Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csatáry-ügy: a DK rendőri fellépést sürget 2012. július 22. vasárnap 11:10 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csatáry-ügy: a DK rendőri fellépést sürget
Budapest – A rendőrség fellépését sürgeti a Demokratikus Koalíció a háborús bűnökért 64 éve Csehszlovákiában elítélt Csatáry László budapesti lakása előtt tüntetők biztonságának megóvása érdekében.
.
A DK közleményében emlékeztetett, hogy július 16-án mintegy félszázan tüntettek Csatáry László lakása előtt. Ezután szélsőjobboldali szennyportálok közzétették a tüntetés általuk beazonosított résztvevőinek személyes adatait, lakcímét, telefonszámát, internetes elérhetőségét.
.
Az érintettek és családjaik azóta folyamatos zaklatásnak és életveszélyes fenyegetésnek vannak kitéve, írta a DK. A párt szerint a verbális uszítás már erőszakra való felhívássá fejlődött, ami elengedhetetlenné teszi a rendőrség hathatós fellépését.
.
Ugyanebben az ügyben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pénteken feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen gyülekezési szabadság jogának megsértése és különleges személyes adattal való visszaélés miatt.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (19 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +27 ( 33 szavazatból)
Csatáry-ügy: a DK rendőri fellépést sürget, 4.6 out of 5 based on 19 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

31 Reader’s Comments

  1. Kár, hogy Áder és Szijjártó is hazajöttek már, magyarázkodhatnának Izraelben és az USA-ban, hogy mi nem, és nem is engedjük, bla, bla, bla….
    Ne arra figyelnek, amit mondunk, hanem amit teszünk, teszünk mindenkire, mert mi pávakörösök együtt pávatáncolunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (65 szavazatból)
  2. Érdekes, szaremberek milyen bátrak tudnak lenni névtelenül, vagy nagy tömegben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (58 szavazatból)
  3. csakén
    2012. július 22. vasárnap
    11:17

    Azért volt időzítve a dolog, ajándékba vihették a hírt de gyorsan haza mielőtt folytatásra rákérdeznek Izraelben vagy az USA ban.

    -
    Azért nem fogja elkerülni a figyelmüket hiába is szemétkednek és taktikáznak.

    Egyébként csak helyeselni tudom a Mazsihisz feljelentését, főleg ha a szerveztük képes mind az Ádert fogadó izraeli kormánynak, mint az US Szijjártót fogadó kormánytisztviselőinek megküldeni a tájékoztató jelentést a kettős játszmáról, mit hazudtak ott nekik, és mi folyik itthon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (42 szavazatból)
  4. Orbán hozta létre a Jobbikot alkotó neonáci csoportokat 2006-ban, hogy utcai zavargásokat csináljanak. Most nyilvánvalóan ugyanő mozgatja a szálakat a háttérből. Amit a Fidesz nem tud elvégezni, azt Orbán megcsináltatja a háttérembereivel. Mindig ezt csinálta, és Orbán semmit se változik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (67 szavazatból)
  5. Azt hiszem, hogy ide nemzetközi fellépés kellene, mert az Orbán harcikutyáit a rendőrség nem képes megékezni, mivel köti a a kezét a 2/3-d! A kormány, pedig vidáman támogatja őket a mi adó forintjainkból!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (50 szavazatból)
  6. “…Csatáry-ügy: a DK rendőri fellépést sürget …”
    .
    - Frászt, ettől a népvezéri bánbandától semmire ne számítsunk.
    .
    Ide olyan problémamegoldó szakmunkások kellenek, mint az izraeli kidon- osztagok, ami ennél kevesebb, az már csak maszatolás.
    .
    Idáig süllyedt magyarsztán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (46 szavazatból)
  7. na most majd végre kiderül fehéren-feketén, hogy mit jelent csuti felfogásban, hogy megvédenek minden állampolgárt!
    Anonymus merre vagytok, nem kéne kicsit ezen a náci website-on nem is kicsit módositani?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (36 szavazatból)
  8. Nemcsak a DK-nak kellene rendőri fellépést sürgetni, hanem MINDEN JÓÉRZÉSŰ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRNAK !!!
    Orbánisztánban most már nemcsak a csuti patás elmebetegtől, a fideSS-től, hanem a mocskos fíreg “szabadságharcos” által létrehozott félkatonai jellegű SS-csőcseléktől is rettegnünk kell :-((( ???
    Még elérheti ez az ország, hogy a Gestapo, Stasi, Securitate vagy ezekhez kísértetiesen hasonló titkosszolgálatok fogják rettegésben tartani a lakosságot :-(((.
    Pedig Orbánisztán, a félelem országa MÁR MOST IS :-((( !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (39 szavazatból)
  9. Ez az átka annak, hogy az emberek nem mernek kiállni, és tüntetni ezek ellen a szemetek ellen.
    Orbán segedelmével ezek el fognak menni a végsőkig. Lássuk már be! Az hogy reménykedünk hogy nem történnek meg a már ismert gyalázatok, kevés.
    Ki kell állni ellenük,és kiabálni, hogy messze is meghallják….
    Ha nem tesszük,megérdemeljük a folytatást…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  10. bumburi!
    Igazad van, abban is, hogy mindig azt hittük/hisszük, hogy emberek ilyet nem tesznek, abban is, hogy mindig pofára esünk, mert mindig megteszik, ha hagyják nekik, abban is, hogy egész Magyarország normális többségének egyként kellene fellépni ellenük és abban is, hogy ha nem ezt tesszük, akkor megérdemeljük. Többedszerre ismétlem nagy költőnk szavait, hogy “gyáva népnek nincs hazája”.

    Eagle!
    Tudják a kettős játékot mindenfelé, de mi nem vagyunk olyan fontosak , hogy erőteljesen fellépjenek az OVisék ellen. Ezt csak mi tudnánk belül megoldani, de nincs kivel, nics egy karizmatikus ember, akit nem tudnak megfélemlíteni, aki magával tudná ragadni a normálisakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  11. Balogh de nem balga

    Kedves Neroka!
    Volt, közös erővel nyírták ki és még most is ekézik. Hülye az az ember, aki ilyen emberek élére akar állni. Soha nem tudhatja mikor szúrják hátba.
    Kérdezem miért nem tilltakozik a MAZSIHISZ, az egyházak, az ujságírónak titulált emberkék? stb. Amerika meg ír egy levelet, hogy milyen jól csinálják. Miről beszélünk? Röhögnöm kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  12. A kormánynak és az ő TEK-jének vannak fegyverei.
    A fasiszta szervezeteknek is rengeteg van, bár a rendőrség valamiért nem találja.
    A rendőrségnek is van sok fegyvere, csakhogy őket Orbán jobbkeze, az ország leggazdagabb – többszörös milliárdos – rendőre irányítja.
    A magyar demokratáknak nincsenek fegyvereik.
    A magyar demokratáknak kis fizetésük, vagy szociális segélyük, meg nyugdíjuk van. A fiatalok munka híján több százezrével elhagyták az országot, külföldön élnek. Az itthoni demokraták végtelenül kiszolgáltatottak.
    .
    De MÉG tagjai vagyunk az Uniónak.
    De MÉG tagjai vagyunk a NATO-nak.
    Legfőbb ideje volna tőlük kérni sürgősen segítséget a diktátor és bandája eltávolításához, az alkotmányos demokrácia, a köztársaság visszaállításához, mert idehaza nem számíthatunk semmi jóra.
    Ez az ellenzék és az ellenálló mozgalmak mihamarabbi feladata.
    .
    Nem kéne megvárni a véres tragédiák kitörését, amellyel újabb kiváló húzást vezethetne be a diktátor, kijárási tilalom, rendkívüli állapot, vészhelyzet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  13. Az ügyészség, a rendőrség személyi állományának és vezetésének politikai, vallási nézetei, és rasszizmusa semmiben nem különbözik a magyar társadalométól. Sokan egyetértenek a kurucinfóval.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  14. Visszakézből – két fontos dolog még, az MNB tartaléka és a magánszámlák zárolás (lenyúlása)! Demokratikusan egy demokráciát szétromboló kormánnyal szemben fellépni, még a 2014-es (Áder által kisakkozott) választással sem lehet!
    Őrültek mindig voltak, és mindig voltak olyanok is akik a végsőkig kitarottak mellettük! A történelemből tanulni, okulni kellene, mert amennyiben nem, megismétel dolgokat, talán azért, hogy végre okuljunk majd belőle. Kár, hogy sokan ezt nem akarják látni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  15. Különben Orbánnak nem a fociról, hanem a nácis védíjról kellett volna nyilatkoznia!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  16. De mivel a hallgatás beleegyezés, ezért a jövőben csak magyar focimezben akar tovább tárgyalni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  17. T. Admin!
    Kaptam egy szerintem erdeks cikket, ahhoz hosszu, hogy ide feltegyem. Szivesen elkuldom, es ha gondolja “kezdhet vele valamit”.
    Milyen e-mail cimre kuldhetem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  18. OKI
    Az oldal legalján, a fekete sávban olvasható “Kapcsolat”-ra kattintva megtalálod a mailcímet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  19. “OKI
    2012. július 22. vasárnap
    22:29″
    OKI!
    Most mond meg, mit lehetett ezen -1-et nyomni?
    Fogalma sincs mi van a cikkben!
    …sajnos alacsony a kerítés!
    Számláló van a gépében, és e szerint fizetnek? brrrr.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  20. T.rupcsi!
    Ugy tunik, hogy meg azt az alacsonyat is tovabb bontottak, mert mar -2-nel tartok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  21. T.proaktiv!
    Mar probaltam, de valamiert nem mukodik, ezert kerdeztem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  22. Milyen érdekes… a kuruc.info pillanatok alatt be tudja azonosítani a tüntetőket és közzétenni személyes adataikat, a magyar hivatalok azonban képtelenek megtalálni a kuruc.info szerkesztőségét, immár évek óta.

    Csak tudnám, hogy az a rengeteg titkos-szolga (most már közvetlenül Orbán parancsnoksága alá rendelve), mivel foglalkozik? Hol van az alaposan felszerelt TEK?
    .
    Most vagy az a helyzet, hogy a magyar hatóságok szándékosan szabotálják a náci-üldözést, vagy a magyar nácik egyszerűen zseniálisak. Lehet választani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  23. T. Raszputyin!
    Egy kis adalék a kommentedhez:

    Az előbb láttam a nyomozó ügyész úr mekegő-makogó nyilatkozatát.
    Csatáry urat meggyanúsították konkrét személyek bántalmazásával, valamint azzal, hogy kifejezett kérés ellenére a bevagonírozás során nem engedett szellőző nyílásokat vágatni a vagon oldalfalába.
    A bevagonírozás ezek szerint, úgy egyébként, teljesen rendben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  24. Ezeket a bátor tiltakozókat azért lehetett beazonosítani mert kevesen voltak. Ha a sok antifasiszta szimpatizáns is velük ment volna és lett volna ott pár ezer ember akkor most más lenne a helyzet. A passzivitás mindig az aktív ellenség malmára hajtja a vizet.
    Miért nem éri hacker támadás a kurucinfot ? Hol vannak a tökös magyar informatikusok ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  25. neroka
    2012. július 22. vasárnap
    17:43
    -
    Nem vagyunk olyan fontosak? Mi talán nem , de Orbán nem éri be az országhatárokon belüli rohasztással, exportálja a nácizmust, az antiszemitizmust, élvezi a bomlasztást országhatárokon kívül, terjeszti és követőket keres a romboláshoz, lenyúl minden pénzt a nyugdíjpénztáraktól és az MNB tartalékaitól az IMf kölcsönig és amivel lassan teljesen kifosztotta az országot és nincs mit rabolni, kezdődhet az állami szintű pénzmosás és a vagyon kimenekítése.

    -
    Jó nem vagyunk fontosak, talán a tízmillió magyar, de ez a folyamat és amit csinál, és amely túllépi az országhatárokat az sem fontos senkinek???

    Vagy Orbán már osztja a jutalékot, hogy ne legyen fontos senkinek????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  26. Hogy fékezne meg bármit,ami érdeke e bandának, hiszen Pintér is Orbán egyik legjobb barátja, vagyis elkötelezett felé, nem a semmiért HAVI 1,7 MILLIÓ forint jövödelme van, igen, ennyi!!!!!
    Miért és miből? – jó lenne tudni. Egy biztos hatékony cselekedet, védelem az csak akkor van, ha a közveszélyes szélhámos orbán-klán-oligarchia kénye-kedvére teheti és érdeke fűződik hozzá!
    Ilyen Magyarországot szavazott meg a 2/3? – kétlem! – de Orbánnak ilyent volt érdeke létrehozni.
    “Stadionos Orbánt” SÜRGŐSEN LEVÁLTANI, mielőtt az emberek életét is csőd fenyegetné, mert már a szélén vannak ennek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  27. Érdekes ez a Káliforniába szakadt magyar hazánkfia, aki üzemelteti a kurucinfot. Szegény gyökér kiment Ámerikába, de az ottani társadalmi értékekből, szempontokból semmit nem értett meg. véresszájú gerincmagyarrá vált. Nem Magyarországon, hanem Ámerikában eszmélt fel. A tengeren túli társadalom van annyira erős, hogy ezt a hátba támadást elviselje. De Magyarország? az eszmék határok nélkül áramlanak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. Az amerikaiak a velemenynyilvanitas szabadsagara vannak tekintettel amikor nem tiltjak be a kurucot, legalabbis ez a hivatalos valasz. Vagy talan nekik erdekuk a kuruc mukodese?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  29. A 2/3-ad olyan Magyarországra szavazott,ahol nem kell semmit tenni,elég ha jön orbán és és vele a kánaán.Magyarok túlnyomó része úgy képzeli nem kell semmit tenni,majd jön olyan kormány amely mindenkinek jólétet biztosít.
    A mínuszokon ne csodálkozzunk,ha valakinek csak azt mutatták meg mit kell tennie és csak erre képes,akkor ő már nagyon örül,hogy tud bánni a számítógéppel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  30. Orbán kis neveltjei – Vonat Gáborék már régen kicsúsztak a kezéből!
    Próbálja visszahalászni a szavazóit, de ez már nem fog menni!
    Csak az az út maradt, – ha a realitások talaján állna, belátná, – hogy tenni kell ellenük.
    És itt a bibi, mert ezek nem az MSZP, nem a DK, akiket lehet amortizálni, látványosan rabláncon hurcolászni, hanem ezek azok, akiket szintén nem érdekel a demokrácia és a törvények, olyanok, mint a Fidesz, csak sokkal vadabb kiadásban. Ezt nagyon-nagyon elszabta, mert ezzel még többet árt az országnak, mint amennyit a gazdaságnak, pedig az is óriási kár!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. Kerpács Winnetou

    Aki adta a parancsot, vagy aki nem! Ez törvénytelen pcs. volt, jogában állt bárkinek megtagadnia a parancsot!! Fegyver nélküliekre meg főleg nem lövetek! Ez még a legvadabb nyugati pisztolyforgatóra is igaz volt. Csatárit valamiért a választ várók kívánok listájára tették! Ha 1 embert is öletett meg, az is szörnyű, de ennél több a bűne! Télen, a fehérben könnyű minden gyilkos metszés, csak az aldsó ruhnwe legysen rataííííííííííííí44

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Életfogytot kaphatna Szlovákiában Csatáry 2012. szeptember 27. csütörtök | AN

Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka 2012. augusztus 22. szerda | AN

Csatáry nincs már házi őrizetben 2012. augusztus 21. kedd | AN

Húsz évet kapott Csatáry Pécsett 2012. augusztus 20. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos