Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rétvári ítélkezik az élettársi kapcsolatról 2012. október 18. csütörtök 23:12 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rétvári ítélkezik az élettársi kapcsolatról
Veszprém – A klerikálfasiszta budapesti rezsim ismételten kinyilvánította, hogy nem a magyar polgárok akarata vagy szabad választása szerint, hanem a Vatikán felfogásának megfelelően kívánja alakítani a jogot. Az állam és a vallás elválasztásának megszüntetését célozza Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár véleménye, aki szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét, ezért a kereszténydemokraták a kifejezést kivennék a családjogból.
.
Az államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége veszprémi szervezete meghívására Az új alkotmány kereszténydemokrata szemmel címmel tartott előadást, majd kérdésre válaszolva fejtette ki pártja családjoggal kapcsolatos javaslatait.
.
Az, hogy az új alaptörvény a 21. században született, mutatja, a benne megjelenő keresztény emberkép, államkép, társadalomkép nem idejétmúlt; modern, korszerű, a mai értékválságból kivezető út lehet – mondta. Az alaptörvény emberképe a szabadság és felelősség fejezetben jelenik meg: korábban felelősség nélküli társadalom voltunk. Mi egy teljesítményre épülő társadalmat építünk ki, ezért emeltük meg például az olimpikonok járandóságát, hogy teljesítményüket, eredményeiket mások elé példaként állítsuk – fejtette ki Rétvári Bence vatikáni magyar államtitkár.
.
A családjogban jelenleg a házastársi és a bejegyzett élettársi kapcsolat kifejezés szerepel, a kereszténydemokraták ezen változtatnának, a szókapcsolatból elhagynák az élettárs kifejezést – magyarázta Rétvári Bence kérdésre válaszolva. Remélik, hogy át is megy a parlamenten, mert szerinte ránézésre is rossz, hogy olyan, mintha ez a két együttélési forma egyenlő lenne.
.
Az államnak a házasság a fontos; ki-ki úgy él, ahogy akar, de az állam a házasságot támogatja, az összes többi együttélési forma a privát autonómia területe – jelentette ki.
.
A kereszténydemokraták azt mondják, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét; de liberális szempontból sem elfogadható, hiszen tíz év után – ha akarják, ha nem – jogi szempontból házastársaknak tekintik őket. A házasság legyen a családjogi részben, minden más együttélési forma pedig a kötelmek körében – fogalmazta meg a kereszténydemokrata álláspontot Rétvári Bence.
.
Az államtitkár szerint azon, hogy a tavaly született 92 ezer gyerekből 34 ezer házasságon kívül született, nem lehet „csak úgy túllépni”, ezeket a párokat ösztönözni kell, hogy legalább utólag „rendezzék” a viszonyukat. Rétvári nem részletezte, hogy ezek a viszonyok szerinte miért nem „rendezettek”, miért válnának azzá egy darab papírtól, miben különböznek a házasságban, illetve az azon kívül született gyerekek egymástól, valamint hogy mindehhez mi köze van a Vatikánnak, a katolikus egyháznak, a magyar – vagy bármelyik – államnak és személy szerint neki, Rétvári Bence államtitkárnak.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (17 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +12 ( 22 szavazatból)
Rétvári ítélkezik az élettársi kapcsolatról, 4.5 out of 5 based on 17 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

61 Reader’s Comments

  1. “…elhagynák az élettárs kifejezést…” helyette javasolnám, mint a múltban a “vadházasság” elnevezést (“…állami hatóság előtti házasságkötés vagy egyházi esküvő nélkül létrejött együttélés férfi és nő között. A magyar parasztságnál elismert együttélési forma, ha házasfelekként gazdaságilag együttműködve, együtt lakva, szexuális kapcsolatot tartanak fenn, esetleg utódokat hoznak a világra.” Néprajzi Lexikon)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  2. elmebeteg, képmutató aljas keresztényfasiszták ezek, nem demokraták, ezt a jelzőt megtévesztésül és jogtalanul bitorolják!
    amilyen mérhetetlenül jelentételenek, annyira barmok is, egy normális józan paraszti ésszel elfogadható szavuk még soha nem volt!
    belenéznék szemforgatóék “papiros” házasságába, biztos csuda érdekes dolgokat tapasztalnék!
    álszent és hazug banda, a francba velük! de mindegyikkel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (46 szavazatból)
  3. Na csak ovatosan azzal a szexualis kozosseggel. A katolikus rendtartas szerint sex csak gyerek nemzes celjabol eszkozolheto, akkor is jobb ha a resztvevok nem elvezik.

    Ez nem keresztenyseg, hanem egy perverz kozosseg, senki altal nem torvenyesitett papsaggal (mint az okori pogany pappsag, de tenyleg semmi kulonbseg). A katolikus papizmus (azt megsem irhatom hogy egyhaz) , embergyulolo, tolvaj, sexgyulolo, intolerans, lelkiismereti es gondolati rendorseg szerepeben tetszeleg, es vilagi uralomra tor. Tiporjatok el a gyalazatost !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (45 szavazatból)
  4. Persze a fene nagy erkolcsosseg nem gatolja meg a fideszes majmokat (urakat sem irhatok) hogy kicsapongo sexulais eletet eljenek, csaljak a feleseguket, es felelotlenul nemzenek gyermekeket. Tudnek sok konkret nevet felsorolni, de a katolikus hozzaallas ez esetben az hogy mindenki elshet bunben,, nem lehet itelkezni.

    A szellemi ember azonban mindent (nem mindenkit, nem embert hanem magat a tettet) megitel. Ami jo az jo ami rossza az rossz. Mi a merozsinor egy “igazi kereszteny” eleteben ? A biblia ! Nem szamit hanyan szavaznak ra, mit mond a parlament, Isten gyermekeinek istan igaz beszede az utmutato, nem pedig a szemforgato, vallasos ures farizeusi takony.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  5. Ez az elso lepes.
    A kovetkezo, hogy csak a katolikus egyhaz altal megkotott hazassag az “udvos” Isten elott? (szerintuk!!!!!)
    .
    Evekkel ezelott egy eskuvo 30.000Ft-t kostalt minimum, ma gondolom legalabb 50.000,- Ft vagy tobb +adakozni “illik” az egyhaznak!!!!!
    .
    A 34.000 gyerekkel szamolva ez 1.700.000.000.- FT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ennyire nem eleg az adofizetoktol eddig is lenyult milliardok?
    .
    Aljas gazemberek !Es meg a szajukra merik venni az Istent!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  6. Képmutatás ez az egész. Mit tud ez a kis unszimpatikus fiatalember, aki isten kegyelméből, tapasztalat és szakmai tudás nélkül államtitkár, és olyan rugalmatlan, mint a beton. Emberi érzéseket még nem tapasztaltam nála egy interjúban sem. Ilyennek képzelem az inkvizítorokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  7. OK, de a dajcs-fürtelen tomi kufircolásainak “melléktermékei” hogyan itélendők meg ennek fényében??

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  8. Ez a vak keresztény (?) nem tudja mit beszél!Ne bújjon már az egyház mögé a megfelelni vágyásával! Úgy látszik ebben a kormányban az a nyerő, mennél nagyobb marhaságot talál ki valaki.
    Keresztény emberkép? A sok gyűlölettel, ami a KDNP-ben van? Kacagnom kel…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  9. topi maci!
    Azért a román Tőkés expüspök(?) dolgai is buzgó keresztényi erkölcsökre utalnak.
    A pedofil papjaik gyermekek megrontásai és ezek eltussolásai is követendő példának tekinthetők. Szerintük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  10. “Az, hogy az új alaptörvény a 21. században született, mutatja, a benne megjelenő keresztény emberkép, államkép, társadalomkép nem idejétmúlt; modern, korszerű, a mai értékválságból kivezető út lehet”, vagy más megközelítés szerint mutatja, hogy még a 21. században is vannak akik középkori, elavult eszméket vallanak, és gondolatvilágukat – szintén középkori módon – másokra rá akarják erőltetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  11. Ezen már csak az aberrált törpe hólyag kinyírása segít. Akkor ezek is abbahagyják a bsromságaikat. Tegyük ezzel igazi ünneppé október 23-át!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  12. Gennygóc! :(((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  13. látjátok, adódnak hirtelenjében példák az erkölcstelenségükre, és hány dolgot nem ismerünk még róluk!
    főkufircos megint előadta a génjeiben hordozott jellemet az RMDSZ ellen, szégyen ránk nézve, hogy ott ülhetnek az úniós padsorokban, mig a többiek az itthoni padsorokban istenhivőként, erkölcsbajnokokként az ország javát akarják – és meg is szerzik! gátlástalanul!
    erkölcsre hivatkozni erkölcstelenségükben ehhez azért már rinocérosz bőr kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  14. SŐT !
    *
    Több anyagból is kiszüremlik az, hogy amit a polgári demokratikus elődöknek sikerült véres harcok árán kivívniuk, azt most a HUNTA egy tolvonással vissza akarja csinálni.
    A RETRO-MACHINÁTOROK többek között azt tervezik, hogy amennyiben egyházi esküvő köttetik, a polgári házasságot mellőzni lehet. Tehát apró lépésekkel először “alternatív lehetőséggé” degradálják a polgári esküvőt majd teljesen eltörlik azt. Mely lépés csak mai szemmel formalitás, ám igazábol megint csak a társadalom mesterséges megosztását szolgálja vallási alapon, amely sok-sok évszázadon át falakat húzott még az egy nemzethez (akiket persze oda soroltak a hatalmasok) tartozók közé is.
    Akkor inkább szerintem is: a vadházasság…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  15. Nem kell bántani Rétvárit. A nyilatkozatait és a fizimiskáját nézve egy nagyon beteg emberről van szó. Ő csak legózni szeretne és túró rudival hazacsalni a külföldön élő magyarokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  16. Képfelirat:
    *
    NÉZD EZT A LÁRVAARCOT
    *
    NÉZD EZT A LÁRVAARCOT !
    ÉS SIRASD A HAZÁT ! MONDD HÁT,
    STAFÉTÁD ILYENEK KEZÉBE ADTAD ÁT ?
    VÍVD TOVÁBB A LÁRMA-HARCOD, MERT,
    ISTEN SEM ADJA INGYEN A NÉPE IGAZÁT.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  17. Ilyen egy Pázmányon végzett jogász szemlélete…Szerintem ha tehetnék, Wekerlét visszamenőleg életfogytiglanra ítélnék a családbomlasztó tevékenysége miatt.
    A bejegyzés meg úgyszintén papír, mint a házasság. Ha nem lesz lehetőség rá, majd együtt élnek papír nélkül mint azelőtt.
    Jó, hogy a házasságon kívül született gyerekektől nem veszik el az állampolgári jogaikat, a szüleiket motiválandó a házasságkötésre…
    Had döntsék el már az állampolgárok ( a “zemberek”), hogy akarnak-e házasodni, és mikor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  18. OK.
    Akkor visszalehet hozni a ” zabigyerek ” és a ” fattyú ” fogalmát is.
    Az ilyenek pedig másod..sőt harmadrendű állampolg…pardon…földönfutók lesznek a keresztényi szépújvilágban .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  19. hehehehehehe
    keresztény kezek turkálnak a paplanok alatt.
    Szaal mindenki vigyázzon.
    Semmi erkölcstelenség.
    Perverzkedni csakis a papoknak lehet ezentúl.
    Aztis csak tudományos célból , hogy kiismerhessék a Sátán mibenlétét.
    ( Mint jappánoknak a ” tudományos célú ” bálnavadászat…..na jó jó..hát miután kitanulmányozták a jópár tonnányi véres dögöt , felfalják. Nehogymá pocsékba mennyen nemiga ?… ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  20. Geyza,
    Ne feledd, hogy a kezeknek a paplan fölött kell lenniük alvás közben ;)
    Csak az nyúlhat be alá aki beoson a hálóterembe, “ellenőrizni”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  21. Sajnos Bencike nem veszi észre, hogy az élet már túllépett a poros eszméiken. Menjen le szombat éjszaka egy szórakozó helyre, vagy kérdezze meg a mai középiskolásokat mit gondolnak ezekről a dolgokról. A statisztikával jön, ami cáfolja a mondandóját. Hogy gondolja, elő a géppisztollyal és anyakönyvvezető elé, templomba kényszeríti azokat, akik nem akarnak papírt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  22. Jimbo!
    “Jó, hogy a házasságon kívül született gyerekektől nem veszik el az állampolgári jogaikat, a szüleiket motiválandó a házasságkötésre…”
    .
    Ez lesz az egyik következő lépésük, aztán jön a kaloda is, szégyenpad, végül a máglya.
    Nem kell félni, mint tapasztaljuk, erősen tanulmányozzák a középkori történelmet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  23. TanLala,
    Esélyes. De a középkor tanulmányozásakor láthatják, hogy a trónfosztás mivel járhatott a középkorban. Az már gondolom nekik sem lenne fincsi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  24. Ezek nem keresztények, nem hívők, amortizálók csak.
    Abban remekeltek és nagyon büszkék is rá.
    Ezért üldögélhetnek a Parlementben, ez a bérük – de áldás az nem lesz rajta!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  25. Az volt már, hogy Várréti szarjon sünt? :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  26. En peldaul szeretnem megkerdezni,hogy ez a tejfeles kepu suhanc,hany eves,mikor vegezte az “iskolait”es hogyan kerult ilyen pozicioba?
    Melyik koponyegbol furdult ki?
    A szulok mit csinaltak a kadar era alatt?
    Es egyaltalan …..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  27. Rétvári minden éjjel megnézi egy bizottság ezentúl, teljesíted-e hazafiúi kötelességed. Közben naponta beszámolót írsz, ha kell gyónsz, keresztény szempontból még véletlenül sem nézed más nők lábát, dekoltázsát. A párodat holtodiglan választod, bármi is történjen, ha ver, hát ver, megérdemled. 15 havonta pedig eredményt produkálsz. Nem követed az úr után másik urad parancsát, nem hágsz meg sem fehérvári, sem máshova való lányokat, ha ördög szállt is volna meg.
    Érted?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  28. fringe,
    Egyértelmű: a család mindig is ellenzéki volt a kádár érában. Mint mindenki aki most kormányon van.
    Pázmány jogi kara rengeteg ilyen prominens személyt termelt ki. Ott van pl. a józsefvárosi polgármester.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  29. Ötvenhatban értékesebb embereket akasztottak,mint ez az álszent megélhetési keresztyén barom.Talp alá való …Ezeket a mocskokat,- bármennyire is igyekeznek kezét-lábát megkötni a lakosságnak- a népharag fogja elsöpörni,de az NAGYON csúnya lesz.(megjegyzem,megérdemlik )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  30. És az ebből a kapcsolatból született utód meg legyen a zabigyerek! És ezek legyenek másodrendű állampolgárok, vagyis nem kell érte semminemű támogatást fizetni. Tehát mindjárt megspóróltunk …annyi, mint annyiiii mondjuk 100 milliárdot. Ezt meg szétosztják maguk közt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  31. Friss és igaz !! :-)
    Kedvesemmel a tervezett jövőnyári esküvőnket emiatt a hír miatt elhalasztjuk addig,amíg ez a mocskos banda el nem tűnik a hatalomból.
    Pusztuljanak az életünkből!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  32. Isten elött kötött és nem ember elött a két emberi kapcsolat az igaz!!!!
    Ne hogy már a fidesz határozza meg, hogy két embernek mi a jo!!!!!!!!!
    Isten pedig minden hol jelen van!!!!! És az Isten -Háza nem a templomokban lakozik hanem az emberek szivében.
    Igaz a Bibliát is átirták az emberek saját hasznukra, mint most jellemzö a fideszre
    a törvény átirás a saját hasznukra( keresztes-lovagok arabikeparipán:-((
    Lopni-csalni-embereket halálba taszitani nem bün????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  33. A keresztény egyház jobban tenné, ha nagyon meghúzná magát. Az emberek már nem olyan tudatlanok, mint 60 évvel ezelőtt.
    Aki kicsit is belenéz a történelembe, mindenhol azt láthatja, hogy az egyház jóságot prédikálva folyamatosan gyilkolt!!!
    Gondolok itt az erőszakos hittérítésre. Aki ellenszegült azt könyörtelenül kiirtották.
    A kereszt nevében a lovagok gyilkolták a muzulmánokat. (Persze a többi vallás is hasonló). A kereszt nevében gátolták a haladó gondolkodást, rá akarván kényszeríteni mindenkit a több ezer éves idejétmúlt gondolatok elfogadására. (Galillei, Giordano Brunó stb.). Ha rajtuk múlt volna, még ma is azt tanítanák, hogy lapos a Föld és a világmindenség a Föld körül forog.
    Az inkvizíció is keresztény találmány. Égve égettettek el embereket. Igaz, ők csak az ítéletet hozták, a végrehajtást rábízták a polgári hatóságokra. Véreskezű mocsok banda.
    A vallásnak szerintem a mai tudás mellett semmi alapja sincs. A világmindenségben nincs helye istennek. Úgy, hogy nem kellene erőszakkal visszatérni a múltba.
    Persze! A hatalom visszaszerzése, óriási adózatlan jövedelmek megszerzése a céljuk. A többi csak fölös fecsej.
    Ha rajtam múlna, a katolikus egyházat kiraknám egy távoli lakatlan szigetre az összes nem emberbarát egyházzal és politikussal egyetemben. Élősködjenek egymáson.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  34. A Vatikán csak onnan tudja, hogy mi a házasság, meg család, hogy a katolikus papok egy része beleszületett. No nem mindenki. Hány pápa élt erkölcstelen életet, hánynak volt “zabigyereke”. Inkább ezekkel foglalkozzon Rétvári is, meg a többi is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  35. Miért kell ennek a dilettáns brigádnak az emberek egész életét át írni , kérdezze már meg őket valaki , hogy ki kérte erre őket ,mindenki tudja , hogy senki.Felnőtt emberek vagyunk , nem kel minket hülyének nézni ,az országot kellet volna jó irányba terelni , ehelyett csak a demagógia meg az agymosás emelkedett kormány szintre.Két gyerekem van házasság nuku leszarom nem is érdekel , ja és a kurva anyjukat akik meg akarják változtatni az emberek gondolkodását……………………………………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  36. Bocs, nem kenyerem.
    De ha mán oan kurrva nagy magyarok vagyunk, mégis: ki ez a Rétvári?
    Ilyen MAGYAR név NINCS!
    Eltekintve ettől: ez a sápadtarcú penészvirág, akiről lerí, hogy élete legnagyobb orgazmusát az ÖTCOMBÚ okozta, ugyan ne ossza már itt az észt-erkölcsöt!
    Na, akkor a sok ájtatos manónak:
    1) Tökös püspök;
    2) Deutsch-Fürj Tojás kakukktojásai;
    3) a csúti Vereckei Hágó szexuális élete;

    Na, ha mindezt megbeszéltétek a pápával, és ő pápát intett rá, akkor lehet újból agyalni.
    Addig COKI!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Az ilyen semmitérő talpnyaló takony valakinekavalakije államtitkár már csak tudja…homárherold…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  38. Rétvári Bence segítene. A gyerekek érdekében.
    Szerző: zero
    - 2012.10.19. 12:02
    VASTAGBÖR
    Míg az “Isten, haza, család” szentháromságból a Fidesz “intézi” a hazát, vívja a szabadságharcot, addig a nem érhető KDNP kisebb kormánypártként viszi a másik kettőt projektet, igazán dicséretes

    Rétvári Bence például 33 évesen már a KIM államtitkára, aki az “Új alkotmány kereszténydemokrata szemmel” címmel tartott előadást, majd fejtette ki pártja családjoggal kapcsolatos javaslatait:

    rétvári.jpg”Az, hogy az új alaptörvény a 21. században született, mutatja, a benne megjelenő keresztény emberkép, államkép, társadalomkép nem idejétmúlt; modern, korszerű, a mai értékválságból kivezető út lehet. Az alaptörvény emberképe a szabadság és felelősség fejezetben jelenik meg: korábban felelősség nélküli társadalom voltunk. Mi egy teljesítményre épülő társadalmat építünk ki, ezért emeltük meg például az olimpikonok járandóságát, hogy teljesítményüket, eredményeiket mások elé példaként állítsuk.

    A polgári törvénykönyv tervezetének családjogi könyvében a házastársi és az azonos neműekre vonatkozó bejegyzett élettársi kapcsolat kifejezés párhuzamosan szerepel, a kereszténydemokraták ezen változtatnának, a szókapcsolatból elhagynák a bejegyzett élettárs kifejezést. Reméljük, hogy át is megy a parlamenten, mert ránézésre is rossz, hogy olyan, mintha ez a két együttélési forma egyenlő lenne.
    Az államnak a házasság a fontos; ki-ki úgy él, ahogy akar, de az állam a házasságot támogatja, az összes többi együttélési forma a privát autonómia területe.

    A kereszténydemokraták azt mondják, hogy a különneműek esetén az élettársi kapcsolatban a jogok kiterjesztése keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét; de liberális szempontból sem elfogadható, hiszen tíz év után – ha akarják, ha nem – jogi szempontból szinte házastársaknak tekintik őket. A házasság legyen a családjogi részben, minden más együttélési forma pedig a kötelmek körében.

    A társadalmi valóságon – hogy a tavaly született 92 ezer gyerekből 34 ezer házasságon kívül született – nem lehet figyelmen kívül hagyni, az élettársi kapcsolatból született gyermekeket is ugyanúgy támogatni kell, de a párokat ösztönözni kell, hogy a gyermekek érdekében legalább utólag rendezzék a viszonyukat. Nem számon kérni, kioktatni akarják az embereket, hanem szeretetből segíteni; felelősebb, kitartóbb, “áldozatvállalóbb” életre bíztatni.”

    “Őrület, nem házasodnak össze az emberek, házasságon kívül születnek a gyerekek!” – riad fel leizzadva éjjelente Rétvári Bence.

    A “gyerekek érdekében” legyen kedves mindenki házasodjon össze, természetesen a templomban is.

    Én úgy tudtam, hogy az a jó a gyereknek, ha szeretik a szülei, és tisztességesen nevelik, de hála az égnek, Rétvári Bence felnyitotta a szememet, a legfontosabb a gyereknek, hogy a szülei össze legyenek házasodva. Nagyon örülök, hogy a KDNP felelősebb életre kívánja nevelni az embereket, most már tényleg elég volt az “elmúltnyolcév” liberális-szocialista deviáns elhajlásból, be kell tiltani a picsába az abortuszt, az élettársai kapcsolatot, a “család” és a “házasság” szent fogalmak, nem lehet olyan kifejezésekkel csökkentei az értéküket, mint “családon belüli erőszak” vagy “élettársi kapcsolat”.

    Csak egy kérdés, Bence!
    Vajon végeztetek-e felmérést az ügyben, hogy miért nem házasodnak össze az emberek? Lehet, hasznos válaszokat kapnátok.

    A párommal mi már magunkává tettük a “felelősebb életet”, lesz polgári és egyházi esküvő is, igaz, a szemöldököm már Turul szobor seggéig ugrott fel, amikor az első puhatolózó beszélgetés során a pap közölte, hogy kell az igazolás az egyházi adó befizetéséről (what?!) és kötelező a jegyesoktatás, minimum 10 alkalom, ebből egyet tapodtat sem tud engedni.

    Jövőre érdekes posztok várhatóak a témában …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  39. Juteszembe:
    Kap egyáltalán nőt ez sehal sehús senkiházi ? Vári ?
    ( Lehet aztsemtuggya mifán terem a ….na de nemmondomki úgyistudja mindenki hehe )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  40. “A kereszténydemokraták azt mondják, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét”

    Be@arok!!!!!!
    A keresztenydemokratak erteket pedig a zorszaghazban fenntartott hely csokkenti de nagyon,es minden ilyen es ehhez hasonlo retfalvias bemekeges teszi hiteltelenne’ es egy vicce’ az egesz partot,cakumpakk!A sok mekeges helyett,(ha javasolhatom )inkabb gyo’nni menjen az egesz bagazs,mert van mit!Egy hazassagnak meg nincs erteke…Erteke csak a felek kozotti szeretetnek van!A hazassagnak maximum merteke van…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  41. ” UPDATE! ISMÉT HAZUDOTT AZ MTI!

    Rétvári Bence friss közleménye szerint nem matat más sliccénél, ilyesmi eszébe sem jut, és egyáltalán nem mondott olyat, hogy az élettársi kapcsolat keresztényi szempontból rossz lenne. Szavait az MTI értette félre. Rétvári Bence helyesbítése itt olvasható. Akkor ezt meg is beszéltük. Isten tartsa meg a KDNP jó szokását, hogy nem farag törvényt vallási előírásokból!”
    forrás:http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20121019_retvari#rss

    http://hvg.hu/itthon/20121019_Retvari_PTK_kereszteny_elettars_azonos_ne

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. Bencus!

    Nem vagy népszerű!

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  43. Van e nője a Bencének? Elképzelhető…hasonló vérmérsékletű mint ő maga. Nőben is van ilyen. Ott van pl. a Kifliharapó. Vagy a Wittner néni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  44. Jimbo!
    A Pazmany egyetem jogi kara rengeteg ilyen prominens szemetet termelt ki?
    Vagy rosszul latok?……….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  45. Így a XXI. század elején, az emberi jog a személyi szabadság, az önálló döntések és értékrendek korában, a KDNP szerint tehát nem az a fontos, hogy két ember szereti egymást, és ezért együtt akar élni, hanem az, hogy a Házassági Anyakönyvnek csúfolt papírral erősítsék meg és kössék össze életüket. Aztán, ha meg van papír, már az sem számít, ha elmúlik a szerelem, a szeretet, csak az a fontos, hogy az ily módon önmaguknak gyártott papírketrecben utódokat nevelgessenek Állam bácsinak. Hamarosan valóban vissza jön a” törvényen kívüli gyermek” a “lány anya” és a “megesett nő” fogalma. Eddig azt hittem, csak a 70-80-as évekig süllyedünk vissza. De már látom, meg sem állunk amíg legalább 50 évet vissza nem tolatunk…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. Fringe, igen. Rétvári, a józsefvárosi polgármester, a médiahatóságnál is van ember onnan. Igaz, kikerültek onnan normális emberek is, akik pl. más pártszínekben vannak jelen a Tisztelt Házban. De gondolom, ők eleve normálisak voltak. Az egyetem viszont kiváló hely azok számára akik tele vannak ambíciókkal, ami a fideszben való politizálást illeti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. Igen, érdekesek ezek a piarista-pázmánycsemete maszkok. Sápatag, merev álarcba bújt, lelkük mélyén a szeretet szikráját sem hordozó ridegfiúk.
    Nem tehetek róla, de ezen a fenti Ridegváry Benczén* túl, erről eszembe jut még Varga Mihály és Rogán antal ábrázatja is a fapofa mögé rejtett arrogancia megjelenítőiként…
    .
    *Ridegváry Bencze: Jókai Mór figurája ügyvéd, és a Baradlay család . h a m i s . barátja a Kőszívű ember fiaiban. Alighanem szülei jóvoltából erre alliterál az államtitkár úr neve. NOMEN EST OMEN.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  48. Kormorán!

    Lehet, hogy Ridegváry Bencze negativ figura, de Básti Lajos játszotta, igy számomra nem lehet negativ.

    A bencussal való összehasonlitás, csak a Rétvári családra lehet pozitiv.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. topi mackó !
    Az én emlékezetem szerint Várkonyi Zoltán játszotta, de lehet, hogy igazad van…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  50. Egyébként Básti Lajos számomra is a színész óriás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A KDNP-nek tetszett Orbán beszéde 2014. február 17. hétfő

Semjénék pártja gagyog, s ragyog 2013. december 3. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos