Ronai and Ronai
AMERIKAI

Húsz évet kapott Csatáry Pécsett 2012. augusztus 20. hétfő 10:17 | AN Forrás: MTI/HVG

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Húsz évet kapott Csatáry Pécsett
Kassa/Budapest – Kassai dokumentumból kiderül, hogy nem csak az akkori Csehszlovákiában, hanem 1945-ben Magyarországon is elítélték Csatáry Lászlót, írja a hvg.hu egy kassai történészre hivatkozva. Ha ezt a levéltári adatok is alátámasztják, akkor az bizonyítékként szolgálhat a Csatáryval szemben, aki ellen nyomoz az ügyészség.
.
Balassa Zoltán történész szerint több kassai dokumentumból kiderül, hogy nem csak az akkori Csehszlovákiában, hanem Magyarországon is elítélték Csatáry Lászlót. Ha ezt a levéltári adatok is alátámasztják, akkor az bizonyítékként szolgálhat a férfi ellen, írja a hvg.hu.
.
A lapnak Balassa Zoltán, kassai történész és újságíró azt mondta: Csatáryt 1945-ben, Veszprémben letartóztatták, majd Pécsen 20 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Csatáry már a tárgyalás előtt megszökött. „Hogy miképpen sikerült Csatárynak Veszprémből megszöknie, azt egyelőre homály fedi”– mondta Balassa. Eddig azt lehetett tudni, hogy Csatáry az orosz megszállás elől 1944-ben a német csapatokkal együtt menekült el Kassáról, majd a háború után hamis személyazonossággal, magát jugoszláv állampolgárnak kiadva Kanadába költözött.
.
Balassa Zoltán az akkori csehszlovák hírügynökség archívumában talált egy 1945. június 24-i tudósítást, ami azt írta, hogy Veszprémben letartóztatták Csatáry László rendőrkapitányt. Eszerint viszont nem távozhatott 1944-ben Magyarországról. „Érdekes, hogy a letartóztatásról az akkori Magyar Távirati Iroda nem adott ki közleményt, ugyanakkor a veszprémi rendőrségen ebből az időből valamilyen erre vonatkozó iratnak léteznie kell ugyanúgy, mint a pécsi bíróságon, illetve levéltárban” – mondta Balassa.
.
A kassai történész szerint, Görög Arthur, a kassai Zsidó Tanács tagja és a gettó túlélője is megemlékezik Csatáryról az 1960-as években megjelent írásaiban. Ezekből is az derül ki, hogy a volt gettóparancsnokot 1945-ban Veszprémben letartóztatták, majd 20 év börtönbüntetésre ítélték Pécsen. Görög munkája, 1991-ben megjelent Izraelben is A kassai zsidóság története és gallériája címen. Ebben a munkában megismétli a pécsi ítéletre vonatkozó szöveget, továbbá megemlékezik Csatáry kegyetlenségéről is. „Csatáry gyakran keresett fel bennünket és folytonos rikoltozásával és korbácsa hadonászásával rémítgette a szegény porig süllyedt áldozatokat. Ha pedig úri kedvtelése úgy tartotta, akkor még rájuk is sújtott és a bestia nem tett különbséget férfi és nő között”– írja Görög Arthur.
.
A Csatáry László elleni vizsgálatban az eddigi legfontosabb bizonyítéknak az 1948-as kassai per tekinthető, ahol a volt gettó-parancsnokot távollétében halálra ítélték. Korábban arról szóló hírek láttak napvilágot, hogy a szlovák levéltárakban nincs nyoma a rendőrparancsnok elítélésének, június 26-án azonban előkerült a per teljes jegyzőkönyve a halálos ítélettel és több szemtanú terhelő vallomásával. A tanúk beszámolói egyértelműen alátámasztják Csatáry bűnösségét és azt, hogy olyanokat is deportáltatott, akikre nem vonatkozott a kitelepítési parancs, vagy mozgásképtelenek voltak.
.
A 97 éves Csatáry László ellen a Simon Wiesenthal központ 2011 őszén tett feljelentést. A központ szerint Csatáry 1944-ben a kassai gettó parancsnokaként közreműködött közel 16 ezer zsidó deportálásában. A budapesti ügyészség júliusban házi őrizetbe helyezte Csatáry Lászlót és nyomozást indított ellene. A férfit július 31-én kihallgatták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, Csatáry tagadta az ellene felhozott vádakat. Az Index korábbi cikke szerint egy 1944. május elsején keltezett hirdetményen az olvasható, hogy elrendelik Kassa területén a „zsidófajú egyének” elkülönítését és megállapítják a gettó területét, a hirdetmény alján szerepel Csatáry László neve is.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 6 szavazatból)
Húsz évet kapott Csatáry Pécsett, 3.0 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Szorul a hurok. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  2. Kapja meg méltó büntetését. Kiérdemelte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  3. Nem lesz itt hurok! :-(
    Jól élt a zsidók zabrált vagyonából, és itt is nem nélkülözött.
    Sőt fedezték az itt létét, az biztos.
    Fedezik most is.
    Arra utaznak az idő húzásával, talán meghal, az eljárás kezdetéig.
    Szerintem, nem találják meg a pécsi bizonyítékokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  4. Nyilván megússza most már, ez a kisebb probléma. A nagyobb, hogy eszmei követői ott ülnek a magyar kormányban, párt-vezérkarban (Fidesz-Jobbik), és mindenütt a hatalomban. Már csak a nemzetközi helyzet változására várnak, és hozzák újra a “zsidó-törvényeket” meg a “roma-törvényeket”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (22 szavazatból)
  5. A szemét haverja, Zentai Karoly meguszta. Nincs valaki aki Perth-ben megkeresné a vén gyilkost ? Magyarok mindehol vannak. Legalább egy pirossal áthuzott horogkeresztet megérdemelne a szadista disznó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (17 szavazatból)
  6. A csem csem gyűrűkén kivándorolt zsidó vagyontárgyakkal kapcsolatos
    üzletben résztvevő “megtollasodottak” és családjaik érdekei mindent
    befolyásolhatnak. Hiszen ők is lelepleződhetnek, ha minden kiderül.
    Az érték ugyanis nem veszett el, hanem átalakult tulajdonukká.
    Nehogy az eredeti vagyontárgyakat tulajdonosuk felismerje.
    Nem csodálkozom, ha olyanok is védik őket sutyiban akikről nem is gondoljuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (17 szavazatból)
  7. Nevetséges, hogy Zentait nem adják ki. Igaz, a magyarok is elhibázták a jogi dolgokat, mert nem háborús bűnökért kérték ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  8. Hát akkor át lehetne talán szállítani a Kozmauccába végre.
    Eddig szökésben volt mostmegmár annak vége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  9. A rejtegetők és álcázók a bűnpártolók is büntetést érdemelnének.
    A képen ki az a kitakart nőszemély? Őrzi a tömeggyilkos nagypapát?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  10. Ami Zentayt illeti, köpök az olyan “jogrendre” ahol ilyen egyszerű formalitások miatt háborús bűnösöket hagynak futni. A “szabad és demokratikus” Ausztrália jogrendje is ilyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  11. gets:”Szorul a hurok. :(((”
    -
    Dehogy szorul,. az a baj, hogy nem szorul még. A végén még meghal az utcán annyit hurcolásszák ide oda. Geyzának van igaza. Be a Kozma utcába vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  12. Az a baj hogy a moszad leallt eichmann elfogasa utan. Ezt a sok gazembert mind le kellett volna vadaszni es felakasztani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Életfogytot kaphatna Szlovákiában Csatáry 2012. szeptember 27. csütörtök | AN

Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka 2012. augusztus 22. szerda | AN

Csatáry nincs már házi őrizetben 2012. augusztus 21. kedd | AN

Zentai megússza 2012. augusztus 15. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos