az ATV-n épp most nyilatkozik két polgárjogi társ szervezet képviselője.]

    “…Fizessen Papcsák úr és népnyúzó bandája…” [sajnos csak ennyit tudtam lejegyezni a kérdéses mondatokból] A mondatok csak vélemény nyilvánítást fejeznek ki. Papcsáknak ezért nincs esélye.
    Ez egy tendencia a hatalom részéről. Az állampolgárnak viszont joga a véleményét kifejezni. Viszont évekig járhatnak bíróságra… Az emberek természetesen félnek a meghurcolástól. Nem akarnak büntetőeljárás hatása alatt állni, amely évekig is eltarthat.
    Polgári perben, ha a bíróság nem képes beidézni az ismeretlen alperest, akkor azt a felperesnek kell felkutatni …
    Amíg folyamatban van az eljárás, addig a hatóságoknál ez regisztárlva van. Ez az állapot akát évekig eltarthat.
    A politikusok tanusítsanak önmérsékletet.
    Egy komment esetében egy tényállítás tartalmazó rágalmazás viszont vonhat magával komoly büntető eljárást.
    Az oldal felelőssége polgárjogi. Előfordulhat, hogy adott orgánum, ha őt is perelik, felelőssége tisztázásának érdekében kiadhatja a kommentelő – általa ismert – nevét…

  36. 12 allami gazdasagot eltulajdonitotta Orban, a herceghalmi amin elso osztalyu feket fold van az ove egy Stromann tulajdonolja ! Budai akkor most mi van a zsebszerzodesekkel? Orban mindent visz es mindent vitt! Magyarorszag leggazdagabb embere , nem sajnalnam ha mint magyar vallakozo keresett volna ilyen jol! Viszont politikussskent igy meggazdagodni , mar csak buncselekmenyek utjan lehet! Igazsagszolgaltatas viszony nincs, mert Polt egy Orban berenc meltatlan a posztjara! Egesz orszagban Orban seggnyalok ulnek felelos posztokon , nepnek kene eltakaritani a sok szemetet! Ontisztulasra varni botorsag , soha nem lesz. Most meg jonnek a remhirek otthonrol allitolag a Matolcsy nevu bohocot akarja beultetni a BABOS az MNB elnoki szekebe! Jezus Maria:( azonnal osszeomlik a Forint es 350 lesz egy euro! MNB elere fuggetlen szakember kell bem egy fideszes agymosott babu! Babos mindenre kepes nincsenek erkolcsi normai. Gatlastalanul haracsol , gatlastalanul hazudozik , gatlastalanul rangatja a babukat akikrol dossziet tart nyilvan ! Ezzel tertja sakkban a sok szemetet.

  37. Nem tudok semmi újat mondani, csak azt, hogy 5 millió magyar állampolgár számára ő az etalon.
    .
    És az most marha mindegy, hogy mit mérnek épp a közvéleménykutatók, mert épp nincs pénz, és az emberek morognak.
    .
    Minden második állampolgár náci, és erre a törpe szociopata zsebdiktátorra néz fel isteneként.

  38. Talan mert felnek tole ! Felelembol viszont pont nem fognak ra szavazni, szerintem tultaktikazza magat ez a szornyeteg! El lesz soporve , szemettel mindig ez tortenik valaki v valakik elsoprik! Ra is ez var , ha okos lenne most felallna elkoltozne, most meg megteheti szabad akaratabol!

  39. Tele Kis ! Nem kepzeled , hogy Simlicska kirakat embere Orban?? Akkor neked semmilyen infod nincs Orban vallos enjerol!!!!!! Eloszor is Orban nem hallgat senkire, nem turi a mas velemenyt, imadja a penzt , rettenetesen kapzsi, nem bizik senkiben, mindig az ove az utolso szo ez megmaradt pubertans korabol, soha senkinek nem egedne meg hogy fuggjon barkitol is! Maris megbukott a Simlicska teoria! Leirom szerintem hogy van! Simicska kitalalta , mikent lehetne lenyulni az orszagot szerinte legalisan , Orbannak tetszett ,megcsinaltak. Orban biztositja a politikai hatteret, Simlicska intezi gazdasagit (master mind) kellett egy tiszta hatterrel rendelkezo jogasz Nyerges vegrehajto igy neki is jut vmi de o csak egy kirakat ember persze ez egy igen jovedelmezo poszt de inkabb huseget jutalmazzak mint a tudasat! Mikent nyuljak le a kozpenzt az valami zsenialis csupan egy gaz van Magyarorszagon semmi nem marad titokban elobb utobb ez is ki fog derulni hiaba az offshore kigyok utvesztoje!

  40. Atlatszo pont hu nem eleg aprolekosan tarja fel az esemenyeket nem eleg radikalis , hianyosan kozol nagyon fontos dolgokat ! Ez igy nem jo! Vagy keves a penz vagy mas a cel! Esetleg felnek a hatalomtol , ezert nem asnak melyebbre?? Kene egy komoly , radikalis politikai forum termeszetesen kimeletlenul semleges! Ha tud valaki penzes befektetot ebben a temaban idoszeru lenne!!!!!!!!maskepp nem lehet a maffiat levaltani!

Kapcsolódó cikkek

Magyarország túszul ejtette magát 2014. április 7. hétfő

Kétharmaddal győz a Fidesz 2014. március 6. csütörtök


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
Videók

Blogok