AMERIKAI
"Helló Világ!"
Fashion Sunglasses blog 41

Megemlékezés a kaposvári zsidó temetőben 2012. július 31. kedd 19:22 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
Megemlékezés a kaposvári zsidó temetőben
Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke beszél a kaposvári zsidó temetőben, ahol megemlékezést tartottak azok emlékére, akiknek síremlékét a közelmúltban megrongálták. Mögötte áll Suchman Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke, a szocialista párt tagja, Szita Károly fideszes polgármester, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára és Schönberger András főrabbi
Kaposvár – A kaposvári zsidó temetőben kedden megemlékeztek azokról, akiknek a síremlékét a közelmúltban megrongálták. Az ismeretlenek által alig több mint egy héttel ezelőtt ledöntött, összetört ötvenhét síremléket azóta önkéntes segítők helyreállították.
.
Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke hangsúlyozta, hogy az ilyen rongálást vallásra, felekezetre való tekintet nélkül felháborítónak tartja és elítéli, s köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a helyreállításban.
.
.
Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke beszél a kaposvári zsidó temetőben, ahol megemlékezést tartottak azok emlékére, akiknek síremlékét a közelmúltban megrongálták. Mögötte áll Suchman Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke, a szocialista párt tagja, Szita Károly fideszes polgármester, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára és Schönberger András főrabbi
.
Lomnici Zoltán, a helyreállításhoz szükséges anyagok beszerzéséhez 100 ezer forinttal hozzájáruló Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként kiemelte: „Azt szeretnénk elérni, hogy ezekkel a cselekedetekkel szemben a társadalom egyértelműen és határozottan minden esetben lépjen fel”.
.
A megemlékezésen mintegy félszázan vettek részt, köztük Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, Buzás László városi rendőrkapitány, valamint a Somogy megyei kormányhivatal, továbbá pártok, civil szervezetek képviselői.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 1.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)
Megemlékezés a kaposvári zsidó temetőben, 1.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , , , , , ,

  • Share/Bookmark

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Sírrongálás Kaposváron 2012. július 22. vasárnap | AN

Nemcsak hazudik, csal is a köztévé 2011. december 8. csütörtök | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók