Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kövér: megbízók állnak a baloldal mögött 2013. szeptember 2. hétfő 17:07 | AN

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kövér: megbízók állnak a baloldal mögött

Budapest – Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Vasárnapi Újságnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy a baloldali ellenzék pártjai nem azt teszik, amit szeretnének, hanem az őket pénzelő külső erők kényerének kötelesek engedelmeskedni. Kövér ezzel azt a fideszes propagandát ismételte meg, hogy pártja ellenzéke nemzetidegen külső erők érdekeit szolgálja, nemzetietlen, és a magyar érdekek árulója. Nem a magyar nemzet egy részét képviseli, hanem a magyar nemzet ellen szerveződő külső erők képviselője. Az állítás összhangban áll azzal az orbáni kijelentéssel, hogy a baloldal amikor csak tehette, rárontott nemzetére.

Kövér László azzal vádolta meg a baloldali ellenzéket, hogy kívülről pénzelik, ezért a finanszírozóik akaratát kötelesek teljesíteni. Kövér semmivel nem bizonyította állításait. Elmondása szerint a baloldali pártvezetők nemcsak józan belátásuk szerint, hanem külső erők által is rá lesznek kényszerítve a kompromisszumra a személyi ambíciók és az eltérő értékrend ellenére is. Ezt a kijelentést cáfolja, hogy az MSZP és az Együtt 2014 vezetői nem tudtak megállapodni közös listában és a miniszterelnök személyében, amely arra utal, hogy a “külső erők” vagy nem elég erősek az akaratuk kikényszerítésére, vagy ilyen külső erők nincsenek, esetleg a nyilvános és törvényes támogatások mögött (ha vannak), me, állnak politikai követelések.

Tudomásunk szerint Mesterházy pártja nem kap külföldi támogatásokat, Bajnai pártja sem, a Haza és Haladás Alapítvány szellemi műhelye részesült elenyésző amerikai támogatásban. De hasonló támogatásokat a Fidesz is kapott számos alkalommal a Friedrich Naumann Alapítványtól és a Konrad Adenauer Alapítványtól. Orbán pártja azonban csak politikai ellenfelei esetében kriminalizálja azt, ha a demokratikus értékeket támogató nemzetközi alapoktól támogatást kap, és az ilyen támogatásokat Magyarország elleni összeesküvésként láttatja. Amikor a Fidesz kap külföldi támogatást, akkor az azt jelenti, hogy a Fidesz megbecsült tagja az európai jobboldalnak. Azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha a Fidesz ellenzéke, a baloldali és a liberális pártok nemzetközi összeesküvés részeként kapnának hasonló támogatásokat, és emiatt a magyar érdekek ellen támadó külföldi érdekek hazaáruló ügynökei lennének. Az amerikai támogatást a Fidesz magyarellenesnek igyekszik feltüntetni, mintha a liberális jogállam és a demokrácia a magyarság érdekei ellen valók lennének. Ezek az elméletek szoros rokonságot mutatnak a zsidó világ-összeesküvés és a szélsőjobboldal kódolt antiszemita uszításainak nyelvezetével.

Ezt erősíti, hogy Kövér az interjúban az MSZP-t tartja a kisebb rossznak. Elmondása szerint Bajnai pártja a megszűnt SZDSZ örökségébe lépett. Az SZDSZ emlegetése és a liberalizmussal való riogatás ugyancsak szélsőjobboldali magatartás, és a magyar szélsőjobb megszólítása. Európában liberális demokráciák működnek, az Európai Uniónak liberális alkotmánya van. A “szent-istváni” állameszmére épülő politikai katolicizmusnak és a Horthy-rendszer restaurációjának valóban egy klasszikus értelemben vett liberális párt jelentené a legnagyobb ellenfelet, de Bajnai pártja nem ilyen. Kövér szavai a két világháború közötti magyar, német és olasz antidemokratikus rendszerek antiliberális szólamait idézik, amelyek a II. világháború szörnyűségeihez, a nemzeti szocializmus győzelméhez, a fasiszta Horthy-rendszer egymilliós magyar áldozatához, a holokauszthoz és a nyilas rémuralomhoz vezettek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (13 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 23 szavazatból)
Kövér: megbízók állnak a baloldal mögött, 4.6 out of 5 based on 13 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

29 Reader’s Comments

  1. Gyönyörű vagy köteleslaca,szép,magyar-tarka!:-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  2. Mocskos náci! >:(
    Don vitoval egyidőben kell bilincsbe verni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  3. Ez az a skizo fazon, aki anno az MSZMP-t belülről bomlasztotta? Viszont akkor hogyan került egy olyan bandába, ahol az összes szarjankó MSZMP-s is megtalálható 90 százalékban?
    Ezek szerint mindegyik ellenálló volt? Nagyon derék emberek ezek a fordított baloldaliak vagy izék…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  4. Jól mondta Gyurcsány Ferenc. Kövér Lacára is vonatkozik a gyógymód. Mondjon el esténként 3 miatyánkot, gyurcsányozzon kettőt és megnyugszik az ő lelke, nem lesz szüksége az esti Xanaxra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  5. Ellődözték a puskaport, és maradt ez az egy lehetőség a hergelésre.Már nem tudnak új karaktergyilkosságot elkövetni, most jön az idegen érdekek hangoztatása az egy bites agyúaknak.
    És azok el is hiszik! Minta ahogy azt is elhiszik, hogy a baloldal, amikor csak tehette, rárontott a nemzetre.
    Érdemes lenne elgondolkodni ennek a megvezetett népnek a történelmen.Ha képesek lennének rá,akkor rádöbbennének, hogy a jobb oldal mit művelt az országgal úgy a múltban, mint a jelenben.
    Hogy Kövér külső erőket emleget? Mert még nem mer nyíltan zsidózni, ezzel is tovább tüzelve az egy bittel rendelkezőket! Nem sok tartja már vissza őket a nyílt színi gyalázkodástól sem. Ahogy haladunk az időben, egyre inkább előjön belőlük a már alig leplezhető zsidó ellenesség.
    Megjegyzem, én római katolikus vagyok,annak kereszteltek. A postán a minap mégis lezsidóztak, mert nem osztottam a jobber véleményét, a hazánkat eluraló idegen hatalmakról.
    Történt mindez napjainkban,a jelenlevők némaságával körítve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  6. Betojtak.
    Eddig csak gúnyosan vigyorogtak az általuk bilincsbe vert ellenzéken. Most a szigetszentmiklósi nagy buktájuk után hirtelen lehervadt a vigyoruk és elkezdtek vicsorogni.
    Ez csak szolíd ízelítő abból, ami a választásokig várható.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  7. Gondolhattuk volna. Mindenki tudja, hogy Gyurcsany Ferenc a templom egerehez szalad ha kenyerre van szuksege.
    Kivancsi vagyok a Jobbikot ki penzelte (penzeli)? Ki Iran-itja?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  8. Köteles nagyon erősen kompenzál saját családi gyökerei miatt. Pedig ő is csak egy gyökér maradt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  9. Poszt KOMMUNISTA Kötel elvtarsnak abban igaza van, hatalmas külsö nyomas(partonkivüliek) Demokratikus Jogallami Gondolkodasu Magyar emberek akarata nehezedik rajuk. Küllföldröl is Demokratikus Jobboldali, Baloldali erök tamogatjak moralisan a Fasiszta Orban Rezsim levaltasat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  10. Köteles kövér nem találja a beutalóját az elvont zárt osztályra!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. David Mandler! +++++++++++++++, es gratulalok a “The Loft”-hoz is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Van még ország Európában, amelyben a parlament elnöke rendszeresen megengedhet magának olyan ocsmány gyalázkodásokat, mint Kövér? Van még ország Európában, ahol a házelnök – akitől azért mégiscsak némi visszafogottságot követelne meg nem csupán az illem, hanem jogállása is – folyamatosan hazaárulással, idegen érdekek kiszolgálásával vádolhatná az ellenzéket, következmények nélkül? Melyik országban bérencezheti le a házelnök a kormánypárt ellenzékét? Hol szokás házelnöki szinten azzal vádolni az ország szövetségeseit, hogy “nemzetellenes bérenceket” finanszíroznak?!

    http://gepnarancs.hu/2013/09/kover-homaly/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  13. Normális ez?
    Csak rá kell nézni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  14. Én úgy szoktam Köteles kapcsán fogalmazni, hogy ocsmány fejből ocsmány gondolatok áradnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  15. Lassan, de biztosan eluralkodik a paranoia az egész díszes társaságon. Még messze a tavasz, de már tele a gatya! És a félelmük nem teljesen alaptalan, valljuk be! Ha látta Köteles lacika ma este Csányi Sándort az ATV-ben, bizony jogosnak tűnik, hogy összeszarta magát…
    .
    Szerintem ugyanis ez a megnyilatkozás könnyen fordulópontot jelenthet. Tulajdonképpen Csányi (és személyében a magyar nagytőke – az orbánista rablóbandát, Simicskát és társait én nem sorolom ide) nyíltan és egyértelműen megüzente Orbán Viktornak, hogy vége a játéknak. Az OTP-vezér kendőzetlenül, minden mellébeszélést félretéve azzal vádolta meg a rezsimet, hogy az ország érdekei ellen kormányoznak! Hivatásos ellenzéki politikusokat megszégyenítően beszélt, és ezzel világossá tette, hogy Orbánnak selyemzsinórt küldenek. Számomra egyértelmű, hogy nem az ATV hívta Csányit, hanem ő jelentkezett be oda. Mint ahogy az is bizonyos, hogy ez nem az ő magánakciója, hanem “bizonyos körök” – melyeknek ő emblematikus képviselője – bízták meg ezzel. (Érdekes momentum volt, amikor Olga megkérdezte Csányit, hogy a devizahitel-szerződések mellékletét vajon aláírták-e a felek. Vajon kitől kaphatta meg Kálmán Olga az ominózus papírt???)
    .
    Érdekes hónapoknak nézünk elébe, annyi bizonyos. A ma esti Csányi-szereplés engem arról győzött meg, hogy Orbán rendesen “kihúzta a gyufát”. Mindez – számomra legalábbis – egyértelműen megerősítette, hogy a csuti focista nagyon messze van attól amit hirdetnek róla: hogy t.i. tehetséges politikus. Én a helyében nem esküvőre készülnék, hanem vennék egy jó nagy bőröndöt, és a térképet kezdeném böngészni, hogy találjak valahol egy országot, amelyik befogad. (Javaslataim: Azerbajdzsán, Kazahsztán, Belarusz, esetleg Észak-Korea…)
    .
    Hosszú ideje ez az első alkalom, hogy bizakodni kezdek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  16. Kapjanak együtt mondjuk százhúsz évet tízen, és osszák el egymás között; aki meghal vagy megszökik, azét a többiek ülik le, legalább vigyáznak egymásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  17. Zsidózott egyet Kövér elvtárs is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Olyan szépen mutatna Csurka mellett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  19. Ha Kövér “Tulok” László állítása nem igaz, akkor a baloldali ellenzék miért nem jelenti fel? A parlamenti birságolót meg kell birságolni, annak rendje és módja szerint. A szabályok rá is vonatkoznak.
    Na és a jobboldali ellenzékkel mi van? Mentességet élvez?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. Nem tudom mit magyarazkodtok, a zsidok csinaljak es kesz. Eloszor a Duna vizet teritettek el, de most mar a Balaton es a Velencei to kell nekik. Ezert tevesztik meg a baloldal vezetoit, ezert ferkoznek be ahova csak tudnak es persze mindent penzelnek titokban, hogy az egyszeri ember ne lassa. Ezert kell nekunk a Garda, ezert kell Keletre nyitni es ha nem ertik meg, hogy ok csak nem szivesen latott vendegek, akkor elobb utobb kenytelenk leszunk a tudomasukra hozni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  21. Tamás Csacsicska

    Kövér Elvtárs! Édes Barátunk!
    .
    Igazad van, mi – mondd ki nyugodtan: zsidók – állunk az ostoba baloldal mögött, zsákszám pénzzel. Le van vajazva az ügy: ha nyerni fognak és eladják nekünk az országot. Fillérekért. Haszonbérbe. Ha nyerni fognak…
    .
    Jó hír, hogy úgy tudjuk, mi zsidók, nagyon népszerűek vagyunk nálatok. Biztosak lehetünk a kedves fogadtatásban, az ünneplésben. Éljen a megbonthatatlan magyar-zsidó barátság! Április 4-én fogunk bevonulni. Május 1-én lesz a koronázás.
    .
    Tudod Laca, kell nekünk a magyar föld, a magyar víz, a magyar levegő! Kiszaszeroltuk, hogy ez a legtökéletesebb hely számunkra a világon. Felmerültek ugyan a mediterrán, vagy karibi szigetek a kellemes éghajlat, a virágzó idegenforgalom és a kaszinó-ipar miatt – de nekünk mégis ti kellettek. Egyszerűen szeretünk antiszemita országba költözni. Szeretjük a kihívásokat, ez az igazság. Szeretünk téged is. Pontosabban: szeretnénk. Majd meglátod!
    .
    Szemet vetettünk a dübörgő magyar iparra, a virágzó mezőgazdaságra, a hagyományos magyar vendégszeretetre. A kiterjedt prostitúcióra, a védett állatokra, különösen a sólymokra ugye. A képzett és bölcs munkaerőre. A közmunka is nagyon tetszik nekünk. Ha nem adnánk bért nekik, akár rabszolgának is elmennének. Maguktól.
    .
    Szeretjük a kultúrátokat. Az iskoláitokat, keresztény hittannal és rendőrökkel. A gyerekeink is mindig ilyenről álmodtak. Megtanulni az Újszövetséget, hogy mindig ott nyíljon ki a Biblia. Egyenesen imádjuk bizonyos újságaitokat és a teljesen sokoldalú (sokszögű) közmédiát. Szeretjük a bajuszos molinóvadászokat. Imádjuk, hogy tisztelitek nagybányait, ha kell, hetente újra temetnétek. Mi is. Egyszer nagyon, utána szimbolikusan.
    .
    Igen Laca, mi állunk a háttérben. Szárnyakat adtál a vágyainknak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  22. A hamvakkal futkorászó, a román határőrökkel packázó, köteles kijelentése, mely szerint, a mellette lévő patkóban, ha rajta múlna nem ülhetnének azok a férfiak és azok a nők – ezután még tovább is ott ténykedhet, mindent elmond ennek a kormánynak és ennek a pártnak az erkölcsi színvonaláról és magáról az országról is, hiszen még mindig akad tapsikoló vakegér!
    Dunsztos levelező, Szőke Feri és a b közép, a csuhajjázós, nagykést a hasba, a savasember, és a röhejes cöfröfök a vendég bértüntetőkkel – ezek így együtt országunk (k)rémjei….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  23. Kövér elvtárs!
    Jó ha tudja, hogy én is a baloldal egyik megbízója vagyok! Nincs ebben semmi titok.
    Bár mi nem támogatjuk őket anyagilag, mert a befizetett adóinkkal, melyet privát vagyonuknak tekintenek, sajnos önöket vagyunk kénytelenek pénzelni, de több millió honfitársammal együtt megbízzuk a baloldalt a fidesz, és az orbán – kormány leváltásával. Remélhetőleg megbízottunk, a baloldal eleget tesz elvárásainknak, ezzel együtt ön, és tartó gazdája is végleg eltűnik a közéletből. Tehát nincs itt semmiféle titkos összeesküvésről szó, bármennyire szeretné is ezt sugallni. Ebben a butaságban legfeljebb az önök szektás hívői, és a pénzünket, országunkat gátlástalanul fosztogató párt közeli haszonélvezők hisznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. Ha ilyen jól tájékozott és pontosan tudja, akkor nyilvánosságra hozhatná, hogy ki pénzeli őket, mennyivel és mi a végrehajtandó feladat. De nem mondja mert a látszat ellenére olyan jól nevelt és diszkrét.
    .
    Pedig általában nem jó a levegőbe beszélni, ha bizonyítéka van arra , hogy törvénytelenség történt, adja elő. Ha nincs akkor jobb ha befogja a szép bajuszos száját és csendben marad és nem vádaskodik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  25. Én pedig kíváncsi vagyok, hogy a Fidesz milliárdos hiányát hogyan sikerült többletté varázsolni, amikor az országban három éve csak “nemmegszorítások” vannak!
    Arra is kíváncsi vagyok, hogy miért nem kíváncsiak arra, hogy a gárdásokat ki pénzeli?
    És igen, hamar megöregedtem ennyi kíváncsiskodás következtében, sőt amit megtudtam, az biztosan elvett az életemből 10 évet!))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. csacsicska
    07:08
    +++++++++++++++++++++++++++
    nekem teccik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Valaki áll a Kövér László mögött is , mint a gép !
    ( Talán csak nem a Köz’ ? )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. “gehu”-nak mondom.
    A bajszos -nem sovány-emberke a poziciojában nem a teljes magyarságot képviseli,hanem azokat,akik oda oltették őt.Én,mint megrögzött baloldali nem is várom el töle,hogy engem képviseljen.Mellesleg az emlitett személy minden eddigi kijelentésével az un “átkosban “betöltött szerepét igyekszik “jová tenni.”Jelezni akarja párttársai felé,hogy ő akkor és ott csak egy “beépitett tégla” volt,muszájbol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. “Megbízók állnak a baloldal mögött!”
    Pontosan ezzel a taktikával élt Rákosi. Akkor a megbízók az imperialisták voltak, ma a gyarmatosítók.
    Figyelem: újabb hangulati előkészítése annak, hogy mindenáron a hatalomban maradhassanak. ” Mi, akik egyedüliként őrködünk az ország függetlenségén, nem engedhetjük meg a visszatérését azoknak, akik egyszer már eladták a hazát!” – harsogja majd a Kedves Vezető a teret betöltő lelkes tömegnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mesterházy: biztos, hogy lesz csalás 2014. április 5. szombat

Kivételezett helyzetben a TV2 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos