Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csak Ausztráliában nem vagyunk őshonosak 2012. augusztus 24. péntek 14:51 | AN Forrás: AN

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csak Ausztráliában nem vagyunk őshonosak
Pécs – Nincs olyan földrész, ahol a magyarság ne lett volna államalapító, kivéve Ausztráliát, derül ki többek között a Magyarok VIII. Világkongresszusa által most elfogadott dokumentumban, amit a zárókonferencia résztvevői egyetlen ellenszavazattal fogadtak el. A magyarok az őskor legjelentősebb civilizációját hozták létre Mezopotámiától a Nílusig, ezért a zsidóknak ajánlatos asszimilálódniuk; a cigánykérdést pedig sürgősen meg kell oldani – írják. Az állam 1945 óta nemzetáruló, de pénzt azértadjon. És különben is királyság vagyunk.
.
A dokumentum szerint a magyarság „az a rejtélyes módon megmaradt nép, amely őrzi egy, a görög-római civilizáció előtti, jelentős civilizáció nyelvét, kisebb mértékben kultúráját és még kisebb mértékben – a szerves műveltség, a mitológia, az archaikus népmese által – a hitvilágát. A magyar nép ősnép”, folytatódik a definíció, „amelynek jelenleg elismert történelme ugyan csupán az utolsó ezerszáz esztendőre tekint vissza, ám amelynek műveltségteremtő és államalapító ereje bizonyítottan kimutatható öt földrészen: Európában, Ázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában.”
.
„Miután a magyar nép európai ősiségét kétségbevonhatatlanul bizonyították a legfejlettebb tudományos módszerek, és miután békés, mindenkor alkotó (teremtő) életvitelének valamint ősi nyelvének nyomai megőrződtek a Kárpát-medencétől a Sárga-tengerig, Mezopotámiától a Nílus partjáig, nem kétséges, hogy a nemzetközi tudományos és a politikai közösségnek előbb-utóbb el kell ismernie a magyarokat ’mint a bronz- és vaskori Európa egyik legeredetibb és legjelentősebb civilizációjának megalapítóit’”, idéz a szöveg bizonyos Mario Alieninek a 2008-ban tartott Magyarok Világkongresszusához intézett üzenetéből.
.
Az írás megemlékezik a magyar nyelv és a pentaton dallamvilág egyedülállóságáról, majd leszögezi a következőket: „A szkíták hitvilágában gyökerező egyistenhit egy szakrális királyság hitvilága. A világi és a szakrális hierarchia szükségszerűen egybeesett. A szakrális király táltoskirály volt. (…) A magyar nép büszkén őrzi a szkíta-hun-avar-magyar ősiség legfényesebb alakjának, Atillának emlékét.”
.
„A Szent Korona országa az első és mindmáig az egyetlen olyan állam, amely a legmesszemenőbben épít az Isten arcmására teremtett, minden egyes embert megillető emberi méltóságra. A Szent Korona országa történelmileg egyedülálló biztosítékát nyújtja az élet teljességének és szentségének, az emberi méltóságnak, az osztott, ellenőrzött, mellérendelő hatalomgyakorlásnak, a nyelvi sokféleségnek és nyelvközösségi önrendelkezésnek”, áll a dokumentumban, amely minderre tekintettel – nem különösebben meglepő módon – „nem ismeri el a trianoni és párizsi diktátumok általi jogtipró szétdarabolását.”
.
A kiáltvány „napjaink nemzetpolitikai kihívásai miatt” kiemelten foglalkozik a zsidókkal és a cigányokkal, előbbieket „világhatalmi tényezőnek” minősítve: „Fejér Lajos és Tábor Béla ajánlásának megfelelően a magyar zsidóságnak úgy kell megtartania kettős identitását, hogy erősítse az országhoz való kötődését, zsidó magyarrá válását”, hangzik az asszimilációra való felszólítás; ami a romákat illeti, „az ország fenntartásához való hozzájárulásuk jelentős növelése a magyar nemzet megmaradásának egyik halasztást nem tűrő, megoldást sürgető sorskérdése” a dokumentum megfogalmazói szerint.
.
A Magyarok Világszövetsége a Fideszhez hasonlóan úgy véli, a történelemben a második világháború után lyuk keletkezett: „Mivel az államhatalom a második világháború után a nemzet védelmezőjéből valójában a nemzet árulójává vált, továbbá mivel a globalizációs és uniós erőtérben a magyar államhatalom napjainkban is nemzetközi (államközi) egyezmények alávetettségében működik, elengedhetetlen az erőhatalmi szétdaraboltságban élő magyarság egyetemes képviseleti jogot és legitimitást bíró nemzeti szervezetének hatalmi rendszeren és vetélkedésen kívüli, államilag támogatott működtetése. A két világháború közötti magyar állam erre a célra hozta létre 1929-ben a MAGYAROK VILÁGKONGRESSZUSÁT, ennek 1938-as második tanácskozása pedig állandó ügyvivő testületeként a MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉT.” E két szervet az 1945 után nemzetárulóvá vált állam – ezek szerint – anyagilag továbbra is fenntartani köteles.
.
Az eszmefuttatás szerint „a történeti alkotmánnyal összeegyeztethetetlen szerződések érvénytelenek”, következésképp nem csak a trianoni és a párizsi béke semmis, de „az ENSZ közgyűlése által 1977-ben elfogadott, a népek önrendelkezési jogát kimondó Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya” is. Semmisnek minősítik a szerzők ezen kívül a Benes-dekrétumokat, újratárgyalandónak pedig az ország uniós és NATO-tagságát.
.
„A magyar nemzet új meghatározásának középpontjában a nemzet által belülről megélten és kívülről elismerten megteremtett értékek állnak”, hangoztatja a zárszó. „(…) Ezt az államot eleink a Szent Korona-tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük (…) A jogfolytonosság helyreállításának pillanatában az ország államformája alapjogilag/de jure apostoli királyság, amelyről bármikor népszavazás tartható.”
.
A dokumentum a következő személyek nevéhez fűződik: Dr. Aradi Éva egyetemi docens, Dr. Bajnok István, Bakk István, Dr. Balogh Sándor professzor emeritus, Bálint Béla iskolaigazgató, Dr. Bene Gábor jogász, Dr. Bogár László, Dr. Boór Ferenc tud. kutató, Botos László, a Magyarságtudományi Intézet elnöke, Dr. Cser Ferenc, az MTA doktora, Dr. Czeglédi Katalin kutató, Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnöke, Dr. Dávid Tamás természetgyógyász, rákkutató, Dr. Dömsödi János egyetemi docens, Farkas József történész, a történettudományok kandidátusa, Fetzer János matematika tanár, Fuksz Sándor, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora, Gazda József író, publicista, Dr. Gazdag László közgazdász, egyetemi docens, Dr. Grandpierre Atilla tud. kutató, Gyetvay György Gergely történész, Kiss Endre József, a sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, Ft. Kozma Imre apostoli protonotárius, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens, Dr. Léh Tibor ügyvéd, Lévai László, Dr. Mandics György matematikus, művelődéstörténész, Prof. Dr. Nagy Bálint ny. egyetemi tanár, Dr. Pusztaszeri László történész, író, Rácz Sándor, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc élő hőse, Szeremley Béla, a Hangya elnöke, Prof. Dr. Tanka Endre, az MTA doktora, tantárgyfelelős, ny. egyetemi tanár, v. Tokay Rozália fafaragó művész, Varga István közgazdász, Dr. Varga Tibor jogász, Prof. Dr. Váralljai Csocsány Jenő ny. egyetemi tanár. A dolgozatot a nemzetstratégiai konferencia elnöksége – Dr. Drábik János, Borsos Géza, Bottyán Zoltán, Patrubány Miklós – bővítette, majd a világkongresszusi küldöttek egész napos vitája, valamint az előadók zártkörű vitája véglegesítette. A végső szöveg kialakításába két hivatásos szerkesztő – Zsigmond Emese és Pápai Szabó György – is bekapcsolódott.
.
A kiadmányt hitelesítette Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.7/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -19 ( 29 szavazatból)
Csak Ausztráliában nem vagyunk őshonosak , 2.7 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

130 Reader’s Comments

  1. inax
    Én is hallottam hasonlót: Amerika a nevét is a magyar Szent Imre hercegtől örökölte (csak egy kis olaszos közvetítéssel, Amerigo Vespucci révén) :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  2. Eláll az agyam, ennyi doktor ennyi marhaságot! És ezek még tanítottak is?
    Egyébként az Antarktisz-t kihagyták a felsorolásból, sőt még Óceániát is. Pedig lehet hogy a pingvinek ősei is elsodródott magyar halászok voltak.
    Számomra a rettenetes az, hogy van olyan ember –én is ismerek ilyet-, aki ezt elhiszi. Sőt akik ezt írták és aláírták, azok is komolyan veszik? Vagy van az a pénz, amitől önként így elhülyül és lemegy kutyába pl. egy professzor? Mert ha legalább titokban egymás közt nem röhögtek rajta, akkor itt tényleg nagy baj van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  3. És egyáltalán, minek ennyire kishitűnek s korlátoltnak lenni? Én százmillió évekre az első egysejtűig tudom visszavezetni a családfámat! Bizonyítékom is van rá: vagyok! És mivel az ausztrál bennszülöttek is onnan erednek – én bizony Ausztráliát sem hagynám ki a felsorolásból!
    Róma meg városállamként az akkori ismert világ nagy részén uralkodott – most meg egy másik állammal is (Vatikán) osztozni kell a saját területén. Na und?Ettől alacsonyabb kamatra kapnak hitelt? Jobban szárnyal a gazdaságuk?
    Ez az egész múltba révedezés csak egy terelés: birkáknak, hogy ne lássák a vágóhidat maguk előtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  4. ENNYI HÜLYÉT a végén …., ATYAÚRISTEN !!
    .
    Ezeket névsor szerint kellene MEGFOSZTANI doktori és egyéb tudományos címeiktől (kitől kaphatták egyáltalán???), majd MINDET BOLONDOK HÁZÁBA CSUKATNI !!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  5. Par szanalmas idiota szopta a tobbi szanalmas idiota ostoba ontudatat. Ertelmes ember az ilyet eszre sem veszi, a felhulye meg telipofaval korberohogi oket. Es aztan a nagymagyarkodok szepen mentek vissza kozmunkasnak, tolvajnak, rablonak, szegyenembernek. Nincs itt semmi latnivalo, csak zarva az OPNI.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  6. Husz János Puszita

    Melyik elmegyógyintézetben tartották a kongresszust?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (37 szavazatból)
  7. A fenti commentokat elolvasva a fotelban hátradülve már csak egy konyakot kérek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  8. És mindez nekünk tulajdonképpen mennyi pénzünkbe kerül?! A kabarét patronálni olcsóbb és színvonalasabb volna!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  9. Azt hiszitek, hogy ezt nem lehet fokozni, Na ide figyusz!
    http://mandiner.blog.hu/2012/08/24/ser_pataky_balladaja#more4729398

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  10. Mario Alieni-t irjatok be agoogle-ba! Semmifele professzort nem ad ki ezen a neven, csak egy megszallt orultet talaltam, aki urlenyekkel foglalkozik. A neve is gyanus” Alieni,” az az, mint az angolban az alien? Mert, akkor mindent ertek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  11. Mario Alieni nyelvészprofesszor. Utrecht
    http://en.wikipedia.org/wiki/Mario_Alinei

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  12. Nos Orbán kiskirálykodása már rég elkezdődött, amikor az Országházba szállíttatta a koronát, most pedig, íme:

    “A jogfolytonosság helyreállításának pillanatában az ország államformája alapjogilag/de jure apostoli királyság, amelyről bármikor népszavazás tartható.”

    Szóval, ez a szerencsétlen, hebehurgya Orbán tényleg készül a korona fejére helyeztetésére?????????? – közröhej, mintha nem is 2012-t írnánk és élnénk.
    Ez egy eszement pasas!
    Patrubányi pedig jó barátja, hiszen annak idején az Erzsébet híd elfoglalása is innen a Semmelweis utca 1-3-ból indult el!!!!! – tanúk vagyunk rá! – ott voltunk, láttuk, ahogy ebből az épületből fokozatosan küldtek csoportokat a hídra!
    Ez a métely háza, itt irodáznak Torockaiék és a többi…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  13. ALINEI, Mario (Torino, 1926-)
    Komoly nemzetközi tekintéllyel rendelkező nyelvész, az Utrecht-i egyetem – itt 1959-től 1987-ig oktat – emeritus professzora.

    Az International Society for Dialectology and Geolinguistics tagja, 7 esztendőn keresztül elnöke.
    A Societas Linguistica Europaea elnöke.
    A Royal Academy Gustaf Adolf (Uppsala) tagja.
    Az Accademia Peloritana (Messina) tagja.
    A Società Linguistica Italiana alapító tagja.
    A Societé Internatonale de Linguistique et Géolinguistique alapító tagja.
    A ŤQuaderni di Semanticať folyóirat főszerkesztője.
    Az Atlas Linguarum Europae alapító elnöke.

    Számos könyv szerzője. Az európai nyelvek eredetével foglalkozó (Origini delle lingue d’Europa) kétkötetben megjelent (1996 és 2000) munkája fontos alapmű.
    Közel három tucat nyelvi lexikon és szótár kidolgozásában vett részt. Publikációinak száma meghaladja a kettőszázat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  14. “A végső szöveg kialakításába két hivatásos szerkesztő – Zsigmond Emese és Pápai Szabó György – is bekapcsolódott.”
    .
    Előbbi Patrubány Miklós felesége, utóbbi dr. Hegedûs Lóránt volt ref. (széljobbos) püspök titkára volt. (Alma a fájától)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  15. A magyar nep osnep, a magyar ember osember. Most vegre megmagyaraztak nekem is egyszer es mindenkorra, hogyan kell megtartani a magyar-zsido kettos identitasomat, igy most majd erositem az orszaghoz kotodesemet, zsido magyarra valasomat. Ez a mi munkank, es nem is keves. Ekozben remelem, a Magyartudos professzor urak sikeresen betomik a masodik vilaghaboru utan a tortenelemben keletkezett lyukat. Nemzetfontossagu feladatuk ellatasahoz jo egeszseget es sok sikert kivanok.
    Kelt mint fent, a Szent Korona (valamint a Sved Korona es a Cseh Korona) neveben s.k. Pecset helye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  16. Az írás és a kommentek felérnek egy nívós humor rovattal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  17. .. ha jól látom-gondolom, jócskán akad köztük külföldön élő hazánkfia … és ezeknek akarnak szavazati jogot adni ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  18. Voisine, koszonom szepen. Igy megtalaltam, elolvastam az eletrajzot es a magyar nyelrol irt szinvonalas dolgozatat is. A Magyarok Vilagszovetsege eleg sajatsagosan ertelmezi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  19. Ha már Pécsnél tartunk: és mit szól ehhez a Koppány párti Papp Lajcsi pécsi szívsebész? Hogy’ viszonyul Koppány a Szent Koronához és annak Tanához? Si tacuisses, philosophus mansisses?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  20. Megjobbított Úszókészülék

    Elég,hm, különös ez. Ennyi Dr, tanár, egyetemi docens, történész…A Magyarságtudományi Intézet elnöke meg a Fehér Kéményseprők Szövetsége elnöke az teljesen oké, nade Dr. Pusztaszeri László??!
    Biztos, hogy a felsorolt nevek mindegyikének van köze a “dokumentumhoz”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  21. “veled vagyok a Sárga Házban
    ahol a szellem képességei nem fogadják már be az érzékeny ész
    férgeit” Ginsberg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  22. Jaj ne tessek ezt mar olyan komolyan venni. Nemely embernek szuksege van erre az onbecsulesehez. Nemely honfitarsunknal jellemzo az ugynevezett notion of grandeur. Ladislas Faragonak a 60 evekben megjelent egy konyve “Strictly from Hungary”. Ebben a konyvben Farago hasonlo dolgokat bizonyit pl. van egy olyan magyar mondas, hogy “Az Isten is Janos”. Tobbekkozott Farago edesanyjanak volt egy kis falusi cseledlanya, aki egyszer megkerdezte ” Nagysagos asszony tessek mondani miert van az, hogy olyan sokan nem szeretik a zsidokat, hat a mi Urunk Jezus Krisztus is zsido volt mielott magyar lett”. Igaz hogy ezt Farago a konyveben humornak szanta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  23. ugynevezett notion of grandeur. Ladislas Faragonak a 60 evekben megjelent egy konyve “Strictly from Hungary”. Ebben a konyvben Farago hasonlo dolgokat bizonyit pl. van egy olyan magyar mondas, hogy “Az Isten is Janos”. Tobbekkozott Farago edesanyjanak volt egy kis falusi cseledlanya, aki egyszer megkerdezte ” Nagysagos asszony tessek mondani miert van az, hogy olyan sokan nem szeretik a zsidokat, hat a mi Urunk Jezus Krisztus is zsido volt mielott magyar lett”. Igaz hogy ezt Farago a konyveben humornak szanta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. ugynevezett notion of grandeur. Ladislas Faragonak a 60 evekben megjelent egy konyve “Strictly from Hungary”. Ebben a konyvben Farago hasonlo dolgokat bizonyit pl. van egy olyan magyar mondas, hogy “Az Isten is Janos”. Tobbekkozott Farago edesanyjanak volt egy kis falusi cseledlanya, aki egyszer megkerdezte ” Nagysagos asszony tessek mondani miert van az, hogy olyan sokan nem szeretik a zsidokat, hat a mi Urunk Jezus Krisztus is zsido volt mielott magyar lett”. Igaz hogy ezt Farago a konyveben humornak szanta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. nagy az Isten állatkertje de hogy köztük ennyi a „magyar”?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Kydonna: “Ez a métely háza, itt irodáznak Torockaiék és a többi…..”
    Ha jól emlékszem, a rendszerváltás előtt a Szovjet Kultúra Háza volt, egy remek iparművészeti bolttal, a Melódia könyvesbolttal és az imádnivaló Bajkál étteremmel. Az árkád oszlopaira állandósított plakátok szerint száz nép hívott engem a Szovjetunióba. Gondolom, ma már nem hívnak. Pedig micsoda altáji kurulkodást csaphatnánk! (Mielőtt bárki felhördülne, az Altáj hegyeire gondoltam, ahol a szépséges kurulmadár – kurulkurul arpadsaviensis – fészkel.)
    voisine: Noam Chomsky is nyelvész, aztán tessék, mellette még anarchista, sőt anarcho-szindikalista is. Lásd még: Gyalog galopp vonatkozó részei.
    szundi: “Mert ha legalább titokban egymás közt nem röhögtek rajta, akkor itt tényleg nagy baj van.”
    Nem röhögnek. Még annál is nagyobb baj van.
    Amúgy meg ki nem tudná, hogy Borneo és Celebesz magyar volt, és magyar lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  27. PaálGéza
    Nem a külföldi voltukkal van a baj, hanem a jobbos voltukkal. Az láthatólag kizárja a józan észt az agyukból. Ahogy a Mandíneren kommentelték: (az alpáribb részek kihagyásával)
    @kipafay
    És ekkor jöttek a liberálisok és szétb…ták ezt a gyönyörű világot. Ez a vége annak, ha a tudósokat, meg mindenféle okoskodót nem égetünk el máglyán, vagy nem fojtunk vízbe még idejében.
    Bizony-bizony az első liberális emberelődöt, – aki a konzervatív majomemberek tiltakozása ellenére elsőként lemászott a fáról – azt kellet volna agyonütni. Akkor nincs ez az egész elfajzott világ.
    De így, sajnos a világ a vesztébe rohan… átkozott szabadosság!
    és ez is figyelemre méltó:
    @Papuska
    Haha! “Nagy Francia Forradalom” óta úgy kiirtották, a magasabb IQ-júakat, hogy azóta annyit fejlődött az emberiség, mint az azt megelőző 100.000 évben.

    Én eliszem Papuska, hogy te sajnálod, hogy már nem azt hiszi a pórnép és magasabb IQ-júak, a Föld laps, ha túl messzire megyünk, leesünk a pereméről, és a másik oldalon villás farkú ördögök fognak megfőzni szarral teli kondérban. De hiába a sajnálkozásod. Az emberiség megy előre.
    Nektek igazából az a bajotok, hogy túllépett rajtatok a világ. Mint a dinoszauruszokon. Szellemi ősgyíkok vagytok, akik nem értitek meg a mai világot. Vesztesek vagyok, akik lemaradtak. Már csak egy dolgot tudtok csinálni, hogy ezt úgy élitek meg, mintha a világ volna rossz és ti a jók. Bizonyára ezt élték meg a patkolókovácsok, amikor az autó elvette a munkájukat, a kaszagyártók, mikor feltalálták az aratógépet… szar a világ… hát persze.

    Sajna nincs rátok szükség. Nincs szükség az “IQ”-tokra, a nyavajgásotokra, a hitetekre, a hülye képzelgéseitekre. Egyszóval a világnak nincs szüksége rátok. Jönnek új emberek, akiken jól áll a mai szabású nadrág, mert fiatalok, csinosak, és nem nyafognak az elhízott picsájuk miatt, és nem szidják a divatot, mert nem a tökükig lóg pöttyedt sörhasuk. Ez a világ rendje. Aki ezt nem fogja fel, az jobb, ha nem hivatkozik semmiféle IQ-ra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  28. Tegnap kétszer olvastam el ezt a cikket, ma reggel újra elolvastam. Nem tudok mit mondani, talán csak annyit, hogy kiírtuk magunkat a történelemből, a civilizált Európából. Szégyellem magam, hogy egy ilyen országban születtem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  29. Idézet Kovács Imre: A néma forradalom 1937-ben megjelent könyvéből.
    (Sövényháza, 1937. február 4.)
    „Nehéz, piszkos téli reggel. A Tisza sárgaszennyesen hömpölyög előttem. A parton hosszában fűzfaerdő húzódik, és csak a túlsó oldalon látni, megbújva a fák mögött, fehér házakat. Olyan reménytelen minden körülöttem, hogy még gondolkodni is alig merek.

    Az innenső parton kocsikkal várakozunk, a túlsó oldalra szeretnénk komppal átkelni. A komp PALLAVICINI Alfonz Károly tulajdona. A környéken minden az övé: a földek, a faluk, az emberek, a csendőrlaktanyák és a templomok. Nagyúr a szó középkori, feudális értelmében. Hidat nem lehet a Tiszára verni, mert akkor a kompra nem lenne szükség, márpedig neki abból nagy jövedelme van. Egyedül csak ő szállíthat át kocsikat és embereket a folyón. A környező falvak hiába viaskodnak: minden úgy történik, ahogy Isten és az őrgróf akarja …

    Ezek a kompcselédek már beletörődtek sorsukba. Tudják, hogy nekik igazán jobb dolguk sohasem lesz.

    Igen, örök nyomorúságra vannak ítélve, és sohasem lesz igazuk! A komp nagyot zökken; megérkeztünk a túlsó oldalra, PALLAVICINI Alfonz Károly őrgróf birodalmába …”
    .
    Ez lenne az a bizonyos visszavágyott ragyogó magyar múlt, kedves „tudósok”? És önök lennének Magyarország felvirágoztatói, ilyen mérhetetlen tudatlansággal a múltról, a magyar történelemről?
    Remélhetőleg mi, a magyarországi közösség finanszíroztuk ezt a mindent alulmúló konferenciát az adóinkból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  30. Elég kemények és nyersek a hozzászólások, de sajnos a legtöbbjükkel egyet kell érteni.
    Ha az igazságot nézzük, sajnos az is igen meghökkentő.:
    Az új alkotmánnyal együtt visszajöttek az “ősi” törvények és alkotmányok, mely szerint Magyarországon csak a “nemesség” számít magyarnak.
    Sajnos ez a nemesség már a középkorban oly annyira elfogyott, hogy már Zrinyi Miklós sem volt magyar származású, vagy Petőfi (Petrovics) Sándor, úgy mint Douchev-Janics Natasa, vagy a mostani aranyérmesek fele , mint ahogyan kiderült a neve alapján, és a másik fele ősei pedig korábban magyarosítottak.
    A Trianon előtti 21 Milliós “Nagy-Magyarország” lakosságából csak kb 600 Ezer fő nemes volt magyar. Ezek nagy része az 1945- utáni kommunista uralomban teljesen elfogytak, mert vagy meghaltak, vagy elmentek a Kárpát-Medencéből.
    Tehát tiszta lelkiismerettel kijelenthető hogy Magyarországon nincs magyar származású, csak magyar állam- (álom)-polgár, akinek polgársága magyar, de származása szerte-ágazó és nem magyar.
    Ilyen valós megvilágításban egyenesen nevetséges a “Magyarok VIII. Világkongresszusa által most elfogadott dokumentum”.
    Nem kell elfelejteni hogy az ott jelenlévő “értelmiségi” diplomáját a kommunista rendszerben szerezte, és az még annyit sem ér mint “Plagi-Pali” diplomája.
    Sajnálom hogy az igazság fáj, de ez az igazság.
    Ezen felül ha valaki “fél-ázsiai származéknak tartja magát” elhiszem neki, de én nem vagyok ilyen származású.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. T. figyelő – sajnos a nagy többség erről nem tud, azt hiszi, hogy belőle is lehet egyszer Pallavicini, mert Orbán is feltört, mint a talajvíz nagyon mélyről oszt’ még királlyá is lehet.))))))
    Vannak, akik mernek nagyot álmodni, pedig a bili ott van a közelükben, aki nem tud olyan gátlástalanul hazudni, mint a “jövőbeni királyunk”, nem tudja sokra vinni, azért ezt tudni kellene a sok múltba révedezőnek!
    Ha ezek tanítottak és tankönyveket írtak, akkor nincs miért csodálkozni azon, hogy mitől is van olyan katyvasz egynémelyek fejében!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  32. taotológia:
    .
    - A noam chonsky- példa egyrészt azért nem teljesen jó, mert ő a ma élő legnagyobb nyelvészek egyike. Nyelvészeti kérdésekben viszont tudomásom szerint soha nem írt eszeveszett baromságokat.
    .
    Ez a farok, aki meg ezt a szemetet “írta”, egy szintén nagyon magasan képzett nyelvész, és ennek ellenére ír eszetlen, lázálomszerű őrültségeket.
    .
    AMIÉRT VISZONT JÓ PÉLDA:
    .
    - Chonsky is kitűnően megmutatja; pusztán mert valaki nagyon magas képzettségű egy szakmában, és világméretben is nagy névnek számít, mindez nem garancia, hogy nem őrüljön meg, és ne kezdjen el hirdetni valami elmebeteg rögeszmét.
    .
    De hát ilyen Papp Lajos szívsebész, vagy ilyen volt Makovecz Imre is, hogy két másik jó példát említsek.
    .
    Szóval, a magas végzettség, és a magas elismertség egy szakmában nem garantálja, hogy az illető ne viselkedjen elmebeteg módjára.
    .
    Ez az egész meg… na, hát hagyjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  33. Ahelyett, hogy a Dharmàt tanulmànyoznàk oszt tanulnànak egy kis szerénységet !..
    Önbecsülés ????
    Az egó beteges torzulàsa, komolyan elképesztô !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  34. MOST MÁR ÉRTEM MÉRT VAN ANNYI DOKTOR MUNKANÉLKÜLI.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  35. A kongresszuson részt vevők rosszul tudják! Ausztráliát mi fedeztük fel és mi alapítottuk: Magyarok.
    Jaj! De sok a beteg elme ebben az országban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  36. ten:
    Felfedezni és alapítani?? Ez méltatlan a mi nagyságunkhoz. Mi építettük! A nemzetünkre jellemző szorgos munkával talicskáztuk össze az egész szigetet. Építőanyagként az emberi butaságot használtuk fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  37. Az Isten állatkertje köré magasabb kerítést kellett volna húzni . . .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  38. csakén
    Két szomorú, torz gondolkodásbéli dologról írtál
    - az egyik, hogy azt hiszik a nyomorultak és kevésbé nyomorultak, hogy „mindenkiből” lehet Pallavicini, ezért a gátlásosság legkisebb jele nélkül odadobnak bárkit koncul önös érdekekért, a háláról amivel az őket „felemelőknek” tartoznának, természetesen többé szó nem esik. Sőt, megpróbálják le- és hülyének nézni őket.
    - a másik, hogy akár eredendő, akár felkapaszkodott úri népségről van szó, a hazafias lózungok mögött szó nem esik a nemzet boldogulásáról, mert mint történelmünk mutatja, akármilyen gazdag is lett az éppen vezető nomenklatúra, a nemzetnek, mint nemzetnek fikarcnyi haszna sem lett ebből. Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  39. Ez komoly???

    Csodálkozom, hogy Raffay Ernő nem társult ehhez a förmedvényhez. Pedig mostanság kürtölte világba, hogy Trianonról a szabadkűművesek tehetnek. Szerintem ott lenne a helye ebben a nagyeszű társaságban.
    A felsorolt neveket meg kellene jegyezni, hogy tudja az ember, ki az, akitől nem szabad egy leírt betűt se elfogadni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  40. Hogyan is ismerhetné el, hiszen először beismerni kellene…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  41. Az “Isten kivàlasztott népe” kupa két döntôsérôl van szó, a konferencia a pszichológiai hadviselés része, ennyi az egész.
    A gyôztes az “Isten még kivàlasztottabb népe” orbitàlis tornàn indulhat majd a következô kalpàban.
    ☺ ☺

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  42. UNDORÍTÓ – már a névsor is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  43. Ez egy, a magyarságot és Magyarországot leíró akció volt. Sikerült, jól leírták…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  44. Csak Ausztráliában nem? Hát persze, mert mire ezt az egészet kitagyalták, akkora Trianon már elvette a tengeri kijáratunkat… hát így hogyan hajóztunk volna oda mi, a híres hajós nemzet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  45. Pusztaszerin tényleg csodálkozom, ő ez előtt nem OTT állt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  46. Báthory Ödönke
    Teljesen igazad van! Holnap már ezek a nagy tudású emberek szerint a világűrt is mi teremtettük magyarok. Nem is értem Európa, Amerika s a nagy világ miért nem hordoz a tenyerén minket vagy legalább a vezírünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  47. –Kekec—A pataky atilla ezért kapta a kitüntetést az orbánisztai orbán viktor sámántól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  48. Sajnos már én is hallottam olyat is, hogy a Maják is magyarok voltak csak az idők során a Magyarok szó átalakult. Magyar-Majar-Maja. Hát drága istenem, mit lehet erre mondani?
    Az a véleményem, hogy az MVSZ-ben van a legtöbb doktori végzettségű futóbolond. Arról már nem is beszélve, hogy mindaz amit mondanak az egyértelműen a világ többi nemzetének lenézése és ezzel, hogy finoman fogalmazzak nem igazán baráti gesztus. A többi nemzet jóindulatának eljátszása bizony a Magyar Nemzet érdeke ellen való. Ebből azt hiszem egyenesen következik, hogy az MVSZ nemzetárulást követ el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  49. A Sólyomfi Nagy Zoltán táltos mit szól a Szentkoronatanhoz? Erről jut az eszembe: hol áll az Operaház – Dohnányi per? Tud valaki erről valamit? Különösen a Hatodik Koporsó miatt lenne aktuális.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  50. Na, menjen a francba az egész Világkongresszus és vigyék a fidesst is orbánt és bandáját. Itt nem lesz soha. soha ismét királyság. Itt Demokrácia lesz és KÖZTÁRSASÁG Ennyi. Nem kell nekünk ilyen szervezer.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos