Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bajnai nem zárkózik el a szociktól 2012. november 12. hétfő 16:55 | AN

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bajnai nem zárkózik el a szociktól

Budapest – Bajnai Gordon volt miniszterelnök a saját útját járja, és nem követi az Együtt 2014 választási szövetségben vezető szerepre törő Juhász Péter Milla-vezér politikai irányvonalát és fenyegetéseit. Elfogadja MSZP-s szervezetek meghívásait is vidéki körútja alkalmával.

Juhász Péter, a Milla vezetője több alkalommal ingerülten közölte, hogy Bajnai Gordon nem vezetője az Együtt 2014 választási szövetségnek, majd megfogalmazta a volt miniszterelnökkel szembeni stratégiáját, amelynek lényege, hogy a teljes szakítás a 2010 előtti közélet résztvevőivel. Közölte, hogy nem akar korábbi minisztereket és államtitkárokat látni a szövetségben, miközben Bajnai Gordon maga is az. Különösen elzárkózna az MSZP-től, amellyel kapcsolatban viszont Bajnai Gordon kijelentette, hogy nélkülük nem lehet választást nyerni. (Velük sem, mert a választásokat nem az dönti el, hogy kire hányan szavaznának, hanem Orbán választási rendszere, amely kizárja majd az ellenzék győzelmét – a Szerk.)

Juhász bejelentette, hogy az LMP-nek a valasztási szövetségbe hívásával igyekszik érvényt és többséget szerezni saját kirekesztő politikai programjának.

Bajnai Gordon ezekre a szövegekre nem reagált, de a Haza és haladás Egyesület elnökeként járja a saját útját, és ennek szellemében a helyi MSZP meghívására Mosonmagyaróvárra látogat egy fórumra. Nem kizárt, hogy az MSZP helyi szervezetei azért hívják meg Bajnait, hogy az Együtt 2014 választási szövetségen belüli szakadékot mélyítsék, és a szövetség szétessen.

A nagy dirrel-durral indult és a szokásos aláírás giccsel megerősített választási szövetség vélhetően felbomlik, vagy állandósulnak a lappangó feszültségek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 18 szavazatból)
Bajnai nem zárkózik el a szociktól, 4.5 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

53 Reader’s Comments

  1. Olvastam:
    Jó húzás volt Bajnaitól, hogy kiugrasztotta a nyuszit a bokorból azzal, hogy az LMP-t meghívta. Minden a helyére került, velük nem kell számolnia, mert ők a Fideszé, ha eddig ez nem lett volna világos minden politikus számára, de így már egyértelmű lett!
    Akik maradnak az LMP-ben azok leváltják a kormányt.))))))))))))))))
    Schiffer jól megvezette a fiatalokat, de a Karácsonyi Jávor szarvasnak már leesett a tantusz….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Már régen jeleztük,hogy a LMP egy kétszínű álcázott szolga pért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Az LMP egy kötekedő, széthúzó párt. Nem az ország sorsa érdekli őket,Tőlem szakadhatnak darabokra, tűnjenek el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Bajnai Kordon 2014. április 6. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos