Ronai and Ronai
AMERIKAI

Jogellenes a bírák korhatár miatti felmentése 2012. augusztus 23. csütörtök 19:37 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Jogellenes a bírák korhatár miatti felmentése
Zalaegerszeg/Budapest – Váratlan saller-kokit kapott az orbánista igazságszolgáltatás. Jogellenesnek ítélte a köztársasági elnök és a Kaposvári Törvényszék felmentő határozatát, ezért visszahelyezte bírói tisztségébe csütörtökön a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság azt a kaposvári bírónőt, akit júliusban életkora miatt mentettek fel bírói szolgálata alól. Egy másik bíró ügyében ugyanitt hasonló döntés született. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) még nem döntött, fellebbez-e a döntések ellen.
.
A bíróság döntése ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, s ha jogerőssé válik az ítélet, a bíróság megküldi a köztársasági elnöknek a bírói jogviszony helyreállítása érdekében – közölte a bíró.
.
A Kaposvári Törvényszék (KT) 62 éves bírónőjét, címzetes táblabírót július 6-i dátummal mentette fel a köztársasági elnök, majd tíz nappal később a KT elnöke, s a felmentése október elsején lépett volna hatályba. Az indoklás során elhangzott: az Alkotmánybíróság (Ab) visszamenőleges hatállyal szüntette meg a 62 év feletti bírók nyugdíjazásáról szóló törvényt, és a tárgyaláson a törvényszéket és az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) egyaránt képviselő ügyvéd is elismerte a bírónő keresetének jogalapját.
.
A mindössze 15 percig tartó tárgyalás után az ügyvéd elmondta: tudomása szerint ez az első ítélet az életkoruk miatt felmentett bírák ügyében.
.
A határozathirdetés során a bíró kifejtette: a bírák jogállásáról rendelkező törvény alkalmazható ebben az esetben, amelynek alapján szolgálati jogvitát kellett eldönteni, ez pedig a munkaügyi bíróságra tartozik.
.
A tárgyalás során a törvényszék és az OBH képviselője először egyezségi ajánlatot tett, hogy a felperessel közösen kérjék a per szünetelését mindaddig, amíg az Ab döntése miatt szükséges jogszabályváltozás megtörténik, illetve az Európai Bíróság is állást foglal ebben a kérdésben. A bírónő azonban nem fogadta el az ajánlatot, ezt követően a védő pedig úgy nyilatkozott, hogy nem vitatja a kereset jogalapját, de álláspontja szerint nem lehet hatályon kívül helyezni a felmentő határozatot, vagyis helyreállítani a bírói szolgálati viszonyt.
.
A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróságon csütörtökön két további, szintén kaposvári bírókat érintő felmentési ügyet is tárgyaltak.
.
Az első tárgyalást követően a Kaposvári Törvényszék egyik tanácselnök bírája esetében – aki szintén idén tölti majd be a 62. életévét – az előzőhöz hasonló döntés született, vagyis esetében is jogellenesnek ítélték a felmentését. A harmadik, szintén tanácselnök bíró ügyében szeptember közepére napolta el a bíróság a tárgyalást.
.
A Handó Tünde vezette OBH csütörtöki közleménye szerint a hivatal az esetleges fellebbezésről az írásba foglalt határozatok indoklásának ismeretében dönt. Az OBH tájékoztatása szerint a bírói szolgálati jogviszony miatt mintegy 150 munkaügyi per indult, egyedileg eltérő kereseti kérelmekkel. A perekben az OBH azonos elvek mentén kialakított jogi álláspontot képvisel: elismeri, hogy a bírói szolgálati jogviszony megszüntetése jogellenesnek minősül – tudatták. Közlésük szerint ugyanakkor ennek jogkövetkezménye, például a bírók ismételt kinevezhetősége tekintetében az OBH az egyedi ügyekben, a felperesek jelentősen eltérő kereseti kérelmeinek tartalma alapján alakítja ki az adott perben képviselt egyedi jogi álláspontját.
.
Mint írták, az OBH nyitott a felperesek egyezségi ajánlataira, „természetesen a közpénzekkel való felelős gazdálkodás követelményeit szem előtt tartva”.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 5 szavazatból)
Jogellenes a bírák korhatár miatti felmentése, 4.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

20 Reader’s Comments

  1. Igazán örvendetes, hogy egy ilyen kiváltságos személy ilyen villámgyorsan jogorvoslatban részesült.
    Érdeklődnék, hogy az a cirka hárommillió mezei állampolgár, akinek lenyúlták a nyugdíj-megtakarítását, melyik évszázadban számíthat jogorvoslatra?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  2. Eszembejutott az “Isten után az első”-című könyv egy mondata. Ott a kapitány egyik intézkedése miatt megkérdezte az egyik utas, hogy ez törvényes-e? Erre a kapitány azt mondta, hogy “Ezen a hajón én vagyok a törvény”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  3. Ez a két orca, hát nem semmik!
    Aki most ezen orcák ellenében döntést tudott/mert/ hozni, hát le a kalappal előtte! Mert az egy dolog, hogy az AB visszamenőlegesen döntött a 62 éves korú bírák ügyében, de a sallerosztó megmondta, marad a dolog, a 62 éves bírák mennek, punktum, oszt jónapot! Azt a kérdést, hogy akkor a képviselőik miért maradhatnak, elengedte a füle mellett, válasz a amig napig nincs! Pedig mindegyik 62 éven felüli képviselőnek, aki megszavazta a 62. éves kor utáni nyugdíjazást, az asztalukra tették a nyugdíjazási kérelmüket! Válasz arra sincs!
    Más:
    Kioktatta a pávatáncos a külképviselőket, hogyan kell pávatáncot járni, azaz hogyan védjék a védhetetlent majd az állomáshelyeiken! A bologatók pedig tudomásul is vették, táncolni fognak…minden szégyenérzet nélkül!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  4. A közpénzeket nos azokat feltétlenül szem előtt kell tartani.A cinizmusnak úgy látszik nincs határa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  5. Lehet az eljáró bíró is közel van 62. életévéhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (11 szavazatból)
  6. Majd másodfokon ellenkező ítélet születik, a kaposvári bírónőt meg elküldik rokkantsági ellátásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  7. A bíróság hivatalból tudja a jogot. De melyik bíróság, melyik jogot?
    Ott kezdeném, hogy olvasói levelet készültem írni a HVG augusztus 11.-i száma 73. oldalán (vélemény) A bíró és a korrupció cikk kapcsán. (a cikk szerzője Hoós Tibor bíró)

    De mégis ott kezdem – a bíró és a korrupció témára/tényére később térek ki -, hogy feltűnően gyorsan születtek ítéletek a bírók perében, ugyanis ezen bírók előtt folyó eljárások esetenként 10 éven túl is elhúzódnak, és a nemzeti vagyon illetve az állampolgár érdekében folyó perben soha tolvajokat marasztaló ítélet vagy a sértett kiszolgáltatott állampolgár javára kedvező ítélet nem született részükről.

    Nem túl régen történt, mégis mintha a feledés homályába merült volna már, hogy dr. Ravasz László bíró tényfeltáró nyilatkozataiban bemutatta a kommunista népbíróság, azaz állampárt bíróságának törvénysértő, korrupt, koncepcionális, bűnszervezetben elkövetett maffia típusú működését. Nem egyedül tette meg ezt a szegedi bírótársain túlmenően Bódis Éva, a Fővárosi Bíróság bírája is ekként nyilatkozott.

    Az egyszerű, megvezetett állampolgárok megtévesztése olyan mértékű, hogy saját, lassan már reménytelen sorsa helyett az elbocsájtott bírók és az áthelyezett rendőrök sorsáért aggódik. Nem tűnik fel senkinek, hogy micsoda jogosulatlan gazdasági előnyhöz jut az a kommunista 62 év feletti személy – mert ha nem lenne kommunista, nem lehetne bíró – aki egy átlag magyar állampolgárhoz képest százezrekkel többet visz haza 70 éves koráig, mint az a 62 éves polgártársa, aki lehet, hogy 10 éve már előnyugdíjas vagy szociális segélyen tengődő illetve ellátatlan, esetleg már hajléktalan. Nehogy valaki azt higgye, hogy ezek a 62 év feletti vagy akár alatti bírók bele szakadnának a munkába. Következmények nélkül marad az is, ha soha nem ér egy-egy ügynek a végére.

    Ezek a személyek a társadalmi hierarchiában igen magasan helyezkednek el, és még ruhapénzt is kapnak, pedig még a nadrágjuk ülepe sem fényesedik ki, azt is megvédi a talár. Ezeknek a bíróknak nem társadalmi megbecsülés jár, hanem nálunk életfogytiglani, Kínában és az USA-ban kivégzés. 30 éves regnálásuk alatt a magyar hatalmi elit 250 milliárd dollárt utalt ki offshore számlákra, a nemzeti vagyon és a tíz-millió magyar állampolgár terhére/vesztére, mert nem csak a rendőrök és az ügyészek, hanem a bírák szemlehunyására – sajnos nem őrökre – is szükség volt ahhoz, hogy ezt következmények nélkül megtehessék.

    Rátérve a Hoós Tibor A bíró és a korrupció című írására, felháborítónak tartom, hogy el akarja sütni, hogy csak a felszámoló bíró korrupt, és annak sem mindegyike. (Nincs szükség bírák beismerő vallomására az ügyben, mivel Hoós úr is kiválóan tudta, hogy inflagranti tettenérés történt. Több száz oldal NBH-s lehallgatási jegyzőkönyv (KNYFÜ Nyom. 396/2003, SZNYÜ Nyom. 1/2010) bizonyítja, hogy a kecskeméti dr. Varga Miklós felszámolási bírót, a Bács-Kiskun Megyei bíróság elnökhelyettesét szarrá vesztegették a felszámolók, mely a mai napig következmények nélkül maradt, idáig megúszta a disznó.) Ugyanis a felszámolási eljárások tipikus velejárója, hogy a felek beperlik és feljelentik egymást, és nagy számban indulnak büntető és polgári peres eljárások (a korrupt felszámolók is taktikából számtalan aktív, passzív pert indítanak, hogy el tudják húzni a felszámolási eljárásokat, mert per esetén nem kell betartaniuk az 1 illetve a 2 éves befejezési határidőt).

    Ezen eljárások szinte kivétel nélkül a nagy számuk ellenére is mindig, az adós illetve a hitelező marasztalásával zárulnak. A felszámolók és a tőlük a felszámolási eszközvagyont megvásárló Csányik és más oligarchák ezekből a perekből érdekes módon mindig győztesként kerülnek ki. Egyik kommunista bíró sem talált semmi kivetnivalót abban, hogy a fenti ügyszámmal érintett menekülési értéken 922 millió forintot érő felszámolási vagyontömeget a jelenlegi belügyminiszter 80 millió forintért vehette meg úgy, hogy a másik cége ebből még 30 millió forintot őrzés-védelmi célra vissza is kapott.

    A fentiekből pedig az következik, hogy vagy a felszámolási bíró osztja meg a vesztegetési pénzét a polgári és büntető szakos bírótársaival, vagy őket is közvetlenül fizeti le a Magyari féle szecus horda. Úgy ám kedves Hoós úr, a tisztességes bíró olyan ritka lehet, mint a fehér holló, de sajnos mint a példa mutatja, a fehér holló sem vájja ki a fekete holló szemét, mert a bíró is egy szemét. Azért minden bíró szemét, mert biztosan minden bíró olvas újságot vagy hallgat rádiót, esetleg néz tévét, de ha azt sem akkor a bírósági folyosói pletykákból tudja, hogy szinte rajta kívül minden bíró korrupt, mint az „állat”, és bűnösök között cinkos, aki néma.

    Borbély József (a szerző nem bíró, kormányzó és a közélet tisztaságáért is küzdő Tiszta Energiával Magyarországért Párt elnöke, és azért ő a kormányzó, mert ő érte tetten a hordát, szerezte meg a bizonyítékokat, melyek mennyisége elérte a kritikus tömeget, ezáltal a rendszer és a kommunizmus megbukott, a Szent Korona akarata érvényesül)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (9 szavazatból)
  8. Ahhoz, hogy az ember megértse mi folyik Magyarországon, elengedhetetlennek tartom, hogy végigolvassa egy Angliában élő történészünk, Bereznay András Kibulizott Ország című írását. Bár összeesküvés-elméletnek tűnhet, viszont sikerült összegyűjteni az állításait alátámasztó okirati bizonyítékokat.

    Hogy konkrétumot is említsek: A KISZ-t, ahol tetemes méretű nemzeti vagyon gyűlt össze, bizonyos okiratok szerint 42, míg másik ugyancsak hiteles okirat szerint 47, harmadik szerint 49 társadalmi szervezet hozta létre. Csak hab a tortán, hogy a 42 alapító közül 18 társadalmi szervezet be sem volt jegyezve, ami azért aggályos, mert társadalmi szervezet a bejegyzéssel jön létre.
    Vajon egy ilyen, többek között nem létező társadalmi szervezetek által létrehozott szervezet beszámolóját törvényesnek lehet-e tekinteni? Mielőtt még valaki rávágná, hogy nem, kérem azt is vegye figyelembe, hogy ezt a beszámolót az akkori parlament törvényben fogadta el.

    Később mindenféle jogi csőrés-csavarással, többek között jogi utódlásokkal ez a vagyon elkopott. A jogi utódlást azért emelem ki, mert míg közokiratok, bírósági végzések erre hivatkoznak, addig a hatályos jogszabályok nem ismernek ilyen jogi terminust társadalmi szervezetek tekintetében.

    Fent említett bizonyítékokból, melynek hely hiánya miatt csak egy aprócska részletét írtam le, jól látható, hogy a ‘89-es rendszerváltáskor az akkori elit emberei kapkodva, jogilag képtelen módokon próbálták hatalmukat megtartani, lehetőség szerint növelni befolyásukat. Ehhez minden politikai csoportosulásnak szüksége volt a saját bíráira is.

    Míg a ‘90-es évek elején a privatizálás koptatta a nemzet vagyonát, addig a közepén már a felszámolások vették át szép lassan a szerepét. Bevett eljárássá vált, hogy a meglévő felszámolócégek székhelyére olyan másik megyében bejegyzett, tevékenységi körüket tekintve ugyancsak felszámolásokhoz kialakított cégek székhelyét tették át, melyeknek neve szinte azonos volt az ott működőével. (A nevek priorálásánál ezek hogy nem buktak ki?) Aztán az eredeti felszámolócég, akire a felszámolási bíró kiszignálta a felszámolást, levelezett a felszámolás alatt lévő céggel, sok esetben úgy, hogy a felszámolócég már megszűnt. Közben az új felszámolócég, akire a feladat ki sem volt szignálva, végezte a felszámolást. A régi cég jogutódjának határozták meg az új céget, így próbálva meg a felszámolás hatályát igazolni. A gondok akkor kezdődtek, amikor az Alkotmánybíróság határozatban leírta, hogy a felszámolás feladat és nem jog, és ezért a jogutód nem tekinthető kijelöltnek. Ebből következik, hogy ezen felszámolásokhoz joghatály nem fűződik.

    További kérdés még, hogy hogyan tudtak az adóhivatallal elszámolni, hiszen az adóhivatalnak ezeket a jogosultságokat törvény szerint vizsgálnia kellett. Hozzávetőlegesen 16.000 céget számoltak fel nemlétező, illetve arra nem jogosult cégek. Arra is számtalan példa volt, hogy a felszámolásra természetes személyt jelöltek ki annak ellenére, hogy ezt a hatályos jogszabályok nem tették lehetővé. Az elkövetési értéket óvatos becslések szerint is 15.000-20.000 milliárd forint, ami nem tévedés, meghaladja az éves GDP 50%-át. (Legalábbis ennyiről van bizonyítékuk)
    Erről szóló hanganyagok meghallgathatók:
    http://tempohirek.com/news.php?readmore=122
    http://tempohirek.com/news.php?readmore=13

    A bíróságok gyakorlata az ügyekben kritikán aluli:
    Történt, hogy fél ként szerepelt a bíróságon egy cég, mely már évek óta nem is létezett. Mikor erre felhívták a figyelmét a bíróságnak, akképp írták át az ítéletet, hogy a már megszűnt cég leányvállalata, mely a jogutódja is egyben, az a perben szereplő fél. Nem is lett volna ezzel semmi gond, ha az a jogutód leányvállalat nem az alapítója lett volna a saját anyacégének alakulása előtt évekkel. Mikor ez a kellemetlen tény a bíróság elé került, egy harmadik céget jelöltek meg, azzal meg, hogy a “borjú szülte az anyját” nem tettek semmit.

    Minda úr azt állította, hogy bűncselekmény történt, mivel egy leányvállalat sem lehet alapítója saját anyavállalatának, főként, hogy a két cég bejegyzése között évek teltek el. Később jött a hideg zuhany: Mivel azon személyeket, akik közreműködése elengedhetetlen volt ezen anomália létrejöttéhez, nem ítélte el bíróság a törvénysértés elkövetése miatt, és mivel mindenkit ártatlannak kell tekinteni, amíg bíróság el nem ítéli (ártatlanság vélelme), ezért Minda úr valótlanul állította azt, hogy az ügyben törvénysértés történt.

    A vesszőfutás persze még nem ért véget. Minda urat (ő a TEMPO Párt titkára) azóta a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikája egy 3 és fél órás vizsgálatra hivatkozva beszámíthatatlannak nyilvánította. Azóta vágatlan hangfelvétellel bizonyította, hogy az a 3 és fél órás vizsgálat csak háromnegyed órán át tartott, és nem végezték el a hivatkozott vizsgálatokat.

    A TEMPO Párt működése során nem egyetlen az ilyen eset. Az elnöküket is már 4. alkalommal próbálják beszámíthatatlannak nyilvánítani. Legutóbb őt is a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikáján próbálták hasonlóképp ellehetetleníteni, most pedig egy önálló orvos-szakértőt jelöltek ki erre a feladatra. Telefonbeszélgetésük alkalmával volt a doki olyan „rendes”, hogy alternatívaként felajánlotta neki, hogy ne jelenjen meg a vizsgálaton. Tette ezt annak a biztos tudatában, hogy ebben az esetben kényszerintézkedéssel fogják a rendőrök bevinni hozzá.

    Lassacskán egy évtizede loholnak a politikai elit nyomában, tárva fel azokat a hiteles okirati bizonyítékokat, melyek a hatalmi ágak teljes összefonódását bizonyítják, és azt, hogy a rendszerváltás óta az elit, és a mögöttük álló „kiskirályok” bűnszervezeti alakzatot kirajzoló szervezettségben irányítják az országot. Sőt, okirati bizonyítékokkal tudják bizonyítani azt is, hogy aki nem hajlandó legalább valamelyik kiskirály feljebbvalóságát elfogadni, vagy akinek a tettei az ehhez szükséges alázatot nem mutatják, azt a hatalmukat latba vetve egyszerűen tönkreteszik, lecsukatják, vagy egyéb módon eltávolítják a gazdasági életből.

    Ezen kiskirályok, illetve politikai csoportosulások egyike szerzett most kétharmadot a parlamentben. A többi pedig visít a demokráciát siratva, félve, hogy lecsúszik azon egyszerű emberek szintjére, akik már a taxisblokád óta tudják, hogy ’89-ben bár változtak a személyek, változott az előadás, de a színház és a műfaj ugyanaz maradt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)
  9. A jogállamba, igen.
    De itt???
    Mi fog változni?
    Semmi!
    (Az utcák még mindig csendesek.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. Hazudniképtelen Viktormihály rég megmondta: mindig az erősebb kutyafiú nyeri el a kutyaleányka szíve birtoklásának jogát. A jelenleg legerősebb kutyafiúnak egyáltalán nem tetsző bírák elzavarásakor a legfontosabb bírókislány birtoklása volt az egyedül fontos feladat.
    A dolognak semmi köze a joghoz, hiszen a jog ebben a honban az erő származéka.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  11. a pávatáncos és “strukturája” sem hazai ,sem nemzetközi biroságok itéleteit- ha ugy “gondolta”, nem tartott be hát ,ez sem fogják

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Szép dolog az, amikor egy bíróság saját magával pereskedik, majd kimondja magáról, hogy jogellenesen cselekedett. Nem tekinthetünk el attól, hogy egy ilyen szervezet mögött is emberek vannak, akik azt működtetik. És ha ők saját maguk ellen fordulnak, az maga a kabaré.
    Kollegisztánban minden megtörténik, ami egy normális helyen elképzelhetetlen.
    Mikor lesz már vége ennek a rémálomnak, ahol a felcsúti beteg a mesemondó?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Bamba! 19,45
    .
    Itt nem rről van szó. Ennyire már nem lehetsz az amit a neved kifejez!
    Maradjunk a tárgynál!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. TÁBOLYDA XXI.
    .
    Cipolla korbácsának pattogására a pódiumra felcsalt közönség pávatáncot lejt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. Azt persze nem gondolnám, hogy a legerősebb kutyafiú hajlandó lenne tudomásul is venni azt, hogy holmi “munkaügyi bíróság” kinevezhesse önmagát “a legerősebb kutyafiúnál is erősebb kutyafiúvá”…
    Azaz: a munkaügyi bíróságok azt mondanak, amit akarnak, a legfontosabb kutyakisasszony egyik fülin be, a másikon meg ki, mint a cúúúg, sőt még annál is gyorsabban, a kártérítést a vissza soha nem helyezendő bírák részire pedig legfeljebb kifizettetik az adófizetőkkel.
    Itt csak az olyan törvényi rendelkezést kötelesek betartani, amelyek Hazudniképtelen Viktormihálynak és csordájának (falkájának) megfelelő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Borbély József
    A birkák “odaát” vannak, itt tehát ne terelj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Kedves Borbély József, talán ha kipiszkálnád szemedből a gerendát, kevésbé lennél frusztrált a szálkácska miatt…
    Abbéli véleményed, hogy amiért bizonyos diktatúrák (fasiszta, bolsevik) idején visszaéltek hatalmi pozíciókba helyezett egyének a lekötelezettségi érzéseik okán mások kárára (végrehajtván a diktátorok parancsait), az feljogosítja a jelenlegi diktátor kiszolgálóit arra, hogy innentől az ő személyes elvárásainak megfelelő ítéleteket hozzanak, erőteljes elfogultságodat vetíti elém e témában.
    Talán ha nem rekesztenéd ki a 62 éven felüli “munkában megszakadni nem kívánó” -k közül azokat, akik jócskán túllépték már a korhatárt, de maradhatnak, mert lesik uruk-parancsolójuk óhajait, kidörzsölnék nehány könnycseppet a szegényekért is ideáldozott mondataid hatására.
    Csakhogy: megszámlálhatatlanul sok az olyan áldozat, akik kénytelenek voltak ebben az országban tanulni, hivatást választani, túlélni, és semmilyen korábbi bűnük nem lévén, azért kerülnek lapátra, mert a jogot, a törvényt, az EMBERT tisztelik mindenek fölött, nem pedig Orbán Viktort.
    Egyetemi tanárok, orvosok, tudósok. A haza BÖLCSEI. Akiknek szakértelmére, pártatlan és parttalan tudására szükség van normális helyeken.. Tényleg nem veszed észre, hogy a tisztességes embereknek a helyére van szükség, mert valagnyalókkal akarják betölteni a kiebrudalandók után keletkező űrt, mert nem szakértőkre van szüksége egyetlen diktátornak sem, hanem hajbókoló kiszolgálókra.
    … Egyébként pedig nagy örömmel vennék hasonló lélegzetű feltárást közreműködéseddel például a Schlecht Csaba – Kaya – Toth ügyben ténykedő ügyészek, bíróságok munkáiról. Már csak azért is, hátha képes lennél a szálkát is észrevenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Nincs itt gond, kérem! Ma reggel már azt hallottam, hogy “törvényi megoldásban gondolkodnak”. Az meg tudjuk, mit jelent: majd hoznak egy jó kis visszamenőleges törvényt, oszt jó napot. Esetleg kimondja, hogy a munkaügyi bíróságoknak coki ez ügyekben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. A tyúkperek pedig évekig tartanak, a kisemberek pereiben nem születik gyorsan döntés, viszont ha erős ellenfél áll szemben egy kisemberrel, esélye sincs nyerni( multi, nem írom ki a nevét)
    A bírák presztizse igen magas, azt csinálnak amit akarnak. Ebben nincs változás, csak OV úgy csinál , mintha lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Az lesz a megoldäs, hogy az eljáró munkaügyi bírót visszamenőleges hatállyal felmentik. És aki nem volt bíró az ítélet kihirdetésekor annak az ítélete “annyit is ér”.
    Ismerem a fiúkat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Alkotmányellenes a bírák nyugdíjazása 2012. július 16. hétfő | AN

Ismerje meg Handó Tündét! 2012. március 22. csütörtök | Joshua Rozenberg

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos