Ronai and Ronai
AMERIKAI

Balog: az egyházi oktatáson is múlik a nemzet jövője 2012. augusztus 28. kedd 18:44 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Balog: az egyházi oktatáson is múlik a nemzet jövője
Eger – Magyarország jövője részben azon múlik, hogy az egyházi intézmények kinyíljanak, és egyaránt érvényesüljenek a társadalomban az általános és az egyházi nevelési elvek – jelentette ki Balog Zoltán kedden az Egri Főegyházmegye által fenntartott iskolák szakmai tanévnyitóján.
.
Miközben létezik a gyermekek igényeinek elsőbbsége, szükség van arra, hogy a nevelés során elveket és értékeket képviseljenek a pedagógusok; az egyházi intézményekben ez nem jelenthet ellentmondást – mondta az emberi erőforrások minisztere a mintegy 1200 pedagógus részvételével az egri bazilikában megtartott ünnepségen.
.
Bár az állam nem szól bele az egyének hitéletébe, de értékeket közvetíteni kötelessége, mert a nemzeti, polgári lét lényege a szabadság és a felelősség – tette hozzá a tárcavezető.
.
Balog Zoltán úgy vélekedett, hogy a nemzet igazi emberi erőforrását a pedagógusok jelentik, akik nélkül nemhogy sikeressé, „de boldoggá sem válhat Magyarország.” Az ő érdeküket is szolgálja a jelenlegi kormányzat oktatáspolitikai alapelve, amely szerint az oktatás nem pusztán a szülőknek és gyermekeiknek nyújtott szolgáltatás, hanem szolgálat, felelősségvállalás az állam és a pedagógusok részéről a felnövekvő generációkért.
.
Ennek jegyében fogalmazták meg az új köznevelési rendszer legfontosabb feladatait, a XXI. századi színvonalú tudás átadásán túl a képességfejlesztést, a személyiség kibontakoztatásának elősegítését, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást. Éppen a felzárkóztatást szolgálja – folytatta –, hogy 2014-től minden 3 éves gyermek számára kötelezővé válik az óvoda. Ugyanis ma a 6 esztendős gyerekek fele iskolaéretlennek bizonyul.
.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a roma gyerekek felzárkóztatása nemzetstratégiai ügy, és éppen a többség érdeke. Ugyanis, ha romák és mélyszegénység ügyében nem tudunk előrelépni, valamennyiünknek rosszabb lesz.
.
Ugyanakkor az esélyegyenlőséget szolgálja, hogy a 2013 szeptemberétől a legkisebb önkormányzatnak is lehetősége lesz arra, hogy alsó tagozatos oktatást működtessen. Az állam ehhez biztosítani fogja a pedagógust és a megfelelő infrastruktúrát.
.
Arról is szólt, hogy az egyházi oktatási intézmények sikere azon is múlik, hogy vonzóakká tudnak-e válni a szülők és a diákok számára. Amennyiben így lesz, akkor az egyházi oktatás további térnyerése várható, amelyet üdvözöl a kormányzat – mondta a miniszter.
.
Ternyák Csaba egri érsek az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy az iskola akkor teljesítheti nevelési feladatát, ha pedagógusok támpontot mutatnak a fiataloknak, ezért a pedagógusoknak ilyen biztos ponttá kell válniuk.
.
Az a feladatuk, hogy megismertessék és elfogadtassák a felnövekvő nemzedékekkel a társadalmi szabályokat, mert így járulhatunk hozzá a rend és a társadalmi béke fenntartásához.
.
Ugyanis valamennyiünkre érvényesek a társadalom és az Isten törvényei egyaránt – mondta a főpap.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -11 ( 11 szavazatból)
Balog: az egyházi oktatáson is múlik a nemzet jövője , 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

39 Reader’s Comments

  1. Azt gondolom, az egyházakat tartsák el a híveik, és az egyházak ne szóljanak bele az állam és a társadalom ügyeibe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (44 szavazatból)
  2. 2013 szeptemberétől a legkisebb önkormányzatnak is lehetősége lesz arra, hogy alsó tagozatos oktatást működtessen. Az állam ehhez biztosítani fogja a pedagógust és a megfelelő infrastruktúrát.2013 szeptemberétől a legkisebb önkormányzatnak is lehetősége lesz arra, hogy alsó tagozatos oktatást működtessen. Az állam ehhez biztosítani fogja a pedagógust és a megfelelő infrastruktúrát.”
    -hány tanuló lesz azon a legkisebb településen évfolyamonként?
    -ki megy oda ta ni ta ni ?
    -aki mégis odamegy – a tudása legjava mellett – hogy biztosithatja az ott tanulók
    esélyegyenlőségét minden tantárgyban – a városi iskolák tanulóival – a továbbtanulásra?
    (már csak ez a nüansznyi problémát kell megoldani.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  3. A keresztény egyházi oktatás színvonala, hitelessége akkor szolgálja nemzetünk jövőjét, ha az érsek úr nem a pedagógusok feladatáról papolna, hanem bocsánatot kérne az egyháza által elkövetett évszázados bűnökért. Önvizsgálatot tartana a kádári időszakról, a besúgóiról, az elvtelen paktumokról. Kivizsgálná és a nyilvánosság elé tárná pedofil ügyeit, és még sorolhatnánk. Magyarországnak, a magyaroknak, a jövő nemzedékének, pedagógusainknak arra lenne elsősorban szüksége, ha a katolikus egyház megváltozna, nem ragaszkodna a társadalom többsége számára elfogadhatatlan és igazságtalan kiváltságaihoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  4. „pedagógusok támpontot mutatnak a fiataloknak, ezért a pedagógusoknak ilyen biztos ponttá kell válniuk”
    Volt egy rokonom, aki egy gimnáziumban dolgozott, amikor a ’90-es években átvette a Református Egyház. Azonnal kötelezővé tették a tanároknak, hogy aktívan vegyenek részt a hitéletben, misékre, teológiai képzésekre járjanak, hittanórákat tartsanak, vallási témájú programokat szervezzenek a tanulóknak, stb. Aki ateista volt, vagy úgy gondolta hogy a hit magánügy, azt rövid úton kirúgták. Így kellett a tanároknak „biztos ponttá” válniuk.
    „valamennyiünkre érvényesek a társadalom és az Isten törvényei egyaránt”
    Ezt mint ateista kikérem magamnak! Isten törvényei vonatkozzanak csak a hívőkre.
    „2014-től minden 3 éves gyermek számára kötelezővé válik az óvoda.”
    Remek, építeni is fognak óvodákat, vagy lehet majd négykor felkelteni a gyerekeket, hogy az oviba utazás után a szülő még időben beérjen a munkahelyére? És mi lesz azokkal, akik nem tudják kifizetni az óvoda költségét, pláne esetleg több gyerek után? Ezenkívül lesz elég óvónő?
    Ennyi kenetteljes, álságos dumát egy kupacban! Bajban vannak az egyházak, kénytelenek már gyerekként butítani az embereket, mert felnőttként kevesen térnek meg. Fogynak a hívek. Bár még lehet hogy Orbán abban is akar hasonlítani Szent Istvánra, hogy kötelezővé teszi a katolikus hitet. Lehet hogy pár év múlva már iskolai tananyag lesz, hogy hogyan kell felismerni a hitetleneket és a boszorkányokat és hogyan lehet őket hatékonyan (és környezetbarát módon, energiatakarékosan) megégetni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  5. Tisztelt Trebits véleménye a kiinduló pont !! A többi pedig nem vitatéma !! Remélem jön még nekik a hét szűk esztendő a sok-sok milliárdos hálapénz után !Aljas s..gnyaló banda , teljesen hite(tlen)ltelen mind!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  6. Az egyház azért ragaszkodik az oktatáshoz, mivel más módon nem tudna terjeszkedni. Így kötelezővé tehetné a hittant. Abban vitáznék, hogy orbán hasonlítani akar. Sokkal inkább kihasználható a vallásosság, mint az ateizmus. Ne feledjük az egyházak azon tevékenységét, állásfoglalását, amit a választások alapján műveltek. Ugyanakkor a vallás birkatürelemre tanít. A katolicizmus a biblia történelmi leírásait az első pillanattól antiszemitizmusra, megosztásra használja…….Vagyis minden szempontból a lókupec céljait szolgálja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  7. Túlavasúti
    Magyar pedagógusok mutatták be néhány éve az internetre kifejlesztett oktatási rendszerüket. Az ötlet nem új – Ausztráliában a hatalmas távolságok miatt rádión – majd tv-n oktatták a gyerekeket, nem utaztatták őket.
    Azaz néhány laptoppal és mobil internettel a legkisebb helyen is a legjobb előadótól lehetne órákat hallgatni. Elég lenne hozzá egy alsós tanító is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  8. Aljas kivetkőzött bűnbanda csinálja a helyet a veszélyesebb beöltözötteknek!
    Trebits & kekec +++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  9. Úristen!
    Mit össze hazudik ez a Balog!
    Akik valóban szolgálják a “hogy a roma gyerekek felzárkóztatása nemzetstratégiai ügy” legyen, azokat lehetettlenítik el.
    Mint ateista nem hiszek az un. pokolba, hogy jussanak oda a farizeus nemzeti vallás mögé bujó vezéreink.
    Na, nem az én vezéreim .Okádék az egész bagázs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  10. “Bár az állam nem szól bele az egyének hitéletébe, de értékeket közvetíteni kötelessége, mert a nemzeti, polgári lét lényege a szabadság és a felelősség – tette hozzá a tárcavezető.”
    Borvíz
    A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
    A borvíz a szénsavat tartalmazó, többnyire savanykás forrásvíz erdélyi neve.[1] A borvíz rendszerint nátrium-karbonátot tartalmaz.[2] A forrás neve borkút. Nevét onnan kapta, hogy savanykás íze a borra emlékeztet. Székelyföld gazdag borkutakban, aki tehette, borkútról hordta az ivóvizet. Különösen nyáron borhoz keverve itták. Régebben a borvíz fuvarozása jövedelmező vállalkozás volt. A borvíz neve a Felvidéken csevice, a Dunántúlon savanyúvíz.
    Újabban turisztikai jelentősége is kezd lenni az erdélyi borvíznek. Második éve tartják meg a Kovászna megyei Aquariust, a borvíz ünnepét, 2007-ben Mikóújfaluban, 2008-ban Sugásfürdőn kerül sor a rendezvényre.[3] A sikeren felbuzdulva Hargita és Kovászna megye tervezi a „borvíz útja” megnyitását is.
    Lásd még Mofetta
    Jegyzetek
    ↑ Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 344. o. ISBN 963-05-1286-6 Online elérés
    ↑ Révai nagy lexikona III. kötet Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Budapest, 1911.
    http://www.3szek.ro/modules.php?name=3szek&id=12249 Háromszék, 2008. szeptember 5.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. girbegurba
    2012. augusztus 28. kedd
    21:03
    Keresem az összefüggést!
    ?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Ejnye rupcsi! hát mi lehetne: mi jut eszedbe: BOR_ és VÍZ ,na meg a papok. A különbség csak annyi, hogy az említett borvíz IGAZ.termék, a BOR_VÍZ meg hamis szólam /nem akartam hazugságot írni./
    Egyébként meg a jó alattvalók kineveléséhez kell az egyház, mert a buta népet ki tudná más manipulálni, mint régen? Azért kell a korhatárt leszállitani, hogy ne is tanulhasson. A modern rabszolgának nem kell gondolkodni, ne legyen véleménye, ne írjon és ne olvasson. Nem lesz rá szüksége, majd a papok megmondják, mi a jó neki.
    Borvíz-népbutító hazugság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  13. Ez a hitvány hazudozó pap a középkor szellemét akarja szegény gyerekeinkbe plántálni. Nem veszi tudomásul, hogy “Új Isten szól hozzátok emberek!” Pedig már Tóth Árpád megírta. A templomok sötét homályában honos régi, a Vatikáni métely, a gyalázatos, a világot újra hatalmába keríteni kivánó hazug. A bálványimád, az isteni parancsolatokat meghamísító és sárbatipró vallás elavult nevelési elveket konzerváló vallási nevelési rendszer a jövőt veszi el az új nemzedéktől. A hit elsődlegessége a tudás tagadása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  14. Akkor majd az óvodákat is átveszi az Katolikus Egyház?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. óriási a képillusztráció!
    ma olvastam, hogy a vatikánban több mint száz pedofil pap ellen folyik vizsgálat , miről beszél ez a félnótás balog?
    nem egyházi oktatás, hanem tisztességes emberi magatartás példamutatás a fiatal generációnak – de a hatalom és a civilszféra minden területén ám!!!
    ez lenne a nemzet jövője!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  16. “Egy közös dolog van a politikusokban és a pelenkában: mind a kettőt gyakran kell cserélni, ugyanazon ok miatt.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. Ezt a balog gyereket se az eszeert es a jellemeert szeretjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  18. balog úr? és a többi kdmp-és akik kereszténynek valják magukat,de tulajdonképpen annyi közük van kereszténységhez hogy keresztes háborut folytatnak a szegények ,betegek,elesettek ellen.Elnökük a semmilyen zsoltika csak a vadászokkal valanint a kinti magyarokkal foglalkozik.Legnagyobb eredményét a Gyurcsány levadászása óta ,most érte el azzal hogy az eddig védett nyári lúd ezentúl vadászható lett.Ez ám az igaz kereszténység.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Érdekes hogy a normális országokban nem szólnak bele az egyének hitéletébe, még akkor sem ha az eltér az átlagostól. Kaphat valaki Mormon nevelést, járhat a gyerek kiemelt fizetős iskolába, vagy tanulhat otthon is (home schooling), vagy az állami iskolába. A gyermek fejlődését/hitét/erkölcsi értékeit elsősorban a szülő felelőssége irányítani, de a nem törödöm szülök gyerekeit ott is a média neveli. Ennek ellenére mivel a törvényt és az alkotmányt a rendfentartok betartatják, elég jól müködnek a dolgok. A kormányzat, sem a helyi, sem a szövetségi nem pofázhat bele pl egy iskola életébe, nem mondhatja meg ki legyen az igazgató, az mindenkor a helyi közösség érdeke határozza meg. És ez nagyon jól működik. Iga zott nem kell mesterségesen félelmet kelteni, mert a kormány tényleg az állampolgárokat hivatott szolgálni és tudják hogy ha nagyot hibáznak a kovetkező időszakban ellenzékben lesznek. Egyik kormány sem ragaszkodhat a teljhatalomhoz mert ha megprobálná akkor börtönbe kerülnének a hatalom bitorlói. Csak ezeket az egyszerű dolgokat kell megtanulni….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  20. Örülök, hogy találkozom ateistákkal. Eddig meglehetősen egyedül éreztem magam a nyíltan vállalt ateizmusommal, aminek a lényege, hogy a hívő ember hitét tisztelem, de a különböző istenek földi helytartóit mindenképpen elűzném a világi hatalom közeléből. Egyszer a munkahelyemen beszélgettünk a témáról, és én elmondtam, hogy sose vállaltam olyan gyerek keresztszülőségét, akit templomban kellett volna keresztvíz alá tartani. Ott ugyanis meg kell esküdni arra, hogy a gyereket az adott vallás nézetei szerint irányítom, én pedig nem hazudozok senki kedvéért, és nem csúfolkodom a hívők között a magam istentelenségével. A válasz az volt: Háát, azt nem kell komolyan venni, azt csak úgy mondják! De hát könyörgöm, mi van komolyabb dolog az ember hiténél? És ők érettségizett, értelmiségi körben mozgó ötvenesek. Ennyit a vallásosok “erkölcsiségéről”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  21. talalom, mintha ez nem először olvasnám…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. Kedves kekec
    “Magyar pedagógusok mutatták be néhány éve az internetre kifejlesztett oktatási rendszerüket. Az ötlet nem új – Ausztráliában a hatalmas távolságok miatt rádión – majd tv-n oktatták a gyerekeket, nem utaztatták őket.
    Azaz néhány laptoppal és mobil internettel a legkisebb helyen is a legjobb előadótól lehetne órákat hallgatni. Elég lenne hozzá egy alsós tanító is.”
    .
    Ezzel csak egyetlenegy bajom van.
    Középiskolában már nagyjából olyan tanulók járnak, akiket megtanitották arra,
    hogy egyéni sajátosságaikból adódóan hogy kell az ismereteket elsajátitani.
    KI TANITJA MEG AZ ELSŐ ÁLTALÁNOSTÓL KEZDVE AZ ALAPOKRA A
    GYERMEKET, HOGY TE MIKÉNT TUDSZ IRNI, OLVASNI, SZÖVEGET
    ÉRTELMEZNI, FOGALMAZNI ÉS HOGYAN TUDNÁD MEGÉRTENI ÉS
    MEGJEGYEZNI A BONYOLULTABB ÖSSZEFÜGGÉSEKET….?
    HISZEN NEM CSAK A LEXIKÁLIS ISMERETEKRE VAN SZÜKSÉG AZ ÉLETBEN.
    .
    SOKSZOR A KÖZÖSSÉGBEN SZINTE ÖNKÉNTELENÜL ISSZA MAGÁBA
    AZ EMBER A TÖBBIEKTŐL ELLESETT MÓDSZEREKET. RÁADÁSUL
    A TANULÓNAK ALKALMA SINCS, HOGY A MEG NEM ÉRTETT TANANYAGOT
    KÉRDÉSEK FELTEVÉSÉVEL TISZTÁZNI, MIVEL NEM MINDENT VERSKÉNT
    KELL TANULNI, HOGY A TÁVOKTATÁS RÖGZITETT ANYAGÁNAK ÚJRA
    LEJÁTSZÁSÁVAL MEGJEGYEZZÉK.
    .
    PONT EGY ILYEN KIS ELHAGYATOTT HELYEN VAN MINDEN MUNKANÉLKÜLI
    SZÜLŐNEK (SZ)ÁMITÓGÉPRE PÉNZE ÉS SEGITSÉGNYUJTÁSRA ALKALMA?
    .
    A háború után következő évben alkalmam volt egy évig – 2. gimnázium helyett – egy évig 5-8 osztályos összevont katolikus elemi iskolába járni. Úgy voltunk
    30-an, hogy a szokásoktól eltérően lányokkal együtt voltunk. Pedig ők addig
    a zárdába jártak a kedvesnővérekhez. A kántortanitó kitette a lelkét, hogy a
    napi tanórákból 3-4 órát tanitott, a többi órákon énekkart szervezett. Igy azután
    gyönyörűen énekeltünk minden vasárnap a “kóruson”. Természetesen ez
    elnyerte az idősek tetszését.
    .
    MINDAMELLETT AZ ÁLTALAD EMLITETT MÓDSZER ALKALMAS LEHET AZOK
    OKTATÁSÁRA, AKIK MÁR SZEMÉLYILEG TUDJÁK – MAGUKRÓL -, HOGY KELL
    NEKIK AZ EDDIG ISMERETLEN ANYAGOT MEGÉRTENI, MEGJEGYEZNI ÉS A
    GYAKORLATBAN ALKALMAZNI.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Balog Zoltán az Emberi Erőforrás minisztere, a Református Egyház papja, ifjabb Hegdüs Lóránt szélső-jobboldali református lelkész kollégája*. Nem hallottuk még, hogy elítélte volna a nyíltan antiszemita papot. Vajhon készülnek e arra a minisztériumban, hogy az ilyen öntörvényűség alapján működő papokat és lelkészeket megfékezzék…? Mert ha nem teszik, még jobban elszabadul a pokol, mivel ezek az ártatlan lelkek megfertőzésében még az eddigieknél is nagyobb aktivitást fognak kifejteni.**
    Na, ezek fogják a gyermekeinket oktatni?!

    .
    * If.Hegedűs és felesége is tagja a Jobbiknak, utóbbi jobbikos EU képviselő.
    ** Már korábban is, 2006-ban a zendülések idején szélsőségesen gyújtó beszédeket mondott a csőcseléknek, majd a Tévészékház ostroma alatt egyfolytában húzta a Szabadság-téri református templom harangjait…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  24. KORDON BLUED
    ÉS EZ AZ EMBER MINISZTERKÉNT IRÁNYITJA AZ ORSZÁG “FEJLŐDÉSÉT” !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. Kedves kekec
    ” Ausztráliában a hatalmas távolságok”, nálunk – főleg a dunántúlon – ezek a
    kis települések néhány km távolságra vannak egymáshoz. Én pl Szolnokon
    3,5 km jártam gimnáziumba gyalog. Valószinűleg nem csak én tettem meg és
    teszik meg ma is ezt a “hatalmas” távolságot.
    Eléggé összetett ez a probléma. Valószinüleg ezért vannak iskolabuszok Amerikában.
    Szerintem nálunk is ezt kellene meghonositani, nem a személytelen távoktatást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  26. Hölgyeim és Uraim,

    Önöknek fog tetszeni a könyvem, úgy látom. :)) Még egy kevés megértésüket kérem, hogy ez teljesen leköt, és nem marad időm ide publikációkat írnom, pedig lenne mit. Köszönöm a megértésüket, és örömmel olvasom a hozzászólásaikat, hogy vannak ebben az országban még tisztességes és normális emberek. Amikor egy ilyen cikket és a reakciókat látom, büszke vagyok arra, hogy az Amerikai Népszava létezik.
    Őszinte tisztelettel és üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  27. Ugyanis ma a 6 esztendős gyerekek fele iskolaéretlennek bizonyul.
    Nem azért iskolaérettlen,mert nem kész az iskolára.A szülő nem engedi a január 1.után születettek zömét iskolába.megnyújtják a gyerekkort.Hallottam olyan elit óvodáról,ahonnan a gyerekek 80 %-a nem ment időben iskolába.
    Van olyan menő iskola,ahová nem veszik fel a 6 éveseket.
    Akkor hogy is van ez?
    Az iskolakezdést most meghosszabbították május 30 helyett augusztus 31-re,és ugyan annyian maradnak vissza az óvodába.Az értelmesebb szülő hagyja a gyereket “érni”.Addig még tud hatni rá.
    Mindig a romákkal jönnek,meg a szegényekkel jönnek.Statisztika mutatja,hogy a gazdag gyerekek többsége is tovább marad otthon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. “Arról is szólt, hogy az egyházi oktatási intézmények sikere azon is múlik, hogy vonzóakká tudnak-e válni a szülők és a diákok számára. Amennyiben így lesz, akkor az egyházi oktatás további térnyerése várható, amelyet üdvözöl a kormányzat – mondta a miniszter.”
    Amennyiben mégsem így lesz, akkor is – mondom én.
    “Ugyanis valamennyiünkre érvényesek a társadalom és az Isten törvényei egyaránt – mondta a főpap.”
    Mellik Istenéi? – kérdem én.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. Magyarország nem csak Budapestből és néhány nagy városból áll.
    “az egyházi oktatási intézmények sikere azon is múlik, hogy vonzóakká tudnak-e válni a szülők és a diákok számára”
    Vidéken ahol csak egy iskola van, ott min múlik a “siker”?
    ESZI NEM ESZI, EZ VAN?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. rupcsi
    oktatásügyben is használható a fideszes beismerés: ne azt figyeljék, amit mondanak, hanem amit TESZNEK!
    jacuzzifan
    Ahogy egyetlen fideszest sem az eszéért vagy a jelleméért szeretünk: az ugyanis kizáró ok a fideszesek köréből.
    Túlavasúti
    Egy táblagép – főleg nagyker áron beszerezve – olcsóbb lenne, mint a tankönyv-készlet. És azokkal ellentétben több évig is használható, mindig aktuális anyag tölthető rá – ha otthonról hozza a táskában, akkor pillekönnyű lenne az a csomag. A többiek meg az iskolában kapnák meg használatra. A tananyag meg felépíthető állandó visszakérdezéssel, tesztekkel is. És nem tanár nélkül használva – tanítóra továbbra is szükség lenne. Már csak a gépek kiosztására, visszavételére és rongálás elleni védelmére is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Kedves kekec
    Mindenki maga tölti a fejébe azt ami későbbre is megmarad. Én egy szóval sem
    mondtam, hogy nem lehetnek hasznosak a kiegészitő eszközök, hiszen a digitális
    könyvtár sem ismeretlen. Valóban egy egész évfolyam tankönyvállománya és
    még sok egyéb hasznositható anyag is belefér a táblagépekbe. Jó is rossz is.
    Képzeld el milyen jó a tanóra alatt – az elmélyült figyelem helyett – Star Wars
    filmet nézni, vagy akció játékot játszani! (1968 óta szakmám a számitástechnika
    sok élményben volt azóta részem, mivel az emberi találékonyság korlátlan)
    .
    Eddig tanitóval folyt az oktatás. Látható a következménye!!!!
    Ne feledd el:
    - ami elromolhat az el is romlik
    - ami a legkellemetlenebb pillanatban romolhat el, az akkor fog elromlani
    .
    Ez az emlitett eszközcsoport ugyanis áll egy hardverből és a benne lévő
    rendszerprogram segitségével feltelepitett szoftverből és az egész a NET-re
    kapcsolható. Annak minden előnyével és hátrányos következményeivel.
    Ára van a hardvernek, a rendszerprogramnak és valamennyi feltelepitendő
    “felhasználói” programnak. Egy-egy program – jelenleg – drágább, mit a
    hasonló célra szolgáló tankönyv. Ne feledd a szoftverfejlesztést végző tim
    sem dolgozik ingyen.
    Mindezekhez illik – jelenleg – rendszergazdának titulált személyt is alkalmazni, mert nem érthet mindenki mindenhez.
    A fejlődés miatt e tárgyak és programjaik erkölcsi kopása néhány év.
    Tömeges bevezetésük új átgondolt módszert és szervezetet igényel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. A természetfeletti erőkben és hatalmakban való hit üressé és értéktelenné teszi a természetes világot ; elidegeníti az embert a saját természetes énjétől és embertelenné teszi magát az embert.

    Például az inkvizíció , a saria és a dzsihad erre már számtalanszor példát is mutatott.

    A természetfeletti teremtő úrban hívő ember bármiféle szadista kegyetlenségre és erőszakra feljogosítva érzi magát az úgynevezett hitetlen és istentelen embertársaival szemben.

    Európát közel 2000 éven keresztül egy bizonyos vallás uralta és e szerint a vallás szerint neveltek minden embert.

    És aztán mit is eredményezett ez a 2000 éves vallásos erkölcs és nevelés ??!!

    A 20. századi történelmet , az I. és a II. világháborút és a fasizmust.

    Mindenki vonja le magának a megfelelő következtetést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. Rohatt klerikálfasisztoid bagázs…már a kölykeink után nyúlkálnak karvalykörmeikkel !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. csiszár istván
    2012. augusztus 30. csütörtök
    16:04
    .
    .
    .
    mélyen egyetértek!
    szerencsére tavasztól őszig egy faházban élek vízparton, gazdag élővilággal körülvéve. szokásommá vált a természet figyelése, megfigyelése. ez az életforma erősít meg abban a hitemben, hogy nincsen természet feletti hatalom. halkan jegyzem meg, hogy ha van is az hasonlóképpen cselekszik mint én. figyel megfigyel, de nem avatkozik bele a dolgokba, mint ahogy én sem. pölö nem szabadítom ki a békát a sikló szájából, mint ahogy a 33 évesen elhunyt rokonomat sem rántotta ki senki a halál öleléséből. ez az életformám segített, hogy elfogadjak dolgokat amikről addig azt hittem, hogy elfogadhatatlanok. megtanultam, hogy nem vagyok különb senkinél, csak vannak értékes oldalaim. egy vagyok közülünk. ezt az önismeretet kívánom minden hatalmon lévő uralkodó embernek, aki azt hiszi magáról,hogy, pedig nem. és nagyon igaz erre az egyházra is. kívánok nekik teljes értékű megvilágosodást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  35. Kedves kekec
    Még annyit tennék hozzá:
    Ezek a korszerű eszközök csak szerszámok. Ma már N+1 fajta számitógép létezik,
    melyek nagy része célszámitógép. Igy a hétköznapi ember nem is tekinti annak.
    De:
    A számitógép nem gondolkozik, nem tanul, nem dolgozik értelmesen és
    nem alkot az ember helyett. (pedig egyesek ilyesmit sugalmaznak)
    Emlékszem az első botrányos jellemzésre
    - mi a számitógép
    - a számitógép olyan eszköz, mely az ital, kártya és a nő után a legalkalmasabb
    eszköz egy vállalat tönkretételére
    Sokan elmarasztalták e filozófiát. Azóta sajnos bebizonyosodott, hogy nem
    kellően hozzáértő, szakszerűtlen alkalmazása bizony nemcsak vállalatot,
    hanem mindent tönkretehet. Rengeteg eset fordult elő azóta, melyeket
    sajnos valamilyen érdek miatt elsumákoltak.
    Más az, ha saját pénzemből veszek magamnak egy ilyent, vagy országos
    bevezetésre akarom alkalmazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. kovácsúr
    márpedig – ha jól értem – éppen az a vita tárgya: vagy katolikus, vagy megvilágosodott valaki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Csiszár Istvánnak mondom, de másnak is szól:
    Tulajdonképpen az a baj mindegyik felekezettel, (legyen az keresztény vagy nem az), hogy azt, amiben hisz a tagja EGYEDÜL ÜDVÖZÍTŐNEK tartja és azt hiszi, hogy ezért joga van másra is ráerőltetni. Ez pedig igen távol áll a kereszténység bibliai alaptanításától.
    Az egyik fiam gyerekeit a másik nagyanyjuk az apjuk és a család többi részének a tudta nélkül elvitte egy katolikus templomba megkereszteltetni. A fiam ugyanis azt vallotta, hogy nőjenek fel és aztán ők maguk döntsék el, hogy milyen hitet akarnak vallani.
    Nagyon pipa voltam a dolog miatt, de azt mondták nekem, hogy semmit sem lehet tenni a megtörtént dolog ellen, mert az az unokáim lelki üdvössége érdekében történt. Én istenhívőnek vallom magam, de egyáltalán nem hiszek ebben az indokolásban. A keresztelés egy rítus, aminek önmagában semmi köze a lelki üdvösséghez.
    Talalom (ateista) hitvallását pedig tisztelem és nagyra értékelem. Azzal meg nagyon is egyetértek, hogy az esküket komolyan kell venni.
    Még egyet. Valahol olvastam, hogy a gondolkodó hívőkből lesznek az eretnekek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. Balogh de nem balga

    Igen, Balognak igaza van. Az egyházi népbutítástól függ a nemzet sorsa. A kérdés csak az, hogy így mikor süllyedünk el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Az egyház tanainak tanítását az ált iskolában, még a szocializmusban sem engedték.Ezek szerint visszafejlődünk?
    Tavaly közel 33 milliárd ft ot kaptak az egyházak összesen, a mi adóforintjainkból. Beleszólnak a politikába ,egy fillér adót nam fizetnek ,papoknak ingyen TB stb .Szijjártó szavaival élve :ez a pofátlanság
    És ilyen léhűtők tanítják majd a gyerekeimet?Erkölcsre ,Tisztességre?
    Nekem is az a véleményem tartsák fenn a hívők az egyházaikat.
    Még hány bőrt akarnak rólunk lehúzni,a négy fal között nevelkedettek a többször átírt könyvükkel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Bolgárt lehazugozta a hazug Balog 2013. április 8. hétfő | AN

Balog: két államuk van a határon túliaknak 2012. augusztus 20. hétfő | AN

A cigányság sosem volt így kiszolgáltatva 2012. július 23. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos