Babarczy vezeti az Együtt 2014 támogatók listáját 2012. November 8. Thursday 20:46 | AN

Babarczy vezeti az Együtt 2014 támogatók listáját
Bajnainak sem sikerült elkerülni a szokásos értelmiségi giccset. Orbán Viktort pedig nem az értelmiség fogja megdönteni, hanem egy tömegmozgalom. Fotó: MTI

Budapest – Az Együtt 2014 mozgalom a választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé. Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke csütörtökön elmondta: szervezetük és a Milla Egyesület még bejegyzés alatt áll, ezért nem lehet hozzájuk csatlakozni. Ugyanakkor sokan szeretnék kifejezni támogatásukat, egyetértésüket a választói mozgalom alapelveivel és céljaival, ezért aláírásgyűjtést indítanak. A közzétett támogatói nyilatkozat első aláírói közéleti személyiségek. A listát – hacsak az abc sorrend miatt is, de – az a Babarczy Eszter vezeti, aki a választások előtt azt írta, hogy előnyös lenne egy kétharmados fideszes győzelem.

Babarczy Eszter 2010. február 15-én “Miért előnyös a kétharmados Fidesz-győzelem” címmel írt elmés dolgozatot a HVG-ben, amelyben egyebek mellett ezt írta: “A baloldali sajtó és a liberalizmust és parlamentáris demokráciát féltő elemzők szemében a rettegett kétharmad a minden áron elkerülendő eredmény a 2010-es parlamenti választáson. Ez a félelem érthető, de szerintem megalapozatlan. Mi több, kifejezetten előnyös lenne egy kétharmados Fidesz-győzelem.”

A cikk folytatása is érdekes: “Először is, a magyar parlamenti rendszerben, az alkotmány előírásai alapján, a minősített vagy egyszerű kétharmados törvények közé olyan területek szabályozása tartozik, amelyekben az elmúlt ciklusok során a parlamenti pártok képtelenek voltak kompromisszumos megoldást találni. Ezért aztán a szóban forgó területeken nem is történt semmi. Hogy csak néhány neuralgikus pontot érintsek, a kétharmados törvények közé tartozik az alkotmány megváltoztatása, az önkormányzati rendszer átalakítása, a képviselők jogállására vonatkozó törvény, a parlament létszámának meghatározása, a rendőrségre, a bíróságokra és az ügyészségre vonatkozó törvény megváltoztatása, a médiatörvény elfogadása, a titkosított adatokra vonatkozó törvény elfogadása, az állampolgárságra vonatkozó törvények, a választási rendszer változtatásának elfogadása.” Igaza lett, a Fidesz a kompromisszumkényszerek nélkül megoldotta ezeket a problémákat.

Majd Babarczy így folytatja: “Senki nem állíthatja, hogy ezeken a területeken nincs szükség tennivalóra. De ugyan hogyan várhatnánk egy ellenséges kannibáltörzsekből álló parlamenttől, hogy összeeszkábálja a kétharmad által megszavazható történyt? Ha a fenti területek anomáliáit szeretnénk felszámolni, egy kétharmados szavazati arányra számítható kormány lépni tud. Bármit lép is azonban, tudnia kell, hogy a következő kormányok működését is ugyanezek a törvények határolják majd be – hacsak nem számít tehát arra, hogy soha többet nem kerül ellenzékbe, a Fidesznek nem érdeke, hogy a fentebbi diszfunkcionális területeken túlhatalmat biztosítson a mindenkori kormánynak.”

Babarczy sajátos demokráciafelfogása szerint “ellenséges kannibáltörzseknek” nevezi a demokrácia védelmét képviselő pártokat a Fidesszel szemben, és ityennek tekinti a kiegyensúlyozott erőviszonyokat jelentő parlamentet. Babarczy azt is mondta, hogy “hatékony kormányzásra pedig nagy szükségünk van”, megkapta.

Az Együtt 2014 választási szövetséget támogatók aláírták olyanok is, akik aláírták a Demokratikus Koalíció által kiadott nyilatkozatokat is. Az Együtt 2014 szövetségnek pedig – kimondva-kimondatlanul – a Gyurcsány-párt az egyik ellenfele. Legalábbis Gyurcsánynak tiltakoznia kellett, hogy összemossák az Orbán-rezsimmel. Az aláírók listáját – hacsak az abc sorrend miatt is, de – Babarczy Eszter vezeti.

Íme az elsőkörös lista: “Babarczy Eszter (eszmetörténész), Baglyas Erika (képzőművész), Bán Zsófia (író), Bárdos Péter (ügyvéd), Bársony Ágnes (szerkesztő), Bíró András (jogvédő), Bodó Balázs (médiakutató), Bognár Éva (szerkesztő), Bojár Gábor (vállalkozó), Born Ádám (rendező), Bródy János (költő, zenész), Csabai Gábor (újságíró, szerkesztő), Csanádi Judit (díszlettervező), Csák Ferenc (művészettörténész), Csákányi Eszter (színművész), Csáki Judit (kritikus), Csákó Mihály (egyetemi docens), Darvasi László (író), Dés László (zenész), Eörsi Anna (művészettörténész), Eörsi László (történész), Falus András (immunológus, egyetemi tanár), Fekete Ernő (színművész), Ferge Zsuzsa (akadémikus), Fischer Ádám (karmester), Fliegauf Benedek (filmrendező), Fullajtár Andrea (színművész), Gács Anna (kritikus, egyetemi oktató), Gerlóczy Ferenc (újságíró), Gottlieb Erzsébet (gyermekszemész), Gulyás József (kutató), Gyekiczky András (történész), György Péter (esztéta), Hajós András (zenész, előadóművész), Halmai Gábor (alkotmányjogász), Hegedűs István (szociológus), Heller Ágnes (filozófus), Heller Mária (szociológus), Hernádi Judit (színművész), Horgas Péter (díszlettervező), Huszár Tibor (akadémikus), Joka-Daróczi János (újságíró), Dr. Jován László (ügyvéd), Kálmán László (nyelvész), Kálmán C. György (irodalomtörténész), Kárpáti Miklós (újságíró), Kazimir Annamária (szerkesztő-riporter), Kende János (filmoperatőr), Kocsis András (könyvkiadó), Kovács Éva (szociológus), Kőszeg Ferenc (jogvédő), Krémer Balázs (szociológus), Kulka János (színművész), Lang Györgyi (előadóművész), Láng Zsuzsa (újságíró), Lángh Júlia (író), Ludassy Mária (filozófiatörténész), Majtényi László (alkotmányjogász), Máté András (filozófus), Mattyasovszky-Zsolnay Bence (színházigazgató), Mélykuti Ilona (újságíró), Mundruczó Kornél (filmrendező), Nóvé Béla (történész), Parti Nagy Lajos (író, műfordító), Perecz László (filozófiatörténész), Pikó András (újságíró), Poszler György (esztéta), Radnóti Sándor (esztéta), Radnóti Zsuzsa (dramaturg), Rádai Eszter (újságíró), Ragályi Elemér (operatőr, rendező), Rajk László (építész), Rajk Judit (énekművész), Rangos Katalin (újságíró), Rényi Ágnes (szociológus), Rényi András (művészettörténész), Révész Tamás (fotóművész), Schilling Árpád (rendező, Krétakör), Dr. Schweitzer József (nyugalmazott főrabbi), Sipos Pál (televíziós szerkesztő ), Straub Elek (üzletember), Szabó György (kulturális menedzser), Szabó Simon (filmrendező), Szelényi Zsuzsanna (nemzetközi fejlesztési szakember), Széky János (médiakritikus), Szüts Miklós (festőművész), Tarr Béla (filmrendező), Tillmann József A. (filozófus), Tóth Krisztina (költő, író), Török Ferenc (filmrendező), Trombitás Tamás (képzőművész), Vargha János (biológus, a Duna Kör alapítója), Vágvölgyi B. András (újságíró, filmrendező), Vajdai Vilmos (színész, társulatvezető), Vámos Tibor (tudós), Váradi András (biokémikus), Váradi Júlia (újságíró), Vásárhelyi Mária (szociológus), Vincze Mátyás (újságíró), Vojnich Erzsébet (festőművész), Wessely Anna (szociológus), Závada Pál (író), Závada Péter (költő, zenész).”

A neves aláírók után a “futottak még” közé jelentkezhet, aki akar, és aki az alábbi felhívással egyetért:

“Együtt 2014 Választói Mozgalom
Sajtóanyag – 2012. november 8.
A választói összefogást támogató nyilatkozat

A Magyar Szolidaritás Mozgalom, a bejegyzés alatt álló Milla, valamint a Haza és Haladás Egyesületek 2012. október 23-án létrehozták az Együtt 2014 Választói Mozgalmat.

A három szervezet annak érdekében lépett együttműködésre egymással, hogy a következő parlamenti választásokra létrejöjjön egy olyan széles választói szövetség, amely le tudja váltani a jelenlegi hatalmat, majd a választási győzelem után Magyarországot az alkotmányosság és a jó kormányzás útjára tudja vezetni.

Részlet az Együttműködési Megállapodásból:

„Magyarország ma végletesen megosztott ország, megosztottsága pedig gyengévé teszi: kiszolgáltatottá gazdasági és politikai értelemben egyaránt.

(…)

Ez a megosztottság, ez az értékválság és a belőlük következő rossz kormányzás volt az alapvető oka annak, hogy Magyarország utat vesztett. A világválság ezért találta hazánkat különösen legyöngült állapotban és Magyarország ezért volt képes kevésbé ellenállni a hatalomkoncentráló politikai törekvéseknek és politikusi ambícióknak, mint más demokratikus berendezkedésű országok.

Magyarország ma mély válságban van.

Ahhoz, hogy a hazánkat kivezessük a válsághelyzetből és újra olyan országgá tegyük, amely képes a következő két évtized nyertesévé válni, a hazájukat szerető demokraták összefogására van szükség.

Összefogásra annak érdekében, hogy a változások legfőbb akadályát jelentő kormányt leváltsuk. Összefogásra annak érdekében, hogy a változást akaró erőknek elegendő felhatalmazásuk legyen az alkotmányos hagyományainkat megtagadó rezsim lebontására, az új, jogállami keretek kialakítására és a jó kormányzás, egy új, demokratikus politikai rendszer megvalósítására.”

Az új választói szövetség három szervezete közösen vállalja, hogy az új politika középpontjában:

-          a nemzeti közösség,

-          a magántulajdon tisztelete,

-          a szolidaritás,

-          a jogállamiság

-          és az Európa iránti elkötelezettség áll.

Mi, az Együtt 2014 Választói Mozgalmat megalapító szabad közéleti egyesületek e cél érdekében veszünk részt hazánk közéletében. E célok érdekében kezdjük el szervezni a választópolgárok, illetve pártok összefogását és dolgozzuk ki egy új Magyarország megvalósításának programját.

Ebbe a munkába hívjuk és várjuk társként minden demokrata, a hazáját szerető honfitársunkat!


Az alábbi linken a választói összefogás célját támogató nyilatkozat aláírására kérjük fel Magyarország hazáját szerető, demokratikus elkötelezettségű polgárait, akik ezzel a gesztussal is ki szeretnék fejezni azt, hogy kormányváltásnál is többet, a most épülő rezsim lebontását és új politikai korszakot akarnak Magyarországon.
http://www.peticiok.com/egyutt2014

Tags: , ,

101 Reader’s Comments

  1. Gyakorlatilag mind a 92 hsz-ben van olyasmi, amivel egyetértek. Miközben magam is azt gondolom, hogy a volt fidesz szavazók (és nem a fideszes átállók) nélkül nem lehet győzni, aközben azt is látom az aláírók névsorából, hogy sok közöttük a könnyen lelkesedő. Aki ‘89-ben megváltásként fogadta a rendszerváltást, és eszébe sem jutott, hogy ez a szabadságon kívül bizony kemény próba elé állítja a társadalom többségét. Aki ájultan mantrázott Orbán “bátorságáról”, meg “tehetségéről’, holott csupán egy csapszéki ordenáréságot valósított meg a politikában. Aki egyébként a mai napig szemérmesen “utálja a politikát”, szívesen egyrészt-másrészt-ozik, függetlenként kikiáltva magát. Aki azt hiszi, hogy ha évente kétszer kimegy csápolni a kedvenc zenekarának, az eleget tett a demokrácia, a szabadság követelményének. Természetesen tisztelet itt is a Heller Ágneshez hasonló következetes gondolkodóknak. Sajnálom, hogy nem a Szolidaritás viszi a prímet ebben a zenekarban, Kónya Pétert sokkal felelősségteljesebb embernek látom, mint Juhászt. Gyurcsány Ferenc ismét jól látja a dolgokat. És ne feledkezzetek meg arról, hogy 23-a előtt, azon a Millát helyretevő beszélgetésen azt is mondta: a DK másfél órával előbb tartja a nagygyűlését, hogy szimpatizánsai a Milla és a SZolidaritás közös tüntetésére odaérjenek. Így is volt: az Egyetem térről egy tömbben mentünk a Kossuth Lajos utcába. Már csak ott fértünk el, mert az a “pár ember” – a BM szíves közlése – addigra betöltötte a Szabadsajtó utat, az Erzsébet híd felét, a Március 15-e teret, de még a rakpartokra is jutottak. A DK-s táblákat pedig – a szervezők kívánságának megfelelően – zsákokkal, trikókkal takarták el.

Kapcsolódó cikkek

Kövér: megbízók állnak a baloldal mögött 2013. September 2. Monday | AN

Bajnai nem csalódott az LMP-ben 2012. November 20. Tuesday | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

Videók