Jó reklám Romney a mormonoknak 2012. szeptember 3. hétfő 18:54 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
Jó reklám Romney a mormonoknak
Wolfeboro, New Hampshire – A mormon templomba járók vasárnap köszönetet mondtak Mitt Romney republikánus elnökjelöltnek, amiért emeli az egyházuk ázsióját, és dicséretben részesítették a múlt heti floridai nevezőgyűlésen elmondott beszédéért.
.
Romney, akinek személyében győzelme esetén az első mormon vallású amerikai elnök tehetné le januárban az esküt, maga is templomban volt most vasárnap, konkrétan a New Hampshire-i Wolfeboróban feleségével, Ann-nel együtt.
.
Barack Obama elnök kihívójának életpályája szorosan kapcsolódik a kereszténységnek ehhez az Egyesült Államokban kialakult ágához. Romney fiatalon Franciaországban végzett missziós munkát, később pedig Massachusettsben lett lelkipásztor, abban az államban, hol politizálni kezdett és a kormányzóságig vitte.
.
A vasárnapi istentisztelet résztvevői meghallgathatták J. W. Marriott – a világhírű szállodalánc alapítójának fia és jelenlegi elnöke – beszédét. Marriott Romneynak tulajdonította, hogy a mormon egyház a kívülállók előtt már nem olyan obskúrus, mint régebben volt, és annak, ami az NBC-ben és a CNN-en elhangzik, valamint a nagy lapokban megjelenik, a kilencven százaléka kedvező az egyházra nézve.
.
Romney az elmúlt hetekben kezdett csak többet beszélni az egyházáról, amelyre sok amerikai, különösen az evangéliumi kereszténység nagy része némi gyanakvással tekint. Az egyházat, amelynek ma körülbelül hétmillió amerikai tagja van, Joseph Smith alapította, aki a hagyomány szerint New York állam területén, 1827-ben találta meg a hit alapvető tanításait tartalmazó arany táblákat.
.
A mormonoknak több évtizeden át begyökerezett előítélettel kellett megküzdeniük, miszerint ők egy szekta lennének, amely veszélyt jelent az igaz kereszténységre. Mitt Romney kampánystábja azonban úgy döntött, érdemes előhozakodni a vallással, több okból is. Ezek egyike, hogy Barack Obama vallási hovatartozása finoman szólva is zűrös; az elnök gyermekeit egy ismert fajüldöző militáns pappal kereszteltette, akivel elnöksége kezdete óta nem tartja a kapcsolatot, sokan pedig azt állítják, valójában muzulmán.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 3 szavazatból)
Jó reklám Romney a mormonoknak, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:,

  • Share/Bookmark

3 Reader’s Comments

  1. “…Obama vallási hovatartozása finoman szólva is zűrös; az elnök gyermekeit egy ismert fajüldöző militáns pappal kereszteltette…”
    .
    - Konkrétabban:
    .
    Az illető egy eszeveszett, abnormális, hazaáruló négernáci. Így, szó szerint.
    .
    Aki nem hiszi, keressen jó sok videót Jeremiah Wright nevével, mert hogy ez a féreg az illető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  2. Szép lesz az élet, ha új vallásháborúk lesznek …. :(((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  3. Vallásháborúk nem lesznek, az amerikaiaknak talán több eszük van annál.
    De nagyon érdekes, hogy az amerikai szavazók kb. fele szavazna egy olyan elnökjelöltre aki “talán muzulmán”, a másik fele pedig egy olyanra aki mormon.
    Úgy tűnik ez a téma nem izgatja őket. nagyon szimpatikus hozzáállás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Obama marad az Egyesült Államok elnöke 2012. november 7. szerda | AN

Romney jobb kapcsolatokat ígér Izraellel 2012. október 9. kedd | AN

Romney: Amerika újabb konfliktusba keveredhet 2012. október 3. szerda | AN

Romney többet adózik, mint Obama fizetése 2012. szeptember 23. vasárnap | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók