Washington – Növelte előnyét republikánus kihívójával szemben Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a Reuters/Ipsos felmérés hétvégén kiadott eredménye szerint. Romney részint a munkanélküliséggel, részint Irán elszabadításával próbálja vádolni ellenfelét; ezt a taktikát a statisztikák egyelőre nem igazolják vissza. A jelöltek egymás szavazótáborának tesznek engedményeket, főként az egészségbiztosítási reform terén.
.
Négy százalékpont jelenleg Barack Obama előnye Mitt Romney republikánus ellenjelölttel szemben, derül ki az 1457, szavazni minden valószínűség szerint akaró választópolgár megkérdezése után, akik 47 %-a adná a voksát a jelenlegi elnökre, ha nem november hatodikán, hanem most lennének a választások. Romneyban csak 43 % bízik. Ez már akkora előny, ami nem feltétlenül magyarázható statisztikai hibahatárral.
.
Obamának úgy sikerült elhúznia, hogy a csütörtöki észak-karolinai konvenciós beszéde enyhén szólva is vegyes fogadtatásban részesült, és ráadásul Mitt Romney sem követett el különösebb hibát, amire lemaradását ráfoghatná. A gazdasági mutatók is neki kedveznek, főként a továbbra is katasztrofális, nyolc százalékot meghaladó munkanélküliség, valamint a megint emelkedő benzinár – utóbbiról ugyan az adminisztráció mit sem tehet, de ettől még a nyakába fogják varrni.
.
A felmérés kiterjedt a jelöltek különféle tulajdonságaira is, így ékesszólás tekintetében éppen kétszer annyian látják Obamában a befutót (50:25), és a nagy többség úgy véli, több esze van, mint Romneynak (a kérdést úgy tették fel, „elég okos-e az álláshoz”; Obamát 46, Romneyt viszont csak 37 százalék tartotta annak, magyarán szólva sok Romney-szavazó is Obamát tartja okosabbnak és ékesszólóbbnak – ennek ellenére nem engedélyezné számára a második négy évet.
.
Obama egy sor más jellemvonás tekintetében is rokonszenvesebbnek tűnik ellenfelénél, így a többség szerint inkább ő reprezentálja Amerikát, illetve annak igazi értékeit. A mormon Romney egyedül a vallás kategóriában vezet testhosszal, 44:31 arányban Obamával szemben, akiről a közvélemény nem tudja eldönteni, vajon muzulmán, vagy annak az agresszív keresztény szektának a tagja, amelynek papja – Obama gyermekeinek keresztelője – fehérellenes, fajüldöző kirohanásaival vált hírhedtté. Maga az elnök az elmúlt négy évben igyekezett „ökumenikus” színben feltűnni.
.
Romney a mostani eredmények után nyilván egyre kitartóbban igyekszik majd lovagolni a külpolitikai kérdéseken és Amerikának a világban vállalt szerepkörén, kidomborítva a tagadhatatlanul „jimmycarteri” hangulatot, ami az elnök körül óvatossága miatt kialakult. Barack Obama ellen felhozható, hogy a legutolsó pillanatig, sőt, messze azon túl modus vivendire törekedett a hagyományosan Amerika-ellenes Asszad-diktatúrával, nem volt hajlandó a vérontást elítélni, nagykövetségét csak az utolsó utáni pillanatban záratta be. Eközben a busz alá lökte az Egyesült Államok egyik legfontosabb közel-keleti szövetségesét, Egyiptomot, Líbia esetében legalábbis habozva, fél szívvel állt oda Moamer Kadhafi rendszerének megdöntése mellé, olyan szilárd szövetségeseknek, mint Bahrein, körmösöket osztogatott, ugyanakkor még csak meg sem pirongatta a jelenleg legnagyobb katonai segélyben részesülő Pakisztánt, amely éveken át rejtegette Oszama bin Ladent, s egyre nyilvánvalóbban szabotálja a terror elleni háborút, miközben az amerikai adófizetők dollármilliárdjaira igényt tart.
.
.
Az elnök teljesítménye különösen bírálatokat válthat ki az egyes számú szövetségessel fenntartott viszonyt illetően. Az amerikai-izraeli kapcsolatok mélyponton vannak, s noha Izrael évek óta hangoztatja az iráni nukleáris program életveszélyes mivoltát, az elnöksége kezdetén biankó Nobel-békedíjban részesült Obama nemhogy nem volt hajlandó katonai erővel leszámolni a retorikájában és erőfitogtató hadgyakorlataiban hétről hétre agresszívebbé váló teheráni iszlamista rendszerrel, de még Izraelt szerette volna rákényszeríteni arra, hogy olyan tárgyalóasztalhoz üljön, ahol rajta kívül már régóta nem ül senki más. Obama és Binjamin Netanjáhu izraeli kormányfő viszonya kimondottan rossz, utóbbi washingtoni útja alkalmával látványosan a republikánus többségű Kongresszust sorakoztatta fel az elnök sokak által arabbarátnak mondott külpolitikájával szemben. Obama visszakozott, de annyira azért nem, hogy az elmúlt négy évben jutott volna ideje ellátogatni a Szentföldre.
.
Romney az NBC Meet the Press című műsorában kudarcnak nevezte az elnök Irán-politikáját, amennyiben Obamának nem sikerült megakadályoznia vagy lelassítania a teheráni atomprogramot. Kárhoztatta az elnököt, amiért megbékéltetési politikával próbálkozik, pedig az ilyesmi Mahmúd Ahmedinedzsád esetében eleve halálra van ítélve. A republikánus jelölt igyekszik kihangsúlyozni, hogy megválasztása esetén teljesen más politikát fog folytatni Iránnal szemben.
.
Belpolitikailag az adók tekintetében nagyok a nézetkülönbségek és az egymás fejéhez vágott vádak. Obamáék azt sulykolják, ha Romney lesz az elnök, a gazdagok még kevesebb adót fognak fizetni, mint eddig, ezzel szemben ő, Obama a szegények adókedvezményét terjesztené ki, miközben egyszersmind a kezelhetetlenné duzzadt államadósságot is csökkentené (így, egyszerre – a módszer egyelőre az ő titka maradt). Romney tagadja, hogy a gazdagok adóit tovább csökkentené, ellenben ő is csökkenteni akar minden egyéb adót, miközben (csak általa ismert módszerrel) lefaragná a költségvetési deficitet.
.
Mindkét elnök kerüli annak kimondását, hogy minden politikának van ára, amelyet egyik vagy másik társadalmi csoport, akár tetszik neki, akár nem, meg fog fizetni. A mostani kampányban afféle néppártiasodás körvonalai rémlenek fel – vagyis a jelöltek gátlástalanul mindenkinek megígérnek mindent, akkor is, ha ezek az ígéretek egymásnak ellentmondanak, és a józan állampolgár csak remélni meri, hogy az ígéretek betartásával nem próbálnak meg kísérletezni.
.
A hagyományos pártszerepek teljesen felborultak, összemosódtak, a jelöltek egymás programjaiból tépik ki a lapokat. Erre különösen az Obamacare alkalmas. Míg Romney korábban az elnök egészségbiztosítási reformját kártékony, alkotmányellenes, az egyéni szabadságjogokat sárba tipró fércműnek nevezte, amit első dolga lesz elnökként papírkosárba dobni, most már szelídebb húrokat penget, s aligha amiatt, mert az ominózus törvényt először ő maga vezette be kormányzóként Massachusettsben, padlóra küldve vele az ottani egészségügyi ellátást; hanem mert belátta, hogy négy év válság után egyre több a rászoruló, akiket a szabad verseny és az öngondoskodás jelszavával aligha lehet felsorakoztatni.
Valoban Obama elhuzhatna mar.