Ronai and Ronai
AMERIKAI

Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka 2012. augusztus 22. szerda 18:34 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka
Budapest – A Budai Központi Kerületi Bíróság a tegnap elterjedt hírekkel ellentétben még a 2012. augusztus 16-ai végzésében meghosszabbította Cs. László gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség jár el háborús bűntett miatt, írta szerdai közleményében a Fővárosi Törvényszék sajtó- és nemzetközi kapcsolatok osztálya.
.
A bíróság döntése szerint a házi őrizet legfeljebb 2012. november 18-áig tart. A végzés nem jogerős.
.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kérte, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a 97 éves férfi házi őrizetét. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta.
.
A bíróság végzése szerint továbbra is megalapozott a veszélye annak, hogy az idős, de mozgási és helyváltoztatási képességét tekintve jó egészségi állapotban lévő gyanúsított szabadlábra kerülése esetén külföldre távozna, illetve a hatóságok számára elérhetetlenné válna. A bíróság szerint ezért az eljárási cselekményeken való jelenléte csak a házi őrizet meghosszabbításával biztosítható.
.
Horváth B. Gábor, Csatáry László kirendelt védője elmondta: a házi őrizet meghosszabbításáról szóló írásos határozatot sem ő, sem Csatáry László nem kapta még kézhez.
.
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azt nyilatkozta: a házi őrizet meghosszabbítását elrendelő határozatnak meg kell lennie még a házi őrizet lejárta előtt, és az érintettnek erről tudnia kell. Ha nincs ilyen határozat, illetve azt a terhelt nem kapja meg, akkor elvileg jóhiszeműen el tudja hagyni a lakást, függetlenül attól, hogy már megszületett-e a határozat, fogalmazott Bánáti János.
.
Az ügyészség Csatáry Lászlót emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítja, amiért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. A 97 éves férfit július 18-án helyezte 30 napra házi őrizetbe a Budai Központi Kerületi Bíróság.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 7 szavazatból)
Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka, 2.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

11 Reader’s Comments

  1. Ha mások is megúsznák a tömeggyilkosságot házi őrizettel, akkor sokak élete nem lenne biztonságban hazánkban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  2. Csak azt nem értem :
    Azzé me’ eddig szökésben volt ez a patkány , most miért jutalmazzák azzal hogy nem rakják rács mögé ? El van ítélve , többszörösen is.
    ( Ha egy piti zsebtolvaj megszökik , még rá sóznak másfél évet…a gyilkosságok ezreiért nem jár semmi ?? )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  3. A kassai gettó parancsnoka még mindig nincs börtönben?
    Szégyelld magad Magyarország !
    Quo vadis Hungary?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (20 szavazatból)
  4. Bérelni kéne egy olyan tehervagont és jutalomútra küldeni Auschwitzba, amíg vizsgálgatják.a jogászok, oszt jónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (18 szavazatból)
  5. Helló mínuszoló !
    Írd le itt nekünk miért jó neked ez a Csatáry faszi?
    Csak előre, csak előre pajtás !
    Ne szégyelld magad !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (20 szavazatból)
  6. Van egy ítélet a szlovákoknál, amit még értek is valamennyire. Az ítélet halálbüntetés. Most tegyük félre az indulatot, és ne azt nézzük, hogy megérdemelné. Jogilag nem adható ki egyetlen állampolgár sem olyan országnak, ahol halálra ítélhetik. Ez bekerült a jogrendszerbe a halálbüntetés eltörlésekor. Most ezt a problémát kell, kellene áthidalni, hogy kiadható legyen. A meglevő ítéletet kellene életfogytiglanra változtatni a kiadhatósághoz. Viszont jogilag ez sem egyszerű. Erről a jogi nonszenszről írt is a vagy az amerikai, vagy a magyar népszava. Most a forrásban nem vagyok biztos, mivel mindkét fórum többször foglalkozott a témával.
    Viszont ha minden igaz, van egy pécsi ítélet is, ami 20 évről szól. Mi is van ezzel a kérdéssel? Akkor miért nincs már börtönben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  7. “Jogilag nem adható ki egyetlen állampolgár sem olyan országnak, ahol halálra ítélhetik.”
    .
    Az ítélet meghozatalakor Kassa Magyarországhoz tartozott vagy nem? Ha igen, akkor ezen az elven nem lehetne itt, mert itt halálra van ítélve. Szlovákiában pedig már úgysincs halálbüntetés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  8. Az ítélet 1948-ban született, Kassa akkor már nem tartozott Magyarországhoz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  9. “Az ítélet meghozatalakor Kassa Magyarországhoz tartozott vagy nem?”
    Vagy nem. 1948-ban?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  10. Háborus bünös.
    A Horty éra haszonélvezöje volt.
    Elitélték több helyen is.
    Ma a fideSS bitorolja a hatalmat.
    Tehát, nincs börtönben.
    Mi nem érthetö ezek után?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  11. Miért is nem verik agyon puskatussal, ahogy az ő keretlegényeik szokták volt ezt intézni annak idején?
    Annak lenne egy olyan történelmi igazságtétel feelingje, vagy mi a szösz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Életfogytot kaphatna Szlovákiában Csatáry 2012. szeptember 27. csütörtök | AN

Csatáry nincs már házi őrizetben 2012. augusztus 21. kedd | AN

Húsz évet kapott Csatáry Pécsett 2012. augusztus 20. hétfő | AN

Zentai megússza 2012. augusztus 15. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos